Richard Morgan: A fekete férfi (...Szösszenet)

2016. augusztus 22., hétfő

0 megjegyzés
Richard Morgan kilóra megvett a Takeshi Kovacs sorozattal, így nem volt kérdéses, hogy az új könyvét is megszerzem magamnak.

A jövőben, a XXII. században a Földön megszűnnek a háborúk, kolóniát létesítenek a Marson, de ennek nagy ára van. Létrehoznak egy genetikailag módosított hadsereget, akik megvívták a Földön pusztító háborúkat. Ezeket az embereket tizenhármas variánsoknak hívják, akiknél az agressziót szabadon engedték. A kezdeti lelkesedés után, az "átlagos, normális" emberek veszélyesnek titulálták a tizenhármasokat. Az ex-katonák választhattak, vagy rezervátumba költöznek és nem szaporodhatnak, vagy új életet kezdenek a távoli Marson. Ebből kifolyólag nem meglepő, ha több tizenhármas megszökik, és megpróbál az alvilágban megbújni. Ezeket a szökevényeket kutatja fel és likvidálja Carl Marsalis, aki maga is tizenhármas variáns, és az ENSZ fejvadásza.
Nagy feltűnést kelt az a Marsról érkezett űrhajó, ami Kalifornia partjaitól nem messze csapódik be az óceánba. Csak egyetlenegy túlélő van, egy tizenhármas, aki lemészárolta az űrhajó legénységét. A férfinek sikerül elmenekülnie a mentőalakulat előtt, és őrült gyilkosságokba kezd az amerikai kontinensen. Marsalist bízzák meg levadászni a tizenhármast, segítsége (őrzője) Sevgi Ertekin, a török származású nyomozó, akinek ugyanolyan bonyolult az élete mint Carlnak.

Richard Morgantól már megszoktam, hogy maga a világ nem annyira kidolgozott, amitől bevallom néha marom a falat, hiszen érdekes koncepciókat vett fel, és utána alig csepegtet valami információt róluk. Az írónak fontosabb szereplőinek lelkivilága, és talán pont ezért, de ritka bonyolult szereplőket hozz létre.
Brutális ez a könyv, nem kíméli a történet fő alakjait, de ezért lesz hihető a cselekmény. Izgalmas nyomozásba vehettem részt, ahol a partnerek először megpróbálnak együtt dolgozni, de később kölcsönös tisztelet alakul ki egymás iránt.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, függetlenül attól, hogy mennyire nyers, és agresszív maga a cselekmény.
8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 602 oldal
Fordította: Roboz Gábor

John Scalzi: Vörösingesek

2016. július 31., vasárnap

0 megjegyzés
Akik ismernek engem, azok tudják hogy nagy Scalzi rajongó vagyok. Imádom a pasas stílusát, humorát. Szeretem ahogy viccesen az arcunkba nyomja az emberi hibákat, ahogy haláli könnyedén ír a legbrutálisabb dolgokról is. Az olvasó szinte elfelejti, hogy ezeknek a humoros könyveknek komolyabb mondanivalójuk is van, de csak szinte. Ezért örültem az új könyvének is. Végre jól szórakozok egy kicsit.

Andrew Dahl csak most érkezett a Rettenhetetlen zászlóshajóra, de azonnal érzi, hogy valami nem stimmel. A  hajón lévő emberek mintha bujkálnának a kapitány előtt, és senki sem tolong a lehetőségért, hogy új felderítésre menjen. Néhány nap után rádöbben arra, hogy a hajón a halálozási ráta nagyon magas, és néhány tiszt szinte halhatatlan. Andrew úgy érzi valamit tennie kell, ha túl akarja élni a hajón lévő szolgálatot. Barátaival összefogva egy lehetetlen küldetésre indul, amivel megváltoztathatja a Rettenhetetlen statisztikáját.

Ahogy a kezembe vettem a könyvet azonnal éreztem Scalzi stílusát, és már az első mondatoktól mosolygásra állt a szám. Valahogy úgy éreztem a regény olvasása közben, hogy az író a barátaival lemenve egy közeli sörözőbe, kellemes iszogatás közben dobálták össze ezt a történetet. Az győzött, aki a legnagyobb marhaságot tudta kitalálni. Komolyan mondom, ha én is ott lehettem volna, és lenyomtam volna két féldecit, akkor talán nekem is eszembe jutott volna néhány blődség, amit beleírhatott volna Scalzi a Vörösingesekbe.
Jó kis sci-fi paródia lenne, ha szimplán az író blogján olvashatnám, és nem kellett volna megvennem. Lehet, hogy anyagiasnak tűnök, de ez most egy kicsit sok volt. Úgy éreztem, hogy mint rajongót palira vettek, megkönnyítették a pénztárcámat. Pont az az író, akit én tényleg nagyon kedvelek. 

Ez a habkönnyű kisregény tökéletes egy vízparti olvasáshoz, persze arra vigyázni kell, hogy a mosolygásunk, esetleg halk vihogásunk ne váltson ki megrökönyödést a többi fürdőzőbe. Mert azt be kell vallani, hogy tényleg jól szórakoztam az olvasása közben, de csak ennyi. Több pluszt nem adott. 
6/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve 2016
Terjedelem: 266 oldal
Fordította: Pék Zoltán

Joanna Bator: Szinte éjsötét

2016. július 21., csütörtök

0 megjegyzés
Joanna Bator könyveire egy ideje már felfigyeltem, de eddig nem olvastam őket.

Alicja Tabor egy sikeres varsói újságíró, aki visszatér gyermekkorának helyszínére, Wałbrzych városába, egy munka miatt. A városkában 3 gyerek tűnt már el, és a rendőrség tehetetlen. A hazamenetel általában nem okoz senkinek sem problémát, nem úgy Alicjának, aki egyre jobban szorong, ahogy hazafele utazik. Az újságírónőnek nemcsak az eltűnt gyerekeket kell megtalálnia, hanem gyermekkori emlékeivel is meg kell tanulnia élni, fel kell fedeznie a titkokkal, és misztikumokkal terhelt múltját.

Alicjával az olvasó visszarepül a második világháborúba, a németek világába. A háborúban talán a gyerekek szenvednek a legjobban, az agresszió elől nehéz elmenekülniük, és a borzalmakat nem biztos, hogy fel tudják dolgozni. De a gyerekek nemcsak a háborúban sebezhetők, hanem napjainkban is. Alicja is sérült felnőtt, aki a gyerekkorában átélt traumákat képtelen kibogozni. Édesanyja és nővére halála mai napig bűntudattal tölti el. 
A könyv központi eleme a kisváros vára, a macskanénék és a macskafalók. A sötét, misztikummal teli Wałbrzych városa szinte ráül az olvasó mellkasára. Néha beleborzongtam az eseményekbe, de Joanna Bator biztos kézzel vezetett ki ebből a poshadt, titkos, ódon porfészekből. 
A múlt lassan bontakozik ki, miközben a jelenben az eltűnt gyerekek után nyomoz az újságírónő. Torz, beteg emberekkel ismerkedhettem meg, alakjukat tökéletesen ábrázolja az írónő, még engem is kirázott a hideg, amikor megjelentek a könyv lapjain.

Joanna Bator könyve még azért is vonzó volt számomra, mert a főszereplővel közel egykorú vagyok, így nem volt ismeretlen számomra a volt szocialista államforma, társadalom. Mintha csak egy magyar ipari kisvárosról mintázta volna meg a lengyel városát.

Hiába éreztem a regény olvasása közben valami beteges, sötét dolgot, mégis magába szippantott ez a világ, na meg az írónő csodálatosan szerkesztett mondatai. Azóta már a könyvespolcomon figyel a Homokhegy, Joanna Bator másik regénye.
9/10
Joanna Bator

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 420 oldal

Ez + Az

2016. július 20., szerda

3 megjegyzés
Amikor teljesen véletlenül belebotlasz néhány éves fényképekbe, és rájössz arra, hogy mennyi mindent csináltál/kreatívkodtál, az lehangoló. :-(

Pedig Gyerkőc jóval kisebb volt, mégis az olvasás mellett keresztszemeztem, varrtam és nem utolsósorban a gyerekkel vágtam, ragasztottam, festettem. És nem-nem nőtt az éves kiolvasott könyvek száma, hiába "nem csinálok semmit".
Szóval frusztrált vagyok egy csöppet.

A múlthéten Gyerkőc barátnője és annak a húga nyaralt a hétvégi házunkban. Így alkalmam nyílt megismerni a nagycsaládosok életét. Mit mondjak! Egész  nap etettem, mosogattam. Nem volt semmi, még most sem pihentem ki magam. Pedig nagyon aranyosak és jók voltak a lányok. Órákon keresztül fürödtek, rollereztek, este meg társasjátékoztak velem. Csak minden este olyan éjfél körül aludtunk el, és reggel korán keltem (csak én, ők húzták a lóbőrt vagy 10-ig). ;-) Ehhez én már öreg vagyok.

Na azt hiszem be kellene fejeznem a picsogást, helyette erőt kell vennem magamon, hogy elkészítsem a levendulás szívecskéimet (legalább).

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia

2016. június 28., kedd

4 megjegyzés
Amikor megkérdezték, hogy mit olvasok, és a válaszom az volt, hogy Dorothynak meg kell halnia, láttam a szemükbe az értetlenséget, utána meg valami furcsa szánalmat. Ez a flúgos csaj mit olvas!!!!
Töredelmesen bevallom, én annyira nem szeretem Ózföldét meg a többit. De mivel az általános műveltséghez ez a mese is hozzátartozott, így elolvastam és megnéztem filmen is.
Ennek a könyvnek a megjelenését hatalmas érdeklődés követte, annyian várták, hogy egy kicsit megijedtem. Már párszor beleszaladtam agyon hypolt förmedvénybe. Aztán én is beálltam a sorba, és elolvastam.

Amy zűrös élete egy csapásra még zavarosabb lesz, amikor egy tornádó elrepíti Ózföldére. A fiatal lány teljesen összezavarodik, amikor szembesül azzal, hogy a valóságban is létezik Óz birodalma, ami ráadásul egy cseppet sem hasonlít a filmbelire. Ez egy abszurd világ, ahol valami nagyon elcsúszott, mert azok akiknek jóknak kellene lenni, a leggonoszabbak. Amy hamar egy sakkjátszma kellős közepén találja magát gyalogként, akinek csak egy feladata van, megölni Dorothy-t, aki teljesen kifordult önmagából, egy igazi szörnyeteg lett. Mágiafüggőként Ózfölde összes mágiáját meg akarja szerezni, azt sem érdekli, hogy ettől haldoklik a választott világa. Amy azt sem tudja hova kapkodja a fejét. Bár nem kellene senkibe sem bíznia, mégis néhány személy közel kerül hozzá, és emiatt akár az élete is veszélybe kerülhet.

Hah! Micsoda kicsavart történet!! Komolyan mondom, néhány szereplőtől kivert a víz, mint például az Oroszlántól vagy Madárijesztőtől. Ennyire átalakítani az eredeti világot nem volt semmi az írónőtől. Dorothy a lehető legunszimpatikusabb szereplő lett, a csodás ruháival, és a piros tűsarkújával. Az olvasónak nyitottnak kell maradnia, mert ennyire megváltoztatott világot, és szereplőt csak így lehet elfogadni. Persze segítségünkre van Amy karaktere, amivel az olvasó nagyon hamar azonosulni tud. Egy vagány kis csaj ez a lány, helyén van a szíve, de a bosszú sem áll távol tőle.
Kellően feszes tempójú a cselekmény, habár a karakterek közül csak a főszereplők a kidolgozottak, mégis teljes a kép, nem marad hiányérzet az olvasóba. Apropó hiányérzet! Csak egy valami miatt éreztem: mikor jön a folytatás!!!!!!!!

10/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 436 oldal

Stephanie Barron: Egy boszorkány portréja; A hely szelleme (...Szösszenet)

2016. június 27., hétfő

4 megjegyzés
A Jane Austen nyomoz sorozat olvasását végre folytattam a 3, és a 4. részével. Aki szereti Austen világát nem fog csalódni. Igazi könnyed kis olvasmányokról van szó, függetlenül attól, hogy mindegyikben egy-egy gyilkosság szerepel. 

Egy boszorkány portréjában 1804 karácsonyán járunk, amikor Jane-t régi ismerőse Lord Harold Trowbridge megkéri, hogy unokahúgát, Lady Desdemonát figyelje egy kicsit. A szertelen unokahúg kikosarazta kérőjét, Lord Swithin-t, akitől sietősen elmenekült a nagymamájához. Jane eleget téve a kérésnek találkozik a lánnyal, de mielőtt közelebbi kapcsolatba kerülnének, gyilkosság történik a nagymama házában. A gyanúsított nem más lesz, mint Lord Harold unokaöccse, akit le is tartoztatnak gyilkosság vádjával. Jane-nek és a lordnak nem marad más választása, mint felgöngyölíteni a titokzatos ügyet, és bebizonyítani, hogy egy ártatlan embert vetettek börtönbe.




A hely szelleme 1805-ben játszódik, és Jane Kent megyében vendégeskedik Edward bátyjánál. Napóleon soha nem állt olyan közel ahhoz, hogy megtámadja Anglia partjait, nem kis felfordulást okozva a kenti embereknek. Ebben a forró, érzelmekkel teli hangulatban egy augusztusi lóversenyen, meggyilkolnak egy asszonyt, aki ráadásul egy bankár felesége, és nem utolsósorban francia származású volt.  Politikai gyilkosságról beszélhetünk, vagy egyszerűen féltékenységből ölték meg a nőt, hiszen míg élt, hírhedt volt arról, hogy magába bolondított mindenkit. Edward, békebíróként kötelességének tekinti, hogy a valódi gyilkost felderítse. Ebben segít neki Jane, aki már több gyilkosság nyomozásában vett részt.

Újra csak azt tudom mondani, hogy nekem el kell tekintenem attól, hogy ezeknek a könyveknek Jane Austen a főszereplője. A sorozat főszereplője, egy igazán bátor hölgy, aki még attól sem retten meg, ha a hírnevén folt esik. Olvasott, politikában is jártas nőről van itt szó, aki a naplójában írja le a vele megesett történeteket. Iróniával, és egy cseppnyi félelemmel tekint vénlányságára, és magának sem akarja bevallani, hogy egy rossz hírű úriember megdobogtatja a szívét. Lehet, hogy az igazi írónő is ilyen volt, de az én fejemben nem ez a kép él a kedvenc írónőmről. Ezért aztán elvonatkoztatok az írónősségtől, és így hihetőbbé, kerekebbé válik a cselekmény. Olyannyira, hogy rendesen szurkolok, hogy összejöjjön azzal a "gazfickóval", habár valójában tudom, hogy ez nem történik meg.
A krimi szál továbbra is egyszerű, nem ez adja a könyv báját, hanem a korszak, és az a rengeteg lábjegyzet, amivel a szerző megmagyarázza a különféle eseményeket.
Engem továbbra is elvarázsol ez a sorozat minden hibájával egyetemben.
7/10

Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2014, 2015
Terjedelem: 352, 400 oldal


Abbi Glines: A végzetem (...Szösszenet)

2016. május 10., kedd

2 megjegyzés
Bevallom vonzódok az olyan regényekért, amiben az egyik főszereplő a Halál. Ebből következik, hogy nem  hagyhattam ki Abbi Glines könyvét. ;-)

"Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret. 
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret. 
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem. 
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta."

Nos, nehéz szavakba öntenem az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban. Le kell szögeznem, hogy én szeretem a YA könyveket, persze nem mindegyiket, de nem fogok fejvesztve elrohanni tőlük. Tudom, hogy milyen korosztálynak írják (már nem nekem), és milyen módszerekkel. Azaz nem várok szépirodalmi alkotást. De A végzetem még egy közepes YA regény színvonalát sem üti meg.
Mert ebben a történetben semmi eredeti nincs, tele klisékkel, és még a karakterek is annyira színtelenek. Pagan most szerelmes vagyok, de mégsem szerelmi háromszöge, amihez a szívdöglesztő focista, de nem buta, és a Halál, néha rocksztár alakjai kapcsolódnak. Úgy éreztem azért nem kapunk elég információt a Halálról és az "embereiről", mert az első könyves írónő maga sem tudta kitalálni a világát, és ebbe a teszetosza Pagan teljesen beleillik, mert nem kell történnie semminek. 
Meg kell említenem Dank, alias Halál alakját is. Ennyire jellegtelen karaktert biztos nehéz összehozni, mert még a klisésen jóképű, focista fiú, Leif is jobban el tudja varázsolni az olvasót.

Miért olvastam el ezt a könyvet? Hááát az igazság az, hogy altatóként használtam a regényt. Egész jókat aludtam rajta.

6/10
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 264 oldal