Andrzej Sapkowski: Vaják - Tündevér

Nincsenek megjegyzések
Újraolvastam a Tündevért, mivel majd egy év telt el az első olvasásom között, és a 4. rész pedig itt figyel a polcomon. Nem szerettem volna semmit sem elfelejteni.

A végzet kardjában megismert Ciri lesz a főszereplő Sapkowski újabb könyvében. Itt már nem novellafűzért kapunk, hanem önálló regényt, amiben Ríviai Geralt megpróbálja a lehetetlent, életben tartani Cirit, a Cintrai Nőstényoroszlán, Calanthe királyné unokáját. A gyermeket magával viszi a vajákok központjába, Kaer Morhenbe, ahol ki akarják képezni a vajákmesterségre, de valami nagyon nem stimmel a lánnyal. A megmaradt vajákok érthetetlenül állnak szemben Cirivel, és segítséget kell kérniük.
Miközben Geralt Cirivel az eldugott várban él, a világ az újbóli nilfgaardi támadástól tart, és ahelyett hogy összefognának, megosztva erejüket egymásnak esnek az emberek és a másfajúak. Káosz és sötétség borul a világra.

Habár Ciri a főszereplője ennek a történetnek, és számomra igencsak keveset szerepel Ríviai Geralt, mégis egy lebilincselő, izgalmas regényt olvashattam. Sapkowski tökéletesen megformázza a 13 éves gyereklányt, vicces beszólásaival egyetemben. A könyv humora és Geralt cinizmusa mit sem változott, a párbeszédek dinamikusak, és a kétértelmű megjegyzések elgondoztatóak. Sapkowski világa jól kidolgozott, amiben az emberek és a másfajúak a háborúra készülődnek. Mocskos kis játékokkal próbálják a hatalmat egymástól megszerezni, és Geralt ebben a felfordulásban emberibb mint valaha.
Érdekes, de nekem folyamatosan elszorul a szívem, amikor ezt a sorozatot olvasom. Az író annyira jól ábrázolja a fantasy világában a földünkön élő összes (már bocsánat) rohadékot. Na és Geralt, aki semleges akar maradni, megtestesíti az igazi lovagot, aki csak akkor öl amikor muszáj, keserű szájízzel.

A történet hirtelen lesz vége, az olvasó nem kis fájdalmára. Ezért is olvastam újra ezt a részt, hogy amikor a végére érek levehessem a 4. részt. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a fantasy kedvelőknek kötelező ezt a sorozatot elolvasni!!
9/10
Kiadó: PlayOn
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 304 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Kiera Cass: A Párválasztó

Nincsenek megjegyzések
Na ez az a könyv, amit a Moly hatására kezdtem el olvasni! Egyébként nem biztos, hogy belekezdtem volna.

Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.

Azt hiszem valami igazi disztópiás könyvre számítottam igazából. Mert a 4. világháború után vagyunk a régi Amerika területén Illeában, ahol az uralkodási forma a királyság. 8 kaszt él ebben a királyságban, America az 5.kasztba tartozik, amiben a művészek élnek. Ezekben a kasztokba beleszületnek az emberek, és maximum a nőknek csak a házasság útján lehet feljebb kerülni. Egy borzasztóan igazságtalan világban él America Singer, ahol az alacsonyabb kasztban élők éheznek, és halálra dolgozzák magukat. Éppen ezért nagy lehetőség a lányoknak a Párválasztó, mert gyökeresen megváltoztatja az életüket, még akkor is, ha nem lesz belőlük királyi fenség. 

