Jennifer McVeigh: Afrikai akác

Kedvelem a számomra egzotikus helyeken játszódó romantikus történeteket, mert ilyenkor az élvezetet nem a romantikus szál adja, hanem a könyv lapjain megjelenő tájak. Ezért olvastam el ezt a regényt is. Halkan megjegyzem, hogy a Afrikában akáciák nőnek, nem akácok.

Frances Irvine éli az angol középosztály megszokott életét, amikor derült égből villámcsapásként édesapja meghal, ráadásul inkább adósságot mint örökséget hagyott egyetlen lányára. Úgy érzi a lealacsonyító szegénységből nincs kiút, de akkor segítségére siet apja régi pártfogoltja, és feleségül kéri. Szó sincs itt szerelemről, csak pusztán a túlélés a cél. Többek közt a dolog szépséghibája az is, hogy a leendő férj orvosként dolgozik Dél-Afrikában. Frances a hosszú hajóúton megismerkedik a jóképű, sármos és nem utolsó sorban gazdag William-mel. Mire a lány észbe kap, már fülig szerelmes az igazi szívtipróba. Nem gondolkodik a következményeken, és viszonyba keveredik vele. Viszonylag hamar rájön arra, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy Ő elképzelte, így megtörve mond igent az egyáltalán nem vonzó orvosnak. 

Az ifjú asszony úgy érzi egyedül maradt a forró és kegyetlen országban. Nem ismer senkit, és nem ismeri a szokásokat. Úgy érzi még a táj is ellene fordult, kiégetve belőle a csepp emberi érzéseket is. Ebben a felzaklatott lelkiállapotban tűnik fel ismét William. Francesnak pedig döntenie kell...

Szóval...

Mondtam már, hogy elég nehezen viselem a nagyon, de nagyon naiv lányokról szóló történeteket?? A főszereplő Frances olyan buta és naiv, hogy már festeni kell. Lehet, hogy én olvastam rosszkor ezt a regényt, de alig bírtam átrágni magam rajta. Csak azért olvastam tovább, mert érdekelt a bányászat, Dél-Afrika, a négerek sorsa. Mert kérem szépen egyébként gyönyörű tájleírásokat kaptam, és a lányon kívül mindegyik szereplő szimpatikus volt. Igen még William is, mert Ő csak kihasználta a lehetőséget. 

Szerencsére az ifjú férj, Edwin, nem került a papucsférj kategóriába. Egy nagyon karizmatikus személyt akart létrehozni vele az írónő, és majdnem sikerült is neki. De kétségkívül ahol megjelenik a lapokon, legalább az értelem fényét is láthattam a sorokban. 

Mint már említettem Afrika vad tájain járhattam a szereplőkkel, sokszor odaképzeltem magam én is. A gyarmatosítók brutalitásáról már néhány könyvet olvastam, de még mindig megdöbbent, és sajnálattal tölt el. Azoknak a kemény embereknek állít emléket ez a regény, akik megpróbáltak szembeszállni a kizsákmányolókkal, haszonlesőkkel. 

A történet számomra kiszámítható volt, itt a szerelmi szálra gondolok, de pozitívumként éltem meg, hogy szinte a könyv legvégén derül ki, hogy Frances végül kit választ. Egy jellemfejlődés tanúja lehettem, az elkényeztetett, hatalmas egóval rendelkező lányból, egy normális, dolgos nő alakult. Kár, hogy annyira idegesített az alakja. 

Sokan írták már, hogy könnyed nyári olvasmánynak kitűnő. Ez így igaz, kellemes perceket tud szerezni ha eltekintünk Frances viselkedésétől. Bocsánat, nem tudok lejönni róla, mert annyira irritált. 

6-7/10

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2014

Terjedelem: 352 oldal