Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben

Nem olvasok sok sci-fi regényt, de eltökélt szándékom, hogy ezen változtatni fogok. Szerencsére az Ad Astra kiadó megkönnyítette a helyzetemet, igényes könyveivel hamar felkelti az érdeklődő olvasók figyelmét, köztük az enyémet is.

Az íróról semmit nem tudtam, de a fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy számomra "emészthető" cselekményről van szó. Meg kell említenem a 808 oldalt, ami egy kicsit elbizonytalanított, de hamar túltettem magam rajta, és az olvasás során észre sem vettem, hogy valójában milyen hosszúságú könyvről van szó.

Vinge univerzuma zónákra osztott, van a Transzcendencia, ahol isteni lények élnek szinte elképzelhetetlen technikai fejlettséggel, minden civilizáció álma, hogy eljusson erre a legfelső szintre. Ez alatt található a Kívül, ami 3 részre tagolt (alsó-közép-felső), itt is sokat számít, hogy melyik részben található az adott társadalom. Technikailag már egy jól fejlett zónáról van szó, ahol érdekes megoldásokat alkalmaznak. Ez alatt terül el a Lomha Zóna, ahol a mi világunk is megtalálható. Itt korlátozott technikai megoldásokat használhatnak, a maximális sebesség mértékegysége csupán a fényév, így ha innét valaki szeretne kikerülni, akár több évtizedet is utazhat. A Lomha Zóna után a Gondolattalan Mélység következik, a nevéből is kikövetkezhető itt nincs szinte semmi.

Bevallom az első oldalakon elég nehezen rágtam át magam. Vinge zseniális világát elég nehéz volt megértenem, először nem tudtam térben elképzelni az egészet, ráadásul még ezen kívül is sok új dolgot kellett megemésztenem, úgy éreztem magam, mintha egy végtelenített hosszúságú medencében úsztam volna a kimászás lehetősége nélkül. Nem volt jó, de nem szokásom feladni és milyen jól tettem! Lassan kezdtem megérteni az összefüggéseket, valahogy helyre került minden, és onnantól kezdve elkezdtem élvezni az olvasást.

A cselekmény három szálon fut. A Straumli Birodalom egy eldugott kutatóállomást hoz létre, ahol ősrégi adathordozókból próbál adatokat kinyerni, feldolgozni. A feldolgozás során valami sötét, gonosz dolgot szabadítanak rá a világra. Amikor erre rájönnek már késő, csak egy kis hajó tudott elmenekülni, rajta százötven hibernált gyerekkel és egy házaspárral, na meg talán a gonosz ellenszerével. A Métely - azaz a gonosz - megpróbálja felkutatni a hajót, hiszen a létezése függ ettől. A hajó a Lomha Zónában található emberi életre is alkalmas bolygóra landol, de elszámítják magukat. A bolygón középkori szinten lévő intelligens kutyaszerű lények élnek, akik igazi falkatudattal rendelkeznek. A főszereplő két gyermek, a nyolc éves Jefri és a tizennégy éves Johanna, a két szembenálló falkához kerül, nem is tudva az életben maradt másikról. Egy érdekes világba csöppenünk, együtt botladozunk Jefrivel és Johannával, azt is mondhatnám, hogy már-már fantasynak érezhető a könyv, amikor a Tüskések világát mutatja be az író.

A harmadik szál a Kívül Zónában élő, de a Staumli Birodalomból származó Ravnát mutatja be. Ravna teljesen véletlenül keveredik bele a Métely elleni harcba. Métely megtámadja Transzcendenciát és a Felső Kívült is, ezért el kell menekülni Jeladóról egy különleges férfivel, Pham Nuwen-nel és két szkródutassal. A céljuk az, hogy megtalálják az elmenekült hajón lévő ellenszert, na meg a gyerekeket. Innentől kezdve elindul a hajsza. 

Vinge csodálatos idegenekkel létesítette be az univerzumát, az ember olvasás közben el tudja hinni, hogy léteznek. Néhányszor meglepődtem a kinézetükön, de aztán teljesen elfogadhatóvá váltak. 

Maga a cselekmény szokványos, felpörögni csak a végére fog. A karakterek hamar megszerethetők, de számomra egy sem volt annyira izgalmas. Talán Phan Nuwen alakja volt annyira misztikus, hogy többet is olvastam volna róla.
Nem csalódtam a könyvben, és remélem, hogy a kiadó gondozásába veszi a sorozat többi részét is.

8/10

Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 808 oldal