Mason Murray: Visszatérő végzet

Nincsenek megjegyzések
Be kell vallanom, hogy Mason Murray könyveket én még nem olvastam, de nem is nagyon akartam, eddig. Történt, hogy a mostani miskolci Moly-találkozóra az író is eljött, és néhány példányt a legújabb regényéből magával hozott. Ha már itt volt az alkalom vettem egyet, és kinyitva a könyvet, rögtön egy zuhanyzós jelenetről olvashattam, amiről viccesen kérdeztem, hogy ugye nem női regényt vásároltam? Innentől kezdve elvadultak a dolgok, főszerepbe kerültek a fókák, a békák, de még egy 2 méteres óriássáska is. A végén szegény Mason Murray csak annyit ígértetett meg velem, hogy még aznap este az első fejezetet elolvasom. Betartottam az ígéretemet, és egy izgalmas nyitánnyal lehettem gazdagabb. Persze nem tudtam letenni a könyvet, olyannyira hogy kevesebb mint 1 nap alatt sikerült elolvasnom.

Mint már írtam az első fejezet méltó bevezetés ehhez a misztikus krimihez, kellően felcsigázza az olvasót.
Russel Sheldon egy különleges férfi, különleges tulajdonsággal, amit Ő inkább átokként él meg. Ráadásul a mai nap még rosszabb számára, szakít a barátnője vele, szerepelt egy majdnem tragédiában, és holtan találja a lakásán a főnökét. Kell ettől több? Russel borzasztóan érzi magát, és  él azzal a gyanúval, hogy érzékelte főnökének gyilkosát.
Walter Donelly nyomozónak sem ez a legjobb napja, és az se könnyíti meg a helyzetét, hogy érzi a holttestet megtaláló férfi fura, és valamit titkol előle.
Russelnek felocsúdnia sincs ideje, még gondolatban a gyilkos foglalkoztatja, amikor váratlanul a képességeit ismét használva megment egy lányt, aki ráadásul felismerni véli a férfit. Csakhogy Russel nem ismeri a lányt, és 12 éves kora előtti életére egyáltalán nem emlékszik. Ki ez a lány, és honnan ismeri őt? Egy őrült ámokfutás kezdődik, amiben Russel, a titokzatos nő, a gyilkos és Donelly nyomozó vesz részt.

Hú, kevés ilyen gyors, feszített tempójú könyvet olvastam. A cselekmény, mint egy gyorsvonat végigrohan a lapokon, magával vonszolva az olvasóját. Talán ennek a következménye, hogy kevésbé kidolgozottak a karakterek, és az egyébként érdekes világ. Ahogy a főszereplőkben is folyamatosan felbukkannak a kérdések, úgy az olvasóban is. Szinte faltam a lapokat, mert minél gyorsabban meg akartam ismerni a környezetet és a szereplőket.  A jelenből a múltba érve a kínzó kérdések egy részére lassan megkaptam a válaszokat.
A néhány napos nyomozás alatt Russel és a lány, Laura, egyre jobban megismeri egymást, és rájönnek arra, hogy csak ők képesek a gyilkost elkapni. A végjáték nem hozott újdonságot számomra, sőt! Igazából itt vártam választ a jó néhány megfogalmazott kérdéseimre. Sajnos nem mindegyikre tudtam megoldást találni. Komolyan gondolkozok azon, hogy felírom ezeket a kérdéseket/kétségeket, és ha legközelebb találkozok az íróval rögvest nekiszegezem.

Ha összegezni szeretném az érzéseimet a regénnyel kapcsolatban elmondhatom, hogy egy igazán pörgős misztikus krimit olvashattam, amiben a főszereplő és a gyilkos szemein keresztül ismerhettem meg a történetet. Bár a miértekre nem mindig kaptam választ, ettől még élvezhető a könyv. Csak ismételni tudom önmagam, hogy nem hiába olvastam el kevesebb mint egy nap alatt, mert annyira hajtott a kíváncsiság. Elmondhatom, hogy tényleg bekerültem Mason Murray olvasói közé, hiszen megszavaztam neki a bizalmam, és remélem, hogy a többi regényeit is elolvashatom.
8/10
Kiadó:Mogul
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 346 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Nincsenek megjegyzések
Na ez az a könyv, amit rossz kategóriába soroltak. Tudniillik ez nem thriller, és én is csak a vakszerencsémnek köszönhetem, hogy megvásároltam. Mert a thriller nem a kedvenc műfajom, és nagyon keveset veszek belőlük. Akik meg szeretik azok ki fognak akadni Celeste Ng könyvén, mert akaratlanul egy társadalmi, lelki drámát él át.

"Lydia halott." Így kezdődik a regény, és ezzel a mondattal egy érzelmi hullámvasútra ült a kedves olvasó is. Néhány oldal után már megtalálják Lydia holtestét, és a család megdöbbenve, belerokkanva keresi a válaszokat a miértekre. Az olvasó pedig együtt száll alá a szereplőkkel a múlt bugyraiba, hátha ott megtalálható a válasz a felfoghatatlanra. 

A főszereplő kínai-amerikai család egyáltalán nem mondható átlagosnak az 1970-es években. Még tombol a rasszizmus, és elképzelhetetlenek tűnik, hogy egy ferde szemű professzor tartson a cowboyokról órát az egyetemen. Pedig a történet nem itt kezdődik, hanem 1957-ben amikor James és Marylin megismerkedik, és nemsokára összeházasodnak. Észre sem veszik, hogy mindketten lelki sérültek, James a kínai származása miatt, Marylin az anyja, na meg az álmai miatt került jó néhányszor szorult helyzetbe. Mindketten a múltat erőszakosan lezárták, és csak a jövő érdekli őket. Ennyire két különböző ember nem is kerülhetett volna  közel egymáshoz. 

A múlt és a jelen váltakozva követik egymást, a múltból lassan kiderül, hogy James Lee milyen rasszista megnyilvánulásokkal találkozott, és mennyire amerikai akar lenni. Marylin pedig az orvosi karra szeretne felvételizni, akinek a legnagyobb félelme az, hogy olyan lesz mint az anyja, háziasszony. A két ember tabuként kezeli a múltat, nem beszélgetnek róla, ezáltal egyikük sem tudja, hogy valójában mit szeretne a másik. A gyerekek megszületésével egy új fejezet kezdődik a családban, a középső gyermek Lydia testesíti meg mindazt, amit az apa és az anya el szeretett volna érni az életben. Görcsös ragaszkodásuk a lányukhoz és az álmaikhoz, hamar előrevetíti a tragédiát. A nagyobbik gyermek, Nath alig várja, hogy elkerüljön otthonról, és végre az lehessen aki szeretne, míg a harmadik gyermek, Hannah csendes szemlélődőként jobban átlátja a tragédiát, mint bárki más. A rasszizmus komor árnyként ül az ázsiai kinézetű fiatalokra, hiába amerikaiak, a vegyes házasság sem könnyíti meg a dolgukat. Milyen lehet másnak lenni? Milyen lehet úgy tükörbe nézni, hogy körülöttünk mindenki másképp néz ki? Milyen lehet az állandó elutasítást feldolgozni? Egyáltalán fel lehet? Milyen lehet egy olyan családban élni, akik tettetik hogy minden rendben?

Empátia, szeretet, egymás meghallgatása talán egy működő család alapkövei, hát még ha különböző kultúrkörből jöttek a tagjai, és egy nem elfogadó országban élnek. Kötelezővé tenném ezt a regényt minden szülőnek, mert brutálisan megmutatja, hogy mit nem szabad csinálni gyerekneveléskor. De Celeste Ng mégis feloldozza szereplőit, és a regény befejezésekor megcsillant valamit a jövőből, ami fényes csillog.

2016 meglepetése volt számomra ez a könyv. Nagyon nagy hatással volt rám, szülőként talán jobban rá tudtam hangolódni a regény mondanivalójára, de azt gondolom, hogy minden olvasó talál csatlakozópontot a könyvvel. 
10/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 320 oldal
Fordította: Széky János

Nincsenek megjegyzések :

Marko Kloos: Frontvonalak

Nincsenek megjegyzések
Szeretem a military sci-fit, pláne akkor ha humoros és tele van szarkazmussal. 

