Jennifer McVeigh: Afrikai akác

6 megjegyzés
Kedvelem a számomra egzotikus helyeken játszódó romantikus történeteket, mert ilyenkor az élvezetet nem a romantikus szál adja, hanem a könyv lapjain megjelenő tájak. Ezért olvastam el ezt a regényt is. Halkan megjegyzem, hogy a Afrikában akáciák nőnek, nem akácok.

Frances Irvine éli az angol középosztály megszokott életét, amikor derült égből villámcsapásként édesapja meghal, ráadásul inkább adósságot mint örökséget hagyott egyetlen lányára. Úgy érzi a lealacsonyító szegénységből nincs kiút, de akkor segítségére siet apja régi pártfogoltja, és feleségül kéri. Szó sincs itt szerelemről, csak pusztán a túlélés a cél. Többek közt a dolog szépséghibája az is, hogy a leendő férj orvosként dolgozik Dél-Afrikában. Frances a hosszú hajóúton megismerkedik a jóképű, sármos és nem utolsó sorban gazdag William-mel. Mire a lány észbe kap, már fülig szerelmes az igazi szívtipróba. Nem gondolkodik a következményeken, és viszonyba keveredik vele. Viszonylag hamar rájön arra, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy Ő elképzelte, így megtörve mond igent az egyáltalán nem vonzó orvosnak. 
Az ifjú asszony úgy érzi egyedül maradt a forró és kegyetlen országban. Nem ismer senkit, és nem ismeri a szokásokat. Úgy érzi még a táj is ellene fordult, kiégetve belőle a csepp emberi érzéseket is. Ebben a felzaklatott lelkiállapotban tűnik fel ismét William. Francesnak pedig döntenie kell...

Szóval...
Mondtam már, hogy elég nehezen viselem a nagyon, de nagyon naiv lányokról szóló történeteket?? A főszereplő Frances olyan buta és naiv, hogy már festeni kell. Lehet, hogy én olvastam rosszkor ezt a regényt, de alig bírtam átrágni magam rajta. Csak azért olvastam tovább, mert érdekelt a bányászat, Dél-Afrika, a négerek sorsa. Mert kérem szépen egyébként gyönyörű tájleírásokat kaptam, és a lányon kívül mindegyik szereplő szimpatikus volt. Igen még William is, mert Ő csak kihasználta a lehetőséget. 
Szerencsére az ifjú férj, Edwin, nem került a papucsférj kategóriába. Egy nagyon karizmatikus személyt akart létrehozni vele az írónő, és majdnem sikerült is neki. De kétségkívül ahol megjelenik a lapokon, legalább az értelem fényét is láthattam a sorokban. 
Mint már említettem Afrika vad tájain járhattam a szereplőkkel, sokszor odaképzeltem magam én is. A gyarmatosítók brutalitásáról már néhány könyvet olvastam, de még mindig megdöbbent, és sajnálattal tölt el. Azoknak a kemény embereknek állít emléket ez a regény, akik megpróbáltak szembeszállni a kizsákmányolókkal, haszonlesőkkel. 
A történet számomra kiszámítható volt, itt a szerelmi szálra gondolok, de pozitívumként éltem meg, hogy szinte a könyv legvégén derül ki, hogy Frances végül kit választ. Egy jellemfejlődés tanúja lehettem, az elkényeztetett, hatalmas egóval rendelkező lányból, egy normális, dolgos nő alakult. Kár, hogy annyira idegesített az alakja. 
Sokan írták már, hogy könnyed nyári olvasmánynak kitűnő. Ez így igaz, kellemes perceket tud szerezni ha eltekintünk Frances viselkedésétől. Bocsánat, nem tudok lejönni róla, mert annyira irritált. 
6-7/10
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 352 oldal

6 megjegyzés :

Jessie Burton: A babaház úrnője

2 megjegyzés
Az igazság az, hogy nem is hallottam addig erről a könyvről, amíg a Molyon nem kezdtek el beszélni róla. Na igen, a jó öreg hype!! :D Direkt nem szoktam az ennyire hypolt regényeket megvenni, de most nem tudtam ellenállni, mert a fülszöveg is elvarázsolt. Kalandos volt a vásárlása is, mert nem is érte mentem, de őt kaptam meg. Feltűnt, hogy nem annyit fizetek, mint amit a gyerekkönyvekért kellett volna, de annyira siettem, hogy nem érdekelt. Otthon meg is lepődtem, hogy nem az van a csomagban, amit vártam.

A tizennyolc éves Nella 1686-ban Amszterdamba érkezik, hogy elfoglalja helyét a tőle jóval idősebb férje oldalán. Már a megérkezése sem úgy történik, ahogy elképzelte. Nincs otthon a férje, és a férjének a testvére - Marin - eléggé ellenségesen fogadja. Ráadásul a házban lévő két szolgáló (Cornelia, Otto) is másként viselkedik, mint ahogy azt otthon megszokta. Nella megpróbál beilleszkedni ebbe a furcsa családba, de senki nem könnyíti meg a dolgát. Ellenkezőleg! Úgy érzi, itt valami nincs rendben. Az ódon ház titkokkal terhes, ami szürkén és nyirkosan telepedik a fiatal lányra. Johannes Brandt hazaérkezése sem javítja a fiatalasszony kedélyét. Újabb problémával kell szembenéznie, talán nagyobbal, mint az eddigiek. Ebbe a természetellenes házba érkezik meg a férje ajándéka, egy babaház. A babaház megjelenésével még egy titokzatos figura is megjelenik, a miniatűrkészítő. Minden változik, és Nella a változás közepén találja magát. Képes lesz megbirkózni a feladatával???

Ahogy kibontottam a csomagból a könyvet, azonnal belelapoztam, és azt vettem észre, hogy nem tudom letenni. Érdekesen indul a cselekmény, a jelenben vagyunk 1687. januárjában és igazából az olvasó számára érthetetlen, de fontos momentumot tár elénk az írónő. Aztán visszalépünk a múltba 1686. októberébe amikor is megérkezik Nella. Mindösszesen három hónapot ölel fel a Brandt család életéből a történet, mégis annyi minden történik ez idő alatt. Nellával együtt fedeztem fel a házat és Amszterdamot. Fojtogató légkör vett körül, a hideg és a nedvesség még az én csontjaimba is behatolt. 

Nagyszerű a karakterábrázolás! A szereplők erőteljesek, uralják a lapot főként Nella és Marin. Habár Nella néha túl sok, de szerencsére Marin személye kompenzálja a fiatalasszony jelenlétét. Néhány szereplőt ellenszenvesnek éreztem, de a könyv végére a Brandt családod megkedveltem, és tiszteletet éreztem néhányuk iránt. 

Hiába Amszterdam a világ kereskedelmének a fővárosa, hiába járnak hajói a Föld négy égtáján, a városban lakó emberek kicsinyesek, és hazugok. Álszentségük vérlázító, olvasóként legtöbbször jól megráztam volna őket. Ebbe a közegbe helyezte Jessie Burton a szereplőit. Az emberi sorsok ábrázolása fájdalmasan szép. Az írónő kegyetlenül rámutat arra, hogy milyen nőnek lenni és milyen, ha különbözünk a többiektől.

A könyv fontos jelképe a babaház. Vékony misztikus réteggel vonja be a cselekményt, ami izgalmassá teszi az egyébként lassú folyású történetet. Tetszett, ahogy olvasás közben néha kirázott a hideg, és izgatottan vártam, hogy fény derüljön a miniatűrkészítő titkára. Sajnos csalódnom kellett. Számomra nem volt elég a magyarázat, többet vártam. Keserű szájízt hagyott a hiánya, hiába pörögnek föl az események a történet végére, és értettem meg a ház titkát.

Összességében azt mondhatom, hogy egy érdekes regényt olvashattam, amiben nagyszerű jellemábrázolást és korhűséget kaptam. Érdemes elolvasni.
9/10

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 496 oldal

2 megjegyzés :