Dan Simmons: Endymion

1 megjegyzés
Azt hiszem elkötelezett híve lettem Simmonsnak.

A Hyperion bukása azzal ért véget, hogy a távnyelők megszűnnek, a Hegemónia felbomlik, és a hatásuk miatt több milliárd ember pusztul el. Éhség, betegség és a technikai visszaesés tizedeli meg az embereket. Ebből a káoszból főnixként tér vissza a Pax, felhasználva a keresztségeket az újjászületéshez. 274 évvel a Bukás után az olvasó ismét a Hyperionon találja magát, Raul Endymion emlékezéseiből feltárul előttünk a Határvidék.

Rault, aki egyszerű pásztorként, vadászként élt a halálos ítélete előtt, arra kéri az a Martin Silanus, aki a betiltott Énekeket írta, illetve aki az utolsó élő zarándokok közé tartozott, hogy segítsen a messiásnak. Csak egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy a messiás valójában egy 12 éves lány, aki Brawne Lamia és a John Keats kibrid gyermeke, aki az Időkriptákból fog előlépni, miközben a Pax katonái szinte hermetikusan körbeveszi ezeket a kriptákat, mivel ők is meg akarják szerezni a gyermeket.
Raul Endymion hitetlenül áll a feladat előtt, de szeme előtt elevenedik meg a Pax által betiltott Énekek sorai, és leküzdve a félelmeit elvállalja a feladatot, és Aenea testőrévé avanzsálja magát, majd elindul egy hihetetlen kalandos útra a Tethys folyón a lánnyal, illetve A. Bettik androiddal együtt. A Pax válasza az, hogy egy hihetetlen fejlett hajón a menekülők után küldi de Soya kapitányt, hogy mindenképp szerezze meg a gyereket.

A történet fő szála a menekülés, hol űrhajón, hol tutajon a Tethys folyón. A cselekmény mint a Tethys, van amikor gyors és izgalmas, és van amikor lassú. Az utazókkal együtt járjuk be a volt Hegemónia néhány bolygóját, rámutatva nagyon sok fontos tényre. Aki azt gondolta, hogy ez a kötet is ugyanolyan feszített tempójú lesz mint az előző kettő, csalódni fog. Ez a kötet felvezeti a következő részt, hiszen a kislány is még nincs teljesen tisztába saját magával, és nagyon sok kérdésre még nem kaptunk választ. Bevallom én élveztem a lassúbb történéseket is, szerettem a lelki szemeimmel megnézni az idegen tájakat.
Raul figurája szerethető, igazi hős a maga félős néha tehetetlen módján. Aenea alakja még nincs kidolgozva, hiszen itt még egy gyermekről olvashatunk. Nekem a másik szimpatikus szereplőm a pap-kapitány de Soya. A regény elejétől a kapitány az olvasó szívébe lopja magát, a tettrekész, igazságos, okosan gondolkodó személyével. Kíváncsi vagyok mi lesz a sorsa a következő részben.

Kétségkívül nem lehet az Endymiont az előző kötetekkel összehasonlítani, de Simmons stílusa itt is lenyűgöző, és most is tudott újítani. Azt is mondhatnám, hogy mindhárom kötete a sorozatból más és más szerkezetű, ezért az olvasó csak elképzelni tudja, hogy a negyedik milyen lesz. Én nagyon várom a jövő évet, amikor minden kiderül (remélem) az The Rise of Endymion-ban.
9/10

A ciklus eddig megjelent kötetei:



1 megjegyzés :

Ken Follett: A megfagyott világ (Évszázad-trilógia 2.)

Nincsenek megjegyzések
Nem olvastam újra az első részt, ezért egy kicsit félve vettem a kezembe a másodikat, attól félve, hogy sok mindent elfelejtettem a szereplőkről, a cselekményről. Nem így történt, pedig két évet vártam a folytatásra. 

Az 1933-as évekkel kezdődik a regény Németországban, ahol a von Ulrich családdal találkozhatunk. Az olvasó azonnal ráérez a cselekményre, a szereplők - még az újak is - szimpatikusak, és valahogy ismerősként üdvözli őket az ember. Nem is kezdődhetne mással ez a második rész a trilógiának, hiszen a fasizálódó Németország előrevetíti azokat a borzalmakat, amiket a világ át fog élni. A szereplőkkel 1949-ig lehetünk, amikor is befejeződik a második rész.

 Follettnek nagyon fontos a történelmi hűség. Azt is mondhatnám, hogy történelmi könyvet nem akart írni, ezért kitalált öt családod, akik elkalauzolják az olvasót a 20. században. Talán ezért is alkalmazott kevés szereplőt a könyvekben. Most az első részben megismert emberek felnőtt gyermekeiről olvashatunk, ők a főszereplők, és sajnos az idősebb generáció háttérbe szorult. Pedig a II. világháború egy olyan nagy jelentőségű változást hozott a világ számára, hogy bővíteni kellett volna a szereplőket. Mert így egy kissé nehéz elhinni, hogy az a néhány ember akiket ismerünk, mindenhol ott van, ahol éppen valami fontos dolog történik. Legyen az a náci Németország, a spanyol polgárháború,  Pearl Habor vagy London bombázása, az atombomba születése, és nem utolsó sorban Szovjetunióban. Ettől eltekintve nem unalmas a cselekmény, pedig szinte minden lépést előre ismerünk a történelmi tudásunk miatt. A szereplők életet visznek a száraz tények közé, az ők életükért aggódunk, ők hozzák az olvasókhoz közel ezt a világot. Így aztán a majd 1000 oldal elolvasása nem okoz gondot. 

Azt hiszem azért nem tud ellaposodni a trilógia, mert olyan sok minden történt a 20. században. Ezért lehet az, hogy várom a következő részt is, ami előreláthatólag 2014-ben jelenik meg. A második rész borítója tökéletesen illik az elsőhöz. A kötés is megfelelő, nem esik lapjaira szét a könyv, sőt olvasás után úgy tűnik mintha ki sem nyitottam volna, ami valljuk be 1000 oldalnál komoly teljesítmény. Nem a legtökéletesebb Follett könyv, de szerethető.
8/10
Az első rész: A titánok bukása
A harmadik rész: Az örökkévalóság küszöbén

Nincsenek megjegyzések :

Karen Marie Moning: Új nap virrad

Nincsenek megjegyzések
Szerencsére a Cor Leonis Kiadó nem sokáig hagyta tépelődni a Tündérkrónikák rajongóit. Akik olvasták az előző részeket, azok tudják, hogy Mac csak egy valamitől tud úgy kibukni, ahogy kiborult a 4. részben, ha Barrons-szal történik valami. Végső kétségbeesésében eltökéli, hogy a Sinsar Dubh segítségével megpróbál mindent a helyére tenni. De ehhez meg kell szereznie a könyvet, illetve legelőször ki kell jutnia az Ezüstökből. Bármire képes, hogy megszerezze amit akar. Hazudik, csal miközben a szíve kőkeménnyé válik. Olvasás közben csak az járt az eszemben, hogy a sorozat titkai kiderülnek-e?

Nehéz lehet megírni egy sorozat befejező részét. Hiszen el kell varrni minden szálat, meg kell magyarázni minden egyes kis utalást. A Tündérkrónikákban pedig csak úgy hemzseg a titok, a varázslat. Az írónő fukaron bánt velünk olvasókkal, az előző részekben az információk csak csepegtetve jutottak el hozzánk megőrjítve ezzel mindenkit, és rákényszerítette az embert, hogy különféle teóriákat találjon ki. Kicsoda Barrons, a Sinsar Dubh, a tündérek, és a fő kérdés, kicsoda MacKayla Lane.

Nem tudom eleget hangoztatni, hogy Mac fejlődése ami a szemünk előtt megy végbe egy év alatt fenomenális. Minden egyes kötet után tudott valamilyen meglepetést okozni, és ebben az ötödik részben együtt izgulhattunk Mac-el, hogy akkor most Ő kicsoda is valójában. Bevallom a különböző megoldások közül a második teória sokkolt a legjobban. De nyugodtan elmondhatom, hogy ez a rész a csodálkozások, felismerések része. Ahogy haladunk az olvasással minden egyes sorral többet és többet tudunk meg, aztán meg teljesen összezavarodunk, mert történik egy csavar, és rádöbbenünk, hogy ez mégsem így igaz. 
Bevallom én azt gondoltam, hogy akkor most minden kiderül, lerántódik a lepel a szereplőkről. Szerencsére ez nem igaz, az írónő meghagyta az olvasóknak az álmodozás lehetőségét. 
Tökéletes, méltó befejezés ez a kötet a sorozatnak, még akkor is, ha Barrons továbbra is titokzatos maradt. Nem tudok semmi negatívumot írni róla, hiába na a kedvenc sorozatomról van szó. ;-) Egy valamit viszont meg kell jegyezni. A borító csodaszép, de a kötéssel nálam bajok vannak. A teljesen vadiúj, gondolom a nyomdából érkezett könyvemnek az első néhány oldala ki akar esni, a ragasztás elengedett.
10/10


Nincsenek megjegyzések :