A távoli jövőben a Föld egy igazi lepusztult bolygóvá válik, ahol Andrew Grayson egy gettóban, azaz egy segélytelepen tengeti az életét. Innen nincs kiút, vagyis mégis van, csak az a hadsereg. Miközben a csillagokat hódítjuk, a Földön az emberek fejadagokon élnek. Andrew ezt unja meg, több akar lenni, mint egy vegetáló senki, ezért belép a hadseregbe. A sztori ettől kezdve kezd érdekessé válni, hiszen az olvasó elé vetítődik a kiképzés, ami általában brutális de egyben vicces szokott lenni.
Marko Kloos a szokásos kliséket hozza, lassan kipereg az újoncok közül a férgese, illetve örök barátságok (szerelmek) alakulnak ki, miközben jól megmozgatják az ember lányát és fiát. Andrew megpróbál a legjobban teljesíteni, az álmai kellően motiválják, de mégsem sikerül elérni a célját. 

Grayson a Földön marad, de nem marad ideje keseregni, mert hamar egy igazi akcióban találja magát. Egy gettóban lázadás tört ki, és a katonaságnak kell rendet teremteni. A kiképzés után a "frontra" kerül az olvasó a maga brutális valóságával együtt. Az író maga is rendelkezik katonai múlttal, az utcai harcok leírásánál érezhető ez a múlt. Nálam még A sólyom végveszélyben című film is állandóan az eszembe járt, folyamatosan kerestem a párhuzamokat. 

Az elején lassan csordogáló cselekmény a végére már felpörög. Igaz szinte semmi újdonságot nem tud nyújtani, ettől függetlenül kellemesen szórakoztam rajta. Habár az egy tucat kategóriába tartozik nálam, mégis voltak részek amikor sikerült ebből az egyformaság pocsolyájából kimásznia. Kár, hogy nem sok ilyen pillanat volt. Ez eredetiség hiánya miatt a szereplők sem kerültek közel hozzám. Scalzi Vének háborújához hasonlították ez a könyvet, de Scalzi fanyar humora teljesen hiányzik belőle, nem beszélve a világképről sem. Igaz a könyv vége reményt ad arra, hogy a folytatás már egyedibb lesz.

Összességében nem volt ez a regény olyan rossz. Kellően mozgalmas, és nem üli meg az olvasó gyomrát a harcok sem.
7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 320 oldal
Fordító: Farkas István


Nincsenek megjegyzések :

Max Gladstone: Nagyrészt halott (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
Amikor Shanara felhívta erre a könyvre a figyelmemet az első reakcióm a beleolvasó után az volt, hogy ez baromira össze-vissza regény. Azaz van itt kérem minden ami számít, mágia, vízköpők, istenek stb. Gondolatban megvontam a vállam, és rábólintottam a rendelésre, lesz ami lesz elolvasom. Aztán kellemesen csalódtam...

"Alt ​​Coulumb városának Kos nevû Tűzistene váratlanul elhalálozik, és a feltámasztását egy nemzetközi halottlátó cég kezdő munkatársára, Tara Abernathyre bízzák. A feladat komolyságát jelzi, hogy az isten nélkül maradt négymilliós metropoliszban bármelyik pillanatban leállhatnak a gőzfejlesztő gépek, így nem fognak közlekedni a vonatok, és pusztító zavargások törhetnek ki. Tara egyetlen segítsége Abelard, a halott isten láncdohányos kispapja, akinek érthető okból válságba került a hite.
Ráadásul kiderül, hogy Kos nem egyszerűen meghalt, hanem meggyilkolták, és az ügy Alt Coulumb bírósága elé kerül. Tara és Abelard hirtelen nagy veszélyben találják magukat, mert valami olyan dologba nyúltak bele, amibe nem kellett volna. Az igazság kiderítésére indított nyomozásuk tétje így már nem csak Alt Coulumb halvány reménye az életben maradásra, hanem a saját életük is."

Na szóval mi is van itt? Kérem szépen ebben a világban az istenek különböző szerződéseket kötnek a halandókkal, vagyis az emberekkel. Ezek a szerződések mindkét fél számára fontosak, hiszen az istenek az áhítatból nyerik az energiájukat, az emberek meg felhasználják az isten által rendelkezésre bocsátott erőt. Alt Coulumb városa istene halála után hamarosan az őskor szintjére fog süllyedni, hiszen honnan vennék a gőzgépekhez az energiát, hacsak nem sikerül Kos istenséget feltámasztani, illetve érvényesíteni vele szemben a szerződésekben foglaltakat. 
Ehhez a bonyolult művelethez, mármint az isten feltámasztásához, egy nemzetközi halottlátó cég küld szakértőket, Elayne Kevarian, illetve a főszereplő Tara Abernathy személyében. A világ érdekessége tovább fokozódik, hiszen az istenek mellett léteznek a Mesterek és a Mesternők, akik olyanok mint a mágusok, kemény tanulással néhányuk olyan hatalommal bír, mintha maguk is istenek volnának. 
Tara és Elayne egy meggyilkolt istenséggel találkoznak, így még bonyolultabbá válik az ügy, ki kell deríteni ki vagy mi volt a gyilkos, és közben a város érdekeit is meg kell védeni. Segítségükre Abelard kispap érkezik, aki zavarodottan figyeli a történéseket. 
Egy percet sem unatkozik az olvasó, a történet először lassú majd gyors folyású lesz. A karakterek tökéletesek, és a világ előbb-utóbb érthetővé válik mindenki számára. A krimi szál kelően izgalmas, együtt izgulhatunk a főszereplővel, hogy sikerüljön kiderítenie az igazságot.
Vámpír, vízköpő, Mesternők, istenek, papok és persze egyszerű mezei halandók. Ez a koktél nagyon jól sikerült, és már alig várom a folytatást.
9/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 384 oldal
Fordító: F. Nagy Piroska


Nincsenek megjegyzések :

Ez+az

2 megjegyzés
Gyerkőc élete második versenyén volt, és a 11. lett. Mi nagyon örömködtünk Apjukkal, a gyerek meg zokogott, mert be akart jutni a 8 közé. A verseny alatt tapasztaltunk csúnya dolgokat is, pont egy Olimpikontól, akitől meg egyébként sem várnánk. Átvettük az edzőnk mondatát "Ölj vagy téged ölnek!" Kár, hogy tényleg ez van a páston.

El vagyok havazva rendesen. Még a blogot sem írom, mert annyira nincs időm. Munkahely, itthon, gyerkőc központi felvételije hármas között élem az életem. Ebből kifolyólag még 50 db könyvet sem tudtam kiolvasni idén. Közben szokás szerint rám vár a baráti társaság, hogy mindent intézzek a szilveszterrel kapcsolatban, ja meg persze kezdjem szervezi a jövő évi nyaralást is. Legalább 20 éve csinálom, most lett elegem! Letettem a lantot, csak még nem esett le a társaságnak. Egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz szilveszterkor.

Vasárnap Halloween party volt a hétvégi házunkban. Szerencsére jó idő volt, csodás színek és friss levegő. Pókokat kreáltunk lufiból, meg amúgy is idén a pókok voltak a főszereplők. Még aznap este sikerült "téliesíteni" házat is, hiszen ezután már csak ki-ki rohanunk néhány órára. Jöhet a tél! Apropó tél. Teljesen ledöbbentem, hogy mindenhol elkezdődött a "karácsonyozás", még november elsejét sem várták meg vele. 

Remélem most már tudok a blogra szánni egy kis időt, igyekszem nem elhanyagolni.



2 megjegyzés :

Susan Ee: End of Days - A vég napjai (Angelfall 3.)

Nincsenek megjegyzések
JÖN, JÖN, JÖN!!!!

Alig bírom kivárni!!!

Megrendelni ITT lehet!

"Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek.
Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak.
De ki fog győzedelmeskedni?
A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást?"

Nincsenek megjegyzések :

Louise Erdrich: A Körkunyhó

Nincsenek megjegyzések
Az indiánok, az indián történetek szorosan összekapcsolódtak a gyerekorommal. Emlékszem mennyit játszottam indiánost a barátaimmal, ahol én voltam a nemes szívű, nagy harcos (nőként!), akit a gonosz fehér emberek kergettek. Mennyire szerettem volna én is egy lenni azok közül, akiket az indiánok gyermekként elraboltak és felneveltek. Amikor Amerikában voltam minden vágyam az volt, hogy elmehessek egy rezervátumba, ami sajnos nem valósult meg, és azóta is a bakancslistámon szerepel. Ennyi felvezető után szerintem már mindenki rájött, hogy nálam az "indiános" könyvek igazán nyerők.

Joe édesanyját brutálisan megerőszakolják, és a tizenhárom éves fiúnak  rá kell döbbenni arra, hogy az igazságszolgáltatás nem mindenki számára egyenlő. Úgy érzi, hogy még az apja is ellene van, aki egyébként nem más, mint a törzsi bíró. A felnőttek nem akarják észrevenni a fiút, így kénytelen saját szakállára nyomozást indítani, amiben csak a barátai segítségére számíthat. Megkezdődik Joe veszélyes nyomozása, miközben egyre jobban megismeri törzse szokásait, jogrendszerét. Észre sem veszi, hogy a kiskamasz fiúból hamarosan érett fiúvá válik, akinek csak egy cél lebeg a szemei előtt, igazságot szolgáltatni édesanyjának.

