Orhan Pamuk: A nevem Piros

Nincsenek megjegyzések

1591-ben járunk Isztambulban. Az ifjú Seküre férje nem jön vissza a háborúból, és visszatér a városba a régi szerelme Fekete, aki el akarja venni a nőt. Seküre apja kezében összpontosul egy fontos szultáni megbízatás, amiben Isztambul legjobb miniatúrafestői vesznek részt. Az egyiküket holtan találják meg, Fekete azt a megbízatást kapja a szerelme édesapjától, hogy derítse ki, ki ölte meg az aranyozót.

A könyv első lapjairól maga a meggyilkolt szólal meg, nem kevés meglepődést okozva nekem. A regényben minden fejezetben más és más szereplő szólal meg egyes szám első személyben. Még a rajzok is megszólalnak! Egy tökéletes nyelvezetű történettel találkoztam, ahol minden szónak jelentősége volt. Megismerhettem a régi török világot és szokásokat. Itt nem a gyilkosság a történet középpontja, de minden köré épül. Egy eltűnőben lévő világot tár elénk az író, és ez a világ nem más, mint a miniatúrafestők varázslatos, de egyben nagyon kemény élete. Pamuk okosan "felturbózta" a festők egyhangú életét, a gyilkossággal. Bár maga a cselekmény nem igazán gördülékeny, de engem ez cseppet sem zavart. Olyan dolgokkal ismerkedtem meg, amiket eddig én még nem ismertem, és valljuk be a török vallás/élet elég távol áll az európai olvasótól.

Az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2007-ben, és el kell mondanom, hogy bármennyire is vigyáztam a könyvre, mégis az olvasás végére elengedett a ragasztás. Az utolsó lapok kijöttek. Pedig én nem szoktam szétnyitni a könyveket.

Nincsenek megjegyzések :