Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Nincsenek megjegyzések
Ruta Sepetys könyvei már régóta ott csücsülnek a polcomon. Habár tisztában vagyok vele, hogy egy mérhetetlenül tehetséges írónővel van dolgom, mégis mindig hátrébb került a várólistámon. Eddig!

Lehet, hogy morbidnak hangzik, de a második világháború mindig is nagyon érdekelt. Talán azért, mert a nagyapám és a nagymamám rengeteget mesélt az eseményről. Az egyik fiatal katonaként megjárta a frontot, majd a fogságot, a másik még gyermeklányként menekült a front elől. Egészen kisgyermekként belém ivódott, hogy az szovjet katonáktól menekülünk, és az amerikaiak a sonkát lekváros kenyérrel eszik. Sztereotípiák, mondhatnám, de sajnos az olvasott könyvek valahogy mindig megerősítik a nagyszüleim beszámolóját. 
Egy-egy ilyen regény elolvasása után mindig azon gondolkozom, hogy miként nem látják a világ vezetői, hogy mennyit tud egy háborúban szenvedni a nép, és miért kell néhány fanatikus miatt millióknak meghalni.

"A bűn egy vadász.
A remény egy vadász.
A szégyen egy vadász.
A félelem egy vadász.”


Négy ember, négy élet. Egy litván nővér, egy lengyel gyermeklány, egy porosz fiatalember, és egy Hitler hívő német a második világháború végén. Négyükben csak egy közös pont van, mindannyian túl akarják élni a háborút, és egyetlen reményük a Wilhelm Gustloff személyszállító hajó. A négy szemszögből megírt történet sokkoló és megrázó. A háború legnagyobb vesztesei a gyerekek, illetve a fiatalok. Ruta Sepetys nekik állít emlékművet ezzel a könyvvel. Megmutatja azt, amit az ilyen felfordulásban hamar elveszít az ember, az emberséget, hűséget, szeretetet. 
A valós esemény körül a négy főszereplő élete összefonódik, véglegesen. Miközben a szereplők szemein keresztül látjuk a rideg, kifacsart világot, mellettük a háborúban résztvevő nemzetek tragédiája is körvonalazódik. Értelmetlenül kioltott életek! Tragédiák, amik ellen nem lehetett tenni, és épeszűnek is nehéz lehetett maradni. Mégis egy rózsaszín sapkás lányka, egy rettegő csaló, és egy bűntudattal terhelt fiatal lány megmutatja, hogy túl lehet élni mindent, csak akarni kell.

Olvasás közben egyszer csak bevillant a Wilhelm Gustloff név, hogy hol hallottam. Onnantól kezdve csak azt mantráztam, hogy csak  ne szálljanak fel rá. Felszálltak...

Annyira szomorú, és mégis gyönyörű regény! Az olvasó igazi érzelmeket érez a könyv olvasása alatt, összetöri az ember szívét. Mégis kihagyhatatlan ez a könyv!
10/10
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 384 oldal
Fordította: Bozai Ágota

Nincsenek megjegyzések :

Kate Morton: A tóparti ház

2 megjegyzés
Kate Morton könyveit mindig szívesen olvasom, van valami plusz bennük, amiket kevés írónő tud létrehozni.

Sadie Sparrow londoni nyomozóként elkövet egy hibát, ami miatt kényszerszabadságra megy a nagyapjához Cornwallba. A lány nehezen tudja feldolgozni a munkahelyi és magánéleti problémáját, így amikor megtalálja az elvadult Loeanneth-et égető kíváncsiság lesz úrrá rajta, meg akarja tudni kik éltek itt. Hamarosan kideríti, hogy Edevane családé volt a birtok, akik 1933-ban történt családi tragédia óta nem jártak a házba. Eltűnt a család legkisebb gyermeke, és ezt a még életben lévő családtagok mostanáig sem tudták feldolgozni. 
Sadie nyomozó ösztöne fellángol a 70 éves esetet titokban újból előveszi, és megpróbálja megoldani azt, amit eddig senki nem tudott. Nyomozását a bűntudata is előreviszi, és megpróbálja felvenni a kapcsolatot az Edevane család híres krimiírónőjével, Alice Edevane-nel. Vajon a nő a könyveiben leírja, hogy valójában mi történt 1933-ban? Kinek az érdeke lehetett, hogy elrabolják a család fiúgyermekét? 

Kate Mortontól már megszokhattuk, hogy a múlt és a jelen váltakozva jelennek meg a lapokon, és így ismerhetjük meg teljesen a történetet. Cornwall nagyszerű választásnak tűnik, elvarázsolja az olvasót, ahogyan a tündérkertet is tartalmazó Loeanneth. A ház, a ház körüli kert, és a tó mind mind életszerűen jelennek meg, ahogyan az a rengeteg zümmögő bogarak is. Óhatatlanul arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy nekem is van egy ilyen menedékem, egy kedves zugom, ahol a családdal kint lehetek a természetben. Így volt az Edevane családdal is, egy szerelmes pár, később gyermekek és a csodálatos vidék. De biztos, hogy minden olyan szép és nyugalmas, mint ahogy a régi fényképeken látszik? Miféle titkok szállhatnak a ház és a tó körül?
Az írónő tökéletesen adagolja az információkat. Izgalmas, pörgős a cselekmény, nemcsak Edevane család titkaira derül fény, hanem Sadie-ra is, és így egyre jobban érthető az a fanatizmusa, ahogy ehhez a nyomozáshoz állt. Bevallom jó néhányszor én is szerettem volna ott lenni, érezni, szagolni Loeanneth illatait. Kate Morton a könyv végéig fenn tudta tartani az izgalmat, és nekem annyira tetszett, hogy még azt is megbocsátom, ami az utolsó lapokon történik, pedig kimondottan nem szeretem az ilyen szirupos dolgokat. Viszont itt, ebben a regényben még ez sem tűnt annak. 
A karakterek erősek, Sadie, és Alice a lehető legjobban vannak megjelenítve. Alakjuk kidolgozott, és az olvasó hamar megkedveli őket. Nekem még nagy kedvencek lettek a kutyák. ;-) Szinte kedvet kaptam én is a futáshoz.