Érdekes mennyire megosztó ez a regény az olvasók között. Van aki lassúnak érzi a cselekményt, van aki oda nem illő történeteket talált, engem viszont elvarázsolt, és összetört.

Megrázó ez a könyv, amiben Joe már apja nyomdokaiba lépve, felnőttként  emlékszik vissza az 1988-as évre. A kiskamasz gondolatait vetíti az olvasók elé, a maga nyers valóságában. Ezért találkozhatunk olyan sok "csúnya" szóval, hiszen valljuk be, de őszintén!!! Tizenhárom évesen bizony a másik nem, a szexualitás eszelősen érdekli az embert. Nincs ezzel Joe sem másként, ezért lehet az, hogy egy-egy kibukkanó mell látványa teljesen be tudja gerjeszti a fiút. 
Az egyébként okos, és intelligens Joe-t teljesen összetöri édesanyja leépülése, a szeme előtt esik szét a családja, öregedik meg az apja, és távolodik el mindenkitől az anyja. Úgy tűnik nem lesz igazságszolgáltatás, mert a jogrendszer annyira szövevényes (törzsi, szövetségi, állami), hogy képtelenség rács mögé zárni az erőszaktevőt. Joe harcba száll, maga mellett tudhatja a barátait, és elkezdi a nyomozást. 
A mindennapok mögött ott vannak a rezervátum lakói, a maguk hiedelemvilágával együtt. Az itt lakók mindent tudnak egymásról, és bármikor kaphatók egy kis pletykára, főként az öregek, akik szeretik megbotránkoztatni a fiatalokat. Derűs perceket okoznak ezek a kis, tréfás történetek, de kell is az olvasónak, mert egyébként a földbe döngölné a nagy amerikai valóság, hogy még élhetnek így emberek a "szabadság" földjén. 
Úgy érzem, hogy az a cseppnyi misztikum ami megjelenik a történetben, kellően kiegészíti a cselekményt. Ahogy haladunk a történetben, úgy kapunk választ a kérdéseinkre, úgy forrongunk mi is, ahogy Joe és a barátai. Joe egyenesen halad a végkifejlet felé, ami mindenki számára egyértelmű, és olvasóként nem az én tisztem eldönteni, hogy ebben a helyzetben én másként cselekedtem volna.

A kamaszfiú karakterek nagyon tetszettek. Joe és hűsége barátja, Cappy párost megkönnyeztem. Mooshum alakja számomra az indián erőt jelképzete, a maga kortalan és vicces személyével sokszor megmosolyogtatott. 

Ez a könyv nem engedi el az olvasót, és fel kell tennünk magunkban azt a kérdést, hogy hogyan lehetséges az, hogy így élnek az indiánok! 
9/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 400 oldal
Fordító:Molnár Edit

Nincsenek megjegyzések :

Richard Morgan: A fekete férfi (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
Richard Morgan kilóra megvett a Takeshi Kovacs sorozattal, így nem volt kérdéses, hogy az új könyvét is megszerzem magamnak.

A jövőben, a XXII. században a Földön megszűnnek a háborúk, kolóniát létesítenek a Marson, de ennek nagy ára van. Létrehoznak egy genetikailag módosított hadsereget, akik megvívták a Földön pusztító háborúkat. Ezeket az embereket tizenhármas variánsoknak hívják, akiknél az agressziót szabadon engedték. A kezdeti lelkesedés után, az "átlagos, normális" emberek veszélyesnek titulálták a tizenhármasokat. Az ex-katonák választhattak, vagy rezervátumba költöznek és nem szaporodhatnak, vagy új életet kezdenek a távoli Marson. Ebből kifolyólag nem meglepő, ha több tizenhármas megszökik, és megpróbál az alvilágban megbújni. Ezeket a szökevényeket kutatja fel és likvidálja Carl Marsalis, aki maga is tizenhármas variáns, és az ENSZ fejvadásza.
Nagy feltűnést kelt az a Marsról érkezett űrhajó, ami Kalifornia partjaitól nem messze csapódik be az óceánba. Csak egyetlenegy túlélő van, egy tizenhármas, aki lemészárolta az űrhajó legénységét. A férfinek sikerül elmenekülnie a mentőalakulat előtt, és őrült gyilkosságokba kezd az amerikai kontinensen. Marsalist bízzák meg levadászni a tizenhármast, segítsége (őrzője) Sevgi Ertekin, a török származású nyomozó, akinek ugyanolyan bonyolult az élete mint Carlnak.

Richard Morgantól már megszoktam, hogy maga a világ nem annyira kidolgozott, amitől bevallom néha marom a falat, hiszen érdekes koncepciókat vett fel, és utána alig csepegtet valami információt róluk. Az írónak fontosabb szereplőinek lelkivilága, és talán pont ezért, de ritka bonyolult szereplőket hozz létre.
Brutális ez a könyv, nem kíméli a történet fő alakjait, de ezért lesz hihető a cselekmény. Izgalmas nyomozásba vehettem részt, ahol a partnerek először megpróbálnak együtt dolgozni, de később kölcsönös tisztelet alakul ki egymás iránt.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, függetlenül attól, hogy mennyire nyers, és agresszív maga a cselekmény.
8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 602 oldal
Fordította: Roboz Gábor

Nincsenek megjegyzések :

John Scalzi: Vörösingesek

Nincsenek megjegyzések
Akik ismernek engem, azok tudják hogy nagy Scalzi rajongó vagyok. Imádom a pasas stílusát, humorát. Szeretem ahogy viccesen az arcunkba nyomja az emberi hibákat, ahogy haláli könnyedén ír a legbrutálisabb dolgokról is. Az olvasó szinte elfelejti, hogy ezeknek a humoros könyveknek komolyabb mondanivalójuk is van, de csak szinte. Ezért örültem az új könyvének is. Végre jól szórakozok egy kicsit.

Andrew Dahl csak most érkezett a Rettenhetetlen zászlóshajóra, de azonnal érzi, hogy valami nem stimmel. A  hajón lévő emberek mintha bujkálnának a kapitány előtt, és senki sem tolong a lehetőségért, hogy új felderítésre menjen. Néhány nap után rádöbben arra, hogy a hajón a halálozási ráta nagyon magas, és néhány tiszt szinte halhatatlan. Andrew úgy érzi valamit tennie kell, ha túl akarja élni a hajón lévő szolgálatot. Barátaival összefogva egy lehetetlen küldetésre indul, amivel megváltoztathatja a Rettenhetetlen statisztikáját.

Ahogy a kezembe vettem a könyvet azonnal éreztem Scalzi stílusát, és már az első mondatoktól mosolygásra állt a szám. Valahogy úgy éreztem a regény olvasása közben, hogy az író a barátaival lemenve egy közeli sörözőbe, kellemes iszogatás közben dobálták össze ezt a történetet. Az győzött, aki a legnagyobb marhaságot tudta kitalálni. Komolyan mondom, ha én is ott lehettem volna, és lenyomtam volna két féldecit, akkor talán nekem is eszembe jutott volna néhány blődség, amit beleírhatott volna Scalzi a Vörösingesekbe.
Jó kis sci-fi paródia lenne, ha szimplán az író blogján olvashatnám, és nem kellett volna megvennem. Lehet, hogy anyagiasnak tűnök, de ez most egy kicsit sok volt. Úgy éreztem, hogy mint rajongót palira vettek, megkönnyítették a pénztárcámat. Pont az az író, akit én tényleg nagyon kedvelek. 

Ez a habkönnyű kisregény tökéletes egy vízparti olvasáshoz, persze arra vigyázni kell, hogy a mosolygásunk, esetleg halk vihogásunk ne váltson ki megrökönyödést a többi fürdőzőbe. Mert azt be kell vallani, hogy tényleg jól szórakoztam az olvasása közben, de csak ennyi. Több pluszt nem adott. 
6/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve 2016
Terjedelem: 266 oldal
Fordította: Pék Zoltán

Nincsenek megjegyzések :

Joanna Bator: Szinte éjsötét

Nincsenek megjegyzések
Joanna Bator könyveire egy ideje már felfigyeltem, de eddig nem olvastam őket.

Alicja Tabor egy sikeres varsói újságíró, aki visszatér gyermekkorának helyszínére, Wałbrzych városába, egy munka miatt. A városkában 3 gyerek tűnt már el, és a rendőrség tehetetlen. A hazamenetel általában nem okoz senkinek sem problémát, nem úgy Alicjának, aki egyre jobban szorong, ahogy hazafele utazik. Az újságírónőnek nemcsak az eltűnt gyerekeket kell megtalálnia, hanem gyermekkori emlékeivel is meg kell tanulnia élni, fel kell fedeznie a titkokkal, és misztikumokkal terhelt múltját.

Alicjával az olvasó visszarepül a második világháborúba, a németek világába. A háborúban talán a gyerekek szenvednek a legjobban, az agresszió elől nehéz elmenekülniük, és a borzalmakat nem biztos, hogy fel tudják dolgozni. De a gyerekek nemcsak a háborúban sebezhetők, hanem napjainkban is. Alicja is sérült felnőtt, aki a gyerekkorában átélt traumákat képtelen kibogozni. Édesanyja és nővére halála mai napig bűntudattal tölti el. 
A könyv központi eleme a kisváros vára, a macskanénék és a macskafalók. A sötét, misztikummal teli Wałbrzych városa szinte ráül az olvasó mellkasára. Néha beleborzongtam az eseményekbe, de Joanna Bator biztos kézzel vezetett ki ebből a poshadt, titkos, ódon porfészekből. 
A múlt lassan bontakozik ki, miközben a jelenben az eltűnt gyerekek után nyomoz az újságírónő. Torz, beteg emberekkel ismerkedhettem meg, alakjukat tökéletesen ábrázolja az írónő, még engem is kirázott a hideg, amikor megjelentek a könyv lapjain.

Joanna Bator könyve még azért is vonzó volt számomra, mert a főszereplővel közel egykorú vagyok, így nem volt ismeretlen számomra a volt szocialista államforma, társadalom. Mintha csak egy magyar ipari kisvárosról mintázta volna meg a lengyel városát.

Hiába éreztem a regény olvasása közben valami beteges, sötét dolgot, mégis magába szippantott ez a világ, na meg az írónő csodálatosan szerkesztett mondatai. Azóta már a könyvespolcomon figyel a Homokhegy, Joanna Bator másik regénye.
9/10
Joanna Bator

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 420 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Ez + Az

3 megjegyzés
Amikor teljesen véletlenül belebotlasz néhány éves fényképekbe, és rájössz arra, hogy mennyi mindent csináltál/kreatívkodtál, az lehangoló. :-(

Pedig Gyerkőc jóval kisebb volt, mégis az olvasás mellett keresztszemeztem, varrtam és nem utolsósorban a gyerekkel vágtam, ragasztottam, festettem. És nem-nem nőtt az éves kiolvasott könyvek száma, hiába "nem csinálok semmit".
Szóval frusztrált vagyok egy csöppet.

A múlthéten Gyerkőc barátnője és annak a húga nyaralt a hétvégi házunkban. Így alkalmam nyílt megismerni a nagycsaládosok életét. Mit mondjak! Egész  nap etettem, mosogattam. Nem volt semmi, még most sem pihentem ki magam. Pedig nagyon aranyosak és jók voltak a lányok. Órákon keresztül fürödtek, rollereztek, este meg társasjátékoztak velem. Csak minden este olyan éjfél körül aludtunk el, és reggel korán keltem (csak én, ők húzták a lóbőrt vagy 10-ig). ;-) Ehhez én már öreg vagyok.

Na azt hiszem be kellene fejeznem a picsogást, helyette erőt kell vennem magamon, hogy elkészítsem a levendulás szívecskéimet (legalább).

3 megjegyzés :

Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia

4 megjegyzés
Amikor megkérdezték, hogy mit olvasok, és a válaszom az volt, hogy Dorothynak meg kell halnia, láttam a szemükbe az értetlenséget, utána meg valami furcsa szánalmat. Ez a flúgos csaj mit olvas!!!!
Töredelmesen bevallom, én annyira nem szeretem Ózföldét meg a többit. De mivel az általános műveltséghez ez a mese is hozzátartozott, így elolvastam és megnéztem filmen is.
Ennek a könyvnek a megjelenését hatalmas érdeklődés követte, annyian várták, hogy egy kicsit megijedtem. Már párszor beleszaladtam agyon hypolt förmedvénybe. Aztán én is beálltam a sorba, és elolvastam.

Amy zűrös élete egy csapásra még zavarosabb lesz, amikor egy tornádó elrepíti Ózföldére. A fiatal lány teljesen összezavarodik, amikor szembesül azzal, hogy a valóságban is létezik Óz birodalma, ami ráadásul egy cseppet sem hasonlít a filmbelire. Ez egy abszurd világ, ahol valami nagyon elcsúszott, mert azok akiknek jóknak kellene lenni, a leggonoszabbak. Amy hamar egy sakkjátszma kellős közepén találja magát gyalogként, akinek csak egy feladata van, megölni Dorothy-t, aki teljesen kifordult önmagából, egy igazi szörnyeteg lett. Mágiafüggőként Ózfölde összes mágiáját meg akarja szerezni, azt sem érdekli, hogy ettől haldoklik a választott világa. Amy azt sem tudja hova kapkodja a fejét. Bár nem kellene senkibe sem bíznia, mégis néhány személy közel kerül hozzá, és emiatt akár az élete is veszélybe kerülhet.

Hah! Micsoda kicsavart történet!! Komolyan mondom, néhány szereplőtől kivert a víz, mint például az Oroszlántól vagy Madárijesztőtől. Ennyire átalakítani az eredeti világot nem volt semmi az írónőtől. Dorothy a lehető legunszimpatikusabb szereplő lett, a csodás ruháival, és a piros tűsarkújával. Az olvasónak nyitottnak kell maradnia, mert ennyire megváltoztatott világot, és szereplőt csak így lehet elfogadni. Persze segítségünkre van Amy karaktere, amivel az olvasó nagyon hamar azonosulni tud. Egy vagány kis csaj ez a lány, helyén van a szíve, de a bosszú sem áll távol tőle.
Kellően feszes tempójú a cselekmény, habár a karakterek közül csak a főszereplők a kidolgozottak, mégis teljes a kép, nem marad hiányérzet az olvasóba. Apropó hiányérzet! Csak egy valami miatt éreztem: mikor jön a folytatás!!!!!!!!

10/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 436 oldal

4 megjegyzés :

Stephanie Barron: Egy boszorkány portréja; A hely szelleme (...Szösszenet)

4 megjegyzés
A Jane Austen nyomoz sorozat olvasását végre folytattam a 3, és a 4. részével. Aki szereti Austen világát nem fog csalódni. Igazi könnyed kis olvasmányokról van szó, függetlenül attól, hogy mindegyikben egy-egy gyilkosság szerepel. 

Egy boszorkány portréjában 1804 karácsonyán járunk, amikor Jane-t régi ismerőse Lord Harold Trowbridge megkéri, hogy unokahúgát, Lady Desdemonát figyelje egy kicsit. A szertelen unokahúg kikosarazta kérőjét, Lord Swithin-t, akitől sietősen elmenekült a nagymamájához. Jane eleget téve a kérésnek találkozik a lánnyal, de mielőtt közelebbi kapcsolatba kerülnének, gyilkosság történik a nagymama házában. A gyanúsított nem más lesz, mint Lord Harold unokaöccse, akit le is tartoztatnak gyilkosság vádjával. Jane-nek és a lordnak nem marad más választása, mint felgöngyölíteni a titokzatos ügyet, és bebizonyítani, hogy egy ártatlan embert vetettek börtönbe.




A hely szelleme 1805-ben játszódik, és Jane Kent megyében vendégeskedik Edward bátyjánál. Napóleon soha nem állt olyan közel ahhoz, hogy megtámadja Anglia partjait, nem kis felfordulást okozva a kenti embereknek. Ebben a forró, érzelmekkel teli hangulatban egy augusztusi lóversenyen, meggyilkolnak egy asszonyt, aki ráadásul egy bankár felesége, és nem utolsósorban francia származású volt.  Politikai gyilkosságról beszélhetünk, vagy egyszerűen féltékenységből ölték meg a nőt, hiszen míg élt, hírhedt volt arról, hogy magába bolondított mindenkit. Edward, békebíróként kötelességének tekinti, hogy a valódi gyilkost felderítse. Ebben segít neki Jane, aki már több gyilkosság nyomozásában vett részt.

