Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

2 megjegyzés
Megrögzött Jane Austen rajongó vagyok. Könyveivel a szívemet és lelkemet melengetem, többszöri újraolvasás után sem tudom megunni. Maga a kor na meg az írónő stílusa az, ami miatt örök kedvencet avattam.
A legújabb divatőrület az, hogy a műveit folytatják, vagy a könyveinek a szereplőit emelik át. Nincs ezzel semmi bajom, habár néhányszor beleszaladtam egy-két olvashatatlan regénybe, de ugyanakkor egy-két gyöngyszem is akadt, mint pl. Jo Baker: Longbourn árnyékában. Ezért is vettem a kezembe izgatottan Stephanie Barron könyvét, ami egy sorozat első kötete.

Jane Austen korába repülünk vissza 1802-be, amikor is Jane kikosaraz egy kérőt, és vállalja a vénlányok életét. Rosszkedvét és a bűntudatát hátrahagyva barátnőjéhez utazik, aki néhány hónappal ezelőtt ment férjhez egy idősödő lordhoz. Az ifjú feleségnek rendezett bál éjszakáján a lord hirtelen meghal. Halála különféle találgatásokra ad okot, majd egy levél felbukkanása megváltoztat mindent. Jane-nek nemcsak a lelket kell tartani az özvegy barátnőjében, de meg is kell mentenie az esküdtszék előtt. Miss Austen egy merőben új feladattal szembesül, nyomoznia kell, ki kell bogoznia a rejtélyt, ami körbeveszi a lord halálát.

Napló formában megírt regényről van szó, amit kiegészít a jelentős lábjegyzet, ahol különféle magyarázatot olvashattam. Azt hiszem a legnehezebb ezekben a "Jane Austenos" regényekben az, hogy megfelelően tudják adaptálni az eredeti Austen stílust. Stephanie Baronn-nak szerintem sikerült, miközben a saját stílusát is megpróbálta beletuszkolni. A regény hangulata, a szereplők elrepítettek az 1800-as évek Angliájába. 
Jane-t erős nőként ábrázolja, aki nem retten meg a saját árnyékától, sőt! Volt egy-két rész a cselekményben, amit sajnos nem tudtam elképzelni, hogy az igazi Jane megcsinált volna. Ettől függetlenül élveztem a könyv olvasását.
A krimi szál klasszikusan izgalmas, a felsorolt jó néhány gyilkos jelöltből végül a legkevésbé gyanúsított a bűnös. 
Egy szürke, hideg téli napon, egy csésze meleg tea társaságában kellemes olvasmány (nekem az volt).
9/10

Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 394 oldal

2 megjegyzés :

Robert Charles Wilson: Kronolitok

Nincsenek megjegyzések
Szeretem a sci-fi műfaját, habár elég keveset olvasok belőlük. Tavaly figyeltem fel az íróra, amikor a kezembe akadt a Pörgés-trilógia. Sikerült mind a három részt elolvasnom, és újabb "szeretem" írót avattam magamban, mert engem a Pörgés-trilógiával megvett kilóra (még az utolsó gyengécske befejező rész ellenére is).
Ezért keltette fel a figyelmemet a Kronolitok című regénye, mert az eredeti kiadása 2001, azaz jóval a Pörgés előtt jelent meg, és az alapprobléma is hasonló.

Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni! 
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Érdekes feltevéssel foglalkozik az író, jelen esetben azzal, hogy miként befolyásolja/befolyásolhatja a jelent majd a jövőt, ha az időben visszaküldünk egy kőoszlopot, ami egy elkövetkezendő győztes csatáról állít emlékművet. A jóslat beteljesedhet? Saját magunk idézzük elő, vagy képesek vagyunk befolyásolni a jövőt? Számomra félelmetes kérdések ezek, mert hiszek abban, hogy egyszer képesek leszünk rá. Ahogy én is beleborzongok ebbe a lehetőségbe, ugyanígy éreznek az író szereplői is. Képtelenek megfogni a megfoghatatlant, teóriákat készítenek, és úgy tűnik csak egy ember látja át a káoszt, tau-turbulencia megalkotásával valami érthetővé válik. A főhős élete összekötődik a tudós Sulamith Chopra életével. A cél az, hogy a kronolitok pusztítását leredukálják, később megakadályozzák.
Wilson itt sem kíméli a főhősét, ahogy az emberiséget sem. Nekem ezért lesz hihető a történet, még akkor is, ha tudományos értekezéseket bevallom nem nagyon értettem. Hiába na a fizika nem az erősségem. ;-)
Ahogy a Pörgés-trilógiánál megszokhattam, itt is az ellenség arctalan. Én úgy érzem az írónak a cselekmény befejezése nehéz falat. Itt sem voltam elégedett a történet végével, ahogyan a Pörgésnél sem. Ettől függetlenül érdekes sci-firől van szó. Érdemes elolvasni.
8/10

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 258 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Jojo Moyes: Akit elhagytál

Nincsenek megjegyzések
Jojo Moyes nem ismeretlen számomra, bár eddig csak a Mielőtt megismertelek című könyvét olvastam, ami meghatározó volt számomra. Bevallom ennél a regénynél legelőször a borító fogott meg. A betűtípus, a kézben tartott fűzfaág ami majdnem belelóg a vízbe nálam kiváltotta a most, azonnal akarom kategóriát.

1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. 

1916. októberében St. Péronne-ban Sophienak meg kell küzdeni az éhséggel és azzal a tudattal, hogy talán a fronton harcoló férje nem is él. Mindennapos küzdelmében segítségére van a nővére és az öccse, és láthatatlan hálóként a kisváros elszigetelt lakói is mindent megtesznek azért, hogy valahogy túléljék a német megszállást. A lakosok bátran veszik föl harcot amikor arról van szó, hogy a nagy nehézségek által megőrzött élelmiszereket is el akarják rekvirálni a német katonák. A komor háborús történetben ezek az összefogások fényt hoznak az olvasóknak, kellemes perceket szereznek. Egyébként is együtt sírunk és nevetünk a szereplőkkel, mert alakjuk nem hagyja az olvasókat hidegen.
Sophie és családja életében akaratlanul változás történik, mert a kisváros új parancsnoka őket kéri meg arra, hogy a tisztikarnak rendszeresen vacsorát főzzenek. A parancsnok eszes, és nem utolsósorban művészet kedvelő, így hamar feltűnik neki az a kép a falon, ami Sophie-t ábrázolja. Ez a festmény testesíti meg mindazt, amit a háború elvett az emberektől. A festmény az élet, a szépség, a jövő.
Miközben Sophie a saját érzéseivel hadakozik, szembe kell néznie az emberek rosszindulatával is. A döntés a nő kezében van...

A jelenszál 2006-ban játszódik Londonban, ahol a fiatal özvegy, Liv, tengeti az egyhangú, kilátástalan életét. Egyetlen egy dolog van ami egy kicsit tovalendíti a szürke hétköznapokon, a férje nászajándéka, egy festmény, amin egy gyönyörű nő található. Liv nem is sejti, hogy milyen történet kapcsolódik ehhez a képhez, és egy restitúciós igény benyújtása után harcolni kezd, hogy megtarthassa a festményt.

Régen olvastam olyan könyvet, ami ilyen nagy intenzív érzelmeket váltott volna ki bennem. Ez a történet lebilincselt, legszívesebben végig a múltban maradtam volna. Nehogy azt higgyétek, hogy a jelenszál gyenge! Ellenkezőleg! Szorosan kapcsolódik a jelen a múlthoz, ahogy haladunk a történetben, úgy tárul elénk Sophie élete, választása.
Ha nagyon kekeckedni akarok, akkor meg kell jegyeznem, hogy a német katonák viselkedése nagyon hasonlított a II. világháborúban harcoló német katonáékhoz, ami ugye elvileg nem lehet, mert az I. világháborúban játszódik a regény.

Habár a regény vége kiszámítható, nekem tetszett. Remélem még több hasonló könyvet fogok olvasni.
10/10

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 496 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Katherine Webb: Az elfeljtett dal

Nincsenek megjegyzések
Katherine Webb-el én úgy vagyok, mint a többször felmelegített húslevessel. Jó-jó, de nem az igazi. Kiszámítható, de én emiatt szeretem, mert biztos nem csalódom a könyveibe. Aztán elolvastam Az elfelejtett dal című művét és bumm...talán jobban oda kellene figyelnem az írónőre.

Egy galériatulajdonos fiatalember figyelmét három olyan festmény kelti fel, amelyek lenyűgözik, rabul ejtik, és nem pusztán intenzitásukkal, hanem a mögöttük meghúzódó titokkal. És mivel semmi nincs, ami otthonában tarthatná, követi megérzését, és egy dorseti faluba utazik.
Ám hiába vesznek az évtizedek távolába a történések, a falu őrzi a rejtélyt, és csak egyetlen öregasszony válaszolhatja meg a fiatalember kérdéseit. A kíváncsi, elszánt tekintet kicsikar egy szörnyű históriát, amelyben a vadregényes dorseti partvidék előterében a magány, a kínzó vágyódás, a megszállottság, az összezavarodott gondolatok és tettek megdöbbentő kavargásából lassan kibontakozik, mi is történt azokon a lázas nyarakon az 1930-as években… 

Zach Gilchrist élete a feje tetejére áll egy szempillantás alatt, amikor megtudja, hogy az elvált felesége elköltözik és magával viszi a lányukat is. A fiatal művész már egy ideje nem rajzol, és a galériája is súlyos problémákkal küszködik. Ahhoz, hogy befejezze a könyvét, amit a kedvenc festőjéről -Charles Aubrey - ír, el kell menni Blacknowle falujába, ahol a festő az utolsó nyarait töltötte. Zack nagyon közel érzi magához az elhunyt festőt, aki igazán tehetséges művészként élt, és hírhedt volt arról, hogy nagyon szerette a nőket. Mégis ez az életvidám férfiú hirtelen bevonult a katonasághoz, és elesett Franciaországban. A családját pedig szétszórta a szél, nem tudni mi lett velük. Zach magának sem akarja bevallani, de ki akarja kutatni, hogy mi történt Charles-szal és a családjával, na meg a családi titkot is szeretné megfejteni.
Nem gondolta volna, hogy egy nagyon fontos személlyel találkozik az isten háta mögött, de így történt, mert Charles egyik múzsáját ismeri föl az egyik öregasszony személyébe, és elkezdődik egy titokzatos, néhol komor utazás a múltba.

Szeretem azokat a történeteket, amik egy kicsit misztikusak, komorak, van bennük egy pici borzongás. Ebben a könyvben mind megkaptam! Szemem előtt tárul ki a Charles és Mitzy élete. Szerencsére a jelen szál szorosan kötődik a múlthoz, kiegészítik egymást. A szereplők erős karakterek, kilépnek a lapokról megtöltik a képzeletünket. Mitzy alakja összetett, itt nem különül el a fehér a feketétől, talán azért olyan valós.
A történet előrehaladásával együtt a könyv hangulata is megváltozik. Baljós, komor, sötét érzések törnek felszínre, de olvasás szempontjából nem zavaró, sőt! Mielőbb meg akarja tudni az ember, hogy mi is történt valójában.
Tetszett, nagyon tetszett, és a befejezés is méltó a regényhez. A Homály és az Örökség mellett ez a könyv mérföldekkel jobb, én legalábbis úgy érzem.
10/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 464 oldal

Nincsenek megjegyzések :