Jodi Picoult: Elrabolt az apám

Delia Hopkins átlagos életet él a kislányával, Sophie-val, a vőlegényével Eric-kel, gyerekkori barátjával, Fitz-szel, és az édesapjával, Andrew-val New Hampshire-ben. Eltűnt személyeket keres a kutyájának segítségével. Delia boldog, készülődik az esküvőjére, amikor kiderül, hogy az apja elrabolta őt gyerekkorában, és egy csapásra összedől a világa, már azt sem tudja kicsoda is valójában.

Az ember tényleg hajlamos azt gondolni, hogy mindent tud a családjáról, aztán egy régi fénykép, vagy valami más és beüt a ménykű. Saját szememmel láttam ilyet, amikor az unokatestvérem az anyjáról egy esküvői képet talált a mi albumunkban, csak épp nem olyan ruha volt rajta, mint amit Ő ismert. Nagyon kellemetlen volt, főkép nagyinak, aki semmit nem mondott volna, de az unitesóm nem hagyta. Teljesen kiborult, pedig "csak" egy előző házasságról volt szó. Akkor milyen lehet egy gyerekrablás, ami végső soron nem is az????!!!!

A szokásos Picoult stílussal találkozunk, a szereplők saját maguk mondják el a benyomásaikat, történeteiket a különböző fejezetekben. Így jobban megismerjük a szereplőket, belepillanthatunk a gondolataikba. A könyv elején fekete-fehéren ábrázolt világ lassan, ahogy olvastam a történetet, átvált szürkébe. Nincs csak rossz és jó, egyszerre van jelen mindkettő. Minden döntésünknek két oldala van.
Nekem nagyon tetszett, ahogy Picoult behozza a regény lapjaira az indián származású Ruthann-t. Annyira színes egyéniség, és a történeteit imádtam olvasni. A régi indián kultúrát, vallást ismerhettem meg a segítségével.
Andrew már más! Mit tehet meg egy szülő a gyermeke védelmébe?? Egyáltalán meddig mehet el??? Andrew idős korára találja magát a börtönbe, és szinte hihetetlen ahogy megpróbál életben maradni bent. Nekem néha túl meseszerű, túl sok, de én nem ismerem az amerikai börtönvilágot. Viszont ha ilyen, akkor Isten ments, hogy valamikor odakerüljünk!!! Még látogatóba sem!
Vannak dolgok amiket az ember nehezen bocsát meg. Ilyen az alkoholizmus, számomra is. Nincs mentsége annak aki ebben szenved, hiszen kérhet segítséget, és tiszta maradhat az élete során. Talán Elise, Delia anyja, ezért nem szimpatikus számomra, vagy talán túlságosan befolyásol Delia érzelmei az anyjával szemben. Engem idegesített.

Nem tudtam letenni, és végre nincs a történet végén egy csavar, amitől teljesen kiakadnék és a szívem szakadna meg. Örülök, hogy végre elolvashattam.