Raffai Sarolta: Egyszál magam

Képzeljünk el 2 évet az életünkből, amikor anyósunkkal és a kisgyermekünkkel egy tanyán élünk, és halálra dolgozzuk magunkat a munkahelyünkön, miközben a férjünk katona. '56 előtt a sorkatonák nem jártak annyit haza látogatóba, apukám mesélte, hogy az első 11 hónap után kapott először eltávozást 2 napra.
Azzal a jelenettel kezdődik a kisregény, hogy a férj leszerel, és hazaér. A feleség, aki 2 évig álmodozott, hogy mi lesz ha hazajön a férje, rádöbben, hogy már elszokott a párjától, aki más ember lett. Más ember! Aki megcsalja a feleségét, ezáltal megalázó helyzetbe hozza, mert mindenki tudja a munkahelyükön, hogy kivel hetyeg a férj/igazgató úr. Lop, csal, hazudik. Az asszony akaratán kívül, de kívül reked, elszigetelődik a munkatársaitól, férjétől. Magában vívódik, és megpróbál kitörni ebből a lehetetlen helyzetből, de a szülei nem támogatják a válást, nem tud hova menni. Marad, és szenved, ahogy egy kitaszított, megcsalt nő szenvedhet. 10 évet ölel fel a kisregény, és már úgy hisszük látunk valami kis fényt, megoldást, a regény végén, az utolsó lapon a pokol legmélyebb bugyrában találjuk magunkat a feleséggel együtt. Amiből csak egy jól irányzott szúrással lehet kijönni.

Megrázó élmény volt olvasni. Mindig érdekelt, hogy egy megalázott feleség miért marad a férj mellett évekig. Talán egyféle magyarázatot kaptam ebből a kisregényből, bár én teljesen másként viselkedtem volna ebben a helyzetben. Azt hiszem. Raffai Sarolta kitűnően megírta az asszonyi szenvedést. Minden sorából sütött a fájdalom, a szorongás, az összeomlás. Kötelező elolvasni, aki szeretne egy kicsit "szenvedni" a főhőssel.