Elég nagy hibája a regénynek az, hogy az írónő alig csöpögtet valami kis információt a világjáról, amiben élnek a szereplői. Olvasás közben fájóan éreztem hiányát ezeknek, és talán ezért is nem tudtam elítélni a lázadókat, akik az erőszaktól sem riadnak vissza. Persze a céljukat nem tudtam megismerni, de a fényűző Párválasztó ceremónia, na meg a palota kellően kiverte nálam a biztosítékot. Engem nem tudtak elcsábítani a gyönyörű szép ruhák, és lányok, mert annyira igazságtalannak tartom az egészet. Főleg azért is, mert a főszereplő America nem akar a szemeivel igazából látni, és kis butuska lányként vergődik a szerelmi háromszögben Aspennel és Maxon herceggel.
Nem akarok igazságtalan lenni a könyvvel, mert trilógiáról van szó, és a következő kötetekben lehet hogy fény derül minden kérdésemre. Az is igaz, hogy tényleg olvastatja magát a regény, bár nekem igazából nem lett kedvenc szereplőm, és folyamatosan olyan érzésem volt, hogy valami csúnya dolog van a háttérben. (Remélem tényleg lesz, mert akkor megbocsátva minden)

Összességében egy könnyen olvasható meséről van szó, ami egy gyönyörű borítású könyvben jelenik meg. Itt is érezhető, hogy a szép borító mennyire befolyásolja az olvasót. Nem hagyott mély nyomot nálam, ettől függetlenül elkezdtem olvasni a második részt is.
7/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 360 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Kate Morton: Távoli órák

Nincsenek megjegyzések
Olyan sokszor pakoltam ki a virtuális kosárból ezt a könyvet, mindig háttérbe szorult a rendeléseknél, mígnem karácsony előtt 1 nappal a büszke tulajdonosa lehettem. Hogy miért vacilláltam ennyit rajta? Mert bár tetszettek Kate Morton könyvei, de igazán nagy hatással nem voltak rám. Eddig a percig!

Raymond Blythe Az Iszapember igaz történetéből kapunk a regény elején egy kis részletet. Ha valaki úgy gondolja, hogy egy igazi író sorait olvashatjuk, akkor tévednek. Ez a kis történet ugyanúgy Morton műve, ahogyan a folytatás is. Zseniális megoldás, és nem utolsó sorban az olvasót elrepíti egy különleges, misztikus világba.

Edith édesanyjához egy titokzatos levél érkezik mégpedig a múltból. Az anyát mélyen felkavarja a küldemény, éppen ezért a lánya megjegyzi, hogy a feladó nem más mint a kenti Milderhurst-kastély. Kis idő múlva a véletlen Edith-et a kastélyhoz vezeti, ahol megismerkedik a különc Blythe nővérekkel, és felfedezi, hogy gyermekkora kedvenc meséjének szerzője itt élt és dolgozott, itt írta meg a híres meséjét Az Iszapember igaz történetét. Hirtelen rádöbben arra, hogy szinte semmit nem tud édesanyja múltjáról, egyáltalán mi köze lehet a Milderhurst-kastélyhoz? Tettre készen nyomozni kezd, nem is gondolván, hogy a vártnál komolyabb, sötétebb titkok bukkannak a felszínre.

Igazi gótikus thrillert kaptunk Kate Mortontól. Adott egy önbecsülési gondokkal küszködő, már nem annyira fiatal nő, egy romos és poros ódon kastély, különc nővérek, még különcebb író, háború, és titkok. Ezekből a hozzávalókból mesteri művet alkotott az ausztrál írónő. Mortontól megszokott módon több idősíkban játszódnak a regényei. Itt is Edith a jelenben (1992-ben) él és kutat, majd Edith anyjával a múltba térünk vissza (1939-től 1941-ig), ahol megismerhetjük a kastélyt és a lakóit. Olvasás során lassan közelítünk a megoldás felé, felszínre törnek a mélyre eltemetett érzések, és a végére talán nem is szeretnénk megtudni az igazi nagy titkot, amit már akkora sejtünk, de úgy érezzük ha nem mondjuk ki, talán meg nem történté tehetjük.
Nekem a kedvencem lett ez a könyv. Minden egyes sorával elrepültem a kastélyhoz, lelki szemeim előtt elevenedett meg az Iszapember, bárcsak ezt a történetet is megírná az írónő, komolyan mondom tényleg jó mese lenne. A könyv nálam 10 pontot kap. 
 10/10

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 536 oldal

Ha valakit még mindig nem győztem meg a regény olvasásáról, jöjjön két trailer a műről. 




Nincsenek megjegyzések :