Lucinda Riley: Fény az ablak mögött

Nem túlzás ha azt mondom, hogy teljesen véletlenül vettem meg a könyvet. A Molyon nagyon jó kritikákat kapott, és egy akció keretében azonnal lecsaptam rá.

Emilie de la Martiniéres édesanyja halála után hatalmas vagyont örököl, na meg persze óriási adósságot is. Emilie az egyedüli örökös, aki ráadásul menekülne a hagyatéktól, mert egész életében egyszerű életet szeretett volna élni, nem a francia nemesség egyik üdvöskéjeként. Kelletlenül veszi kezébe az ügyeket, leutazik a lerobbant családi kastélyba, ahol el sem tudja képzelni mit tegyen az örökséggel. A lelkileg összetört lánynak hirtelen segítsége érkezik Sebastian Carruthers személyében, akivel egy étteremben ismerkedik meg. Az ismeretlen férfi hamar a szívébe lopja magát, és  nélkülözhetetlen segítsége lesz a hagyatékkal kapcsolatos feladatokban. A kastély igazi meglepetésekkel szolgál, és Emilie rájön arra, hogy egyáltalán nem ismeri családjának történetét. A nyomozás elkezdődik...

Imádom az olyan könyveket amiben családi titkok vannak, nincs is annál jobb, mint amikor a főszereplővel együtt felfedezzük az eltitkolt múltat. A történet két szálon fut, Emilie a jelenben próbálja megfejteni és megismerni a családját, és a múltban Constance szemével látjuk a második világháború borzalmait. Már a történet elején kiderül, hogy Constance és Emilie családja hogyan kapcsolódik egymáshoz, de azt csak lassan világosodik meg számunkra, hogy a többi szereplő valójában kicsoda és mi lesz velük.
Teljesen elvarázsolt a könyv, a kastély megelevenedett a szőlőskerttel együtt, és a napsütötte francia vidéken felbukkant a sötétség és a titok is. Szívem szerint állandóan a múltban lettem volna, mert annyira érdekes és izgalmas volt számomra Constance története. Na meg a kíváncsiság is hajtott, hogy megtudjam már végre a titkot. Ezért szegény Emilie-s részeket legszívesebben átugrottam volna, de aztán a könyv felétől már a jelenben is megtaláltam azt a csöppnyi titokzatosságot, amitől még jobbá vált (ha lehet) az egész cselekmény.
Olvasás közben Az almamag íze, A tizenharmadik történet és a Kate Morton könyvek jutottak eszembe. Nálam ugyanazt az érzéseket váltotta ki, mint a fent említett regények.

Igazából három család életét tárja elénk az írónő, kevés szereplővel. Emilie alakja az olvasás elején nem volt szimpatikus, nem értettem meg, de később a jellemfejlődése után már egy igazán karakán nő lett. Sebastiant első perctől valami titokzatosság veszi körül, az olvasó érzi, hogy valamit takargat. A kedvenc szereplőim Constance és Sophia, akik annyira különböztek egymástól, mégis megható a barátságuk.

Elfogult vagyok a könyvvel kapcsolatban, mert nekem nagyon tetszett. Pedig vannak benne hibák, még sem zavartak meg az olvasásban (igaz az utolsó lapokon heves számításokba kezdtem egy személy kora miatt). Kárpótol az az érzés ami szétáradt bennem, ahogy elkezdtem nézni a sorokat, tényleg rabul tudja ejteni az embert.
10/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 472 oldal

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések