2012. augusztus 30., csütörtök

Melania G. Mazzucco: Vita

Az Ígéret Földje! Annyit hallottam már ezt a szót, ami Amerikát jelenti. Mennyi de mennyi millió ember kelt át az óceánon, hogy megcsinálja a szerencséjét azon az idegen földrészen. Még manapság is sokan ott keresik az ígéreteket. Ahogy az írónő nagyapja, Diamante is 12 évesen a Republic nevű hajón utazik el a távoli országba a 9 éves kislánnyal, Vitával 1903-ban. Diamante idősebb testvérei otthon, Tofuban éhen haltak. Apját nem engedték be az Államokba, ezért az életben maradt legnagyobb fiát küldte el az Ígéret Földjére, hogy pénzt szerezzen, és tartsa el a családját. Nem beszélnek angolul, New Yorkban Vita apja várja őket, aki már több éve él Amerikában, és a módosabb olaszok közé tartozik, mivel egy kis zöldséges boltja van, ráadásul a lakásán még tömegszállást is üzemeltet. A két gyerek először az Ellis Islandon működő bevándorlási hivatal dolgozói előtt áll, ahol megalázó eljárás után nagy nehezen tényleg Amerika földjére teszik a lábukat.

Valójában mi várta ezeket az embereket? Legtöbbjüknek még szakmája sem volt, igazából csak kétkezi munkát tudtak végezni. Nyelvet nem beszéltek. Amerika pedig nem volt felkészülve arra a nagy bevándorlási hullámra, ami az 1900-as évek elejét jellemezte. A hajók naponta több ezer szegény embert tettek a partra, kiszolgáltatva őket a zsebmetszőknek, és a modern rabszolgatartóknak.

Ellis Island
Ahogy a két gyerek mászkál  New York utcáin, úgy tárul szemünk elé az izgalmas, poros, szürke város. Ahol szinte állandó a fejlődés, ahol nagyon gazdagok és szegények élnek. És az olaszok szegények. Nyomorúságos kis ablaktalan lakásokban húzzák meg magukat, ahol koszosság és hideg van. Az emberek ágyrajárók, és szakadt rongyaikkal takaróznak.
Az amerikai munkáltatók maximálisan kizsákmányolják a bevándorlókat, kihasználva azt, hogy mindent elvállalnak a kevéske pénz miatt. Az Ígéret Földje hamar a Csalódás Földjévé válik.
Diamante is megtapasztalja, hogy felemelkedni ebből a posványból tanulás nélkül szinte lehetetlen. Azért marad talpon, mert olyan kötelék alakul ki Vita és Ő közötte, ami elszakíthatatlan, egymás nélkül nem tudnak élni.

Nemhiába Vita a könyv címe. Egyrészt a Vita jelentése, élet, másrészt Vita központi figura, aki körül forog minden, aki titokzatos, misztikus alakjával kitörölhetetlenül beleivódik a hozzá közel álló emberekbe. Tagadhatatlanul az olvasó lelkébe is. De az én szívembe még egy mellékszereplő is belopta magát, a maga szomorú, tragikus életével. Ő Lena, a cserkesz lány, akinek szívfájdító története végigkísért, és szerettem volna többet megtudni róla.
Az írónő mesterien bánik a mellékszereplőkkel, akiknek az alakjuk tökéletesen kidolgozott, igaz ebben a családregényben a szereplők igaziak, hús vér emberek voltak.

Miközben a nyomorúságos olasz bevándorlók élete megjelenik előttünk az amerikaiak szemellenzős politikájával egyetemben, a regény főszálaként a két fiatal (Vita és Diamante) szerelme bontakozik ki. Egy olyan perzselő szerelem, amit kevés ember él át. Ami fogódzkodót ad a kegyetlen valóságban, amitől szárnyakat kap az ember, majd megperzselve földre hull.

Ebben a családregényben három generációval találkozhatunk, három idősíkkal egyetemben, amiket az írónő nem lineárisan használ. Néha, néha az olvasó egy kicsit összezavarodott az idősíkok ugrálásával, de talán így még jobban élvezhető a könyv. Tetszett, ahogy megismerhettem az 1900-as évek elejét Vita és Dimanate által, majd a 40-50-es éveket a gyerekeik szemével, és végül maga a jelenkort amiben az írónő kutatása tárul elénk. Nem tudok negatívumokat írni, talán annyit megjegyezhetek, hogy a könyvben szereplő képek nem abban a fejezetben találhatók, ahol szó van róluk, így vissza kell lapozni olvasás közben.
A borító stílusosan a múlt század eleji bevándorlók alakjait mutatja, amitől egyszerű, de tetszetős lett a könyv.

Ez a regény nem engedi el egykönnyen az embert, mert talán nekünk magyaroknak van a családi legendáriumunkban szintén ilyen nagy utazó, aki megjárta a tengertúlt, és talán pont abból a pénzből vette a családi birtokot, amit ott keresett meg nagy nehézséggel. Melania G. Mazzucco méltó emléket állított az Amerikában élt összes, nemcsak olasz bevándorló emlékének.
10/10

2012. augusztus 13., hétfő

Susanna Jones: A csendmadár

Néhány óra alatt elolvastam, annyira lebilincselő a történet.

A Tokiói-öbölben a rendőrök egy női torzóra akadnak, akit Lily Bridges angol nőnek azonosítanak. Lilyt utoljára élve a barátnője Lucy Fly látta, aki tíz éve él a szigetországban, ahol szakfordítóként keresi a kenyerét. Lucy-t beviszi a rendőrség, de Ő nem beszél, nem mond semmit a rendőröknek, csak a fejében játszódik le a történet, ahonnan megismerhetjük a lány életét. Lucy-n csak a barátja segíthetne, Tejdzsi, de Ő eltűnt.

A cselekményt Lucy emlékeiből ismerjük meg, így az idősíkok elég gyakran változnak, a jelenből egyszer csak a múltban találjuk magunkat. Lucy E/1 személyben meséli el a történetet, de néha saját magáról E/3 személyben is beszél. Nekem ez egyáltalán nem volt zavaró, mert ahogy haladtam a könyvvel, úgy tárult elém Lucy lelkivilága, ami megrázó, sötét. 
De nemcsak Lucy-val ismerkedhet meg az olvasó, hanem Tokióval is. Elénk tárul ez a nyüzsgő város, szinte már én is az utcáin jártam.

Kétségtelen, hogy az olvasót nem engedi el a könyv, még elolvasás után is a gondolataim vissza-visszatértek. Az elején Lucy nem volt szimpatikus nekem, túl különc. De ahogy haladtam előre az olvasással, úgy ismertem meg Lucy múltját. Egyre jobban a szívembe zártam, és nagyon sajnáltam. 
Az írónő hatásosan alkalmazza a képi megjelenéseket. Az olvasó előtt egy igazi dráma bontakozik ki, ami a befejezéskor sem oldódik meg. Talán ezért megrázóbb az egész történet. 
Egy biztos, érdemes elolvasni ezt a könyvet!
10/10

2012. augusztus 5., vasárnap

Sherry Jones: Aisha, a Próféta szerelme

Igazából nem sok mindent tudok az Iszlámról, de azt igen, hogy Mohamed Prófétának tényleg volt egy Aisha felesége, aki nagyon fiatalon került a háremébe. Bevallom ez kellően felkeltette az érdeklődésemet, és most végre elolvashattam a könyvet.

A regény Aisha-t mutatja be, akit 6 évesen a Prófétához adnak feleségül. Mivel gyereklányról van szó, ezért a szülei házába marad elzárva, hogy más férfi ne láthassa meg, ne kompromittálja Mohamed feleségét. Első vérzése után kerül át a férje házába, ahol már más asszony is volt. Innentől kezdve Aisha célja az, hogy hatun, azaz első feleség legyen.Az anyja példája megmutatta neki, hogy a hárem csak egy tagjaként kiszolgálhatja élete végéig a hatunt. Nehéz helyzetbe hozza Mohamed a gyermek feleségét, mivel folyamatosan hozza a házhoz az új feleségeket. 
Aisha-nak meg kell birkózni a vad, szabadságszerető természetével, hogy elfogadhassa a nők helyzetét a muszlim világban. Ez nem megy olyan könnyen mint szeretné, folyamatosan bajba keveredik az érzései miatt.

A könyvet úgy reklámozták, hogy világszerte botrány kísérte a kiadását. Ebből mennyi az igaz, nem tudom, de azt tudom, hogy Mohamed ebben a regényben egy kéjsóvár nagyapának van ábrázolva. Ha én az iszlám vallást követném, akkor ez nálam is kiverné a biztosítékot. 
Aisha szavai mesélik el a történetet. A gyermekből látjuk igazi nővé válni a Próféta kedvenc feleségét. A fiatalságából adódóan hibát halmoz hibára, bár egy bizonyos jellemfejlődést láthatunk a cselekmény során, mégis úgy érzem Aisha-nak nem sikerül felnőni a Próféta felesége feladathoz. 
Én szerettem volna többet olvasni az iszlám vallásról is, hisz a legfontosabb időszakban játszódik a történet. De néhány köztudomású történelmi tényen kívül sok új dologgal nem találkoztam. A csata jelenetek viszont tényleg tetszettek, meglepődtem azon, hogy a nők miként segítettek a férfiaknak. Aztán jött az iszlám, és ez a segítség is átalakult.

Összegezve: egy kellemes könyvet olvashattam, függetlenül attól, hogy Aisha-t nem tudtam megkedvelni. A hárembeli élet különleges világa jól megjelenik a lapokon. Mohamed igazi halandóként jelenik meg, az emberi gyarlósággal egyetemben, mint döntésképtelenség, sóvárgás. Nem bántam meg, hogy elolvastam, de a folytatását nem biztos, hogy megveszem.
8/10
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...