Mason Murray: Visszatérő végzet

Be kell vallanom, hogy Mason Murray könyveket én még nem olvastam, de nem is nagyon akartam, eddig. Történt, hogy a mostani miskolci Moly-találkozóra az író is eljött, és néhány példányt a legújabb regényéből magával hozott. Ha már itt volt az alkalom vettem egyet, és kinyitva a könyvet, rögtön egy zuhanyzós jelenetről olvashattam, amiről viccesen kérdeztem, hogy ugye nem női regényt vásároltam? Innentől kezdve elvadultak a dolgok, főszerepbe kerültek a fókák, a békák, de még egy 2 méteres óriássáska is. A végén szegény Mason Murray csak annyit ígértetett meg velem, hogy még aznap este az első fejezetet elolvasom. Betartottam az ígéretemet, és egy izgalmas nyitánnyal lehettem gazdagabb. Persze nem tudtam letenni a könyvet, olyannyira hogy kevesebb mint 1 nap alatt sikerült elolvasnom.

Mint már írtam az első fejezet méltó bevezetés ehhez a misztikus krimihez, kellően felcsigázza az olvasót.
Russel Sheldon egy különleges férfi, különleges tulajdonsággal, amit Ő inkább átokként él meg. Ráadásul a mai nap még rosszabb számára, szakít a barátnője vele, szerepelt egy majdnem tragédiában, és holtan találja a lakásán a főnökét. Kell ettől több? Russel borzasztóan érzi magát, és  él azzal a gyanúval, hogy érzékelte főnökének gyilkosát.
Walter Donelly nyomozónak sem ez a legjobb napja, és az se könnyíti meg a helyzetét, hogy érzi a holttestet megtaláló férfi fura, és valamit titkol előle.
Russelnek felocsúdnia sincs ideje, még gondolatban a gyilkos foglalkoztatja, amikor váratlanul a képességeit ismét használva megment egy lányt, aki ráadásul felismerni véli a férfit. Csakhogy Russel nem ismeri a lányt, és 12 éves kora előtti életére egyáltalán nem emlékszik. Ki ez a lány, és honnan ismeri őt? Egy őrült ámokfutás kezdődik, amiben Russel, a titokzatos nő, a gyilkos és Donelly nyomozó vesz részt.

Hú, kevés ilyen gyors, feszített tempójú könyvet olvastam. A cselekmény, mint egy gyorsvonat végigrohan a lapokon, magával vonszolva az olvasóját. Talán ennek a következménye, hogy kevésbé kidolgozottak a karakterek, és az egyébként érdekes világ. Ahogy a főszereplőkben is folyamatosan felbukkannak a kérdések, úgy az olvasóban is. Szinte faltam a lapokat, mert minél gyorsabban meg akartam ismerni a környezetet és a szereplőket.  A jelenből a múltba érve a kínzó kérdések egy részére lassan megkaptam a válaszokat.
A néhány napos nyomozás alatt Russel és a lány, Laura, egyre jobban megismeri egymást, és rájönnek arra, hogy csak ők képesek a gyilkost elkapni. A végjáték nem hozott újdonságot számomra, sőt! Igazából itt vártam választ a jó néhány megfogalmazott kérdéseimre. Sajnos nem mindegyikre tudtam megoldást találni. Komolyan gondolkozok azon, hogy felírom ezeket a kérdéseket/kétségeket, és ha legközelebb találkozok az íróval rögvest nekiszegezem.

Ha összegezni szeretném az érzéseimet a regénnyel kapcsolatban elmondhatom, hogy egy igazán pörgős misztikus krimit olvashattam, amiben a főszereplő és a gyilkos szemein keresztül ismerhettem meg a történetet. Bár a miértekre nem mindig kaptam választ, ettől még élvezhető a könyv. Csak ismételni tudom önmagam, hogy nem hiába olvastam el kevesebb mint egy nap alatt, mert annyira hajtott a kíváncsiság. Elmondhatom, hogy tényleg bekerültem Mason Murray olvasói közé, hiszen megszavaztam neki a bizalmam, és remélem, hogy a többi regényeit is elolvashatom.
8/10
Kiadó:Mogul
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 346 oldal

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések