Dan Simmons: Hyperion

Hét zarándok indul Hyperion nevű bolygóra, ahol találkozniuk kell a végzetükkel a Shrike személyében. Csak egy maradhat közülük életben, a többiekkel végez a Fájdalom Ura. Hét ember akik látszólag véletlenül, de kiválasztottak lettek. 
Hyperion, ahol nemcsak a Shrike található, de itt vannak a rejtélyes időkripták és a földalatti labirintusok is. Bár az emberiség meghódította az űrt, és a különböző fajokat, mégis Hyperion titkát nem tudja megfejteni. Talán a hét zarándoknak sikerül...

Az ismeretlen világot a zarándokok történeteiből és az ezek köré fonódó kerettörténetből ismerhetjük meg. A pap, a katona, a költő, a tudós, a nyomozó, a templomos és a diplomata élete összefonódik valamilyen úton-módon Hyperionnal, illetve a titokzatos Fájdalom Urával. 
A történetek közül nekem a nyomozó, azaz Lamia elbeszélése tetszett a legjobban. Talán azért mert egy igazi cyberpunk történetet olvashattam. De a tudós és a pap megrázó, fájdalmas meséje is kiemelkedő volt. Kedvenc karaktereim a katona, Fedmahn Kassad, illetve a nyomozó, Brawne Lamia. 
Ezekből a történetekből csöpögtetve, de lassan megismerhettem Dan Simmons kitalált világát. Az elején elég nehezen haladtam, mert gondot okozott az információk megértése. De aztán ahogy egyre több főszereplőt megismertem, úgy tárult elém a csodálatos új világ. Simmons képzelete szárnyalt amikor elképzelte ezt a világot. Csomó gyönyörű dolgot alkotott, mint pl. Yggdrasil bárkafát, vagy a vándorló szigeteket, vagy maga a Hyperion bolygót. Igazán élvezetes volt a különböző természeti "csodákról" olvasni.

A befejezés méltó ehhez a könyvhöz. Pont a legizgalmasabb résznél fejeződik be a sorozat első része, és az olvasó, ha teheti, azonnal nyúl a második részhez, a Hyperion bukásához. A sorozatot az Agave Kiadó adja ki, az első és a második rész már kapható.
A  részek: Hyperion, Hyperion bukása, Endymion és az Endymion felemelkedése

10/10

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések