2011. május 30., hétfő

Trónok harca


A 7. rész után már itt az ideje, hogy elmondjam a véleményem a sorozatról. Le kell szögeznem, hogy elfogult vagyok. Nekem a könyv és a film is tetszik. Szerintem csak jót tett a sorozattal, hogy az író végig figyelemmel kísérte a forgatást. Ennek köszönhető, hogy a sorozat könyv hű, ami nálam már biztos plusz pont.

Mivel A Tűz és Jég Dala könyvsorozat hosszú és elég részletes, nagyon féltem, hogy miként tudják úgy megfilmesíteni, hogy azok a nézők is megszeressék, akik nem olvasták a könyveket. Számomra a könyv sokkal izgalmasabb mint a film, de szerintem ezzel a legtöbb olvasó így van. A megfilmesítésből következik, hogy kevesebb háttérinformációt tartalmaz, mint a könyv.

A szereplők választásával összességében elégedett vagyok. Persze vannak tökéletes választások, mint pl. Ned Stark szerepében Sean Bean, vagy Cersei-t alakító Lena Headey, illetve Arya Stark megszemélyesítője Maisie Williams. Számomra a kevésbé jó szereplő Sansa - Sophie Turner, akinek az alakítását elég vérszegénynek tartom. Catelyn Stark szerepében Michelle Fairley valami briliáns, de nekem túl öreg a szerephez (Bocsi).
Néhány karakter a 7. részig nem igazán tudott kibontakozni, itt gondolok Havas Jon-ra, vagy Robb Stark-ra.

Az HBO égisze alatt készült a sorozat, tv-sorozatról van szó, így nem támasztottam nagy igényt a képi megjelenésre. De kellemesen meglepődtem a díszleteken és a technikán, kihoztak mindent amit sorozat költségvetéséből lehetett. A kardokból összekovácsolt trón nagyon látványos, csakúgy mint az a néhány képrészlet amiben a Falat bemutatták.

A történetet mennyire tudták jól adoptálni?
Az első részek nem annyira izgalmasak, és a könyvet nem olvasók számára talán túl sok szereplő jelenik meg a színen. Az 5. epizód után már egész jól körvonalazódik a cselekmény, és kellőképpen izgalomba tartja a nézőt.
A filmipar nem kényezteti el a fantasy rajongókat. Talán túl nagy falatnak tartják megfilmesíteni a különböző kitalált világokat, arról nem is beszélve, hogy aránylag kevés embernek tetszik ez a műfaj. Éppen ezért csak remélni tudom, hogy A Tűz és Jég Dala sorozat következő kötetét is megfilmesítik.
Egy 5-ös skálán erős 4-re értékelem a filmsorozatot.

2011. május 20., péntek

Cormac McCarthy: Az út

A számban éreztem a pernyét, és a csontjaimban a hideget. A szürkeség körülölelt, és muszáj volt olvasás közben fel-felnézni, hogy lássam a színeket, a napot. Ki kellett szakadnom a könyv sötét képeiből, mert éreztem, hogy lelkileg megvisel.

Adott egy Apa és Fia, akik északról a mágikus délre vándorolnak, mert ott talán még lehet élni. A világégés után vagyunk, és a civilizált társadalmak, az emberiséggel együtt eltűntek. Káosz, kannibalizmus, félelem, éhség lepte meg a megmaradt túlélőket. Az Apa mindent megtesz, hogy megmentse a Fiát, mert csak Ő van neki, az Anya időközben feladta. A megmentés sokunknak azt jelenti, hogy életbe tartani valakit, de itt felmerül a halálba segítés gondolata is, hiszen a mit kezdhet egymagában egy gyermek!

Nincs vessző, és gondolatjel a könyvben, de ez egyáltalán nem zavaró. Nincs helyszín és idő, de ezek hiánya még jobban elősegítette nálam a beleélést.

"Szia apa – mondta.
Itt vagyok.
Tudom."
Anyaként teljesen megértettem az Apát, az utolsó leheletig, de védelmezni a gyereket. A fiú a jó, a remény, hogy lehet még élni normálisan. Ha Ő meghal, akkor a remény is tovaszáll.

"Szeretnéd ha elmesélnék neked egy történetet?
Nem.
Miért nem?
A fiú az apjára nézett aztán elfordította a tekintetét.
Miért nem?
Mert ezek a történetek nem igazak.
Nem kell igaznak lenniük. Hiszen történetek.
Igen. De te mindig olyan történeteket mesélsz amelyekben segítünk másoknak közben meg soha nem segítünk senkinek."

Amikor egyre közelebb kerültem a könyv végéhez, akkor már rádöbbentem, amit egyébként végig sejtettem, hogy itt szabványos befejezés nem lehet. Akkor nem volna hiteles a történet, így marad a kétely, a szorongás. Csak halványan pislákol a fény, miközben egy csomó kérdés merül fel az olvasóba.
Annyira megviseli az embert, hogy napokig a lelki szemei előtt szürkeséget és pusztulást lát. Még a Fukusimai erőmű tragédiája előtt olvastam a könyvet, Amikor megtörtént a katasztrófa még jobban nyomasztott a regény. Elgondolkoztatja az embert, hogy mennyire tönkretesszük saját magunkat a fene nagy találmányaikkal.
10 pontot kap nálam a könyv. Ilyen megrázó könyvet én még nem olvastam. Tökéletes!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...