Robert Charles Wilson: Bioszféra

Robert Charles Wilson neve számomra egyenlő a minőségi sci-fivel. A Pörgés trilógiát olvastam tőle először, majd a Kronolitokat, és most a Bioszférát.

A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.
A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.

Bevallom, hogy az olvasás előtt elég sok kritikát olvastam erről a könyvről, és nem voltam túl bizakodó abban, hogy nekem is tetszeni fog. Maga a téma nem új, több író is már feldolgozta, és kíváncsivá tett mennyire tud valami újat belevinni az író.

Adott egy fiatal lány, akit genetikailag módosítottak, hogy el tudja végezni a feladatát ezen a furcsa bolygón. Furcsa, mert az Ízisz nevű bolygó halálos az emberi szervezet számára, pedig élővilága fontos lehetne az emberiség számára. A cselekmény az űrállomáson és a bolygón játszódik, ami eléggé leszűkíti a tért. Főleg azért, mert a szereplőket megismerve megjelenik előttünk egy feudális rendszerbe taszított Föld, ahol a Trösztök, illetve a Családok irányítanak. Érdekes világ lehet, ami sok kérdés felmerüléséhez vezetne. Sajnos ezt a szálat fájóan nem dolgozza ki az író, pedig ettől izgalmasabb lenne a történet.Wilson ebben a regényben nem ír az alapokig megrendült társadalmakról és gazdaságokról. Szinte semmi háttérinformációt nem kapunk sem a Földről és a rajta élőkről, sem a szereplőkről. Igaz, Zoe gyermekkora lassan kibontakozik előttünk.

A hibáktól függetlenül én élveztem minden sorát. Még a bolygó tájleírása is érdekelt, bármennyire is hosszú volt. Zoe érzelmi átalakulása hihető, végig drukkoltam neki, hogy sikerüljön a küldetés. A többi karakter kidolgozatlan, de engem ez nem nagyon érdekelt, mert megfogott a történet, ami a vége felé izgalmassá alakult. Olyan a Bioszféra mintha egy novella lenne. Rengetek kiaknázatlan potenciált rejteget, nem értem miért nem lett hosszabb ez a regény úgy 100 oldallal, és akkor egy remekmű születhetett volna.

A könyv eredeti megjelenése 1999-ben történt, jóval a Pörgés (2005) és a Kronolitok (2001) előtt, amivel meg akarom magyarázni magamnak, hogy talán ezért sikerült olyan fura-kurtán befejezni a Bioszférát. Ettől függetlenül a sci-fi szeretőknek csak ajánlani tudom.

8/10

Kiadó: Metropolis Media

Kiadás éve: 2009

Terjedelem: 236 oldal