Könyvek és Én

Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

A Papírhattyú elolvasása után az érdeklődésem Mexikó felé irányult. Arra próbáltam keresni a választ, hogy tényleg annyira brutális a kartellek hatalma. Már régóta szemezek ezzel a könyvvel, de eddig folyamatosan csúsztattam a várólistámon. Itt volt az idő  az elolvasásához.

Ladydi egy pici faluban él Mexikóváros közelében. Ebben a falucskában nincsenek férfiak, a kemény élet elkoptatja a férjeket, sokuk a közeli USA-ba szökik illegális munkásként. Még eleinte küldenek pénzt az otthon maradt családnak, de néhány év múlva az asszonyok és a gyerekek nem hallanak többet a családfenntartóról. Így a nők kénytelenek egyedül felnevelni a gyermeküket. 
Ebben a faluban nincsenek lányok sem, azaz vannak, de az anyák fiúknak öltöztetik őket, nehogy a fekete terepjáró elrabolja ezeket a lányokat. Mert a kartell levadássza a szép nőket, akár már 12 évesen is, és ezek a lányok soha nem térnek vissza.

Ladydi és barátnői sorsát követi nyomon a regény. Ami kemény és rettegéssel teli. Ahol lyukakba bújnak a lányok a drogbárók elől, ahol holtesteket találnak a dzsungelben, ahol a helikopterek súlyosan mérgező vegyszereket szórnak a falukra. De mindeközben ezek a lányok megpróbálnak boldogok lenni, és összetartani. 

Az európai nők el sem tudják képzelni milyen az, ha kénye kedvére ki vagyunk szolgáltatva a férfiaknak. Ha rabszolgavásáron eladhatnak bennünket. Brrr... A hideg is kiráz ezektől. 
Összeszorult szívvel olvastam ezt a regényt, és csak bámulni tudtam Ladydi kitartását. Nem tudom most mi lehet Mexikóban, de reménykedem benne, hogy felszámolták ezeket a túlkapásokat.
9/10
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 264 oldal
Fordította: Mesterházi Mónika

Leylah Attar: The Paper Swan - Papírhattyú

Előre le kell szögeznem, hogy ez a bejegyzés tele lesz spoilerekkel.

Néha azt érzem, hogy kell valami egyszerűbb, gyorsan olvasható regény, amin nem kell sokat agyalni. Ilyenkor veszem a kezembe a romantikus könyveket, amik kellően el tudnak szórakoztatni. Így esett a választásom a Papírhattyúra is, persze erősítette a választásomat a Molyos értékelések is. Úgy gondoltam ez a regény több lesz egy kis romantikázásnál. 

Az első oldalak elolvasása után csak örülni tudtam, hogy elkezdtem olvasni, mert tényleg izgalmas felvezetést kaptam. Végre egy olyan emberrablás, ahol a rabló nem bánik kesztyűs kézzel az áldozattal, hiszen így sokkal eredetibb cselekményt kaptam. Szóval örömmel olvastam tovább, amikor beütött a krach. Csak nem Stockholm-szindróma!!!??? Á nem, sokkal rosszabb. 

Skye egy dúsgazdag üzletember egyetlen lánya, akit egy este elrabolnak. A lány érzi, hogy valójában isteni gondviselésnek köszönheti az életét, mert nem rablásnak indult a támadás, de mégis életbe maradt. Egy hajóra kerül, ahol csak ketten vannak a rablóval együtt. A kezdeti sokk után Skye megpróbál kapcsolatot létesíteni a férfival, illetve elmenekülni. A próbálkozás katasztrófával (csonkítással) jár a lány részére, és ez megtanítja neki, hogy valójában egy igazán veszélyes emberrel hozta össze a sors. 
Skye emlékezéseinek köszönhetően lassan megismerjük a gyerekkorát, és választ kapunk arra is, kicsoda valójában a rabló. Ó csak nem, DE!!! Az agresszív, brutális férfink valójában a lány gyermekkori barátja/szerelme. 
Ezek után meglepődve olvasom (látom), hogy az érzelmek nem szűntek meg a két ember közt. Sőt!! Egyre erősebb lesz függetlenül attól, hogy egy szinte áthágatlan akadály van közöttük, ez nem más, mint a bosszú. Mind a két fél a másikat hibáztatja a múltbeli dolgokért, amiben a legnagyobb ellenség Skye apja. Elindul a szeretlek, de mégsem, mert valójában gyűlöllek. Szerencsére nem nyújtja el az írónő ezeket a részeket, hiszen  olvasóként éreztem, hogy a valódi problémát feloldani nem lehet. Aztán eljutottam a könyv azon részéhez, amit erősen ki lehetett következtetni. Kár, mert a meglepik sokkal jobban tetszenek. Természetesen ebből kifolyólag a regény vége sem okoz meglepetést. Ha csak az nem, hogy nem tudom megérteni Skye-t. Mert nőként borzasztóan irritált, hogy beleszeret egy olyan emberbe, aki bántalmazta, és még ráadásként közvetve neki köszönheti a hőn szeretett apja halálát. Persze van megbocsátás meg minden, DE könyörgöm a családját pusztította el, még azok után is, hogy együtt voltak. Ilyenkor elgondolkozok azon, hogy ennyire más lehetek, mint a többi olvasó, akik szuperlatívuszokban beszéltek/írtak erről a regényről? Vagy már túl öreg vagyok, és nem értem a mai romantikát, szerelmet? Mert engem a hideg is kirázna, ha együtt kellene élnem egy olyan emberrel, mint az emberrabló Damian, függetlenül attól, hogy a kinézete isteni. 

