Maria Housden: Hannah ajándéka

Igazából el sem akartam olvasni, mert anyaként nem szeretek gyerekek haláláról hallani. Mégis belelapoztam, és kis idő múlva azt vettem észre, hogy már a könyv felénél tartok. Az alvó család mellett visszafojtott zokogással küszködtem, patakokban hullott a könnyem, de nem tudtam letenni a regényt. Amikor kiolvastam erővel visszafogtam magam, hogy a 7 éves alvó lányomhoz ne bújjak be, mert őrülten vágytam arra, hogy halljam az egészséges szuszogását, érezzem az illatát és végigsimítsam a selymes bőrét.

Nincs annál nagyobb fájdalom, mint gyermeket szülőként temetni! Nem természetes, és erre senki nincs felkészülve. Maria-nak mégis sikerült ebben a tragikus helyzetben embernek maradni, és túlélni. Talán a könyvével még segítséget is tud nyújtani a hasonló problémákkal küszködő szülőknek. Megmutatja, hogy miként lehet feldolgozni a sorozatos döntések következményeit, miként lehet a lelkiismeret-furdalást feloldani. 

Hannah egy piros cipellős hercegnő, aki egy pillanat alatt rémálomba kerül az olvasóval együtt. A kislány megnyilvánulásai egyértelműen fejlettebb a korához képest. Talán a betegség miatt hamar kilép a kisgyerek korból, és nagylányként viselkedik. Nem gondoltam volna, hogy alig három évesen ilyen erő lakozhat egy kisgyerekben. Borzasztó volt végig élni ennek az életvidám kislánynak a leépülését és végén a halálát. Még papíron keresztül is éreztem azt a mérhetetlen fájdalmat, amit átélt Hannah. Még most is összeszorul a torkom...

Igazából a család sorsa Hannah halála után kiszámítható volt. Mégis reménykedtem, hogy talán náluk nem így lesz, de úgy tűnik a statisztikának nem lehet ellentmondani. 

Megbántam-e, hogy elolvastam a könyvet? Egyértelműen nem, de ilyen felkavaró művet már régen vettem a kezembe. Soha nem fogom elfelejteni a piros cipős kislányt, édesanyja méltó emléket állított neki.
9/10
Kiadó: Jokerex
Kiadás éve: 2002
Terjedelem: 266 oldal

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések