John Scalzi: Szellemhadtest

2 megjegyzés
John Scalzi már a Vének háborújával megvett engem, de örökre. Így természetes volt, hogy a sorozat folytatását nem hagyom ki. Kisebb örömünnepet tartottam, amikor végre a kezembe vehetem a könyvet.

Először sajnálkoztam, hogy nem John Perry életét kísérhetem tovább, de néhány oldal elolvasása után ez már egyáltalán nem érdekelt. Scalzi igazi sci-fi íróként a tökéletesen megírt világába zárja az olvasót egy-két perc alatt. 
A GyV különleges egységénél, az első részben futólag megismert Szellemhadtestnél, egy titkos klónozást folytatnak. A szinte újszülöttnek számító emberiség ellen három idegen faj összefog, segítőjük nem más mint egy áruló tudósember. Ennek a tudósnak a tudatát ültetik be egy klónkatonába, hogy hátha sikerül valamit megtudni az árulásról. Csakhogy valamivel, vagy inkább valakivel senki sem számolt. A klónkatona élő tudata létezik, és egyébként is élni akar.

Scalzi humora a régi, ha nem lenne az, akkor bizony ez a könyv a merő agressziótól csöpögne. De már megszokhattuk az írótól, hogy kellő érzéssel adagolja a véres, gyomorforgató csatákat az olvasóknak. Többen is írták, hogy komoly morális kérdéssel is foglalkozik az író, ami teljesen igaz és érthető. Én azt szeretem Scalziban, hogy nyersen a képünkbe vágja, hogy valójában milyenek az emberek. Méghozzá úgy, hogy kellően szembe röhögjük magunkat. Aztán a könyv elolvasása után az olvasó elgondolkozik arról, hogy most tényleg ennyire brutálisak lennék egy ilyen helyzetben?

Különösen annak örültem a legjobban, hogy egyre több mindent tudhattam meg az író világáról, technikai felszereléseiről, mint például az AgyGépről, klónozásról, új felszerelésekről. Az a rész volt számomra a legérdekesebb, amikor az újszülött klónkatonákról olvashattam. 
A  főszereplő Jared hamar az olvasó szívébe kerül, és innentől kezdve egy örült szurkolás indul el, hogy sikerüljön a kísérlet és Jarednek se legyen semmi baja. Szerencsére valamivel hosszabb a történet mint az első rész, de én még így is direkt lassabban olvastam, hogy tovább tartson az élmény. 
A könyv borítója jól illeszkedik az első részhez, nekem talán egy kicsit túl világos, de a könyvespolcon jól mutatnak. 

Mit is mondhatnék még? Először is mindenkinek azt ajánlom, hogy olvassa el ezt a sorozatot, mert egy igazán igényes sci-fi-ről van szó. Ha lehet, akkor az első résszel kezdje. 
Másodszor, senki ne ijedjen meg attól, hogy ez háborús sci-fi, mert bár bőven van csata benne, de mellette izgalmas történet kerekedett. Én személy szerint nagyon várom már a folytatást, és Scalzi személyében egy új kedvenc írót avattam.
10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 292 oldal

2 megjegyzés :

Shanara írta...

Direkt nem olvastam el addig az értékelésed, amíg meg nem írtam a sajátomat a könyvről. (Egyébként sem szokásom az ilyen.) Most viszont meglepődve tapasztaltam, hogy szinte ugyanazokról írtunk, ugyanaz tetszett, ugyanaz nem, ugyanazokat az érzéseket ébresztette bennünk a könyv. Pedig becsszó, hogy nem leskelődtem. :)

amilgade írta...

Mert egy az ízlésünk! :D