Jodi Picoult: Elrabolt az apám

12 megjegyzés
Delia Hopkins átlagos életet él a kislányával, Sophie-val, a vőlegényével Eric-kel, gyerekkori barátjával, Fitz-szel, és az édesapjával, Andrew-val New Hampshire-ben. Eltűnt személyeket keres a kutyájának segítségével. Delia boldog, készülődik az esküvőjére, amikor kiderül, hogy az apja elrabolta őt gyerekkorában, és egy csapásra összedől a világa, már azt sem tudja kicsoda is valójában.

Az ember tényleg hajlamos azt gondolni, hogy mindent tud a családjáról, aztán egy régi fénykép, vagy valami más és beüt a ménykű. Saját szememmel láttam ilyet, amikor az unokatestvérem az anyjáról egy esküvői képet talált a mi albumunkban, csak épp nem olyan ruha volt rajta, mint amit Ő ismert. Nagyon kellemetlen volt, főkép nagyinak, aki semmit nem mondott volna, de az unitesóm nem hagyta. Teljesen kiborult, pedig "csak" egy előző házasságról volt szó. Akkor milyen lehet egy gyerekrablás, ami végső soron nem is az????!!!!

A szokásos Picoult stílussal találkozunk, a szereplők saját maguk mondják el a benyomásaikat, történeteiket a különböző fejezetekben. Így jobban megismerjük a szereplőket, belepillanthatunk a gondolataikba. A könyv elején fekete-fehéren ábrázolt világ lassan, ahogy olvastam a történetet, átvált szürkébe. Nincs csak rossz és jó, egyszerre van jelen mindkettő. Minden döntésünknek két oldala van.
Nekem nagyon tetszett, ahogy Picoult behozza a regény lapjaira az indián származású Ruthann-t. Annyira színes egyéniség, és a történeteit imádtam olvasni. A régi indián kultúrát, vallást ismerhettem meg a segítségével.
Andrew már más! Mit tehet meg egy szülő a gyermeke védelmébe?? Egyáltalán meddig mehet el??? Andrew idős korára találja magát a börtönbe, és szinte hihetetlen ahogy megpróbál életben maradni bent. Nekem néha túl meseszerű, túl sok, de én nem ismerem az amerikai börtönvilágot. Viszont ha ilyen, akkor Isten ments, hogy valamikor odakerüljünk!!! Még látogatóba sem!
Vannak dolgok amiket az ember nehezen bocsát meg. Ilyen az alkoholizmus, számomra is. Nincs mentsége annak aki ebben szenved, hiszen kérhet segítséget, és tiszta maradhat az élete során. Talán Elise, Delia anyja, ezért nem szimpatikus számomra, vagy talán túlságosan befolyásol Delia érzelmei az anyjával szemben. Engem idegesített.

Nem tudtam letenni, és végre nincs a történet végén egy csavar, amitől teljesen kiakadnék és a szívem szakadna meg. Örülök, hogy végre elolvashattam.

12 megjegyzés :

George R.R. Martin: A Tűz és Jég dala I-IV.

4 megjegyzés
Elkövettem azt a hibát, hogy fantasy rajongóként csak Dragonlance, MAGUS, Shadowrun, Cherubion könyveket olvastam (na jó meg még néhányat). Valahogy nem sikerült kitörnöm, mert ha próbálkoztam mindig csalódnom kellett. Eddig!!

Martin valami olyasmit tud, amit tanítani kellene a fantasy regényíróknak. Pedig a recept egyszerű! Végy egy középkori helyszínt, tűzd tele igazi lovagokkal és hercegnőkkel, adj hozzá egy cseppnyi misztikumot, és természetesen ne hagyd ki belőle az igazi csatákat sem! Így leírva igazán egyszerű, nem???

A történet a Trónok harca című könyvvel kezdődik, ahol többé-kevésbé megismerhetjük a szereplőket. Az első oldalakon nehezen rágtam át magam, annyi információt ömleszt ránk Martin, hogy úgy éreztem magam mintha Tolkien-tól a Szilmarilok-ot olvastam volna, lassan családfát kellett készítenem a sok szereplő bemutatása miatt. Viszont amikor sikerült átrágnom magam a neveken (és sikerült megjegyeznem, hogy ki kicsoda), egy igazán izgalmas történet bontakozott ki előttem. Pedig Martin nem írta tele a lapokat különböző lényekkel, egyszerűen egy izgalmas történetet kerített, épp annyi misztikummal amennyi kell.

Amikor már egész jól megismertem a szereplőket, és azonosultam néhányukkal, akkor Martin előveszi a varázspálcáját, és úgy összekavart (jó értelemben) mindent, hogy csak pislogtam. Úgy is mondhatnám, hogy a nem megszokott módon "kigyilkolja" a fontos személyeket, és itt nem számít, hogy pozitív volt-e a hős. Az olvasó meg néz nagyokat, hogy akkor most mi van???? És ez benne a szenzációs megoldás, mert be kell vallani, hogy a 4 x több száz oldal elég unalmas lehetne, ha nem tett volna bele ilyen fordulatokat.

Ha valami negatívumot kellene írnom, akkor az az, hogy még mindig nem jelent meg a folytatása a sorozatnak, pedig a 4. rész 2007-ben jelent meg. Komoly hiányérzetem van, mert alig várom a folytatást!!!!!

A Tűz és a Jég dala sorozat részei:
1. Trónok harca
2. Királyok csatája
3. Kardok vihara
4. Varjak lakomája

A rajongóknak egy jó hír!! Az HBO fimet készít a Trónok harcából. Most már nemcsak a könyvre kell várnunk, hanem a filmre is. ;-) A szereplőket itt ismerhetjük meg.


4 megjegyzés :

Love Books

3 megjegyzés
Heloise-nek köszönhetem, hogy részt vehetek ebben a "játékban".

A szabályok:
1. Írd le, hogy ki adta tovább a logót, és linkeld őt.
2. Ajánlj röviden (max. 3 mondatban) 3 számodra kedves könyvet.

3. Add tovább minimum 1, legfeljebb 3 embernek, és figyeld, ki mit ajánl – talán így találsz magadnak újabb kedvenceket.

John Steinbeck: Érik a gyümölcs

Na ez az a regény amitől bőgök, függetlenül attól, hogy már jópárszor olvastam. A harmincas évek Amerikájában játszódik a történet. Talán a következő szavakkal jellemezhetném: válság, éhség, szenvedés, munkanélküliség, és mérhetetlen emberi kihasználás. De ettől ne ijedjen meg senki, egy tökéletesen megírt történetet olvashatunk.




Passuth László: Esőisten siratja Mexikót

Talán 17 éves voltam, amikor először találkoztam Passuth műveivel, pontosabban ez volt az első regény tőle amit elolvastam. A spanyol trilógia első része, amiben Cortés Mexikó meghódításáról olvashatunk. Megismerhetjük az azték kultúrát, az azték vallást, és természetesen a spanyol hódítókat. Miközben egy szerelmi szál is kibontakozik a történetben, Cortés és Marina, az indián lány szerelmét ismerhetjük meg.







James Clavell: A sógun


(Vessétek rám a követ, de nekem még filmben is tetszett!! :D) Belepillanthatunk a középkori Japán mindennapjaiba, úgy, hogy megismerjük a szamurájokat és a hatalmi harcokat. Itt is van szerelmi szál, és ha ügyesek vagyunk néhány japán szóval gazdagodik a szókincsünk! Vakarimaszu ka?








Én már megint úgy jártam, hogy mindenki megkapta a körposztot, így én nem kívánom továbbadni!

3 megjegyzés :

Díjat kaptam!!!!

2 megjegyzés

Csenga megtisztelt ezzel a díjjal, nagyon szépen köszönöm!!!
A szabályok a következők:
1) ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2) a logót kirakom a blogomba.
3) a szabályzatot kirakom a blogomba.
4.) megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5) kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6) megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7) betartom a szabályokat.
Név: Amilgade

Becenév: nincs

Lakhely: Miskolc

Magasság: 168 cm

Névnap: feb. 19

Foglalkozás: próbálom az ifjúságnak a fejébe tölteni a "tudást" ;-)

Testvérek: egyke vagyok

Anyanyelv: magyar

Beszélt nyelvek: angolból van nyelvvizsgám, de már a beszéléstől távol állok :-(

Gyűjtemény: könyvek, könyvek, könyvek, és keresztszemes minták

Cipőméret: ezt illik egy hölgytől kérdezni??????!!! 39

Iskola: az utolsó a DE-IK volt, de valszeg harmadszora is be kell ülnöm valami "padba"

Hobbi:Olvasás, hímzés és varrás, habár az utolsó kettőre nincs annyi időm, mint amennyit szeretnék

Zsebpénz:Na ilyenem már ezer éve nem volt! :D

Kívánság: Szeretném felnőttként látni a nem létező unokámat :-)

Álom: Egy hatalmas családi ház, benne egy igazi könyvtárral. Végre kiélhetném a könyvásárlás mániámat, és nem kellene attól félnem, hogy nem tudom hova gyömöszölni az újabb szerzeményeimet

Szerencseszám: Nincs igazán, de ha választanom kellene, akkor a 12

Szeretne találkozni: Na ezt szedjük szét! Először is nekem KELL egy időgép, és akkor különböző korokba szeretnék visszamenni. Persze a korokat köthetem emberekhez is: Hatszepszut, Attila, Mátyás, és sorolhatnám a listámat. Ne hagyjam ki az írókat sem: Steinbeck, Passuth, Szabó Magda... Ja és Brad Pitt, hogy jó napom legyen! (Most elárultam, hogy én ahhoz a generációhoz tartozok, akik Brad Pitt filmjein kamaszodtak/értek felnőtté) ;-)

Háziállatok: Voltak halaim (ide sorolhatom??)
Végignéztem a könyveseket, és azt láttam, hogy körbeért a díj. Ezért úgy gondoltam, hogy én nem neveznék meg 6 blogot (nem baj igaz!!!!) Tényleg igazán örülök, hogy részt vehettem ebben! Még egyszer köszönöm Csenga!!

2 megjegyzés :