Jodi Picoult: Házirend

Jacob Hunt Asperger-szindrómás, azaz betegsége az autizmus enyhébb formája. Ez azzal jár, hogy nem képes értelmezni az alapvető társas jelzéseket, nem képes kimutatni az érzelmeit. Úgy is mondhatnánk, hogy nem képes mély érzelmekre. Édesanyja, Emma mindent megpróbál, hogy Jacob fia "normális" legyen. Pénz, és időt nem sajnálva fejleszti a nagyobbik fiát, miközben a kisebbik fia, Theo, a háttérben marad.
Mint mindenki, akinek ilyen betegsége van, Jacobnak is van egy kedvenc hobbija, a kriminalisztika. Képes többször is megnézni a kedvenc sorozatát, sőt anyja tudta nélkül fel-feltűnik a valódi bűntények helyszínén, ahol kéretlenül osztogatja a tanácsait.
Nem lenne semmi baj, de egyszer csak brutálisan meggyilkolják Jacob segítőjét, Jess-t. Jacob hamar a börtönbe találja magát, gyilkosság vádjával. A legborzasztóbb pedig az, hogy a betegségéből kifolyólag az érzelemmentességet beismerő vallomásként értelmezik a rendőrök.

Ha valakire azt mondják hogy autista, szerintem a legtöbb embernek az Esőember című film jut az eszébe, Dustin Hoffmann főszereplésével. Elképesztő milyen keveset tudunk erről a betegségről, és hajlamosak vagyunk nagyon hamar leírni azokat az embereket, akik ebben szenvednek. Azt például tudtam, hogy az intelligencia szintjük átlag feletti.
Jacobnak az IQ-ja magas, mégis nem tud normálisan, könnyedén csevegni az osztálytársaival. Így igazi csodabogárnak, nem egy esetben debilnek tartják. Nekem nagyon tetszett, hogy Jodi Picoult (mint ahogy már megszoktuk) Jacob gondolataiba is elkalauzol bennünket, mint ahogy Emmáéba, Theo-éba, Oliver ügyvédébe, és Rich nyomozóéba. Nekem teljesen hihetően írja le az írónő egy asperger-szindrómás gondolatait.

Emma egy szimpatikus szereplő, akit nagyon hamar megszerettem. Azt hiszem ahol tényleg van egy beteg gyerek, ott az anyukák a legerősebbek, ők azok akik nem sírhatnak, mert ők tartják a lelket a család többi tagjaiba. Ők a Névtelen Hősök!!!
Theo 15 éves kamaszfiú, akit egész életében "elhanyagoltak" (Ő így érzi) a testvére miatt. Lelkileg teljesen labilis, és nem kap segítséget senkitől.

A történet érdekes, de a krimi szál nekem nem tetszik. Több hibát is észrevettem, ami az egész nyomozást, és tárgyalást nekem elrontotta. Úgy is mondhatnám, hogy nem hiteles. Nem értem, hogy miért nem kérdezik meg Jacobot a történtekről, hisz a betegségéből kifolyólag úgy is elmondja az igazat. A könyv közepétől én már tudtam, hogy valójában mi történt, és csak idegeskedtem, mert a rendőrök munkája itt semmit nem ért.

Picoult a könyveiben mindig alkalmaz egy csavart, egy hatalmas "bombát", ami a történet végén hatalmasat szól. Szinte fejbekólintja az embert, amitől napokig nem tud másra gondolni az olvasó, csak a könyvre.
Bevallom én ezt nagyon vártam, de amikor a végére értem a regénynek, akkor a csavar már nem is olyan nagy csavar volt, sőt még csak nem is pukkant, mert már ezt tudtam. Nem volt semmi újdonság. Ezért aztán egy kicsit hiányérzetem van, elmaradt az igazi katarzis.

Ezektől függetlenül egy jó történetet olvashattam. Jodi Picoultba nem tudok csalódni, hozza a megszokott formáját, néha persze jobban. A Moly-on 4 pontot adtam, ezért itt a blogomban értelemszerűen 8 pontot kap tőlem a könyv.