Újra csak azt tudom mondani, hogy nekem el kell tekintenem attól, hogy ezeknek a könyveknek Jane Austen a főszereplője. A sorozat főszereplője, egy igazán bátor hölgy, aki még attól sem retten meg, ha a hírnevén folt esik. Olvasott, politikában is jártas nőről van itt szó, aki a naplójában írja le a vele megesett történeteket. Iróniával, és egy cseppnyi félelemmel tekint vénlányságára, és magának sem akarja bevallani, hogy egy rossz hírű úriember megdobogtatja a szívét. Lehet, hogy az igazi írónő is ilyen volt, de az én fejemben nem ez a kép él a kedvenc írónőmről. Ezért aztán elvonatkoztatok az írónősségtől, és így hihetőbbé, kerekebbé válik a cselekmény. Olyannyira, hogy rendesen szurkolok, hogy összejöjjön azzal a "gazfickóval", habár valójában tudom, hogy ez nem történik meg.
A krimi szál továbbra is egyszerű, nem ez adja a könyv báját, hanem a korszak, és az a rengeteg lábjegyzet, amivel a szerző megmagyarázza a különféle eseményeket.
Engem továbbra is elvarázsol ez a sorozat minden hibájával egyetemben.
7/10

Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2014, 2015
Terjedelem: 352, 400 oldal


4 megjegyzés :

Abbi Glines: A végzetem (...Szösszenet)

2 megjegyzés
Bevallom vonzódok az olyan regényekért, amiben az egyik főszereplő a Halál. Ebből következik, hogy nem  hagyhattam ki Abbi Glines könyvét. ;-)

"Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret. 
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret. 
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem. 
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta."

Nos, nehéz szavakba öntenem az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban. Le kell szögeznem, hogy én szeretem a YA könyveket, persze nem mindegyiket, de nem fogok fejvesztve elrohanni tőlük. Tudom, hogy milyen korosztálynak írják (már nem nekem), és milyen módszerekkel. Azaz nem várok szépirodalmi alkotást. De A végzetem még egy közepes YA regény színvonalát sem üti meg.
Mert ebben a történetben semmi eredeti nincs, tele klisékkel, és még a karakterek is annyira színtelenek. Pagan most szerelmes vagyok, de mégsem szerelmi háromszöge, amihez a szívdöglesztő focista, de nem buta, és a Halál, néha rocksztár alakjai kapcsolódnak. Úgy éreztem azért nem kapunk elég információt a Halálról és az "embereiről", mert az első könyves írónő maga sem tudta kitalálni a világát, és ebbe a teszetosza Pagan teljesen beleillik, mert nem kell történnie semminek. 
Meg kell említenem Dank, alias Halál alakját is. Ennyire jellegtelen karaktert biztos nehéz összehozni, mert még a klisésen jóképű, focista fiú, Leif is jobban el tudja varázsolni az olvasót.

Miért olvastam el ezt a könyvet? Hááát az igazság az, hogy altatóként használtam a regényt. Egész jókat aludtam rajta.

6/10
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 264 oldal



2 megjegyzés :

Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti

Nincsenek megjegyzések
Gyengéim a családregények, éppen ezért örültem meg ennek a könyvnek.

Harry Clifton félárva gyerekként él az anyjával, és annak a bátyjával, na meg a nagyszülőkkel Bristol egyik szegénynegyedében, közel a dokkokhoz. Úgy tudja, hogy édesapja az első világháború hőse volt, és Ő is dokkmunkásként kereste a kenyerét, mint az iszákos nagybátyja. Anyja pincérnőként próbál pénzt keresni, hogy egyetlen fia többet kaphasson az élettől, mint Ő. De Harry-t nem érdekli az iskola, inkább a nagybátyja közelébe lézeng, amikor barátságot köt egy különös emberrel, Jack Tar-ral. Egy csapásra megváltozik a kisfiú, már az iskolát sem kerüli, és hirtelen rádöbben arra, milyen is jó, ha tehetséges valaki. Harry akar valaki lenni, és ennek érdekében keményen tanul, ha kell nyáron dolgozik, miközben fogalma sincs arról, hogy mennyi embernek köszönheti azt, hogy kikerült a koszos dokkok közül, és mi mindent áldoznak fel érte.

Bár a regény egyértelmű főszereplője Harry Clifton, mégis több szereplő szemszögéből ismerhető meg a cselekmény. Harry-hez szorosan kapcsolódik a dúsgazdag Barrington család, hiszen életre szóló barátságot köt az örökössel. A kisfiút első perctől fogva valami titokzatosság veszi körül, a hős apa kultusz azonnal hamisnak tűnik az olvasónak. Ha egy szóval próbálnám jellemezni a könyvet, csak annyit mondanék, hogy kiszámítható. Nagyon kiszámítható. A származása, a reakció a származására, az anya áldozata, és felsorolhatnám szinte az összes fontos eseményt a regényből. Ebből aztán következik, hogy az olvasói élmény egy kicsit csorbul, és elkezdünk filozofálni azon, hogy mi miért úgy történt. Sajnos van olyan cselekmény amit másként szerettem volna, nem értettem, hogy miért fajultak el ennyire az események, és az anyuka miért nem lépett közbe. Persze egy sorozatról van szó, ha ez nem történik meg, nem lenne második rész, meg harmadik...
Csak épp egy kicsit a hitelességet veszítette el a könyv.

Egyébként a váltott szemszögű írásnak köszönhetően nem válik unalmassá a történet, az olvasó úgy érzi, mintha jobban megismerné az adott karaktert. Harry naivitása megmosolyogtató, Giles Barrington úgy jelenik meg a lapokon mintha Ő lenne a hős lovag, aki mindig ott van Harry mellett. Bevallom megkedveltem ezt a Giles fiút, ahogyan az öreg Jack Tar-t is. Maisie-t, Harry anyját nagyon sajnáltam, függetlenül attól, hogy végig kiszámítható volt, hogy mi lesz vele. Amit nem tudok megbocsájtani neki, az pont az első kötet végén történő dolog...nem akarok spoilerezni. 
Szóval...összességében nem rossz ez a családregény, jól ki tudja kapcsolni az olvasót a szürke hétköznapokon.
8/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 424 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Emmi Itäranta: A teamesternő könyve (...Szösszenet)

2 megjegyzés
Igazából ez év januárjától teljesen rákattantam a sci-fi és a fantasy világára. Sajnos az utóbbi időben elhanyagoltam az egyébként számomra fontos műfajokat. Amikor megláttam A teamesternő könyve című könyvet éreztem, hogy nekem ez kell!! De azonnal!! Nem is csalódtam a megérzésemben! ;-)

Az írónő egy olyan világba repít bennünket, ahol a különböző háborúk miatt teljesen tönkretették a Földet. A legnagyobb kincs a víz lett, az emberek vízhiánnyal küszködnek, és rossz minőségű tengervízből nyert ivóvizet használnak az életbemaradásért.  
Ebbe a világba született Noria Kaitio, akinek az édesapja igazi teamester az utolsók közül. A lány valahol a mai Finnország területén él vidéken a Skandináv Unió markában, ahol igazi katonai diktatúra van, ahol halálos bűnnek számít az illegális vízhasználat.
Noira nagykorú válásával egyetemben az apja két örökséget bíz rá, a teamesterséget és egy titkos forrás rejtekhelyét. 
A fiatal lányt felőrli a súlyos titok, hiszen el kell döntenie, hogy megosztja-e a szomjazó falujával a vizet, és ezzel vállalja a lebukás veszélyét, vagy továbbra is titokba tartja a rejtekhelyet.
Döntését akaratlanul is befolyásolja gyermekkori barátnője, Sanja, akivel rendszeresen kijár a helyi szemétdombra, ahol a letűnt világ eszközeit próbálják újrahasznosítani. Egy ilyen portya során valami olyan tárgyra bukkannak, ami megváltoztathatja az egész világot.

Nehezen tudom szavakba önteni, hogy mit éreztem a regény olvasása során. Lassan, mint egy csermely folynak a szavak, elringatva az olvasót. Szinte éreztem a víz erejét, hiányát. Habár maga a világról, a múltról, hogy mi is történhetett a Földdel, az emberekkel, fájóan kevés információt kaptam, mégis nem zavaró. Hiszen a karakterek kárpótolták e hiányosságot, erőteljesen jelennek meg a lapokon. Fontos megemlítenem a teaszertartást is, amit olyan részletesen ír le Emmi Itäranta, hogy egyértelmű számomra mennyire szívén viseli ezt a szertartást. Laikusként öröm volt részt vennem ezekben a szertartásokban, mintha én is megtisztultam volna a szereplőkkel együtt. 
A cselekmény mint valami vízfolyás viszi az olvasót a végkifejlet felé, amit nem nehéz kitalálni, ha előtte elolvastuk a fülszöveget. A kevesebb néha több, mondanám, mert szerintem erősen spoilerezik a fülszöveg.
Emmi Itäranta első könyve A teamesternő könyve, ami egyben egy sorozat első része is. Remélem hamarosan olvashatom magyarul a folytatást.

A könyv borítója valami borzasztó, ahogy ezt már rajtam kívül rengetegen szóvá tették. Nem is értem, hogy honnan szerezték ezt a női fejet azokkal a karmokkal. Sehogy nem lehet összeegyeztetni a regénnyel. 
9/10
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 256 oldal

2 megjegyzés :

Renée Knight: Cáfolat

6 megjegyzés
Ritkán olvasok krimit, habár szeretem ezt a műfajt. Így amikor a kiadó felrakta ennek a könyvnek a beleolvasóját, azonnal megnéztem. Be is szippantott, mert tetszett az a felállás, hogy azonnal megismerhettem az "elkövetőt" és a "leleplezőt", vagy mégsem? 

Kíváncsi lettem mi történhetett a jól szituált, elismert dokumentumfilm-rendező Catherine Ravenscroft-tal, aki a családi költözködés után egy ismeretlen könyvet talál az éjjeliszekrényén, és azt elkezdi olvasni. Rövidesen rájön arra, hogy ez a könyv róla szól, és a múltjában történő sötét dologról, amit senki nem ismer. Még a férje sem, pedig boldog házasságban élnek egymással. A nő teljesen kétségbeesik, és széthullik a felfedezés után olyannyira, hogy a férje is, és a munkatársai is észreveszik, hogy valami nem stimmel. Mit csinál ilyenkor egy oknyomozó? Valahogy összeszedi magát, és elkezd nyomozni, hogy ki is tudhat erről a titokról, illetve ki írta ezt a könyvet.

A két szemszögből megírt történet másik szereplője Stephen Brigstocke nyugdíjas tanár, akiről már az első oldalak után tudni lehet, hogy valami köze van a megtalált könyvhöz. Hamarosan az olvasó teljesen tisztába lesz az idős ember szerepével, a kérdés már csak az, hogy miért? Igazából pont ez a miért kérdés adja meg a regénynek a különlegességét. Egyrészt Stephen gondolataival ismerkedhetünk meg, na meg az indokaival, másrészt ott van Catherine, aki megpróbál úszni az árral, de sokszor csak fulladozik, és nem jut előre. 

Az olvasó egy idő után úgy érzi, hogy lassan mindennel tisztában van. Tudjuk, vagy sejtjük, hogy mi történhetett a múltban, habár Catherine viselkedése sokszor nem logikus. Sőt! Van amikor egyenesen bosszantó! Aztán jön egy csavar, és Bummm! És számomra itt lett nem hiteles a regény. Catherine Ravenscroft alakja így  még kevésbé szimpatikus, mert egy megrázó bűncselekményből, illetve tragédiából nem lett volna semmi baj, ha akkor jól és helyesen dönt. 

A könyv borítója érdekes, és nagyon találó, habár ezt csak az utolsó oldalakon értheti meg az olvasó. Mivel egyre nehezebben viseltem el olvasás közben Catherine személyét, így nem tudott sokkolni a regény vége. Nem tudtam megérteni az asszonyt, sem nőként, sem anyaként. 
Hogy mi a tanulság? Nem hazudj! Se magadnak, se másoknak!
7/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 324 oldal




6 megjegyzés :

M. L. Stedman: Fény az óceán felett

Nincsenek megjegyzések
Többek közt arra is jó a Moly, hogy felhívja a figyelmemet ilyen kis gyöngyszemekre, mint ez a regény. Persze lassan már a csapból is reklámozzák ezt a könyvet, hiszen megfilmesítették, és nemsokára a hazai mozikban is vetítik. 

Tom Sherbourne, a veterán első világháborús katona megtörten érkezik haza a frontról. A háború borzalmai ott kavarognak a fejében, és egyetlen megoldást talál a démonaival szemben, ha az emberiség szolgálatába áll, és elmegy őrnek a világítótornyokhoz. Néhány év múlva a Janus-sziklához kerül, ami különösen a szívéhez nő. Mikor már azt gondolja, hogy a megkeményedett szívéhez semmi sem kerülhet, akkor ismerkedik meg leendő feleségévével, Isabel-lel. Boldogságukat csak az árnyékolja be, hogy Isabel nem tud gyermeket adni maguknak, folyamatosan elvetél. A tragédiák egyre jobban megviselik a nőt, és így a férjet is. Egyszer csak egy csónak sodródik a szigetre, amiben egy halott férfi, és egy síró kisbaba van. Úgy tűnik Isabel imái meghallgatásra találtak.

Komoly témát feszeget a könyv. Egyrészt ott van Tom, aki maximálisan betartja a szabályokat, pontos ember lévén a hazugság egyenlő az árulással. Életébe csak a munka és a felesége tartozik. Igazi csendes emberről van szó, aki ha megszólal arra odafigyelnek. Megbízhatóságát mások is elismerik. 
Másrészről Isabel olyan mint egy forgószél. Duzzad az élettől, és egy sajátos helyzetben találja magát, miszerint a háború után nincsenek férfiak, és azt látja, hogy örökre bezárva marad a szüleivel. Isteni csodaként tekint Tomra, aki egészséges, dolgos férfiember, igaz a foglalkozása miatt távol él az emberektől. De Isabel nem bánja. Gyerekekre, saját háztartásra vágyik, és ezeket mind megtudja adni a leendő férje. Úgy tűnik semmi nem áll a boldogságukba, csak azok a fránya vetélések. Egy nő életében a vetélés szó azt a borzalmat jelenti, amit el akar kerülni élete során. Isabelnek nem sikerül, és saját kudarcaként éli meg gyermekei elvesztését. A Janus-szikla szétmorzsolja ezt az életvidám nőt, álmait szétszaggatja, ahogy a szél tépázza a szikla felszínét. Tom kétségbeesetten áll felesége mellett, de érzi, hogy nem tud segíteni neki. Ebben a felfokozott érzelmi állapotba csöppen bele a kis csecsemő. 

Milyen döntést lehet egy ilyen helyzetben hozni? Egyáltalán van-e jó döntés? Együtt tudunk-e élni a döntéseinkkel? Óhatatlan, hogy olvasóként feltegyük ezeket a kérdéseket. A szemünk előtt őrlődik az a férfi, akinek a becsületessége az élete. Ebben a regényben a múltbeli cselekmények/döntések határozzák meg a szereplők életét.

Harmadrészről a kis Lucyt is figyelembe kell venni, akinek az életével nem szabadna senkinek se játszani. Mégis megtörténik mindazon borzalom, amit egy gyereknek sem kívánunk.

Remek történetvezetést kaphattam, feszes tempót diktál az írónő. Hiába éreztem már az elejétől kezdve, hogy valami borzasztó fog történni, és ez az idilli állapot nem sokáig tartható fent, mégis sokkolt azt a szenvedés, ami átjárta a lapokat. 
Féltem a befejezéstől, hogy milyen véget szán az írónő a szereplőinek! Nem kellett volna, méltó lezárása van a történetnek, ahol a fájdalom is megpihen, és feléled a remény is.

A filmre kíváncsi vagyok, nemcsak a nagyszerű szereposztás miatt, hanem arra is, hogy miként tudják majd a színészek átadni azokat a mély érzelmeket, amik a könyvben voltak.
9/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 392 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Jack Campbell: Rendíthetetlen (Az elveszett flotta I.)

2 megjegyzés
Vajon milyen lehet majdnem 100 évig hibernálva lenni? Hogyan éreznénk magunkat, amikor a felébredés után azzal szembesülünk, hogy háborús hősként tisztelnek bennünket? Fel tudnánk-e dolgozni az utolsó csatánkról szóló mítoszokat? Milyen érzés lenne, ha szófordulatokban, szólásokban ránk hivatkoznának?
Jack "Black Jack" Geary így járt! Ő csak arra emlékszik, hogy egy mentőkapszulába próbálja túlélni a csatát, amiben a Szövetség összecsapott a Szindikátus Világokkal, és a felébredés után sokként éri az a tudat, hogy 100 év telt el, és még mindig folyik a háború. Ráadásul a flottája csapdába esett a Szindikátus Világok közepén, ahol az ellenség egy paranccsal elpusztította a Szövetség teljes vezérkarát. Teljes kapituláció, vagy ellenállás?

