Marko Kloos: Frontvonalak

Szeretem a military sci-fit, pláne akkor ha humoros és tele van szarkazmussal. 

A távoli jövőben a Föld egy igazi lepusztult bolygóvá válik, ahol Andrew Grayson egy gettóban, azaz egy segélytelepen tengeti az életét. Innen nincs kiút, vagyis mégis van, csak az a hadsereg. Miközben a csillagokat hódítjuk, a Földön az emberek fejadagokon élnek. Andrew ezt unja meg, több akar lenni, mint egy vegetáló senki, ezért belép a hadseregbe. A sztori ettől kezdve kezd érdekessé válni, hiszen az olvasó elé vetítődik a kiképzés, ami általában brutális de egyben vicces szokott lenni.
Marko Kloos a szokásos kliséket hozza, lassan kipereg az újoncok közül a férgese, illetve örök barátságok (szerelmek) alakulnak ki, miközben jól megmozgatják az ember lányát és fiát. Andrew megpróbál a legjobban teljesíteni, az álmai kellően motiválják, de mégsem sikerül elérni a célját. 

Grayson a Földön marad, de nem marad ideje keseregni, mert hamar egy igazi akcióban találja magát. Egy gettóban lázadás tört ki, és a katonaságnak kell rendet teremteni. A kiképzés után a "frontra" kerül az olvasó a maga brutális valóságával együtt. Az író maga is rendelkezik katonai múlttal, az utcai harcok leírásánál érezhető ez a múlt. Nálam még A sólyom végveszélyben című film is állandóan az eszembe járt, folyamatosan kerestem a párhuzamokat. 

Az elején lassan csordogáló cselekmény a végére már felpörög. Igaz szinte semmi újdonságot nem tud nyújtani, ettől függetlenül kellemesen szórakoztam rajta. Habár az egy tucat kategóriába tartozik nálam, mégis voltak részek amikor sikerült ebből az egyformaság pocsolyájából kimásznia. Kár, hogy nem sok ilyen pillanat volt. Ez eredetiség hiánya miatt a szereplők sem kerültek közel hozzám. Scalzi Vének háborújához hasonlították ez a könyvet, de Scalzi fanyar humora teljesen hiányzik belőle, nem beszélve a világképről sem. Igaz a könyv vége reményt ad arra, hogy a folytatás már egyedibb lesz.

Összességében nem olyan rossz ez a regény. Kellően mozgalmas, és nem üli meg az olvasó gyomrát a harcok sem.
7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 320 oldal
Fordító: Farkas István


Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések