2014. november 30., vasárnap

Pam Jenoff: A követ lánya

Hirtelen felindulásból vásároltam meg ezt a könyvet, persze a fülszöveg felkeltette előtte az érdeklődésemet. 

Az első világháború után Párizsban gyűlnek össze a győztes és a vesztes államok képviselői, hogy rendezzék a világ sorsát. Ide érkezik a húszéves Margot Rosenthal is diplomata apjával. Berlinben a háborúban megsérült vőlegénye várja, akihez azonban – maga sem tudja, miért – képtelen hazatérni. A lelkében lévő zűrzavar csak fokozódik, amikor megismerkedik a zongorista Krysiával és radikális politikai nézeteket valló barátaival, valamint Richwalder kapitánnyal, a jóképű német tiszttel, aki munkát ad neki – és sohasem tapasztalt, új érzéseket ébreszt benne. Ebben a törékeny, kaotikus időszakban, amikor az összezúzott álmok romjain próbál mindenki új életet építeni és a bizonytalanságban biztos fogódzót találni, Margotnak most először felnőtt, felelős döntést kell hoznia, és saját hitét megtalálva elindulni a választott útján.
Pam Jenoff regénye a történelem és a romantika kedvelőinek egyaránt remek élményt ígér: mesterien idézi meg az első világháborút lezáró időszak hangulatát, és kalauzol végig nemcsak a kor eseményein, hanem a szív feltérképezetlen területein is.

Bevallom én az első oldalaknál nagy csalódásnak éreztem ezt a könyvet. Margot alakja nekem vérszegény, egy határozatlansággal teli fiatal lányka, akinek most kezd kitárulkozni a világ, amikor az apjával Párizsba érkezik. Bár még nagyon fiatal mégis menyasszony, mert eljegyezték amikor kitört az első világháború. Stefan, a vőlegény, súlyos sebesüléssel tért haza a háborúból, és Margot magának is félve vallja be, hogy érzései már nem ugyanolyanok, mint előtte. 
Párizsban megismerkedik Krysiával, aki egy igazi művészlélek. Nem akarok spoilerezni, de nekem ez a ismerkedés is nem tetszett. Nekem nem hiteles, hát még a folytatás...

Igazából akkor éreztem valami pozitív fordulást, amikor megjelent a színen Georg Richwalder kapitány. Színt hozott a szürkeségbe, alakja erős és meghatározó. Onnantól kezdve érdeklődve olvastam tovább a regényt, habár Margot karaktere továbbra sem lett szimpatikus. 
A németeket ellenségesen fogadják Párizsban, pedig ők is testi, lelki sérülten kerültek ki a harcokból. A közutálatot nehéz elviselni, még olyan fiatal lánynak is mint Margot. Ráadásul a lány szinte burokban nőtt fel az apja mellett, fogalma sincs milyenek valójában az emberek. Ennek köszönhetően olyan kalandokba keveredik, amiből nehéz kikeveredni, és a be nem vallt igazságok is mázsányi súlyként húzzák a vállát. Margot világa összetörni látszik.

Bennem lehet a hiba, mert én a tehetetlen tesze-tosza leányzókat nem szeretem, és szegény Margot számomra ilyen. Nem tudtam sajnálni, és a gyerekes viselkedését nem értettem meg. Még szerencse, hogy Georg a hátán elviszi a cselekményt, sokkal több mindent szerettem volna a férfiról megtudni. Jobban érdekelt, mint Margot. 
Pedig maga az alapszál, a vesztesek világa az első világháború után érdekesnek ígérkezik. De ez is kiaknázatlan maradt. Akaratlanul Ken Follett A Titánok bukása című regénye jutott eszembe, ahol nagyon jól bemutatja az I. vh. utáni helyzetet. 
Ettől függetlenül egy kellemes olvasmány, talán én vártam tőle többet.
7/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 344 oldal





2014. november 27., csütörtök

Benkő László: A spanyol grófnő

A második világháború szorosan kapcsolódik az életemhez. Nagyapám harcolt benne, nagymamám menekült előle. Történeteiken nőttem fel, érdeklődve, vacogva hallgattam őket, én gyerekként meseként fogtam fel majd később döbbentem rá, hogy milyen kemény is lehetett akkor az élet.

Benkő László könyveinek száma túl van a harmincon, de az igazi sikert lebilincselő és hiteles történelmi regényei hozták meg számára. Míg az utóbbi években a magyar régmúlt foglalkoztatta a szerzőt, A spanyol grófnő újabb izgalmas fordulatot jelent írói pályáján. Benkő most első ízben fordul a közelmúlt, nevezetesen a II. Világháború eseményeihez egy monumentális ívű történelmi thrillerben.
A kerettörténet szerint Elena Angela Morante spanyol grófnő 2007-ben Sevillában személyesen bízta titkait a szerzőre. Elena éveken át az olasz és a német titkosszolgálat megbízásából felépített kincseskamrát felügyelte észak-olaszországi villájában, miközben zsidó árvákat rejtegetett és olasz ellenállókat segített. Képtelen szituáció és valószínűleg talentum kérdése, hogy Benkő bombasztikus megoldások nélkül képes elhitetni, hogy mindez megtörténhetett a valóságban.
Bár Elena még a háború végén is csupán huszonhat éves, ez a törékeny, hiszékeny, a megkergült világ borzalmaival eleinte rettegve és értetlenül szembesülő grófkisasszony az olvasó szeme láttára emelkedik drámai hőssé, akit sem szerelem, sem hízelgés nem képes már elvakítani, s aki többé nem ismer lehetetlent vagy legyőzhetetlen ellenséget.

Érdeklődve kezdtem el olvasni Benkő László könyvét, mert a szerzőtől ez az első olvasott könyvem. A történet 1935-ben kezdődik, Elena egy fiatal spanyol úrilány, akinek nem sok része volt szeretetben. A zárdába küldött gyermek teljesen elzártan nőtt fel, így egyáltalán nemcsoda, hogy az első jóképű fiatalemberbe beleszeretett, aki bekeveredik az apai házba, és még néhány jó szót is szól hozzá. Persze ahogy kell megtörténik a baj, és a szülők is az unalomig ismert sablonos módon oldják meg a gyermek problémát. Elena képtelen felépülni érzelmileg (amit anyaként teljesen megértek), de a politika közbeszól, és a széltoló fiatal apa ismételten megjelenik a spanyol lánynál, immár kérőként. Hiszen a leendő férj maximálisan kihasználja a forrongó világ lehetőségeit. Egyetlen cél lebeg a szemei előtt, a meggazdagodás. Ezért bármit képes véghezvinni, többek közt elvenni a kicsit suta, és butácska, hiszékeny Elenát. A gazdagodás lépcsőfokainak mászása közben a férj szövetkezik egy nagyobb hallal, na meg a németekkel. Feleségét egy szigeten lévő csodaszép palotába ülteti, pardon bezárja, és itt folytatja az évszázad legnagyobb kincsrablását. Elena pedig epedve várja a mindig elfoglalt férjét, és látszólag le sem esik neki, hogy valójában mi történik a villában, na meg a világban is.

Minden elnézésem azoknak, akik megkedvelték Elena alakját, mert én nem. Sőt!!! Annyira idegesített, hogy komolyan gondolkoztam a könyv abbahagyásán. Pedig maga a történet - ha Elena nem lenne benne - egész jó lenne. Érdekes és izgalmas. Úgy érzem, hogy az író férfiként nem tudta megfogni a női lélek rejtelmeit, túlságosan lagymatagra sikerült Elena, olyan igazi 18. században élő hölgyike, akinek megmondják hogy mennyi 2x2. De megkockáztatom, hogy az akkori hölgyeknek is több eszük, és tapasztalatuk volt. Olyan idealizált az alakja, Ő az igazi mártír, akit védelmezni kell. 