Ez kérem szépen nálam egy "Hűha" kategóriájú könyv. Teljesen véletlenül vásároltam meg, és csak úgy faltam a lapokat olvasás közben. Ez egy katonai sci-fi, ami végig az űrben játszódik, és szerencsére egy cseppet sem laposodik el a cselekmény. Éles konfliktushelyzetek jellemzik végig a regényt, ahol Jacknek döntenie/cselekednie kell, miközben a hőskultusszal is meg kell birkóznia. Geary végig kétségekben él, hogy megfelelően döntött-e. Minden egyes veszteségkor saját magával is viaskodik, jól ábrázolva azt, hogy egy vezető pozícióban lévő embernek micsoda akaraterővel, logikai készséggel, empátiával kell rendelkeznie.
Az olvasó a főszereplővel együtt a vezérhajón él és cselekszik, miközben megismeri Jack belső vívódását, az Ő szemszögéből látható a történet, illetve a többi szereplő. A könyv írója maga is katona volt, így sikeresen mutatja be, hogy egy ennyire elhúzódó háború milyen károkat okoz az emberekben, a társadalomban, a technikában. Mi mindent veszítettek el a hideg űrben, és nem biztos, hogy győztes lehet egyáltalán valaki.
Külön tetszett, ahogy a csatákat leírta Jack Campbell, ahol az olvasó is a monitorokon láthatta a flotta mozgását, maga elé képzelve, hogy valójában ez hogy nézne ki 3D-ben. A csendes űrben hatalmas fémszörnyek harcolnak egymással, ahol a halál pillanatokon belül elérheti az embert, és a kapitányok a végsőkig kitartanak. 

Több részes sorozatról van szó, amit remélek végig kiad a Gabo Kiadó. Az már biztos, hogy idén érkezik a második rész. :-)
10/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 354 oldal

2 megjegyzés :

Chris Beckett: Sötét Éden

Nincsenek megjegyzések
Na ez az a könyv, amit duplán rendeltem elő! :D Egyet januárban és egyet februárban is, csak a biztonság kedvéért, nehogy lemaradjak róla. ;-) Szerencsére időben észrevettem, így korrigálni tudtam a hörcsög énem botlását.

A fülszöveg kellően felkeltette az érdeklődésemet, űr, idegen bolygó, valamilyen katasztrófa (ha már ezen a bolygón maradtak), na és emberi konfliktusok. Nálam ezek egyenlőek a jó könyvvel, így lázasan el is kezdtem olvasni ahogy megérkezett.

Adott az Éden, ahol a Család lakik, ahol nincsen nap, és a fényt a növények adják. A család 532 tagja a mindennapi betevővel foglalkozik, máskülönben éhen halnának. Ahol őskori körülmények közt próbálnak élni emberek, akik az első emberpár szabályait követik. Itt alig van írásos emlék, csak a Legvénebbek emlékeznek vissza azokra a legendákra, amik a bolygóra érkező első emberek meséltek, miszerint van valahol egy olyan világ, ami fényes, és olyan fejlettek, hogy hajókkal meghódították az űrt is. Ezek a legendák mind-mind arról szólnak, hogy miként maradt a bolygón Angela és Tommy, illetve hogy utazott el a Három Útitárs, hogy segítséget kérjen a Földről. Ezért kell ott maradni ahol most él a Család, mert csak így fogják a földiek megtalálni őket.

Angela és Tommy utódairól szól a regény, és nem kell nagy ész ahhoz, hogy már az első sorok után érezze az olvasó, hogy itt bizony beltenyészetről van szó. (Később megismerhetjük a "családfát", ami egy kicsit sokkolt.) Van itt kérem minden, ami születhet egy ilyen családban, testi, szellemi fogyatékostól kezdve, a szimpla elbutuláson át, az érzelmi ürességen keresztül, és mégis az élet élni akar alapon születnek olyan emberek is, mint Vöröslámpás John, vagy Tövisfa Tina. Ők azok, akik megkérdőjelezik a hagyományokat, és igazán gondolkodnak. Úgy is mondhatnám, hogy normális kamaszok. John az, aki talán elsőként felismeri, hogy a Család lakta völgyben már sokáig nem maradhatnak, hiszen egyre kevesebb az élelem. Igen ám, de a völgy körül csak a sötétség van és a hideg, és arra már nincs meg az agyi kapacitás, hogy hogyan lehetne ezt túlélni. Vagyis néhány emberben megvan, ők a "lázadók".

Az író nem tartja fontosnak, hogy bemutassa a világot, így alig kaptam valami információt a növényekről és az állatokról. Igazából azt sem tudom hol vannak ezek az emberek. Valójában itt a Családon (a társadalmon) van a hangsúly. Meddig élhetnek úgy, hogy nem kérdőjelezik meg a hagyományokat, mi történik akkor, amikor valaki elhagyja az adott populációt? Egyáltalán helyes-e, amit John tett? Ezek olyan kérdések, amikre más-más válaszokat adnak az olvasók, éppen ezért nehéz eldönteni, hogy most jó vagy rossz könyvről beszélünk. 

Nekem egyértelműen hiányzott a világ leírása, zavart a karakterek elnagyolása. A Család szokásainak megismerésével a legendákat is megismerhettem, amik nagyon felkavartak. Ebből lehet megtudni, hogy valójában hogy kerültek ezek az űrhajósok ide az Édenbe, és mi történt az első emberpárral, Angelával és Tommyval. Annyira sajnáltam a nőt!!!!
Nos, egy könnyen olvasható, nagyon szép borítójú regényt vehettem a kezembe. DE számomra hiányoztak azok a sci-fi elemek, amikkel egy igazán jó sci-fi rendelkezik.
7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 352 oldal

Nincsenek megjegyzések :

John Scalzi: Árnyékszövetség

Nincsenek megjegyzések
Scalzi az az író akinek a könyveit minden gondolkodás nélkül megveszek. A Vének háborúja sorozat 6. részétől azonban egy kicsit féltem. Mi lesz, ha nem tudja az író megugrani azt a lécet, amit Ő állított fel olyan magasra? Mi van, ha kifogyott a szusz, és a történet valami dögunalom lett? Ha jobban belegondolunk ezek a félelmek jogosak lehetnek a 6. résznél.
A fentebb felsoroltak miatt hagytam egy kicsit porosodni a könyvet a polcomon, ráadásul még újra szerettem volna olvasni az 5. részt is. Nehogy valami fontosat elfelejtsek, és ne élvezzem emiatt az Árnyékszövetséget. ;-)

Nos A lázadás hangjaiban nem kapunk választ arra a kérdésre, hogy valójában mi történik a színfalak mögött, ki akarja a Gyarmati Szövetséget teljesen elpusztítani.
Az Árnyékszövetség már az első lapjain sokkolja az olvasóit, és előre vetíti, hogy talán azt is megtudhatjuk, kik mozgatják a rugókat ebben az összeesküvésben.

"Szóval, most el kellene mesélnem nektek, hogyan lett belőlem egy agy egy dobozban."

Maga a könyv novellákból áll, amik szorosan összefüggnek az eddig megtörtént eseményekkel. Megvilágosítják az olvasót, háttér-információkat kapunk a világról, és egy csapásra érthetővé válik minden.
Scalzi már az első novellával - Az elme élete - felfokozott izgalmi állapotba hozza az olvasóit. Rafe Daquin méltó utód a sorozat férfiszereplőihez, okos, humoros, és nem utolsósorban hiteles. Ennek köszönhetően a kis "ügyködését" el tudtam hinni, és nem akartam abba belegondolni, hogy miért pont Ő, és miért nem a Konklávé egy másik pilótája.
Az Árnyékszövetség című novellában bepillantást nyertem a Konklávé második emberének az életébe. Hafte Sorvalh már eddig is szimpatikus figura volt, és ez most sem változik. Scalzi itt is megvillantotta írói szabadságát, a lalanok szaporodása, felnőtté válása több mint érdekes. Politikai csatározások szikráznak a lapokon, és Hafte mindegyiknek a közepén van.
A harmadik novellában - Tartósan fennmaradhat-e? - a Gyarmati Véderő megfogyatkozott csapataival találkozhattam. Kibontakozik az emberek lakta világban valami ellenszenv a Szövetséggel szemben, és úgy tűnik ez nem fog egyhamar csökkenni. És miért ne használnák ki az emberek gyengeségét mások?
A negyedik novella - Élni vagy meghalni - újdonsággal nem szolgál. Az emberiség bajban van, nagy bajban. A kérdés csak az, hogy a megismert főszereplőink képesek-e tenni ellene.

John Scalzi világa nem a legjobban kidolgozott világ, de ki bánja, amikor a karakterei viszont azok. Ennek köszönhetően a 6. rész is könnyen olvasható, és tényleg szórakoztató.
8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 352 oldal



Nincsenek megjegyzések :

Ernest Cline: Armada

Nincsenek megjegyzések
Le kell szögeznem, hogy én nem olvastam Ernest Cline-tól a Ready Player One című könyvét, függetlenül attól, hogy itt csücsül a polcomon. Egyszerűen kimaradt az életemből, és az Amada megjelenésekor már időm sem volt bepótolni a hiányosságomat. Viszont úgy gondoltam, hogy talán az Armadának jó is lesz ha nem ismerem a "nagy testvért", mert így nem hasonlíthatom össze a két könyvet.