Szerettem olvasni, és sajnáltam, hogy véget ért. Elvarázsolt, miközben én is meg akartam fejteni a  70 éves titkot. Kell ennél több? Ezt mindenkinek el kell olvasni!
10/10
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve 2016
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Borbás Mária


2 megjegyzés :

Kötök, kötögetek: Csősál

2 megjegyzés
Egy hete csak kötögetek, hogy még tudja hordani a gyerkőc, mert lassan kitavaszodik, és értelmét veszíti a sál. Persze nem egy nagy valami amit csináltam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy igazából évek óta nem alkotok semmit, és tavaly enyhén frusztrált már a dolog. Olyannyira, hogy most is jó néhány kreatív könyv kinyitva figyel rám az asztalról, mert kreatívkodnom kell!! Kicsit kényszeres (hehe), de olyan jó érzés. Mindig is stresszoldónak használtam ezeket, és most érzem mennyi feszültség felgyűlt bennem, és mennyire kikapcsol maga az alkotás folyamata. 
Úgy tűnik a kötés beválik, mert rövid idő alatt látványos eredményt tudok elérni. ;-)

2 megjegyzés :

Lucinda Riley: A hét nővér (A hét nővér 1.)

3 megjegyzés
Ennek a könyvnek a beharangozója nagyon jól sikerült. Olyan családregény féle, amiben az örökbefogadott lányok a nevelőapjuk halála után elindulnak megkeresni az igazi szüleiket, az örökbefogadás előtti életüket. Sorozatról van szó, aminek az első része a legidősebb lány Maia történetét meséli el.

Mivel a sorozat első kötete, így teljesen egyértelmű, hogy a regény első része igazából a lányokról és az apjukról szól. Megismerhettem belőle, hogy miként fogadta örökbe a csecsemőket, és milyen életet biztosítottak nekik. A lelki szemeim előtt megjelent a Genfi-tó, és az a tündérkert ahol felnőttek a lányok. Az apa halála mindannyiukat megviseli, valakit erősebben, valakit kevésbé. De összeköti a lányokat a szeretet, és az a különleges hagyaték, amit apjuk hagyott rájuk. Mindegyik gyermek egy borítékot kap, amiben a származásáról van néhány információ. Nekik kell eldönteni, hogy felkutatják-e a régi titkokat.  

Maia egy különleges lány, aki egy zavaros döntés miatt Rióba érkezik, ahonnan valószínűleg származik. Mindösszesen egy régi nyaklánc, és ismeretlen koordináta van a kezében, de már az első pillanattól fogva nem kétséges, hogy sikerült megtalálnia a szülőházát, a kérdés csak az, hogy ki tudja-e deríteni mi történt az anyjával. A felkutatásban segítséget kap egy író személyében, aki történetesen még egyedülálló is. 

Innentől kezdve két szálon indul el a cselekmény, a fejlődő Rió bontakozik a lapokon az 1920-as években, Izabela szemein keresztül láthattam azt a csodálatos világot. Fontos szerepet kap még a riói Krisztus szobor, mintegy történelmi háttérként szolgál a szerelmi történetnek. Meg persze a jelen, ahol Maia lassan felgöngyölíti fájdalmas múltját, és eközben rájön arra, hogy megbocsátani saját magának is tudni kell.

Mint már írtam engem kíváncsivá tett az, hogy különböző helyekről származó lányok elindulnak megkeresni az igazi múltjukat. De olvasás közben erős hiányérzetem támadt. Az apáról szinte alig tudunk meg valamit, és én naivan azt hittem, hogy a könyv végére azért kapok még valami kis információt róla, de nem. Pedig maga az örökbefogadás, a végtelenül nagy gazdagság, és a lányok kiválasztása mind-mind egy-egy nagy titok. Egyenlőre ebből semmit nem tudtam meg. Talán a következő részekben.
Maia és Izabela története egyszerű, és kiszámítható. Ebből kifolyólag nagy meglepetéseket nem tartogatott nekem a cselekmény, és igazából azonosulni sem tudtam egyikőjükkel sem.
Persze a célt elérte az írónő, mert kellemesen éreztem magam az olvasása alatt, illetve elég nagy valószínűséggel a folytatást is megveszem. Adok még egy esély ennek a sorozatnak, hátha kapok válaszokat a kérdéseimre.
8/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 488 oldal
Fordította: Kiss Ádám

3 megjegyzés :