2014. július 22., kedd

Kiera Cass: Az Igazi

Itt a 3. rész A Párválasztó sorozatból, és bevallom azt vártam tőle, hogy végre megtudom a hiányzó információkat a világról, a lázadókról, na meg utoljára az is érdekelt, hogy kit választ America.

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

Amint már az előző részeknél írtam, a legnagyobb problémám az, hogy úgy érzem mintha az írónő a kitalált romantikus történetet csak bezúdította volna egy disztópiás világba. Ez a világ semennyire sincs kidogozva, sajnos Gregory Illéa naplója a második részben megjelent, majd feledésbe is merül. Pedig abból esetleg valamit megtudhattunk volna. Továbbra is azt gondoltam, hogy a lázadók (északiak és déliek) kellően izgalmassá tehetik a befejező részt. Na persze, csak azt felejtettem el, hogy valójában csak romantikus könyvről van szó, ahol minden más háttérben marad.

Szóval szegény Maxon hercegnek választania kell (ó, de sajnálom), és az olvasó már az első kötet után tisztában van azzal, hogy kit is fog. America meg vergődik Aspen és Maxon között, bár az igazság az, hogy a második kötet után ez már nem igaz, hiszen egyetlen cél lebeg a szemei előtt, Maxon szerelme. És elkezdődik a huzavona, szeretem de ki nem mondanám, inkább butaságokat vágok a fejéhez. Nagyjából ennyi a történet. A többi lány meg asszisztál ehhez, alakjuk halovány és klisékkel teli. A vége meg teljesen kiszámítható, annyira adja magát, hogy már fáj.

A palotából alig jutunk ki, és amikor igen az is hanyagolható. Mintha mi olvasók is a palotába zárva élnénk, ahol halálra unjuk magunkat. Mert valójában ez is történik, én tényleg untam a regényt, nagyot csalódtam benne. Nyugodtan egy kötetbe lehetne pakolni a sorozatot, akkor talán élvezhetőbb lenne. 
5/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 346 oldal

2014. július 13., vasárnap

Lawrence Hill: Valaki ismeri a nevemet

Ezek a felszabadítók azt mondják, azért hoztak engem Angliába, hogy segítsek megváltoztatni a történelem menetét. Nos, ezt majd meglátjuk. De ha ilyen sokáig éltem, kell, hogy legyen valami oka.
Miután még gyerekként elrabolták Afrikából, hogy rabszolgaként Dél-Karolinában dolgozzon, Aminata Diallo csak a szabadulására tudott gondolni és arra, hogyan juthatna vissza szülőfalujába. Először egy indigó-kereskedőhöz került, aki felismerte a fiatal lány páratlan intelligenciáját. Később, már felnőtt nőként, elszakadt férjétől és gyermekétől és a Függetlenségi Háború káoszában találta magát.
Manhattan-ben Aminata segít a „Négerek könyvét” megírni, amely azon feketék nevének listája, akiknek szolgálataikért az angol király szabad elvonulást ígért Új-Skóciába. Amikor a brit rabszolga-felszabadítók új „kalandokat” keresve eljutnak Sierra Leone-ba, Aminata közreműködik abban, hogy 1200 új-skóciai fekete költözhessen vissza Afrikába. Aminata tevékenysége felnyitja a brit közvélemény szemét, ami nagyban segíti a felszabadítási törekvéseket.
Ez a magával ragadó történet egy figyelemre méltó nő életéről hat évtizedet és három kontinenst ölel át és a történelem egy kegyetlen fejezetét eleveníti fel.

Úgy gondolom kevés figyelmet kapott ez a megrázó, gyönyörűen megírt regény. Kár érte, mert rendkívüli élményben vehet rész az olvasó, ahogy végigkíséri Aminata életét. Maga az idős asszony meséli el azt a sok szörnyűséget amin keresztülment az élete során. Visszaemlékezéseiben először gyereklányként találkozunk vele, egy szerető családban élve. A lányt intelligenciája és tanulási vágya kiemeli a kis falu hasonlókorú gyerekei közül. A törzsi szokások, az afrikai táj elevenedik meg a sorok között, és az a borzalom amit rabszolgaságnak nevezünk. Azt hiszem a fiatal Aminata rádöbbenése arra, hogy a saját fajtársai rabolják és adják el a fehéreknek, egy választóvonal volt az életében. A rabszolgaszállító hajóról már sokszor hallottunk mi olvasók, mégis megdöbbentő még mindig (és felfoghatatlan), hogy a haszon miatt mi mindenre képesek az emberek. Aminata foggal körömmel próbál életben maradni ebben az embertelenségben, és a természetes esze mindig kisegíti a lehetetlen helyzetekből. Az a cél lebeg a szemei előtt, hogy egyszer visszatérjen a szülőfalujába és szabadnak mondhassa magát. Számos mellékszereplőt ismerhetünk meg, akik valamilyen úton-módon a nő életében szerepet játszanak. Miközben a kitűzött célját szeretné elérni, maga is fontos szereplője lesz a rabszolgaság eltörlésének kísérletében.

Nekem a regény eredeti borítója jobban tetszik, a nő arca szinte életre kell a papíron. A magyar borítóval ellentétben a cím elolvasása után már a rabszolgaság jut eszembe róla, anélkül, hogy a fülszöveget elolvasnám.

Aminata Dialloval átélhetjük mindazon szenvedéseket amit a rabszolgák átélhettek, és megismerhetünk egy nagyszerű asszonyt, aki ember maradt mindvégig. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

10/10

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 592 oldal
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...