B. S. Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr

Abbie Deal (született Abbie MacKenzie) gyermekkorában énekeső szeretett volna lenni. Álmaiban gyakran fellépett hangverseny termekben, elegáns ruhában, gyöngysorral a nyakában és a karcsú ujjaival a strucctollas kalapot fogva.
Valójában Abbie a telepesek egyszerű, de dolgos életét élte nemesi felmenőkkel rendelkező családjával Iowa földjein. A sors szeszélye folytán lehetőséget kap arra, hogy az álmai valóra váljanak, de Abbie a szívére hallgat. Will Deal-hez megy feleségül, akivel néhány év múlva Nebraska kietlen pusztaságába költözik, ahol megalapítják néhány telepessel együtt Cedartown települését.

Az élet nem egyszerű, a természet nem kegyelmez a telepeseknek, embertelen munka, pénztelenség és az álmok feladása gyötri az embereket. Ebben a közegben Abbie-t a férjébe vetett hite, szerelme és persze gyermekei segítik. Csak így képes élni, álmai lassan elhalványulnak, gyermekeiben él tovább.

A történetben az évek csak úgy peregnek, maga a főszereplő sem tudja egy percre sem megállítani az időt. Az olvasó Abbie-vel küszködik a nincstelenségben, fájdalmában. Azt mondhatnám, hogy egyszerű családanyáról szól a regény, de ez így nem igaz. A család, szeretet, hit az ami segíti az embert a mindennapokban. Ezek nélkül csak üres héj lennénk.
Tanulságos a mostani modern kori nőknek a történet. Talán túl emancipáltak lettünk, nem bírjuk a kötöttséget és a lemondást, talán ezért van annyi egyedül élő nő, családanya. Nem tudom, de azt igen, hogy minden tiszteletem az olyan asszonyoknak, mint Abbie Deal!

Az amerikai földfoglalásokról már jó néhány könyvet olvastam, és minden esetben elképesztett az a túlélési ösztön, ami ezeket a telepeseket jelemezte. Aldrich méltó emléket állít nekik.

A mindössze 234 oldalas könyvecske Abbie Deal egész életét felöleli, és igazán felemelő élményt nyújt az olvasónak. Szerettem minden egyszerű sorát és sajnáltam, hogy vége lett.

9,5/10