Zack Lightman éli az átlagos életét a kisvárosi Amerikában, ahol szinte semmi sem történik. Az egyhangú életébe csak a videojátékok hoznak valami izgalmat, na meg az apja hagyatéka. Zack nem ismeri az apját, mivel még csecsemő korában elhunyt egy balesetben, azóta az anyjával él együtt, aki halálra dolgozza magát a helyi kórházban. A srác kisebb álomvilágban él a barátaival együtt, mindennap órákon át a kedvenc játékukat nyomják, és egyszer BUMMM...megjelenik az Armada játékból egy ellenséges űrhajó az iskola felett. Zack el sem akarja hinni amit lát, azt gondolja ugyanúgy járt ahogy az apja, aki "kisebb" összeesküvés-elméletet gyártott a videojátékokról. Vagy mégsem az? Az egyébként tök unalmas fiúból egy csapásra a világ megmentője lesz, de amíg ezt eléri jó néhány kalandba lesz része.

Nos, végig a könyv olvasása alatt valami őrületes hullámvasúton éreztem magam. Egyrészt voltak részek, amikor halálra untam magam, és Zacktől a falra másztam. Másrészt a regény vége felé már begyorsulnak úgy a dolgok, hogy kezdtem élvezni a könyvet. Rocker lelkem szárnyalt a felsorolt számok miatt, bizony-bizony néha elcsábultam, és meghallgattam egyet-egyet. 
Maga a cselekmény halálosan egyszerű, és szórakoztató lenne, ha nem vártam volna valami pluszt, valami mélységet, amivel levett volna a lábamról. De nem vett, mert még elgondolkozni sem tudtam a sztorin, mert nem volt min gondolkodni, annyira egyszerű. Zack pörög, megdöbben, tudomásul veszi, és pörög, meg lövöldözik, és általában nyer. Nem érzem a világ kidolgozottságát, habár ha az egyszeri könnyed szórakozás volt a cél, akkor teljesült. Viszont mély nyomott nem hagyott bennem. Persze itt is volt "üzenet", Cline meglepően jól érzékelteti az emberiség hibáit, gyarlóságait. 
Valószínűleg nem volt jó, hogy annyira hypolták az Armadát, mindenki valami nagy durranásra számított beleértve engem is. Sajnos én nem kaptam meg. :-(
7/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 368 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

2 megjegyzés
Mi a barátság? Mennyire van rá szükségünk?
Nőként fontosnak érzem a barátságot, és szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyszerű barátnőim vannak, akik tényleg ott állnak mellettem immár több mint 20 éve.

A Szikomorfán születtem regény nemcsak a barátságról szól, hanem a faji előítéletekről is a messzi Délen, ahol három leányzó köt életre szóló barátságot. Odette, akinek a bűn ronda ruháit a nagymamája varrja, Clarice, aki feketeként először látja meg a napvilágot fehér kórházban, Barbara Jean, akinek a fájdalmasan szép szépsége mögött borzalmas tragédiák lapulnak. A lányok véd és dacszövetséget kötnek egymással, nagy feltűnést keltve az álmos kisvárosban fiatalságok és összetartó erejük miatt. Ők a Supremes lányok, ahol megjelennek felfigyelnek rájuk.

Az író váltott idősíkon keresztül ismerteti meg az olvasóival a főszereplők életét, külön kiemelve Odette alakját, aki egy igazán meghatározó egyéniség. Állandóan arra gondoltam milyen jó lenne, ha az én életemben is szerepelne egy Odette, aki a háttérben figyelne rám, akire úgy számíthatnék, ahogyan Clarice és Barbara Jean számíthatott. 
A lányok élete nem egyszerű, hiszen az 50-es 60-as évek Amerikája nem arról volt híres, hogy a feketékkel jól bántak volna. Ráadásul a családi problémáikat is maguknak kellett megoldani, de ilyenkor jött a hármas, és összezárva megpróbálták a családi tragédiákat is túlélni. 
Keserédes hangulatú ez a regény, olyan szívkörnyéki fojtogató, lassan könnyező. Mégis melengető, hiszen Odette-nek köszönhetően, egy igazán erős, magabiztos, karakán nőt ismerhettem meg, aki mindig harcra és tettre kész. Akinek elhiszem, hogy meg tudja váltani a világot. Talán a karakterét átszövő cseppnyi misztikum is megerősíti az amúgy is határozott alakját.

Imádtam olvasni, belebújni a lapokba és a lelki szemeim elé képzelni a lányokat. Bár elég sok rossz éri a barátnőket, mégis pozitív életérzés fogott el. Ráadásul az író tökéletesen ábrázolja a kisváros pletykás asszonyait, ami széles mosolygásra késztetett.
Kedvenc könyvvé avattam a regényt, többek közt a nagyszerű karakterábrázolása miatt is. Mindenképp elolvasásra javaslom!
10/10
Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 384 oldal

2 megjegyzés :

Karen Marie Moning: A Felföld ködén túl

2 megjegyzés
Na ezt benéztem ! De nagyon!!
Szóval az úgy volt, hogy a Molyon felmerült az a lehetőség, hogy előrendelhetjük a könyvet. Én meg sem néztem, hogy egyáltalán miről is fog szólni, csak azt láttam, hogy Moning regény, akkor jöhet. Amikor megláttam a könyvborítót éreztem, hogy nagyon mellényúltam a választásakor. De már előrendeltük, én meg reménykedtem...

Annyira, de annyira érződik, hogy ez a regény 1999-ben jelent meg, amikor a férfiideál egy kicsit más volt, mint manapság. Na de ne csapongjak, kezdjem az elejétől.

Adva van egy számomra érdekes alapsztori, miszerint a bosszúszomjas tündekirály kívánságára megleckéztetik a GYÖNYÖRŰ Hawk-ok, mégpedig úgy, hogy az ellenállhatatlan férfiasságán essen csorba. Hiszen Sidheach Douglas - alias Hawk, vagyis Héja - skót nemes arról is híres, hogy nagyon hamar a nők szoknyája alá tudja varázsolni magát. Ami persze érthető, hiszen egy igazán GYÖNYÖRŰ pasiról van szó. Éppen ezért a tündérek olyan nőt keresnek, aki biztosan ellenáll a Héjának. És ilyen nő nem terem máshol csak Seattle-ben, a jelenben (mármint a 90-es évek jelenjében). Nosza vissza is röpítik a leányzót, vagyis Adrienne-t a skót Felföldre, ahol egy kisebb galiba miatt Hawk felesége lesz. Ahogy már lenni szokott, a szoknyapecér nemes halálosan beleszeret a feleségébe, de Adrienne nem viszonozza az érzelmeit.
A lányt kisebb sokk éri az időutazás miatt, és ráadásul még el is kell viselnie  a GYÖNYÖRŰ férjét is, ami nagyon nehezen megy az ifjú asszonykának. Hogy miért? Mert Adrienne szíve és lelke sebzett, egy GYÖNYÖRŰ férfi sebezte meg, persze még a saját korában, ezért megfogadta, hogy GYÖNYÖRŰ férfiakkal bizony nem fog többet kezdeni. Mit ad isten, hát Hawk nem ilyen??? És elindul a huzavona, szócsatározások és a többi, ahogy már megszoktuk a romantikus regényeknél.
Moning becsületére legyen mondva a misztikus szál a regényben elég jól sikerült. Konkrétan feldobja az unalomig ismételt történetet, én még többet szerettem volna ezekből.
Mi az ami nem tetszett? A GYÖNYÖRŰ és végtelenül sokoldalú Hawk! Ez most komoly?????!!!! SPOILER Gyerekszobát készít játékokkal a meg nem született gyerekeinek???? Ez nekem nem romantikus, én visítva szaladnék az ilyen férfitől a kezdet kezdetén. Tudom, biztos bennem van a hiba!
Na meg Adrienne előélete. Nekem nem hiteles, akinek ilyen előélete van az nem marad... Persze ez már megint az én szőrszálhasogatásom.

Szórakoztam-e az olvasása alatt? Nem tudom, tényleg egy könnyű olvasmányocska, kevés oldalszámmal, bennem nagy nyomot nem hagyott. Mondjuk azt elérte, hogy írjak róla ;-)
6/10
Kiadó: Cor Leonis
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 316 oldal

2 megjegyzés :