Elena csendben él a szigeten, miközben kitört a 2. világháború, és csendben teszi a dolgát. Néha kételkedik, de megmagyarázza magának, hogy ez így jó. A fordulópont a férje halála, és az amerikai pilóta érkezése a szigetre. Talán itt látok valami fényt Elena jellemfejlődésében, kezd a saját lábára állni. Vagy mégsem? 
A grófnő körül erős férfiak állnak, igazak és jellemtelenek. A kedvenc szereplőm a könyvben a hallgatag szicíliai Davide. Igazi erős jellem, hűséges és kitartó. Ha Ő nem lenne, akkor Elena sem tudna olyan "hősiesen" viselkedni, mert én azt gondolom, hogy ennek a férfinak köszönhet mindent. Ez a nő keresztényi szeretetből cselekszik, de ellenállni nem tud, kivéve a végén, amikor bosszút áll. 

Nem is tudom, hogy összegezzem a soraimat. Mert ahogy már említettem a történet jó, csak Elena nem kéne bele. Így elveszíti a cselekmény a hitelességet. Kár érte.
6/10

Kiadó: Atlantic Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 380 oldal





2014. november 19., szerda

Robert Charles Wilson: Bioszféra

Robert Charles Wilson neve számomra egyenlő a minőségi sci-fivel. A Pörgés trilógiát olvastam tőle először, majd a Kronolitokat, és most a Bioszférát.

A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.
A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.

Bevallom, hogy az olvasás előtt elég sok kritikát olvastam erről a könyvről, és nem voltam túl bizakodó abban, hogy nekem is tetszeni fog. Maga a téma nem új, több író is már feldolgozta, és kíváncsivá tett mennyire tud valami újat belevinni az író.
Adott egy fiatal lány, akit genetikailag módosítottak, hogy el tudja végezni a feladatát ezen a furcsa bolygón. Furcsa, mert az Ízisz nevű bolygó halálos az emberi szervezet számára, pedig élővilága fontos lehetne az emberiség számára. A cselekmény az űrállomáson és a bolygón játszódik, ami eléggé leszűkíti a tért. Főleg azért, mert a szereplőket megismerve megjelenik előttünk egy feudális rendszerbe taszított Föld, ahol a Trösztök, illetve a Családok irányítanak. Érdekes világ lehet, ami sok kérdés felmerüléséhez vezetne. Sajnos ezt a szálat fájóan nem dolgozza ki az író, pedig ettől izgalmasabb lenne a történet.Wilson ebben a regényben nem ír az alapokig megrendült társadalmakról és gazdaságokról. Szinte semmi háttérinformációt nem kapunk sem a Földről és a rajta élőkről, sem a szereplőkről. Igaz, Zoe gyermekkora lassan kibontakozik előttünk.

A hibáktól függetlenül én élveztem minden sorát. Még a bolygó tájleírása is érdekelt, bármennyire is hosszú volt. Zoe érzelmi átalakulása hihető, végig drukkoltam neki, hogy sikerüljön a küldetés. A többi karakter kidolgozatlan, de engem ez nem nagyon érdekelt, mert megfogott a történet, ami a vége felé izgalmassá alakult. Olyan a Bioszféra mintha egy novella lenne. Rengetek kiaknázatlan potenciált rejteget, nem értem miért nem lett hosszabb ez a regény úgy 100 oldallal, és akkor egy remekmű születhetett volna.
A könyv eredeti megjelenése 1999-ben történt, jóval a Pörgés (2005) és a Kronolitok (2001) előtt, amivel meg akarom magyarázni magamnak, hogy talán ezért sikerült olyan fura-kurtán befejezni a Bioszférát. Ettől függetlenül a sci-fi szeretőknek csak ajánlani tudom.
8/10

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2009
Terjedelem: 236 oldal








Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...