Ebből következik, hogy a könyv olvasása közben néhányszor (sokszor) felment bennem a pumpa, és legszívesebben a fejemet a falba vertem volna, hogy ezt ne, légyszi!!!! Pedig az igazán ígéretes kezdés rendesen becsapott, kár hogy olyan amilyen. :-(
6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 376 oldal
Fordította: Kamper Gergely

Carlos Ruiz Zafón: Marina

Zafón nekem az az író, akinek sikerült mesterien megborzongatnia. Így nem volt kérdés, hogy beszerezzem ezt a könyvét is. Persze az is érdekelt, hogy a Marina ifjúsági, azaz YA regényként mennyire lesz más, mint az író többi könyve.

1980-ba repülünk vissza Barcelonába, ahol Óscar Drai egy bentlakásos iskola tanulója. Szabadidejében a város elhagyott villa negyedébe kóborol, ahol egyszer csak megismerkedik Marinával,  egy lélegzetelállóan szépséges lánnyal, aki a festőművész apjával egy elhanyagolt villában lakik. Óscar hirtelen egy családot kap, és a szeretetre kiéhezett szíve hevesen kezd el verni Marina miatt. A két fiatal együtt folytatja a város elhagyott, elpusztult részeinek felfedezését, amiben fontos szerepet játszik a régi temető, ahol egy titokzatos alakkal találkoznak. Az illető egy szál virágot hagy egy síron, amin semmilyen felírat nem található, csak egy fekete pillangó vésete. Természetesen a két kamasz fantáziája beindul, és elkezdenek nyomozni a titokzatos személy után. 

Mint már írtam Carlos Ruiz Zafón az, akinek a történetei miatt a gerincemen enyhe bizsergést érzek, a szívem hevesebben kalapál, és a gyomrom egy képzeletbeli hullámvasútra ül. Hiába tűnnek a felsoroltak rossz közérzetnek, valójában nagyon élvezem az egészet. Mert egy vérbeli rémtörténetbe csöppenhettem Óscar által, ahol a sötétség és a gonoszság felhői körülveszik, és majd megfojtják a két fiatalt. 
Bár a krimi szálnál éreztem hiányosságokat, mégis elvarázsolt a cselekmény, és csak azt sajnáltam, hogy ilyen rövidecske az egész. Sokan hibának róják fel a regénynek, hogy a kamaszok előtt hamar megnyílnak az évtizedekik hallgató szemtanúk, de ez egy ifjúsági regény, és mint az ilyenekben  a főszereplő tinédzserek sokszor bosszantóan okosak, és jókor vannak jó helyen. Viszont meg kell jegyeznem, hogy a regény atmoszférája annyira sötét, morbid, szürreális, hogy elég nehezen tudom elképzelni a fiatalokat, mint célközönség. 
Szerettem olvasni, Zafón rajongónak kötelező!
9/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 266 oldal
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Jack Campbell: Vakmerő (Az elveszett flotta II.)

Jack Campbell teljesen megvett a sorozat első részével. Habár a kiadó még 2016-ra ígérte először a folytatást, sajnos mégis 2017 elején foghattam végre a kezembe a Vakmerőt.

