Leylah Attar: The Paper Swan - Papírhattyú
Előre le kell szögeznem, hogy ez a bejegyzés tele lesz spoilerekkel.
Néha azt érzem, hogy kell valami egyszerűbb, gyorsan olvasható regény, amin nem kell sokat agyalni. Ilyenkor veszem a kezembe a romantikus könyveket, amik kellően el tudnak szórakoztatni. Így esett a választásom a Papírhattyúra is, persze erősítette a választásomat a Molyos értékelések is. Úgy gondoltam ez a regény több lesz egy kis romantikázásnál.
Az első oldalak elolvasása után csak örülni tudtam, hogy elkezdtem olvasni, mert tényleg izgalmas felvezetést kaptam. Végre egy olyan emberrablás, ahol a rabló nem bánik kesztyűs kézzel az áldozattal, hiszen így sokkal eredetibb cselekményt kaptam. Szóval örömmel olvastam tovább, amikor beütött a krach. Csak nem Stockholm-szindróma!!!??? Á nem, sokkal rosszabb.
Skye egy dúsgazdag üzletember egyetlen lánya, akit egy este elrabolnak. A lány érzi, hogy valójában isteni gondviselésnek köszönheti az életét, mert nem rablásnak indult a támadás, de mégis életbe maradt. Egy hajóra kerül, ahol csak ketten vannak a rablóval együtt. A kezdeti sokk után Skye megpróbál kapcsolatot létesíteni a férfival, illetve elmenekülni. A próbálkozás katasztrófával (csonkítással) jár a lány részére, és ez megtanítja neki, hogy valójában egy igazán veszélyes emberrel hozta össze a sors.
Skye emlékezéseinek köszönhetően lassan megismerjük a gyerekkorát, és választ kapunk arra is, kicsoda valójában a rabló. Ó csak nem, DE!!! Az agresszív, brutális férfink valójában a lány gyermekkori barátja/szerelme.
Ezek után meglepődve olvasom (látom), hogy az érzelmek nem szűntek meg a két ember közt. Sőt!! Egyre erősebb lesz függetlenül attól, hogy egy szinte áthágatlan akadály van közöttük, ez nem más, mint a bosszú. Mind a két fél a másikat hibáztatja a múltbeli dolgokért, amiben a legnagyobb ellenség Skye apja. Elindul a szeretlek, de mégsem, mert valójában gyűlöllek. Szerencsére nem nyújtja el az írónő ezeket a részeket, hiszen olvasóként éreztem, hogy a valódi problémát feloldani nem lehet. Aztán eljutottam a könyv azon részéhez, amit erősen ki lehetett következtetni. Kár, mert a meglepik sokkal jobban tetszenek. Természetesen ebből kifolyólag a regény vége sem okoz meglepetést. Ha csak az nem, hogy nem tudom megérteni Skye-t. Mert nőként borzasztóan irritált, hogy beleszeret egy olyan emberbe, aki bántalmazta, és még ráadásként közvetve neki köszönheti a hőn szeretett apja halálát. Persze van megbocsátás meg minden, DE könyörgöm a családját pusztította el, még azok után is, hogy együtt voltak. Ilyenkor elgondolkozok azon, hogy ennyire más lehetek, mint a többi olvasó, akik szuperlatívuszokban beszéltek/írtak erről a regényről? Vagy már túl öreg vagyok, és nem értem a mai romantikát, szerelmet? Mert engem a hideg is kirázna, ha együtt kellene élnem egy olyan emberrel, mint az emberrabló Damian, függetlenül attól, hogy a kinézete isteni.
Ebből következik, hogy a könyv olvasása közben néhányszor (sokszor) felment bennem a pumpa, és legszívesebben a fejemet a falba vertem volna, hogy ezt ne, légyszi!!!! Pedig az igazán ígéretes kezdés rendesen becsapott, kár hogy olyan amilyen. :-(
6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 376 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Megjegyzések
Egyébként sosem fogom megérteni miért olyan népszerű szereplők a beteg, agresszív férfi karakterek????
Pedig nagyon kíváncsi lennék a véleményedre. Na, nem olvasod el mégis?
Rossz gyerekkora millió embernek volt, mégsem lesz mindenkiből dilis felnőtt:S Szerintem ez nem lehet mentség mindenre.