Rosamunde Pilcher: Téli napforduló

Rosamunde Pilcher könyveit idáig nem ismertem, és a Téli napfordulót is csak véletlenül kezdtem el olvasni. Azt tudtam, hogy valami romantikus történetről lesz szó, de azt nem gondoltam volna, hogy 3 oldal után abbahagyom. Gyorsan rákerestem a Moly-on, hogy másoknak mi a véleménye róla, és azt olvastam, hogy Pilcher egyik legjobb regényét vettem a kezembe. De ettől függetlenül úgy éreztem, hogy ez a történet nem az én stílusom, így hetekig bele se néztem.
Mivel nem szokásom félbehagyni a könyveket, ha kell egy évig is elrágódok rajtuk, újra belekezdtem.

A történet Elfrida Phipps nyugdíjas, volt színásznő köré szövődik, és egy házhoz a messzi Skóciában. Kb. az első 50 oldal után már kezd kibontakozni a történet, és én is rájöttem arra, hogy Pilcher nagyszerű tájleíró. Az angol és a skót vidéket, házakat úgy mutatja be, hogy az olvasó hamar oda képzeli magát.

Elfrida a barátjával Oscar-ral (aki egy súlyos családi tragédia után próbál lelkileg felépülni), egy mesés skóciai kisvárosba Creagan-ba költöznek, a férfi házába, az Intéző-lakba. Ez a ház lesz a megtört lelkek gyűjtőhelye, de egyben a gyógyítója is.
Szívesen élnék én is egy ilyen régi épületben, és egy ugyanilyen kisvárosban is (ez az egyik titkos vágyam). Talán pont ezért tudtam akaratlanul is azonosulni a szereplőkkel.

A történet végig kiszámítható, és a vége sem okoz meglepődést. El kell mondanom, hogy a nagy happy end feeling egyáltalán nem volt zavaró, vagy meseszerű, egyáltalán nem ülte meg a gyomromat. Pilcher épp időben zárja le a regényt.

Nehéz pontoznom a könyvet, mivel én nem rajongok az ilyen típusú regényekért. De el kell ismernem, hogy az írónő igazán jól ábrázolja a barátságot és a szerelmet. Én eredetileg 6,5 pontot akartam adni, de ez nem reális, mert ebben a pontszámba benne van az én "nemastílusom" is, aminek semmi köze a könyvhöz. Végül 8 pontra értékelem.