A történet ott folytatódik ahol az első rész abbamaradt. A Kalibánnál megnyert csata a Szövetségi Flottát összekovácsolja, de csak egy kis időre. Black Jack Gearynek továbbra is az a célja, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel hazavigye a flottát. Ezért kénytelen beljebb hatolni az ellenséges űrbe, és maga is meglepődik azon, hogy egy szindikátusi munkatáborba ütközik, ahol a szövetségi katonák embertelen körülmények között dolgoznak. A sorhajókapitánynak nem kérdés, hogy az embereket ki kell szabadítani. A sikeres mentőakció után Gearynek hirtelen ellenfele támad, akinek nem az a cél, hogy hazavigye a katonákat, hanem sokkal veszélyesebb terve van. Mi lesz a Szövetségi Flottával? Egyáltalán életben tudnak maradni egy ilyen távoli helyen?

Hát kérem szépen,ez egy igazán megkomponált military sci-fi. Az űrcsaták alatt úgy éreztem magam, mintha egy hangversenyen/balettelőadáson lennék, a karmester, Black Jack Geary, végig percízen és pontosan levezényelte a zenészeket, azaz az űrhajókat. Egy előre megírt koreográfia alapján "táncoltak" a hajók az űrben a relativisztikus torzítást figyelembe véve, és olvasóként komoly késztetést éreztem arra, hogy papír alapon megrajzolva vezessem a csatákat. Gyönyörű, ha egy csata lehet az. De Campbell megmutatja, hogy egy háborúban is lehet ésszerűen gondolkodni, még akkor is, ha az ellenfél a totális megsemmisítés híve. 

Egy sorozat második köteténél óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy meg tudja-e ugrani azt a bizonyos lécet, amit az első résznél az író felállított. Jelentem, meg! Bár maga a cselekmény alig halad előre, mégis ez nem feltűnő, és a hihetetlen űrcsaták kárpótolják az embert, hogy annyira kevés információt kapunk a világról, és a szereplőkről. Tehát nem maradt bennem egy cseppnyi hiányérzet sem, igaz már most olvasnám a harmadik kötetet. 
Jack Campbell nem lenne vérprofi, ha nem szórna el a történetben néhány igazán ütőképes morzsát, amitől az olvasó fantáziája beindul, már csak emiatt is nagyon várom a folytatást. ;-)
Itt nincs kérem szépen túlbonyolítva semmi, és a fizika törvényeivel is könnyen megbirkóztam, köszönhetően annak, hogy alig van tudományos leírás a regényben, és ez cseppet sem zavaró. Megjegyzem az eredeti kiadás óta 10 év telt el, és szerencsére a technikában, a fizikai törvényekben ez nem érezhető. Végig a főszereplő szemein keresztül láthattam a cselekményt, az Ő megvilágosodása engem is képbe hozott. Meg kell még említenem Rione társelnökasszonyt, akit már az első részben is megkedveltem. Komoly agykapacitással bíró hölgyeménnyel van dolga Gearynek, aki határozott véleményt formál mindenről. Bírom az ilyen nőszemélyeket, és szerencsére az író még létrehozott a sorozatban néhány erős, magabiztos nőt, akik (úgy tűnik) kulcsfontosságúak a hazatéréshez. 

Ha eddig még derült volna ki, én ezt a sorozatot nagyon szeretem. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
9/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 362 oldal
Fordította: Tamás Gábor

Egy kis kiruccanás

Múlthét vasárnap gyerkőcnek versenye volt Bükfürdőn. Gondoltuk Apjukkal ha már majd 500 km utazunk a versenyért, akkor nézünk körül a környéken is, hiszen elég régen jártunk ott. Bevallom én egészen lázba jöttem, ami nagyon jó volt, mert tavaly nyár óta nem igazán füllik a fogam a szervezkedéshez, de bezzeg most! Több oldalas tervet készítettem, szinte minden percünket betábláztam. Aztán az időjárás közbeszólt.
A hab a tortán az volt, hogy a tavaszi kabát mellé a télit is betettem, és természetesen csak a télit tudtuk használni. Így az előre eltervezett kiruccanások egy kicsit lecsökkentek, de mi egy cseppet sem bántuk. Ugyanis elfelejtettem, hogy mi sem vagyunk már húsz évesek, és talán a gyerkőcnek is kipihentnek kellene lennie, hogy a versenyén valamit teljesíteni tudjon. ;-)
Egyébként tényleg örültem annak, hogy Bükfürdő környékére megyünk, mert gyerkőc pont most tanulja Magyarország tájegységeit, és eddig Sopron és környéke kimaradt. Halkan megsúgom, hogy a mai napon arra is rájöttünk, hogy konkrétan az Alföld is valamilyen szinten kimaradt, hiszen csak átutaztunk eddig rajta, illetve gyerkőc még kicsi volt amikor néhány alföldi városba elvittük, és bizony már nem emlékszik semmire. Sebaj, a következő verseny Békéscsabán lesz, akkor a Hortobágyon keresztül megyünk versenyezni. ;-)
Akkor jöjjön néhány kép!















Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve (...Szösszenet)

Shanaránál találkoztam a könyvvel, és elég hamar sikerült eldöntenem, hogy nekem is el kell olvasnom.

A világ megváltozott, az élet joga 13 éves korig illetik meg az embert, utána szabadon bonthatók ha erre ítélték őket, vagy a szülők szeretnének megszabadulni a nem kívánatos kamaszoktól. Ez a egészen a gyermek 18. születésnapjáig tart, és utána ismét biztonságban érezhetik magukat a fiatalok. A társadalom szerint ez nem egyenlő a halállal, hiszen a szétbontott minden részét felhasználják más testekben, amiben tovább él. 
Persze nem ilyen egyszerű az egész, hiszen vannak olyan gyerekek, akiket a vallásuk miatt bontják szét, ők a tizedek. Na meg azok, akiket erre ítélnek a szülők, vagy a társadalom.
Három más-más okok miatt szétbontásra ítélt kamasz, Connor, Risa, Lev a véletlen folytán találkozik és együtt menekülnek tovább a szétbontás elől. Mérhetetlen harag és kétségbeesés érlődik mindhármukban. Connor és Risa élni akar, míg Lev kétségbeesetten akarja felismerni a saját érzéseit. 

A könyv olvasása alatt végig azzal voltam elfoglalva, hogy a saját ellenérzésemet valahogy legyőzzem. Mert nehezen tudom elfogadni, hogy a szülők csak úgy aláírják a szétbontási papírt, mert nem bírnak a kamasz gyermekükkel. Olyan mintha az írónak nem lenne gyereke, pedig négy is van. Melyik az a szülő aki 13 évig neveli a gyerekét és utána szétbontásra ítéli?? Hiszen akármilyen gazember a gyerekünk mégis a miénk. Olyan kötődés alakul ki az anya és a gyermeke között, amit nem lehet normális esetben elszakítani!! 
Innentől kezdve hiteltelenné vált az egész történet. Hiába pörgős a cselekmény, én csak ráztam a fejem, hogy ilyen nincs, vagy ha lenne, hamar megbukna a vezetőség, és új világrend alakulna ki. Legalábbis remélem!

Szóval a 3 gyerek menekülését követhettem nyomon, ami kellően izgalmas. Szerencsére nemcsak én éreztem így, hanem a könyvben szereplő néhány felnőtt is, és talán a sorozat következő részében sikerül megszüntetni ezt a legális szervkereskedelmet.
7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 382 oldal
Fordította: Illés Róbert

Mia Couto: Az oroszlán vallomása (...Szösszenet)

" A gazella minden reggel úgy ébred, hogy tudja, vagy gyorsabban fut, mint az oroszlán, vagy meghal. Az oroszlán minden reggel úgy ébred, hogy tudja, vagy gyorsabban fut, mint a gazella, vagy éhen hal. Nem számít, hogy oroszlán vagy-e vagy gazella: amikor a nap felkel, akkor nem tehetsz mást, futnod kell." 
Afrikai közmondás

Kulumaniban sorozatos oroszlántámadások történnek, és egyre több ember vesz oda. A falusiak megelégelik a dolgot, és hivatásos vadászt kérnek fel az oroszlánok elpusztításához. A vadász ahogy kell meg is érkezik, de a különleges támadások nem csökkenek, mintha az oroszlánok mitikus lények lennének. Egyáltalán van esélye a vadásznak elkapni őket?

Kulumaniban a közösség kicsi és nagyon zárt. Ez a község nem egyszerűen csak egy kis falu, hanem a régi afrikai szokások megkövült hagyatéka. Itt az asszonynak kuss a neve.

Hát kérem szépen nem semmi ez a kis könyvecske. Két elbeszélő szemein keresztül bontakozik ki a történet. Mariamar, a középkorú falusi nő, és a vadász, aki valójában erről a környékről származik, szavai által kell életre ez a misztikus regény. Gyönyörű mondatokban is lehet borzalmakról írni, ezt alkalmazza az író is. Megtévesztő ez a könyv, mert nem oroszlánvadászatról van szó benne, hanem sokkal többről. Az emberekről, a közösségről. Egy idő után az olvasó együtt él, és lüktet a cselekménnyel. Mariamar élete kemény, és megható. Küszködése, hogy ember legyen felemelő. Megrázó, hogy még fent tudnak maradni ilyen tragikusan borzalmas szokások. Nőként ismét hálás voltam a sornak, hogy Európában születhettem.
9/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 304 oldal
Fordította: Pál Ferenc