2017. november 27., hétfő

Wesley Chu: Időrabló

Az időutazás mindig birizgálta a fantáziámat. Bevallom már eljátszottam azzal a gondolattal, hogy hova és melyik korszakba mennék vissza, ha lenne időgépem. Úgy gondolom imádnám az egészet, vagy mégsem? Wesley Chu könyvét elolvasva már annyira nem jó ötletnek tűnik az időutazás.

A 25. század nem olyan ahogy mi most elképzeltük. A Föld haldoklik a környezetszennyezéstől, és már csak kevesen élnek a háborúktól megtépázott bolygón. De azok az emberek sem élnek jobb körülmények között, akiknek sikerült a naprendszerben szétszóródni, hiszen ők is csak tengődnek az idegen bolygókon és holdakon. Úgy tűnik az életbe maradás eszköze csak az időutazás, amikor az időutazóknak, azaz a kronoembereknek az elsődleges feladatuk, hogy energiaforrást szerezzenek a múltból, és ezzel valahogy meghosszabbítsák a többiek életét. Maga az időutazás szigorú szabályok betartásával történhet meg, ahol az egyik legfontosabb szabály az, hogy nem változtathatják meg a történelmet. Pontosan ezért egy szervezet felügyeli a múltba ugrásokat, a KronoCom.

James Griffin-Mars egy kronoember, akit felbérel egy cég a KronoCom-on keresztük, hogy szerezzen meg egy fontos eszközt a cégnek a múltban. Bár a feladat nehéz, de a jutalmazás csábító, ezért James elvállalja. Visszamegy 2097-be, amikor az úgynevezett Nutris-platform fel fog robbanni, ahonnan el kell hoznia azt a bizonyos eszközt. A helyszínen a férfi rádöbben arra, hogy valami nem stimmel a küldetéssel. Hirtelen döntenie kell, és James nem habozik megszegni a legfontosabb törvényt, magával hozza a jelenben Elis Kimet, a platform vezető kutatóját. A hajsza elkezdődik, a KronoCom és a cég mindenáron meg akarja szerezni a nőt. James csak egyet tehet, elmenekül az üldözői elől, miközben magával viszi Elist is. Valahogy életben kell maradniuk.

Wesley Chu igazán jól el tudja hitetni az olvasóval, hogy a jelen egy sáros, hideg katyvasz, ahol senki nem érzi jól magát. Még az olvasó sem. Néhány oldal után érezhető, hogy valami nincs rendben a KronoCom körül, ami később már egyértelművé válik. Szerencsére James alakja elég határozott, még akkor is, ha a saját démonjaival hadakozik állandóan.
Egy ilyen jövő mindenkit sokkolna, ahogyan Elist is. Elképzeltem, hogy én miként viselkednék, ha a napfényes világból, egy lepusztult sötét jövőbe kerülnek. Lehangoló. Szerencsére az író karakán kishölgyé alakította Elist, tökéletesen kiegészíti a marcona, mindig morgós Jamest.
A cselekmény izgalmas, habár könnyen kiszámítható. Ettől függetlenül élvezetes volt olvasni, és kíváncsian várom a folytatást.
9/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 464 oldal
Fordította: Kerekes Éva

2 megjegyzés:

Niki írta...

Hű, ez a könyv nagyon jónak tűnik az értékelésed alapján, felkerült a Kívánságlistámra. :)

amilgade írta...

:D Tényleg érdekes, abszolút el tudod hinni, hogy ilyen lesz a jövő.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...