Jodi Picoult: Elrabolt az apám

12 megjegyzés
Delia Hopkins átlagos életet él a kislányával, Sophie-val, a vőlegényével Eric-kel, gyerekkori barátjával, Fitz-szel, és az édesapjával, Andrew-val New Hampshire-ben. Eltűnt személyeket keres a kutyájának segítségével. Delia boldog, készülődik az esküvőjére, amikor kiderül, hogy az apja elrabolta őt gyerekkorában, és egy csapásra összedől a világa, már azt sem tudja kicsoda is valójában.

Az ember tényleg hajlamos azt gondolni, hogy mindent tud a családjáról, aztán egy régi fénykép, vagy valami más és beüt a ménykű. Saját szememmel láttam ilyet, amikor az unokatestvérem az anyjáról egy esküvői képet talált a mi albumunkban, csak épp nem olyan ruha volt rajta, mint amit Ő ismert. Nagyon kellemetlen volt, főkép nagyinak, aki semmit nem mondott volna, de az unitesóm nem hagyta. Teljesen kiborult, pedig "csak" egy előző házasságról volt szó. Akkor milyen lehet egy gyerekrablás, ami végső soron nem is az????!!!!

A szokásos Picoult stílussal találkozunk, a szereplők saját maguk mondják el a benyomásaikat, történeteiket a különböző fejezetekben. Így jobban megismerjük a szereplőket, belepillanthatunk a gondolataikba. A könyv elején fekete-fehéren ábrázolt világ lassan, ahogy olvastam a történetet, átvált szürkébe. Nincs csak rossz és jó, egyszerre van jelen mindkettő. Minden döntésünknek két oldala van.
Nekem nagyon tetszett, ahogy Picoult behozza a regény lapjaira az indián származású Ruthann-t. Annyira színes egyéniség, és a történeteit imádtam olvasni. A régi indián kultúrát, vallást ismerhettem meg a segítségével.
Andrew már más! Mit tehet meg egy szülő a gyermeke védelmébe?? Egyáltalán meddig mehet el??? Andrew idős korára találja magát a börtönbe, és szinte hihetetlen ahogy megpróbál életben maradni bent. Nekem néha túl meseszerű, túl sok, de én nem ismerem az amerikai börtönvilágot. Viszont ha ilyen, akkor Isten ments, hogy valamikor odakerüljünk!!! Még látogatóba sem!
Vannak dolgok amiket az ember nehezen bocsát meg. Ilyen az alkoholizmus, számomra is. Nincs mentsége annak aki ebben szenved, hiszen kérhet segítséget, és tiszta maradhat az élete során. Talán Elise, Delia anyja, ezért nem szimpatikus számomra, vagy talán túlságosan befolyásol Delia érzelmei az anyjával szemben. Engem idegesített.

Nem tudtam letenni, és végre nincs a történet végén egy csavar, amitől teljesen kiakadnék és a szívem szakadna meg. Örülök, hogy végre elolvashattam.

12 megjegyzés :

Heloise írta...

Picoult-on már régóta gondolkodom, hogy olvasni kéne tőle valamit, mert olyan sokan dicsérik meg minden. Szerinted ez mehetne tőle első könyvnek?
Egyébként gratula, szép poszt lett! :-)

Móni írta...

Én is ezt olvasom most, és nekem ez a könyv az első tőle. Sok hasonló érzések kavarodnak bennem is, mint benned, de majd meglátjuk mi lesz a végére a véleményem. :)

csenga írta...

Picoultnak sztem ez a legkevésbé jól sikerült könyve...nekem nagy csalódás volt..mintha nem is Ő írta volna.

Heloise.Én nem ajánlanám első könyvnek...

Heloise írta...

Csenga: és akkor melyiket ajánlanád? :-)

Annamarie írta...

Ezt a könyvét még sajnos nem olvastam, a farsangi Picoult Líra akcióban úgy elkapkodták, hogy nekem, az akció másnapján már nem jutott. De a bejegyzésed ismét felkavarta azokat az egyedi érzéseket, amiket az írónő kivált belőlem. Muszáj ezt is elolvasnom valahogy...
Nekem a Nővérem húga tetszett nagyon, már az első oldal olyan hangot üt meg, ami letehetetlenné teszi a könyvet. Elgondolkodtató, emberi.

amilgade írta...

Jodi Picoult-tól az első könyvem a Törékeny volt, majd A nővérem húga, és az Elrabolt az apámmal folytattam a sort.
A Törékeny és A nővérem húgánál rengeteg hasonlóságot találtam. A végsőkig elmenő kétségbeesett anyák, az anyáktól elhatárolódó apák, a mellőzött gyerekek a kisiklott életükkel együtt, a lelkileg megtört ügyvédek, és a történetek végén egy hatalmas csattanó, amitől az olvasó napokig nem tud helyrerázódni.
Ezzel szemben az Elrabolt az apámban az írónő változtatott a "kliséken", teljesen más húrokat penget a lelkünkben, és nem utolsósorban (azt mondhatom) végre igazi happy end a vége.

amilgade írta...

Heloise: Ha visszamehetnék az időben, akkor a 3 könyv közül én A nővérem húgával kezdeném a sort, mert annyira hatása alá kerül az ember, hogy együtt sír és nevet a szereplőkkel. Napokig nem tudsz másra gondolni az elolvasás után.
Aztán az Elrabolt az apámmal folytatnám a sort, hogy megismerjem az írónő "könnyedebb" oldalát.
Végül A Törékeny-t venném a kezembe. :-)

csenga írta...

Heloise:Tizenkilenc perc,a Nővérem húga,Törékeny,maradék :-)))

csenga írta...

Annamarie:Képzeld a közelemben levő egyetlen Líra bolt,meg nem is kapott akció Picoult könyveket!!!:O

Heloise írta...

Amilgade, Csenga nagyon szépen köszönöm! Akkor szerintem A nővérem húgával fogom kezdeni a sort, az még ráadásul az egyik testvéremnek is megvan, szóval könnyű lesz beszerezni, csak meg kell látogatni :-)

Jucus írta...

Nekem teljesen új ez az írónő, de izgalmas, amit leírtál! Sorra fog kerülni!:O)

amilgade írta...

Jucus: Mindenképp!!! Tetszeni fog!!