Kate Morton: A tóparti ház

2 megjegyzés
Kate Morton könyveit mindig szívesen olvasom, van valami plusz bennük, amiket kevés írónő tud létrehozni.

Sadie Sparrow londoni nyomozóként elkövet egy hibát, ami miatt kényszerszabadságra megy a nagyapjához Cornwallba. A lány nehezen tudja feldolgozni a munkahelyi és magánéleti problémáját, így amikor megtalálja az elvadult Loeanneth-et égető kíváncsiság lesz úrrá rajta, meg akarja tudni kik éltek itt. Hamarosan kideríti, hogy Edevane családé volt a birtok, akik 1933-ban történt családi tragédia óta nem jártak a házba. Eltűnt a család legkisebb gyermeke, és ezt a még életben lévő családtagok mostanáig sem tudták feldolgozni. 
Sadie nyomozó ösztöne fellángol a 70 éves esetet titokban újból előveszi, és megpróbálja megoldani azt, amit eddig senki nem tudott. Nyomozását a bűntudata is előreviszi, és megpróbálja felvenni a kapcsolatot az Edevane család híres krimiírónőjével, Alice Edevane-nel. Vajon a nő a könyveiben leírja, hogy valójában mi történt 1933-ban? Kinek az érdeke lehetett, hogy elrabolják a család fiúgyermekét? 

Kate Mortontól már megszokhattuk, hogy a múlt és a jelen váltakozva jelennek meg a lapokon, és így ismerhetjük meg teljesen a történetet. Cornwall nagyszerű választásnak tűnik, elvarázsolja az olvasót, ahogyan a tündérkertet is tartalmazó Loeanneth. A ház, a ház körüli kert, és a tó mind mind életszerűen jelennek meg, ahogyan az a rengeteg zümmögő bogarak is. Óhatatlanul arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy nekem is van egy ilyen menedékem, egy kedves zugom, ahol a családdal kint lehetek a természetben. Így volt az Edevane családdal is, egy szerelmes pár, később gyermekek és a csodálatos vidék. De biztos, hogy minden olyan szép és nyugalmas, mint ahogy a régi fényképeken látszik? Miféle titkok szállhatnak a ház és a tó körül?
Az írónő tökéletesen adagolja az információkat. Izgalmas, pörgős a cselekmény, nemcsak Edevane család titkaira derül fény, hanem Sadie-ra is, és így egyre jobban érthető az a fanatizmusa, ahogy ehhez a nyomozáshoz állt. Bevallom jó néhányszor én is szerettem volna ott lenni, érezni, szagolni Loeanneth illatait. Kate Morton a könyv végéig fenn tudta tartani az izgalmat, és nekem annyira tetszett, hogy még azt is megbocsátom, ami az utolsó lapokon történik, pedig kimondottan nem szeretem az ilyen szirupos dolgokat. Viszont itt, ebben a regényben még ez sem tűnt annak. 
A karakterek erősek, Sadie, és Alice a lehető legjobban vannak megjelenítve. Alakjuk kidolgozott, és az olvasó hamar megkedveli őket. Nekem még nagy kedvencek lettek a kutyák. ;-) Szinte kedvet kaptam én is a futáshoz.

Szerettem olvasni, és sajnáltam, hogy véget ért. Elvarázsolt, miközben én is meg akartam fejteni a  70 éves titkot. Kell ennél több? Ezt mindenkinek el kell olvasni!
10/10
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve 2016
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Borbás Mária


2 megjegyzés :

Zsófi és Bea írta...

Olyan jó, amikor jó értékelést olvasok egy olyan könyvről, ami nekem is nagyon tetszett!! Örülök, hogy neked is tetszett, a szirupos részek pedig egy ilyen könyvnél tényleg bocsánatosak. :D Bea

amilgade írta...

:-) Kate Morton tud valamit! Kiemelkedő a hasonló stílusban íróktól.