Sarah Lotz: A negyedik nap (A Hármak 2.) (...Szösszenet)

Sarah Lotz A Hármak című regényével elvarázsolt, végig izgultam az egész könyvet. Nagyon vártam a folytatást, amit csak most tudtam elolvasni.

Egy óceánjáró fedélzetén kezdődik a történet, ahová szórakozni jönnek a vendégek. A hajózási társaságnak a neve már eléggé megtépázott, de cserébe olcsón lehet nyaralni náluk. A nyaralók és a személyzet eléggé szedett vetett társaságnak tűnik. A nyaralás negyedik napján leáll a hajó, és elkezdődik valami, amit emberi ésszel nem lehet felfogni.

Váltott szemszögekből kerekedik ki a történet, a szereplők maguk mesélik el, hogy mit látnak, hallanak. Az olvasó látja a drogos orvos őrlődését, a médium Celine Del Rey átváltozását, a médium asszisztensének Maddie megerősödését, a két öreg hölgy Helen és Elsie terveit, és a szobalány Althea evickélését. Itt senki sem az aminek látszik, vagy mutatja magát. Amikor a hajó megáll, és rohamosan nő a káosz mindenki kimutatja, hogy kicsoda is valójában. Káosz, halál, és félelem. 

Hát kérem szépen, én ezt nagyon szerettem! A titkokkal terhes lapokat csak faltam és faltam. A misztikum pont annyi amennyi kell, szerencsére nincs túlmagyarázva semmi, és ahogy Sara Lotz-tól megszokhattam, a könyv vége mindent visz. Az a csavar amit csak az utolsó lapokon tudhattam meg biztosítja azt, hogy az írónőtől biztos olvasni fogok még, és várom a folytatást.
9/10
Kiadó: Kulinária
Kiadás Éve: 2016
Terjedelem: 386 oldal
Fordította: Róbert Pál

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések