John Scalzi: Vének háborúja

Nincsenek megjegyzések
Az igazság az, hogy általában félve veszem a kezembe azt a könyvet, amelyiket még a megjelenése előtt nagyon dicsérnek. Így jártam most is. Aztán amikor elkezdtem olvasni, akkor engem is elkábított az a bizonyos 3 db mondat.

"Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe"
John Perry köszöni szépen, de nem kér az öregségből. Habár a Földön élő emberek mesterségesen elzártan élnek a többi fajtól, mégis eljut hozzájuk, hogy a Gyarmati Véderő 75 éves öregeket toboroz 2-10 év szolgálatra. Azt már csak sejtik az Öregek, hogy valami úton-módon megfiatalíthatják őket, mert élő megfiatalított öreggel még soha senki nem találkozott a Földön. John Perry a Földön hagyva az egész eddigi életét, új kalandba kezd. Nem is sejti, hogy valójában mi van kint a világűrben.

Maga a történet egyszerű, de az írónak a humora zseniális. Bevallom rengeteget mosolyogtam a könyv olvasása közben, persze csak addig amíg igazából el nem kezdődött a harc. A technikai megoldások, mint például a fiatalítás, megkérőjelezhető, de engem egyáltalán nem zavart, mert  ebben a regényben nem ez a fontos részlet.

John Perry a fiatalítás utáni sokkból, egy igazán embert próbáló kiképzés kellős közepén találja magát, ahol nagy szüksége van a természetes eszére. A Gyarmati Véderő elkövet mindent azért, hogy az emberiség megfelelő mennyiségű nyersanyaghoz, földhöz jusson, és ennek az eléréséhez számos katonát küld csatába más-más idegen fajok ellen. Azt is mondhatnám, hogy az író egyszerűen átültette a világunkban játszódó eseményeket az űrbe, más országok, népek helyett itt idegenekkel csatáznak a katonák.
Itt már a humor fanyar, és ironikus, és lassan az olvasó ott látja maga előtt az emberiség talán legnagyobb hibáját. Azt a mérhetetlen hatalomvágyat, és pusztítani akarást.
John Perry alakja mégis a szívembe lopta magát, mert más akar lenni mint a többi. Új életet szeretne kezdeni, és ehhez társat is szeretne. Nem utolsósorban talán Ő az az ember, aki változtatni tud a Gyarmati Véderő eddigi "diplomáciai" megoldásain.

A regény elég rövid, és olvasás közben bizony visszafogtam magam, hogy tovább tartson a könyv. A jó hír az, hogy van folytatása, és remélem magyarul is meg fog jelenni. A cselekmény pörgős, egy percet sem unatkoztam olvasás közben. A könyv borítója nekem tetszik, minden rajta van, ami fontos a regényben. Most már csak várnom kell, hogy mikor jelenik meg a következő rész. Mert az biztos, hogy én azt is elolvasom!

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!
10/10

Nincsenek megjegyzések :

Isabel Allende: Távoli sziget

Nincsenek megjegyzések
Isabel Allende nekem az az írónő, akitől a regényeit azonnal megveszem gondolkodás nélkül. Műveiben olyan nőkről ír, akik kiemelkedők emberségükben, tartásukban, okosságukban, olyan nők, akik nélkül a világ nem olyan lenne mint most. 

Ebben a regényében egy rabszolgalányról olvashatunk, aki az 1700-as években Saint-Domingue szigetén szolgál, egy francia nemes ültetvényén. Zarité szerencsés, mert belső, azaz házi rabszolga. Nem kell a cukornád ültetvényen dolgoznia, ahol hullnak a rabszolgák, mint a legyek. "Csak" ki kell szolgálnia az úrnőjét, és az urát, majd később más szolgáltatásokat is kér tőle az ültetvény gazdája. Hiába rabszolga, és analfabéta a lány, mégis olyan erő, tisztesség, és akarat él benne, ami átsegíti a nehézségeket. Túlélni mindent a gyerekekért!

Habár a főszereplő Zarité, mégis igazi történelmi betekintést nyerünk a Saint-Domingue rabszolgatartásról, és felkelésről, majd New Orleansban élő mulattokról. A könyv Zarité szavaival kezdődik, ahogyan be is fejeződik, miközben a rabszolgalány gondolatai, érzései a fontosabb történéseknél meg-megjelenik.

A regény során Zarité mellet még néhány szereplővel is megismerkedhetünk, akikkel a rabszolgalány sorsa így vagy úgy, de összefonódik. A rabszolgaság mint intézmény, ránehezedik az olvasóra, hihetetlen az a kegyetlenkedés, amit a fehérek ki tudnak találni, a felkelés során ezt a kegyetlenkedést visszaadják a feketék is. A fehérek és a feketék közt ott élnek a mulattok, akiket igazából senki sem fogad be, osztály nélküliek. Az Ő sorsuk az állandó bizonyítás, és elfogadtatás.

Nagyon tetszett a könyv! Izgalmas, és nagyon sok új információt ad az olvasónak. Igazából Valmorain és a felesége kivételével mindegyik főszereplő szimpatikus volt nekem. Isabel Allende ismét bebizonyította nekem, hogy remek írónő. Magyarországon talán kevesen olvassák a műveit, de remélem ez hamar változni fog. 
10/10

Nincsenek megjegyzések :

John Irving: Árvák hercege

2 megjegyzés
"Itt, a fellegek közt..." egy ütött-kopott árvaház van, Maine állam egyik eldugott, és szegény helyén St. Cloud's-ban. Már ennek a városkának is a története szomorú, és sajnos a mai fejlődő társadalomban még mindig mindennapos. Ebben az árvaházban tevékenykedik Wilbur Larch doktor, és két segítője Angela és Edina nővér. A doktor saját bőrén megtapasztalva rájön arra, hogy szülés-nőgyógyászként segítenie kell a bajba jutott nőkön, még akkor is, ha ez tiltott dolog. Így a St. Cloud's-i árvaházban nemcsak az úr dolga (szülés) folyik, hanem az ördög dolga is, azaz a tiltott abortusz.

Itt el is érkeztünk egy nagyon fontos dologhoz a könyv kapcsán. Olyan témát feszeget, amit a mai napig indulatok nélkül nem lehet megvitatni. Én ebbe a kérdésbe nem akarok állást foglalni, de ami biztos az az, hogy egy nő mindenre képes, hogy babája szülessen, ugyanakkor szintén bármire képes, hogy a nem kívánt gyerek ne szülessen meg. Ebben a könyvben találkozhatunk néhány angyalcsináló módszerrel, ami elég kegyetlen és borzasztó volt, a legrosszabb pedig az, hogy ezek a módszerek tényleg léteztek, és használták is őket.

Itt  kezdi meg az életét Homer Wells, a kis árva, akit néhányszor örökbe is adnak, de mégis visszatér, és az árvaházban kell felnőnie. Amikor rájön az orvos arra, hogy Homer már biztos, hogy az árvaházban marad, saját fiaként szeretve kitanítja a szülés-nőgyógyász mesterségre. Így Homer hasznos lesz, mert az életben az a fontos, ha hasznos az ember dr. Wilbur Larch szerint.
Egy véletlen során Homer elkerül az árvaházból, kirepül az orvos kezei alól, és megpróbál "normális" életet élni a Tengernéző Almáskertben. Barátokra lel, sőt szerelmes is lesz. Az egykori "hasznos" Homer élete gyökeresen megváltozik.

Nehéz szavakba öntenem az érzéseimet, mert egy igazán nagyszerű könyvet olvashattam el. Hiába bús, és merengős az alaphangulat, és hiába olyan problémákról beszél, ami mai napig probléma, mégis teljesen el tudtam merülni benne. Talán azért, mert a könyv szereplői igazi hősök, akármit is csinálnak. A könyv orvosi leírásai hihetetlenül valósak, és a regény végén az író jegyzetei elég információt szolgáltatnak az olvasónak. Hiába vaskos a könyv, mégis egy percig nem unatkoztam, az író a legnagyobb borzalmat is úgy le tudja írni, hogy az olvasó nem undorodik és nem kap sokkot. Kevés könyv van, ami ilyen intenzív érzelmeket tud nálam kiváltani. Az Árvák hercege ilyen volt. Örökre nyomott hagyott bennem.
10/10

2 megjegyzés :

Pearl S. Buck: A kínai rabszolgalány

2 megjegyzés
Szeretem Pearl S. Buck regényeit. Olyan finomsággal ábrázolja a karaktereit, mint kevés író manapság. A cselekmény mellett igazán korhű jellemzést kapunk az akkori kínai társadalomról, történelemről, emberekről. 
Ezért örülten nagyon amikor megtudtam, hogy a Tericum Kiadó először kiadja magyarul A kínai rabszolgalányt. 

Peónia kislány korába kerül egy zsidó családhoz rabszolgalánynak Kaifengben. Egyetlen feladata van, a család egyetlen fiúgyermekét szolgálni. Habár hatalmas kulturális különbség van a kínai és a zsidó családok között, a szülők  Peóniát hamar megszeretik, és lányukként bánnak vele.

Ez a könyv valójában a kínai-zsidó családoknak állít emléket. Az írónő tényleg hitelesen írja le a Kaifengben élő zsidó közösség mindennapjait. Méltó emléket állít nekik. Bevallom először csodálkoztam, hogy mit keresnek zsidók Kínában, aztán lassan kibontakozik a történelmük, hogy miként érkeztek ebbe az országba, és hogyan fogadták őket. Kínában nem bántották a zsidókat, szeretettel vették őket körül, talán ezért is volt nehéz megőrizni az identitásukat. Amikor bekapcsolódunk ebbe a zárt közösségbe, már csak néhányan vannak akik hithű zsidóként éltek a városban. Választás előtt állnak, megtartják szokásaikat, vallásukat, vagy végérvényesen kínaivá válnak. 

A könyv végén Wendy R. Abraham méltó utószót írt, amiben elénk tárja a kínai zsidóság történetét néhány képpel egyetemben. Számomra meglepő volt, de egyben felemelő is, hogy a mai napig fennmaradt a kínai zsidóság, túlélve a Mao korszakot is. Az utószó méltó lezárása  a regénynek. 
Most sem csalódtam az írónőbe, egy igazán érdekes könyvet olvashattam tőle. Az igazság az, hogy nekem annyira nem tetszik a borító, de ez semmit sem von le a regény értékéből. Mindenkinek érdemes elolvasni!
9/10


2 megjegyzés :