Cormac McCarthy: Az út

A számban éreztem a pernyét, és a csontjaimban a hideget. A szürkeség körülölelt, és muszáj volt olvasás közben fel-felnézni, hogy lássam a színeket, a napot. Ki kellett szakadnom a könyv sötét képeiből, mert éreztem, hogy lelkileg megvisel.

Adott egy Apa és Fia, akik északról a mágikus délre vándorolnak, mert ott talán még lehet élni. A világégés után vagyunk, és a civilizált társadalmak, az emberiséggel együtt eltűntek. Káosz, kannibalizmus, félelem, éhség lepte meg a megmaradt túlélőket. Az Apa mindent megtesz, hogy megmentse a Fiát, mert csak Ő van neki, az Anya időközben feladta. A megmentés sokunknak azt jelenti, hogy életbe tartani valakit, de itt felmerül a halálba segítés gondolata is, hiszen a mit kezdhet egymagában egy gyermek!

Nincs vessző, és gondolatjel a könyvben, de ez egyáltalán nem zavaró. Nincs helyszín és idő, de ezek hiánya még jobban elősegítette nálam a beleélést.

"Szia apa – mondta.

Itt vagyok.

Tudom."

Anyaként teljesen megértettem az Apát, az utolsó leheletig, de védelmezni a gyereket. A fiú a jó, a remény, hogy lehet még élni normálisan. Ha Ő meghal, akkor a remény is tovaszáll.

"Szeretnéd ha elmesélnék neked egy történetet?

Nem.

Miért nem?

A fiú az apjára nézett aztán elfordította a tekintetét.

Miért nem?

Mert ezek a történetek nem igazak.

Nem kell igaznak lenniük. Hiszen történetek.

Igen. De te mindig olyan történeteket mesélsz amelyekben segítünk másoknak közben meg soha nem segítünk senkinek."

Amikor egyre közelebb kerültem a könyv végéhez, akkor már rádöbbentem, amit egyébként végig sejtettem, hogy itt szabványos befejezés nem lehet. Akkor nem volna hiteles a történet, így marad a kétely, a szorongás. Csak halványan pislákol a fény, miközben egy csomó kérdés merül fel az olvasóba.
Annyira megviseli az embert, hogy napokig a lelki szemei előtt szürkeséget és pusztulást lát. Még a Fukusimai erőmű tragédiája előtt olvastam a könyvet, Amikor megtörtént a katasztrófa még jobban nyomasztott a regény. Elgondolkoztatja az embert, hogy mennyire tönkretesszük saját magunkat a fene nagy találmányaikkal.
10 pontot kap nálam a könyv. Ilyen megrázó könyvet én még nem olvastam. Tökéletes!