2014. december 31., szerda

SZILVESZTER





BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN OLVASÓMNAK!!!!

2014. december 30., kedd

EZ + AZ (avagy összefoglalok)

Az utolsó előtti napon Szilveszter előtt egy rövid szösszenettel szeretném összefoglalni a 2014-es évet. ;-)

Ahogy már megszokhattam idén sem tudtam teljesíteni azt a kívánságomat, hogy többet írjak a blogba. Egyszerűen nem megy. 
Úgy tűnik 85 db könyvet tudtam elolvasni, amiből csak 5 volt magyar írótól. Elég kevés ez a szám, én is csak most döbbentem rá, hogy egyre jobban mellőzőm a magyar írókat. Így az első fogadalmam jövőre az, hogy több magyar szerzőtől szeretnék olvasni. Ami biztos, hogy jóval több mint 35000 oldalt jelent ez a 85 db regény. 

Ami igazán tetszett:

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok
James S. A. Corey: Leviatán ébredése
Robert Galbraith: Kakukkszó
Andy Weir: A marsi
Ami kevésbé tetszett:

Kiera Cass: Az Igazi
Benkő László: A spanyol grófnő


Az is betonbiztosnak látszik, hogy évente csak két alkalommal tudok elmenni a Borsodi Molyklub találkozóira. A tavaszi és őszi évszakok túl zűrösek számomra, így nem tudok időt szakítani a talikra. Nem győzőm azt sem ismételni, hogy ezeken az összejöveteleken nagyszerű emberekkel találkozom, és nagyon, de nagyon jól érzem magam. :D

Remélem 2015-ben is legalább ennyi könyvet el tudok olvasni, és továbbra is találkozhatok a barátaimmal.

2014. december 28., vasárnap

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Ezidáig nem olvastam semmit az írónőtől, viszont csupa jó értékelést olvastam a műveiről. Így gondoltam egyet, és megrendeltem A barackfa titka című regényét.

A harmincéves Willa Jackson – egy generációkkal korábban anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként – kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami annak idején az észak-karolinai Walls of Water legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a szerencsétlenség és a botrány jelképe. Willa megtudja, hogy volt osztálytársa – a nemesi származású Paxton Osgood – kívülbelül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, amely a mai napig hatással van az élők sorsára.


Volt-e valami elvárásom a könyvvel szemben? Nem igazán, habár A csodálatos Waverley-kert is ott figyel a polcomon, még nem sikerült elolvasnom. Kiürítettem az elmém, és kihasználva az ünnepek lassúságát elkezdtem olvasni a kisregényt.
Az elszegényedett családban született Willa Jackson és a dúsgazdag Paxton Osgood között semmi közös nincs. Mégis a sors összehozza őket, hiszen a Nőegylet most ünnepli a 75. évfordulóját, és az alapító tagok a nagymamáik voltak. Az évforduló alkalmából Paxton felújíttatja a Blue Ridge Madam épületet, amit még Willa ükapja építtetett. 
Már az első oldalakon kiderül, hogy a főszereplő két leányzó súlyos önértékelési problémával küzd. Nem találják önmagukat, mindegyikük másként próbálja megoldani a nehézségüket több-kevesebb sikerrel. Bár kezdetben Willa és Paxton nem kedvelik egymást, mégis egy esemény megváltoztatja a viszonyukat.
El kell mondanom, hogy ebben a regényben mindenki lelki sérült, amit gondosan takargatnak. A fiúk ugyanúgy ahogy a lányok is. Ezért egy kicsit nyomasztó olvasni a könyvet, egy idő után engem fárasztott a sok nyavalygás. Szerencsére a barackfa alatt megtalált csontváz életet lehel a történetbe, és alig vártam, hogy belevessem magam a múltba. Az a pici misztikum még jobban felcsigázott...aztán egy jókora arcossal a padlóra küldtek.
A múlt szál egyáltalán nincs kidolgozva, mintha az írónő csak úgy odacsapta volna a végére, hogy nesztek itt van valami 5 oldal, ezzel megmagyarázok mindent. Pedig ebből a sztoriból egy igazán látványos regényt lehetett volna írni. Adva van minden a múltban: Tucker Devlin aki nemcsak álutazóként érkezett a kisvárosba, de magával hozta a csábítás művészetét, vagy talán a fekete mágiát; a fiatal Agatha és Georgie, akik elválaszthatatlanok egymástól. A jelenben pedig Willa és Colin, na meg Paxton és Sebastian csetlései és botlásai. Mégis kihasználatlan a lehetőség ebben a cselekményben.

Persze értem én az írónő üzenetét. A barátság fontossága, a múlton való továbblépés szükségessége. De nekem ez túlságosan szirupos volt, amit még meg tudnék bocsátani, ha a múlt szál rendesen megjelenne. 
Most nem tudom, hogy én olvastam rosszkor és rossz időben A barackfa titkát, vagy ez a regény nem sikerült annyira jól. Egy biztos el fogom olvasni A csodálatos Waverley-kertet, mert kíváncsi vagyok milyen egy másik könyve az írónőnek.
6,5/10
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 250 oldal

2014. december 25., csütörtök

Kate Morton: Titkok őrzője

Kate Mortonnal összefonódott a sorsom, a biztos vásárlói közé tartozom, alig tudom kivárni az új könyveit.

1941: Elsötétítés. Harsognak a szirénák, Londonra bombák hullanak, ám Dorothy csak azzal törődik, hogy megteremtse saját önálló életét. Ő más. Nem olyan, mint a szülei, ő sikeres, gyönyörű, és boldog akar lenni Jimmyvel. Mindenáron.
1961: Egy forró nyári napon, míg családja a suffolki tanyaháznál, a patak partján piknikezik, a tizenhat esztendős Laurel gyermekkori lombkunyhójában bújik meg, és arról álmodozik, hogy Londonba szökik, ahol fényes jövő vár rá. De még mielőtt véget érne az idilli délután, Laurel szemtanúja lesz egy döbbenetes bűnténynek, ami a világon mindent megváltoztat.
2011: Laurelt, aki immár körülrajongott színésznő, egyre inkább elborítják a múlt árnyai. Emlékek kísértik: édesanyja halálos ágya mellett testvéreivel felidézi azt a hajdani nyári napot. A rejtély vonzerejének engedve visszatér egykori otthonába, hogy megpróbálja összerakosgatni a titokzatos történetet darabkáit. Három idegen – Dorothy, Vivien és Jimmy – története ez, akik három nagyon különböző világból származtak, három idegené, akiket valamikor régen a háborús Londonban hozott össze a véletlen, és akiknek az élete sorsszerűen egybefonódott.

Kate Morton legutóbbi sikerregényének szálai az 1930-as, az 1960-as évek és a jelen között szövődnek. Egy bűntett, a szerelem és a kiszámíthatatlan véletlen szolgáltatja a történet bonyodalmait, és az olvasó alig várja, hogy feltáruljanak a szereplők titkai, s megtudja, vajon a végén minden a helyére kerül-e.

Laurel Nicolson 1961-ben egy olyan eseménynek lesz a szemtanúja, ami megváltoztatja a kapcsolatát a szüleivel. Nem akarja elhinni azt, amit a saját szemével látott. A fiatal lány mélyen eltemeti magában a látottakat, és inkább Londonba megy, hogy színészetet tanuljon, mint abban a házban maradjon, ahol az a szörnyűség történt.
50 évnek kell eltelnie amikor Laurel, édesanyja halálos ágyánál rádöbben arra, hogy ki kell derítenie mi is történt valójában 1961 nyarán. Egy véletlenül megtalált fénykép ösztönzi, ahol az édesanyja látható barátnője, Vivien társaságában. A nő nyomozni kezd és lassan megismerjük Dorothy, Vivien és Jimmy történetét.

Dorothy személyében egy olyan unszimpatikus karaktert sikerült létrehozni az írónőnek, mint még egyetlen egy könyvében sem. Dorothy alakjával 1938-ig repülünk vissza, ahol megismerhetjük a fiatal, vágyakkal és álmokkal teli lányt. Az álmait még az elején megértettem, de később viselkedése annyira megváltozik, hogy csak dühöt éreztem iránta. Legszívesebben jól megráztam volna, hogy ébredjen már fel az istenért!!!! Annyira zavart, hogy még az olvasási élményemet is befolyásolta, azokat a részeket ahol Ő volt a főszereplő legszívesebben átlapoztam volna. Később csak az segített, hogy Jimmy és Vivien karakterei felkeltették az érdeklődésemet, szerettem volna még többet megtudni róluk. 
Jimmy igazi egyszerű lélek. Nem komplikálja túl az életét, szereti Dorothyt, vele akar élni. Fényképészként a háború borzalmaival nap mint nap szembesül, és ahelyett hogy ez megtörné, inkább megerősíti. Amikor megismeri Vivient, közös munkájukkal egy másik élet nyílik meg előtte.
Vivient körüllengi a titok. Olvasóként fel akarjuk törni azt a burkot, ami körülveszi a fiatal nőt. Ezért örültem annak, hogy az Ő történetét is megismerhettem, és nem lenne Kate Morton az aki, mert egy fordulatos csavarral helyére teszi a dolgokat, és még Dorothynak is megtudok bocsátani, hiába volt annyira elviselhetetlen. Szóval a cselekmény végére felkerül az i-re a pont, és jó érzéssel teszem a könyvespolcra az újabb Kate Morton szerzeményemet, mert ismét egy jó kis könyvet tudott összehozni.

8/10
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 488 oldal

2014. december 24., szerda

KARÁCSONY






Könyvekben gazdag Karácsonyi Ünnepeket kívánok!!!!


2014. december 4., csütörtök

Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén (Évszázad-trilógia 3.)

Végre megjelent az Évszázad-trilógia befejező része. Minden elismerésem az íróé, mert bevállalta azt amit kevés írótársa tett meg, azaz a folytatások 2 évente jelentek meg.
Az első rész 2010-ben A titánok bukása néven, a második rész 2012-ben A megfagyott világ néven. Az olvasók óhatatlanul felejtenek ennyi idő alatt, és félő volt, hogy ahogy telnek az évek kevésbé várják a folytatást. Szerencsére ez nem így történt.

Follett a 20. századot akarta bemutatni a monumentálisra sikerült trilógiában, és nyugodt szívvel mondhatom ez sikerült neki. A lapokról süt az a bizonyosság, hogy az író szívós, és kemény kutatómunkát végzett. A befejező rész számomra még azért is vonzó volt, mert elértünk azokhoz az évekhez, amikben már én is éltem. Ráadásként Ken Follett néhány epizódban még a magyar rendszerváltás koráról is ír. 
A kezdetekben bemutatott öt család továbbra is főszereplők, de nagy örömömre ebben a részben már sokkal több mellékszereplőkkel dolgozik, ezért élvezhetőbbé is vált ez a könyv a második részhez képest. Hiába ismerjük a történelmet, sőt az utóbbi 40-50 évet talán jobban is, mégis megdöbbentő szembesülni azzal, hogy a hatvanas években még milyen nagy probléma a néger kérdés Amerikában. Az író kiemelte a legfontosabb eseményeket 1961-től 1989-ig, mint például a berlini falat, a faji megkülönböztetést, a vietnami háborút, az őrült fegyverkezési programokat, a beat korszakot, és a peresztrojkát. A szereplők ahogy már megszokhattunk mindenhol ott vannak, és részesei ezeknek a fontos eseményeknek. Az Amerikában játszódó részek nagyobb hangsúlyt kapnak, én hiányoltam a Nagy-Britanniát bemutató cselekményeket.
Most is azt vallom, hogy ebben a trilógiában nem az emberi sorsok a fontosak, hanem csak asszisztálnak a történelmi eseményekhez. Ettől függetlenül a karakterei kidolgozottak, és ilyen hosszú korszakot bemutatva megérthető az is, hogy az évek ugrásával valamelyik főszereplője mindig háttérbe szorul. Nem hibátlan regény folyamról van szó, mégis összességében jó érzéssel és megelégedéssel tesszük le a könyveket. 

Összesen a 3 kötet 3122 oldal, amiből az utolsó rész 1222 oldal. Még fogni is nehéz volt olvasás közben, fekve pedig lehetetlen volt. Komoly fegyverként is használhatjuk ;-) mégis nem éreztem hosszúnak, pedig egy-két cselekményszál unalmasnak tűnt.
Összegezve azt kell mondanom, hogy megemelem a kalapom Ken Follett előtt. Érdemes elolvasni, mert egy műremekkel találkozhatunk. 
8/10

Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 1222 oldal

2014. december 3., szerda

Csak szólok...(hogy ne felejtsd el!)

Susan Ee: Túlélők - Angelfall 2.

A nagysikerű akció-fantasy, az Angelfall folytatásában az angyalok dúlásának túlélői igyekeznek összefogni mindazt, ami megmaradt a régi világból. Mikor egy csapatnyi ember foglyul ejti Penryn húgát, Paige-et, azt gondolván, hogy egy szörnyeteg, a dolog elfajul és vérfürdőbe torkollik.
Paige eltűnik. Az emberek halálra rémülnek. Anya szíve majd megszakad.
Penryn fel-alá autózik San Franciscóban, a húgát keresve. De miért olyan üresek az utcák? Hová tűntek az emberek? Kutatás közben belebotlik az angyalok titkos tervébe, kezdi megérteni, hogy mi mozgatja őket, és teljes szörnyűségükben felsejlenek előtte rettenetes szándékaik.
Rafi eközben a szárnyait igyekszik visszaszerezni. Azok nélkül nem térhet vissza az angyalok közé, nem foglalhatja el az őt megillető helyét az élükön. Ha aközött kell választania, hogy visszaszerzi a szárnyait vagy megmenti Penryn életét, vajon hogy fog dönteni?

Emlékszem tavaly majdnem ilyentájt elfelejtettem a gyerekért az iskolába menni, mert a sorozat első részét olvastam. Azóta tűkön ülök, és várom a következő részt. Remélem a kiadó honlapján jelzett időpont pontos lesz, mert én már újraolvastam az első részt, minden szösszenetre emlékszem, csak már a kezembe lenne ez a fránya könyv!!!!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 
Elit start: 2014.12.16.
Egyébként: 2015.01.16.
Itt előjegyezheted!

2014. november 30., vasárnap

Pam Jenoff: A követ lánya

Hirtelen felindulásból vásároltam meg ezt a könyvet, persze a fülszöveg felkeltette előtte az érdeklődésemet. 

Az első világháború után Párizsban gyűlnek össze a győztes és a vesztes államok képviselői, hogy rendezzék a világ sorsát. Ide érkezik a húszéves Margot Rosenthal is diplomata apjával. Berlinben a háborúban megsérült vőlegénye várja, akihez azonban – maga sem tudja, miért – képtelen hazatérni. A lelkében lévő zűrzavar csak fokozódik, amikor megismerkedik a zongorista Krysiával és radikális politikai nézeteket valló barátaival, valamint Richwalder kapitánnyal, a jóképű német tiszttel, aki munkát ad neki – és sohasem tapasztalt, új érzéseket ébreszt benne. Ebben a törékeny, kaotikus időszakban, amikor az összezúzott álmok romjain próbál mindenki új életet építeni és a bizonytalanságban biztos fogódzót találni, Margotnak most először felnőtt, felelős döntést kell hoznia, és saját hitét megtalálva elindulni a választott útján.
Pam Jenoff regénye a történelem és a romantika kedvelőinek egyaránt remek élményt ígér: mesterien idézi meg az első világháborút lezáró időszak hangulatát, és kalauzol végig nemcsak a kor eseményein, hanem a szív feltérképezetlen területein is.

Bevallom én az első oldalaknál nagy csalódásnak éreztem ezt a könyvet. Margot alakja nekem vérszegény, egy határozatlansággal teli fiatal lányka, akinek most kezd kitárulkozni a világ, amikor az apjával Párizsba érkezik. Bár még nagyon fiatal mégis menyasszony, mert eljegyezték amikor kitört az első világháború. Stefan, a vőlegény, súlyos sebesüléssel tért haza a háborúból, és Margot magának is félve vallja be, hogy érzései már nem ugyanolyanok, mint előtte. 
Párizsban megismerkedik Krysiával, aki egy igazi művészlélek. Nem akarok spoilerezni, de nekem ez a ismerkedés is nem tetszett. Nekem nem hiteles, hát még a folytatás...

Igazából akkor éreztem valami pozitív fordulást, amikor megjelent a színen Georg Richwalder kapitány. Színt hozott a szürkeségbe, alakja erős és meghatározó. Onnantól kezdve érdeklődve olvastam tovább a regényt, habár Margot karaktere továbbra sem lett szimpatikus. 
A németeket ellenségesen fogadják Párizsban, pedig ők is testi, lelki sérülten kerültek ki a harcokból. A közutálatot nehéz elviselni, még olyan fiatal lánynak is mint Margot. Ráadásul a lány szinte burokban nőtt fel az apja mellett, fogalma sincs milyenek valójában az emberek. Ennek köszönhetően olyan kalandokba keveredik, amiből nehéz kikeveredni, és a be nem vallt igazságok is mázsányi súlyként húzzák a vállát. Margot világa összetörni látszik.

Bennem lehet a hiba, mert én a tehetetlen tesze-tosza leányzókat nem szeretem, és szegény Margot számomra ilyen. Nem tudtam sajnálni, és a gyerekes viselkedését nem értettem meg. Még szerencse, hogy Georg a hátán elviszi a cselekményt, sokkal több mindent szerettem volna a férfiról megtudni. Jobban érdekelt, mint Margot. 
Pedig maga az alapszál, a vesztesek világa az első világháború után érdekesnek ígérkezik. De ez is kiaknázatlan maradt. Akaratlanul Ken Follett A Titánok bukása című regénye jutott eszembe, ahol nagyon jól bemutatja az I. vh. utáni helyzetet. 
Ettől függetlenül egy kellemes olvasmány, talán én vártam tőle többet.
7/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 344 oldal





2014. november 27., csütörtök

Benkő László: A spanyol grófnő

A második világháború szorosan kapcsolódik az életemhez. Nagyapám harcolt benne, nagymamám menekült előle. Történeteiken nőttem fel, érdeklődve, vacogva hallgattam őket, én gyerekként meseként fogtam fel majd később döbbentem rá, hogy milyen kemény is lehetett akkor az élet.

Benkő László könyveinek száma túl van a harmincon, de az igazi sikert lebilincselő és hiteles történelmi regényei hozták meg számára. Míg az utóbbi években a magyar régmúlt foglalkoztatta a szerzőt, A spanyol grófnő újabb izgalmas fordulatot jelent írói pályáján. Benkő most első ízben fordul a közelmúlt, nevezetesen a II. Világháború eseményeihez egy monumentális ívű történelmi thrillerben.
A kerettörténet szerint Elena Angela Morante spanyol grófnő 2007-ben Sevillában személyesen bízta titkait a szerzőre. Elena éveken át az olasz és a német titkosszolgálat megbízásából felépített kincseskamrát felügyelte észak-olaszországi villájában, miközben zsidó árvákat rejtegetett és olasz ellenállókat segített. Képtelen szituáció és valószínűleg talentum kérdése, hogy Benkő bombasztikus megoldások nélkül képes elhitetni, hogy mindez megtörténhetett a valóságban.
Bár Elena még a háború végén is csupán huszonhat éves, ez a törékeny, hiszékeny, a megkergült világ borzalmaival eleinte rettegve és értetlenül szembesülő grófkisasszony az olvasó szeme láttára emelkedik drámai hőssé, akit sem szerelem, sem hízelgés nem képes már elvakítani, s aki többé nem ismer lehetetlent vagy legyőzhetetlen ellenséget.

Érdeklődve kezdtem el olvasni Benkő László könyvét, mert a szerzőtől ez az első olvasott könyvem. A történet 1935-ben kezdődik, Elena egy fiatal spanyol úrilány, akinek nem sok része volt szeretetben. A zárdába küldött gyermek teljesen elzártan nőtt fel, így egyáltalán nemcsoda, hogy az első jóképű fiatalemberbe beleszeretett, aki bekeveredik az apai házba, és még néhány jó szót is szól hozzá. Persze ahogy kell megtörténik a baj, és a szülők is az unalomig ismert sablonos módon oldják meg a gyermek problémát. Elena képtelen felépülni érzelmileg (amit anyaként teljesen megértek), de a politika közbeszól, és a széltoló fiatal apa ismételten megjelenik a spanyol lánynál, immár kérőként. Hiszen a leendő férj maximálisan kihasználja a forrongó világ lehetőségeit. Egyetlen cél lebeg a szemei előtt, a meggazdagodás. Ezért bármit képes véghezvinni, többek közt elvenni a kicsit suta, és butácska, hiszékeny Elenát. A gazdagodás lépcsőfokainak mászása közben a férj szövetkezik egy nagyobb hallal, na meg a németekkel. Feleségét egy szigeten lévő csodaszép palotába ülteti, pardon bezárja, és itt folytatja az évszázad legnagyobb kincsrablását. Elena pedig epedve várja a mindig elfoglalt férjét, és látszólag le sem esik neki, hogy valójában mi történik a villában, na meg a világban is.

Minden elnézésem azoknak, akik megkedvelték Elena alakját, mert én nem. Sőt!!! Annyira idegesített, hogy komolyan gondolkoztam a könyv abbahagyásán. Pedig maga a történet - ha Elena nem lenne benne - egész jó lenne. Érdekes és izgalmas. Úgy érzem, hogy az író férfiként nem tudta megfogni a női lélek rejtelmeit, túlságosan lagymatagra sikerült Elena, olyan igazi 18. században élő hölgyike, akinek megmondják hogy mennyi 2x2. De megkockáztatom, hogy az akkori hölgyeknek is több eszük, és tapasztalatuk volt. Olyan idealizált az alakja, Ő az igazi mártír, akit védelmezni kell. 

Elena csendben él a szigeten, miközben kitört a 2. világháború, és csendben teszi a dolgát. Néha kételkedik, de megmagyarázza magának, hogy ez így jó. A fordulópont a férje halála, és az amerikai pilóta érkezése a szigetre. Talán itt látok valami fényt Elena jellemfejlődésében, kezd a saját lábára állni. Vagy mégsem? 
A grófnő körül erős férfiak állnak, igazak és jellemtelenek. A kedvenc szereplőm a könyvben a hallgatag szicíliai Davide. Igazi erős jellem, hűséges és kitartó. Ha Ő nem lenne, akkor Elena sem tudna olyan "hősiesen" viselkedni, mert én azt gondolom, hogy ennek a férfinak köszönhet mindent. Ez a nő keresztényi szeretetből cselekszik, de ellenállni nem tud, kivéve a végén, amikor bosszút áll. 

Nem is tudom, hogy összegezzem a soraimat. Mert ahogy már említettem a történet jó, csak Elena nem kéne bele. Így elveszíti a cselekmény a hitelességet. Kár érte.
6/10

Kiadó: Atlantic Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 380 oldal





2014. november 19., szerda

Robert Charles Wilson: Bioszféra

Robert Charles Wilson neve számomra egyenlő a minőségi sci-fivel. A Pörgés trilógiát olvastam tőle először, majd a Kronolitokat, és most a Bioszférát.

A távoli jövőben a Földet irányító Trösztök mindent megtesznek azért, hogy anyagi vagy hatalmi előnyökre tegyenek szert. Ilyen előnyök reményében kezdik meg az Isis nevű bolygó felderítését is, amelynek egyedülálló ökológiája forradalmi tudományos áttörésekkel kecsegtet. Csakhogy ez a különleges élővilág az ember számára halálos veszélyeket tartogat, így a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is fogyatkoznak a kutatók.
A Trösztök a helyzet kivizsgálására elküldik az első osztályú kiképzést kapott – sőt genetikailag ellenállóra tervezett – Zoe Fishert, akit minden tudása és technikai felszerelése sem menthet meg attól, hogy tehetetlen játékszerévé váljon úgy munkaadói hatalmi játszmáinak, mint a bolygó akadályt nem ismerő életformáinak.

Bevallom, hogy az olvasás előtt elég sok kritikát olvastam erről a könyvről, és nem voltam túl bizakodó abban, hogy nekem is tetszeni fog. Maga a téma nem új, több író is már feldolgozta, és kíváncsivá tett mennyire tud valami újat belevinni az író.
Adott egy fiatal lány, akit genetikailag módosítottak, hogy el tudja végezni a feladatát ezen a furcsa bolygón. Furcsa, mert az Ízisz nevű bolygó halálos az emberi szervezet számára, pedig élővilága fontos lehetne az emberiség számára. A cselekmény az űrállomáson és a bolygón játszódik, ami eléggé leszűkíti a tért. Főleg azért, mert a szereplőket megismerve megjelenik előttünk egy feudális rendszerbe taszított Föld, ahol a Trösztök, illetve a Családok irányítanak. Érdekes világ lehet, ami sok kérdés felmerüléséhez vezetne. Sajnos ezt a szálat fájóan nem dolgozza ki az író, pedig ettől izgalmasabb lenne a történet.Wilson ebben a regényben nem ír az alapokig megrendült társadalmakról és gazdaságokról. Szinte semmi háttérinformációt nem kapunk sem a Földről és a rajta élőkről, sem a szereplőkről. Igaz, Zoe gyermekkora lassan kibontakozik előttünk.

A hibáktól függetlenül én élveztem minden sorát. Még a bolygó tájleírása is érdekelt, bármennyire is hosszú volt. Zoe érzelmi átalakulása hihető, végig drukkoltam neki, hogy sikerüljön a küldetés. A többi karakter kidolgozatlan, de engem ez nem nagyon érdekelt, mert megfogott a történet, ami a vége felé izgalmassá alakult. Olyan a Bioszféra mintha egy novella lenne. Rengetek kiaknázatlan potenciált rejteget, nem értem miért nem lett hosszabb ez a regény úgy 100 oldallal, és akkor egy remekmű születhetett volna.
A könyv eredeti megjelenése 1999-ben történt, jóval a Pörgés (2005) és a Kronolitok (2001) előtt, amivel meg akarom magyarázni magamnak, hogy talán ezért sikerült olyan fura-kurtán befejezni a Bioszférát. Ettől függetlenül a sci-fi szeretőknek csak ajánlani tudom.
8/10

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2009
Terjedelem: 236 oldal








2014. október 31., péntek

Stephanie Barron: Az udvarház rejtélye (Jane Austen nyomoz 1.)

Megrögzött Jane Austen rajongó vagyok. Könyveivel a szívemet és lelkemet melengetem, többszöri újraolvasás után sem tudom megunni. Maga a kor na meg az írónő stílusa az, ami miatt örök kedvencet avattam.
A legújabb divatőrület az, hogy a műveit folytatják, vagy a könyveinek a szereplőit emelik át. Nincs ezzel semmi bajom, habár néhányszor beleszaladtam egy-két olvashatatlan regénybe, de ugyanakkor egy-két gyöngyszem is akadt, mint pl. Jo Baker: Longbourn árnyékában. Ezért is vettem a kezembe izgatottan Stephanie Barron könyvét, ami egy sorozat első kötete.

Jane Austen korába repülünk vissza 1802-be, amikor is Jane kikosaraz egy kérőt, és vállalja a vénlányok életét. Rosszkedvét és a bűntudatát hátrahagyva barátnőjéhez utazik, aki néhány hónappal ezelőtt ment férjhez egy idősödő lordhoz. Az ifjú feleségnek rendezett bál éjszakáján a lord hirtelen meghal. Halála különféle találgatásokra ad okot, majd egy levél felbukkanása megváltoztat mindent. Jane-nek nemcsak a lelket kell tartani az özvegy barátnőjében, de meg is kell mentenie az esküdtszék előtt. Miss Austen egy merőben új feladattal szembesül, nyomoznia kell, ki kell bogoznia a rejtélyt, ami körbeveszi a lord halálát.

Napló formában megírt regényről van szó, amit kiegészít a jelentős lábjegyzet, ahol különféle magyarázatot olvashattam. Azt hiszem a legnehezebb ezekben a "Jane Austenos" regényekben az, hogy megfelelően tudják adaptálni az eredeti Austen stílust. Stephanie Baronn-nak szerintem sikerült, miközben a saját stílusát is megpróbálta beletuszkolni. A regény hangulata, a szereplők elrepítettek az 1800-as évek Angliájába. 
Jane-t erős nőként ábrázolja, aki nem retten meg a saját árnyékától, sőt! Volt egy-két rész a cselekményben, amit sajnos nem tudtam elképzelni, hogy az igazi Jane megcsinált volna. Ettől függetlenül élveztem a könyv olvasását.
A krimi szál klasszikusan izgalmas, a felsorolt jó néhány gyilkos jelöltből végül a legkevésbé gyanúsított a bűnös. 
Egy szürke, hideg téli napon, egy csésze meleg tea társaságában kellemes olvasmány (nekem az volt).
9/10

Kiadó: I.P.C.
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 394 oldal

2014. október 27., hétfő

Robert Charles Wilson: Kronolitok

Szeretem a sci-fi műfaját, habár elég keveset olvasok belőlük. Tavaly figyeltem fel az íróra, amikor a kezembe akadt a Pörgés-trilógia. Sikerült mind a három részt elolvasnom, és újabb "szeretem" írót avattam magamban, mert engem a Pörgés-trilógiával megvett kilóra (még az utolsó gyengécske befejező rész ellenére is).
Ezért keltette fel a figyelmemet a Kronolitok című regénye, mert az eredeti kiadása 2001, azaz jóval a Pörgés előtt jelent meg, és az alapprobléma is hasonló.

Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni! 
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Érdekes feltevéssel foglalkozik az író, jelen esetben azzal, hogy miként befolyásolja/befolyásolhatja a jelent majd a jövőt, ha az időben visszaküldünk egy kőoszlopot, ami egy elkövetkezendő győztes csatáról állít emlékművet. A jóslat beteljesedhet? Saját magunk idézzük elő, vagy képesek vagyunk befolyásolni a jövőt? Számomra félelmetes kérdések ezek, mert hiszek abban, hogy egyszer képesek leszünk rá. Ahogy én is beleborzongok ebbe a lehetőségbe, ugyanígy éreznek az író szereplői is. Képtelenek megfogni a megfoghatatlant, teóriákat készítenek, és úgy tűnik csak egy ember látja át a káoszt, tau-turbulencia megalkotásával valami érthetővé válik. A főhős élete összekötődik a tudós Sulamith Chopra életével. A cél az, hogy a kronolitok pusztítását leredukálják, később megakadályozzák.
Wilson itt sem kíméli a főhősét, ahogy az emberiséget sem. Nekem ezért lesz hihető a történet, még akkor is, ha tudományos értekezéseket bevallom nem nagyon értettem. Hiába na a fizika nem az erősségem. ;-)
Ahogy a Pörgés-trilógiánál megszokhattam, itt is az ellenség arctalan. Én úgy érzem az írónak a cselekmény befejezése nehéz falat. Itt sem voltam elégedett a történet végével, ahogyan a Pörgésnél sem. Ettől függetlenül érdekes sci-firől van szó. Érdemes elolvasni.
8/10

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2012
Terjedelem: 258 oldal

2014. október 14., kedd

Jojo Moyes: Akit elhagytál

Jojo Moyes nem ismeretlen számomra, bár eddig csak a Mielőtt megismertelek című könyvét olvastam, ami meghatározó volt számomra. Bevallom ennél a regénynél legelőször a borító fogott meg. A betűtípus, a kézben tartott fűzfaág ami majdnem belelóg a vízbe nálam kiváltotta a most, azonnal akarom kategóriát.

1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia. Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. 

1916. októberében St. Péronne-ban Sophienak meg kell küzdeni az éhséggel és azzal a tudattal, hogy talán a fronton harcoló férje nem is él. Mindennapos küzdelmében segítségére van a nővére és az öccse, és láthatatlan hálóként a kisváros elszigetelt lakói is mindent megtesznek azért, hogy valahogy túléljék a német megszállást. A lakosok bátran veszik föl harcot amikor arról van szó, hogy a nagy nehézségek által megőrzött élelmiszereket is el akarják rekvirálni a német katonák. A komor háborús történetben ezek az összefogások fényt hoznak az olvasóknak, kellemes perceket szereznek. Egyébként is együtt sírunk és nevetünk a szereplőkkel, mert alakjuk nem hagyja az olvasókat hidegen.
Sophie és családja életében akaratlanul változás történik, mert a kisváros új parancsnoka őket kéri meg arra, hogy a tisztikarnak rendszeresen vacsorát főzzenek. A parancsnok eszes, és nem utolsósorban művészet kedvelő, így hamar feltűnik neki az a kép a falon, ami Sophie-t ábrázolja. Ez a festmény testesíti meg mindazt, amit a háború elvett az emberektől. A festmény az élet, a szépség, a jövő.
Miközben Sophie a saját érzéseivel hadakozik, szembe kell néznie az emberek rosszindulatával is. A döntés a nő kezében van...

A jelenszál 2006-ban játszódik Londonban, ahol a fiatal özvegy, Liv, tengeti az egyhangú, kilátástalan életét. Egyetlen egy dolog van ami egy kicsit tovalendíti a szürke hétköznapokon, a férje nászajándéka, egy festmény, amin egy gyönyörű nő található. Liv nem is sejti, hogy milyen történet kapcsolódik ehhez a képhez, és egy restitúciós igény benyújtása után harcolni kezd, hogy megtarthassa a festményt.

Régen olvastam olyan könyvet, ami ilyen nagy intenzív érzelmeket váltott volna ki bennem. Ez a történet lebilincselt, legszívesebben végig a múltban maradtam volna. Nehogy azt higgyétek, hogy a jelenszál gyenge! Ellenkezőleg! Szorosan kapcsolódik a jelen a múlthoz, ahogy haladunk a történetben, úgy tárul elénk Sophie élete, választása.
Ha nagyon kekeckedni akarok, akkor meg kell jegyeznem, hogy a német katonák viselkedése nagyon hasonlított a II. világháborúban harcoló német katonáékhoz, ami ugye elvileg nem lehet, mert az I. világháborúban játszódik a regény.

Habár a regény vége kiszámítható, nekem tetszett. Remélem még több hasonló könyvet fogok olvasni.
10/10

Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 496 oldal

2014. október 7., kedd

Katherine Webb: Az elfeljtett dal

Katherine Webb-el én úgy vagyok, mint a többször felmelegített húslevessel. Jó-jó, de nem az igazi. Kiszámítható, de én emiatt szeretem, mert biztos nem csalódom a könyveibe. Aztán elolvastam Az elfelejtett dal című művét és bumm...talán jobban oda kellene figyelnem az írónőre.

Egy galériatulajdonos fiatalember figyelmét három olyan festmény kelti fel, amelyek lenyűgözik, rabul ejtik, és nem pusztán intenzitásukkal, hanem a mögöttük meghúzódó titokkal. És mivel semmi nincs, ami otthonában tarthatná, követi megérzését, és egy dorseti faluba utazik.
Ám hiába vesznek az évtizedek távolába a történések, a falu őrzi a rejtélyt, és csak egyetlen öregasszony válaszolhatja meg a fiatalember kérdéseit. A kíváncsi, elszánt tekintet kicsikar egy szörnyű históriát, amelyben a vadregényes dorseti partvidék előterében a magány, a kínzó vágyódás, a megszállottság, az összezavarodott gondolatok és tettek megdöbbentő kavargásából lassan kibontakozik, mi is történt azokon a lázas nyarakon az 1930-as években… 

Zach Gilchrist élete a feje tetejére áll egy szempillantás alatt, amikor megtudja, hogy az elvált felesége elköltözik és magával viszi a lányukat is. A fiatal művész már egy ideje nem rajzol, és a galériája is súlyos problémákkal küszködik. Ahhoz, hogy befejezze a könyvét, amit a kedvenc festőjéről -Charles Aubrey - ír, el kell menni Blacknowle falujába, ahol a festő az utolsó nyarait töltötte. Zack nagyon közel érzi magához az elhunyt festőt, aki igazán tehetséges művészként élt, és hírhedt volt arról, hogy nagyon szerette a nőket. Mégis ez az életvidám férfiú hirtelen bevonult a katonasághoz, és elesett Franciaországban. A családját pedig szétszórta a szél, nem tudni mi lett velük. Zach magának sem akarja bevallani, de ki akarja kutatni, hogy mi történt Charles-szal és a családjával, na meg a családi titkot is szeretné megfejteni.
Nem gondolta volna, hogy egy nagyon fontos személlyel találkozik az isten háta mögött, de így történt, mert Charles egyik múzsáját ismeri föl az egyik öregasszony személyébe, és elkezdődik egy titokzatos, néhol komor utazás a múltba.

Szeretem azokat a történeteket, amik egy kicsit misztikusak, komorak, van bennük egy pici borzongás. Ebben a könyvben mind megkaptam! Szemem előtt tárul ki a Charles és Mitzy élete. Szerencsére a jelen szál szorosan kötődik a múlthoz, kiegészítik egymást. A szereplők erős karakterek, kilépnek a lapokról megtöltik a képzeletünket. Mitzy alakja összetett, itt nem különül el a fehér a feketétől, talán azért olyan valós.
A történet előrehaladásával együtt a könyv hangulata is megváltozik. Baljós, komor, sötét érzések törnek felszínre, de olvasás szempontjából nem zavaró, sőt! Mielőbb meg akarja tudni az ember, hogy mi is történt valójában.
Tetszett, nagyon tetszett, és a befejezés is méltó a regényhez. A Homály és az Örökség mellett ez a könyv mérföldekkel jobb, én legalábbis úgy érzem.
10/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 464 oldal

2014. szeptember 27., szombat

Könyvespolcom

Amikor beköltöztünk Apjukkal ebbe a lakásba, először olyan nagynak éreztük, mindenünk elfért. A könyveink is. :-) Aztán teltek az évek, sokasodtak a könyvek, és apránként egy-egy könyvespolccal kiegészítettük a régit. Az eredmény totál káosz, mert értelemszerűen soha nem kaptunk ugyanolyan színű polcokat. Jó ideje halálra idegesített a színkavalkád, és a zsúfoltság. Nem éreztem jól magam, nem tudtam feltöltődni otthon. Idén nyáron erőt vettem magamon, és belevágtunk egy felújításba, átalakításba, habár Apjuk végig ellenezte. Nem is lett volna probléma, de a nyarunk nem úgy telt ahogy szerettük volna.

A bútorok megrendelése után apósom hirtelen meghalt, Apjuk elég nehezen tudta feldolgozni, gondatlanságból távozott a világunkból egy kórházban. Komolyan elgondolkoztunk a feljelentésen, igazságszakértőt is kerestünk, de aztán hagytunk mindent. Visszahozni nem lehet...
Eközben folyamatosan adogattuk a régi bútorokat, ezért a halotti torra az ülőgarnitúrán kívül nem sok minden maradt. A könyveket annyit pakoltuk az egy sarokból a másikba, hogy az ember ki is izmosodhatott tőle. A kellemetlen az volt, hogy volt olyan rokon aki soha nem járt nálunk csak most, és mi úgy néztünk ki mintha bomba robbant volna a lakás közepén. 
Közben a munkahelyemre is be kellett mennem, majd bent is ragadtam, mert az órarendet csináltam. Arról meg nem felejtkezhettem el, hogy aug. 31-ig a szakdolgozatom felét is el kellett volna küldenem. 2 héttel a 4x előtt kijelentem, hogy a büdös életbe nem akarok többet tanulni, pedig én tényleg nagyon szerettem. Lehet, hogy ebbe az is közrejátszik, hogy utálom azt, amit tanulok! Kettő szakdolgozatot simán megírtam, ez a harmadik kifog rajtam rendesen.
A teljes káoszban megvilágosodtam, hogy az asztalosnál megrendelt könyvespolcon nem fognak elférni a könyveim, mert az utolsó pillanatban változtattam a rendelésen. Apjuknak nem is mondtam, majd kiderül ha megjön, minek idegesítsem. ;-) A hab a tortán pedig az, hogy a megrendelt tapéta is késett kb 2 hetet, majd a falra feltéve azt láttuk, hogy áttetsző, amiről senki sem szólt a boltban. Egyedül a gardrób lett olyan amilyenre szerettük volna, benne a legújabb játékszeremmel, amit azóta sem tudtam megunni, a szárítógépemmel. Végre teljesült a kívánságom, és nekem is lett!!!! Jaj lányok ez valami isteni!!!!
A bútorok késtek, mert az asztalos elszabott valamit, és újra kellett rendelni az anyagot, sirály! Summa summarum kb. 2 héttel ezelőtt kaptuk meg a polcokat a többivel egyetemben. Alig vártuk, hogy rendet tegyünk és végre csak kinézhessünk a fejünkből. :-) Nekem tetszik, a könyvek tényleg nem fértek el, ezért anyukámhoz is vittem egy adagot, limitálva van a jövőbeni vásárlás, de ezt sem bánom (most még). 




Itt szoktam olvasni!

Szeretem az őszt! :-)


2014. szeptember 23., kedd

Beth Hoffman: Déli álmok

Dél! Lelki szemeim előtt már látom a színpompás virágokat, érzem a csábító illatukat, látom a csinos jól nevelt lányokat, és a fess, udvarias fiatalembereket. Hiába, nekem a Dél egyet jelent az Elfújta a széllel
Ennek a szeretetnek köszönhetően vásároltam meg ezt a könyvet, hátha el tud repíteni abba a csodálatos miliőbe, amit nekem a Dél jelent.

A tizenkét éves Cecelia – becenevén CeeCee – évek óta viseli gondját zavarodott édesanyjának, Camille-nak. Amikor végzetes tragédia történik, és Camille meghal, Ceecee-nek szinte semmi reménye sem marad az életben. Ekkor azonban feltűnik Dudi Caldwell, CeeCee idős rokona, aki magával viszi a kislányt Savannah városába. Cecelia egyik pillanatról a másikra az illatos és jómódú Dél fantasztikus világába csöppen. Kivételes nők között találja magát, akik valamennyien erős, színes egyéniségek.
CeeCee sok új dologgal szembesül: titkokkal, amelyeket meg kell őrizni, igazságtalanságokkal, amelyekkel szembe kell nézni, s megtanulja azt is, mit jelent tartozni valahová. Mindezek mellett azonban egy régi félelemmel is meg kell küzdenie: örökölte-e édesanyja betegségét, és ha igen, ez mennyiben pecsételi meg a sorsát.

Az első oldalak teljesen lebilincseltek, ahogy kitárult előttem Cecelia hányatott élete. Sajnáltam ezt a tizenkét éves kislányt, akinek nagyon korán fel kellett nőnie, ha élni akart az anyja mellett. Szerencséjére Dudi Caldwell anyja halála után kimenti ebből a szörnyű környezetből, és egy csodálatos világba kerül, a meseszép Savannahba. Itt találkozik Dudi fekete szakácsnőjével, Olettaval, aki ösztönösen érzi mi kell ennek az elveszett kislánynak. Patinás épületek, melegszívű emberek közé csöppen, és az én lelkem szárnyalt, hogy igen, itt vagyok Délen. Szárnyaltam, de csak egy darabig...

Ahogy haladtam előre a regényben, úgy éreztem annak a hiányát, hogy jobban megismerem CeeCee édesanyját, apját. Habár folyamatosan csordogál az anyukájáról az információ - jobbára csak CeeCee fel-feltűnő emlékeiből - de valójában a könyv végére sem derült ki, hogy ki is Ő, honnan jött.
Ha Délen járunk, természetesen feltűnik a néger kérdés is. Kár volt ebbe a könyvbe belerakni. Meseszép kapcsolat alakul ki a kislány és a szakácsnő között. Oletta alakja szimpatikus, szerethető a józan eszével együtt. De ebbe a történetbe nem illik bele a feketék elnyomása, bántalmazása. Itt Cecelia alakjának kéne a központba lenni. Úgy érzem, hogy az írónő egy csomó mindent bele akart szuszakolni ebbe a könyve. Négerkérdés, emancipált hölgykoszorú, lelki sérült gyermek, családi tragédia. Túl sok minden, és mégis kevés, mert igazából a cselekmény lassan ellaposodik, és alig csordogál. Nagyon, nagyon sajnálom, mert az alaptörténet jó, és igazán érdekes regényt lehetett volna írni.
6,5/10

Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 352 oldal

2014. szeptember 19., péntek

Dave Lowe: A hörcsögöm egy zseni

Nekem örök probléma, hogy a 8 éves lányom nem nagyon szeret olvasni. Rengeteg mesekönyvvel próbálkoztam, és csak egy vált be igazán, amit sajnos eddig még nem folytattak. Kezdtem kifogyni az ötletekből, amikor egy hipermarket könyvespolcán megláttuk A hörcsögöm egy zseni könyvet. Pont jókor jó időben voltunk, mert a lányom egy ideje nagy "hörcsög fan", így azonnal lekapta a polcról a meséskönyvet. Igaz, hogy fiú az egyik főszereplő (a másik természetesen a hörcsög), de ez a tény nem igazán zavarta olvasás közben, pedig egyébként erre nagyon morcos tud lenni. 

A mese főszereplője a kilencéves Ben, aki az utolsó gézengúz tette után büntetésként egy igazi, élő hörcsögöt kap anyukájától. Már a névválasztás sem megy egyszerűen Bennek, jókat nevetgéltünk a lányommal együtt, miközben ezt a részt olvastuk. Ben egy tipikus vagány kisfiú, aki persze nem nagyon szereti az iskolát, illetve a tanulást. De hirtelen segítséget kap a hörcsögétől, mert láss csodát, ez a höri beszélni tud, és ráadásul nagyon okos is. Innentől kezdve elindul az igazi kaland, csak győzze olvasni az ember.

Ez a mesekönyv tényleg a kis elsősöknek van kitalálva, a nagy betűméretével, rövid fejezeteivel, és az egyszerű mondataival. A történet sincs túl bonyolítva, könnyen érthető, talán az angol nevek kiejtésével lehetnek problémák. Nagy erkölcsi példálózás nincs benne, sőt! De Ben cselekedete számomra így lett hiteles. Bevallom én rengeteget nevettem rajta a gyerekkel együtt. Az egyik kedvenc részem amikor a hörcsög nemét deríti ki az apuka. (Halkan megjegyzem, hogy lányomnak le sem esett a poén) Na nem hiába inkább fiú könyvről van szó, de a lányok is bátran olvashatják.

A borítója igazán feltűnő, főként a sárga kör, amiben a fordító neve szerepel. Legalább így hamar észreveszi az ember. A rajzokat Mark Chambers készítette, amik annyira találóak. Természetesen nekünk a höri tetszik a legjobban, nagy kedvenc lévén. 

A legjobban annak örültem, amikor a könyv végén az előkészületben lévő folytatásokról olvashattam. Remélem ez a kiadó tényleg folytatni fogja a sorozatot. Az lenne a hab a tortán, ha Karácsony környékén meg is jelenne, vagy hamarabb...mondjuk azonnal, mert a lányom teljesen lázba jött ettől a mesétől.
9/10

Kiadó neve: Kulinária Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 104 oldal

2014. július 22., kedd

Kiera Cass: Az Igazi

Itt a 3. rész A Párválasztó sorozatból, és bevallom azt vártam tőle, hogy végre megtudom a hiányzó információkat a világról, a lázadókról, na meg utoljára az is érdekelt, hogy kit választ America.

A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet.
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön.
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért.
"Egyik kezem Maxonéban pihent, arcomat a mellkasára fektettem. Ő a fejem tetején nyugtatta az állát, így forogtunk az eső zenéjére.
Abban a pillanatban biztosra vettem, hogy van közös jövőnk. Ha ilyen érzés, amikor együtt vagyunk, akkor valahogy rá fogunk találni az útra, amely visszavezet bennünket egymáshoz."

Amint már az előző részeknél írtam, a legnagyobb problémám az, hogy úgy érzem mintha az írónő a kitalált romantikus történetet csak bezúdította volna egy disztópiás világba. Ez a világ semennyire sincs kidogozva, sajnos Gregory Illéa naplója a második részben megjelent, majd feledésbe is merül. Pedig abból esetleg valamit megtudhattunk volna. Továbbra is azt gondoltam, hogy a lázadók (északiak és déliek) kellően izgalmassá tehetik a befejező részt. Na persze, csak azt felejtettem el, hogy valójában csak romantikus könyvről van szó, ahol minden más háttérben marad.

Szóval szegény Maxon hercegnek választania kell (ó, de sajnálom), és az olvasó már az első kötet után tisztában van azzal, hogy kit is fog. America meg vergődik Aspen és Maxon között, bár az igazság az, hogy a második kötet után ez már nem igaz, hiszen egyetlen cél lebeg a szemei előtt, Maxon szerelme. És elkezdődik a huzavona, szeretem de ki nem mondanám, inkább butaságokat vágok a fejéhez. Nagyjából ennyi a történet. A többi lány meg asszisztál ehhez, alakjuk halovány és klisékkel teli. A vége meg teljesen kiszámítható, annyira adja magát, hogy már fáj.

A palotából alig jutunk ki, és amikor igen az is hanyagolható. Mintha mi olvasók is a palotába zárva élnénk, ahol halálra unjuk magunkat. Mert valójában ez is történik, én tényleg untam a regényt, nagyot csalódtam benne. Nyugodtan egy kötetbe lehetne pakolni a sorozatot, akkor talán élvezhetőbb lenne. 
5/10
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 346 oldal

2014. július 13., vasárnap

Lawrence Hill: Valaki ismeri a nevemet

Ezek a felszabadítók azt mondják, azért hoztak engem Angliába, hogy segítsek megváltoztatni a történelem menetét. Nos, ezt majd meglátjuk. De ha ilyen sokáig éltem, kell, hogy legyen valami oka.
Miután még gyerekként elrabolták Afrikából, hogy rabszolgaként Dél-Karolinában dolgozzon, Aminata Diallo csak a szabadulására tudott gondolni és arra, hogyan juthatna vissza szülőfalujába. Először egy indigó-kereskedőhöz került, aki felismerte a fiatal lány páratlan intelligenciáját. Később, már felnőtt nőként, elszakadt férjétől és gyermekétől és a Függetlenségi Háború káoszában találta magát.
Manhattan-ben Aminata segít a „Négerek könyvét” megírni, amely azon feketék nevének listája, akiknek szolgálataikért az angol király szabad elvonulást ígért Új-Skóciába. Amikor a brit rabszolga-felszabadítók új „kalandokat” keresve eljutnak Sierra Leone-ba, Aminata közreműködik abban, hogy 1200 új-skóciai fekete költözhessen vissza Afrikába. Aminata tevékenysége felnyitja a brit közvélemény szemét, ami nagyban segíti a felszabadítási törekvéseket.
Ez a magával ragadó történet egy figyelemre méltó nő életéről hat évtizedet és három kontinenst ölel át és a történelem egy kegyetlen fejezetét eleveníti fel.

Úgy gondolom kevés figyelmet kapott ez a megrázó, gyönyörűen megírt regény. Kár érte, mert rendkívüli élményben vehet rész az olvasó, ahogy végigkíséri Aminata életét. Maga az idős asszony meséli el azt a sok szörnyűséget amin keresztülment az élete során. Visszaemlékezéseiben először gyereklányként találkozunk vele, egy szerető családban élve. A lányt intelligenciája és tanulási vágya kiemeli a kis falu hasonlókorú gyerekei közül. A törzsi szokások, az afrikai táj elevenedik meg a sorok között, és az a borzalom amit rabszolgaságnak nevezünk. Azt hiszem a fiatal Aminata rádöbbenése arra, hogy a saját fajtársai rabolják és adják el a fehéreknek, egy választóvonal volt az életében. A rabszolgaszállító hajóról már sokszor hallottunk mi olvasók, mégis megdöbbentő még mindig (és felfoghatatlan), hogy a haszon miatt mi mindenre képesek az emberek. Aminata foggal körömmel próbál életben maradni ebben az embertelenségben, és a természetes esze mindig kisegíti a lehetetlen helyzetekből. Az a cél lebeg a szemei előtt, hogy egyszer visszatérjen a szülőfalujába és szabadnak mondhassa magát. Számos mellékszereplőt ismerhetünk meg, akik valamilyen úton-módon a nő életében szerepet játszanak. Miközben a kitűzött célját szeretné elérni, maga is fontos szereplője lesz a rabszolgaság eltörlésének kísérletében.

Nekem a regény eredeti borítója jobban tetszik, a nő arca szinte életre kell a papíron. A magyar borítóval ellentétben a cím elolvasása után már a rabszolgaság jut eszembe róla, anélkül, hogy a fülszöveget elolvasnám.

Aminata Dialloval átélhetjük mindazon szenvedéseket amit a rabszolgák átélhettek, és megismerhetünk egy nagyszerű asszonyt, aki ember maradt mindvégig. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

10/10

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 592 oldal

2014. június 23., hétfő

Jodi Picoult: Sorsfordítók

Ismét egy érzékeny témát boncolgat az írónő, de ezt már a Picoult fanok megszokhatták. Szülőként és volt tiniként még jobban érdekelt a könyv, mert az öngyilkosság, sőt a gyermekünk öngyilkossága valami brutálisan sokkoló. 

Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk
Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.

Ebben a történetben nem az egyszerű igazságot keressük, hiszen az már az első lapokon egyértelművé válik, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy mik azok a momentumok, amik átlökik az embert az élet választóvonalán. A múlt és a jelen váltakozva jelenik meg, és ahogy haladunk az olvasással, úgy bontakozik ki előttünk a két család és a két gyermek élete. Bevallom volt egy rész ami nálam kiverte a biztosítékot, Emmel történik valami még kislányként, és egyáltalán nem derül ki semmi, de semmi a történtekből. Elgondolkoztató, hogy szülőként milyen nagy nyomást gyakorlunk a gyerekeinkre, vágyainkat kivetítjük rájuk, bele se gondolunk abba, hogy mi van ha Ő nem is akarja. Egyáltalán milyen a jó szülő????
Igazából az írónő sem adja meg a választ, nem is lehet erre a kérdésre egyszerűen válaszolni. A Hart és a Gold család úgy gondolja, hogy ők jó szülők. Odafigyelnek a gyerekeikre, jómódúak ezért megadnak a gyerekeknek majdnem mindent, és szerető légkör veszi őket körben. Ennyi elég?? Vagy még kell valami más is?? 

Hiába tudjuk a végkimenetelt mégis izgalmas könyvről van szó. Lassanként tárul az olvasó elé a teljes cselekmény, és a regény végére Emily döntését is megérthetjük...vagy mégsem. Én legalábbis nem értettem meg. Igazából nekem nem volt szimpatikus Emily karaktere, bármennyire is szeretném belemagyarázni a megfelelési kényszert is a választásába. Ebből kifolyólag a szüleivel sem tudtam kibékülni, főleg az anyjával. Chris alakja sajnálatot keltett bennem, Ő az igazi nagy vesztes. Az édesanyja a tipikus anyatigris figura, aki a gyermekéért mindent de mindent megtenne. Tetszett a vibráló egyénisége, és bármennyire is összeroskadt az ügy miatt, mégis megpróbált valamit tenni a fiáért.

Az írónő most is az érzelmekre fektette a hangsúlyt, na meg a családokra, akiknek el kell viselni az elviselhetetlent. Már amennyire tudják, Picoult szinte pőrére vetkőzteti az olvasó előtt a szereplőit, de nem tudom hibáztatni őket. Nem lehetünk tökéletesek, és nem láthatjuk a cselekedeteinknek a következményeit. Összességében az írónő megint elérte amit akart. Kiolvasása után az ember agyában zakatol a cselekmény, újra értelmezi, és meg szeretné változtatni Emily döntését. Nem lehet vélemény nélkül visszatenni a polcra a könyvet. Tetszett mert felkavart, mert anya vagyok, mert egyszerűen jó.
9/10

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 560 oldal

2014. május 28., szerda

John Scalzi: A lázadás hangjai

Azt szeretem John Scalzi-ban, hogy a maga humorában az arcunkba dugja az emberiség agresszivitását és megalomániáját. S mindezt úgy, hogy egyáltalán nem nehézkes a regénye. Már a sorozat első részében engem levett a lábamról John Perry, aki az ironikus beszólásaival valami különleges hangulatot teremtett. Elkötelezett híve lettem az írónak és a sorozatnak, még akkor is, amikor érzékelhetően nem tudta hozna azt a színvonalat, amit az első két részben már megszokhattunk. Szóval elég kíváncsian vettem a kezembe A lázadás hangjait. 

John Perry hirtelen megjelenése egy "kisebb" flottával a Földnél, elég nagy port kavart. A Föld lakói felháborodtak, és azonnali hatállyal megszüntették a kapcsolatot a Gyarmati Szövetséggel. Hamarosan a Szövetség rádöbben arra, hogy komoly "erőforrás" problémákkal fognak néhány évtizeden belül küszködni, és talán az egész földi gyarmatosítás látja majd a kárát. A tét nagy! Olyannyira, hogy teljesen más utat választanak a külpolitikában, hátha sikerül valahogy fennmaradni, és a Földet is újra maguknak megnyerni. Harry Wilson hadnagy az egész diplomáciai próbálkozás kellős közepén találja magát, mint a Gyarmati Véderő katonája, aki már egy ideje csak kutatásokkal foglalkozik. Wilson hadnagy a diplomata Abumwe csapatához kerül, akikkel együtt lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. A diplomácia sakktábláján sokszor feláldozhatónak tűnnek, de a hadnagy és a társai minden helyzetben remekelnek.

Végre ismét van egy karakán, vicces, ironikus figuránk Harry Wilson személyében, aki a maga laza stílusában menti a menthetőt. A cselekmény pörgős 13 fejezetből (plusz ráadásként még kettő kis történetből) áll, hiszen Scalzi epizódok formájában publikálta először a kötetben szereplő történeteket. Wilson hadnagy szinte lubickol a rábízott feladatokban, legyenek azok bármennyire is elképesztők, mi meg olvasók vigyorgunk az egészen.
Volt egy pillanat amikor azt hittem, hogy az író George R.R. Martin bácsitól eltanulva a szerethető karakterek élettartamát lerövidíti, de szerencsére nem. Érezhetően visszanyúlt a gyökerekhez John Scalzi, és ebből kifolyólag a sorozat egyik legjobb részét olvashattam. Az meg hab a tortán, hogy egy tekintélyes lapszámú könyvről van szó (a sorozat többi részeihez képest), amit könnyedén el lehet olvasni.
Egyszóval engem ismét megvett az író szőröstül-bőröstül. Olvasása közben folyamatosan vigyorogtam, régen szórakoztam ilyen jól. Nálam 10 pontos a regény.
10/10

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 464 oldal


2014. május 18., vasárnap

Shannon Hale: Austenland - Vakáció Mr. Darcyval

Ki nem szeretett volna visszamenni Jane Austen idejébe, amikor épp a könyveit olvasta??? Ki nem akart volna találkozni Mr. Darcyval, amint épp a parkban sétál??
Én igen, minden olvasáskor. Igenis szép, bájos, jól nevelt, gyönyörű ruhában lévő ifjú hölgy szeretnék lenni, aki elbűvöli az összes úriembert a társaságban. Akivel finoman bánnak, kinyitják előttem az ajtót, a széket betolják alám, kecsesen közlekedek, énekelek és zenélek. Khmm...azt hiszem a kezem belelóg a bilibe.
Mert miközben arra vágyok, hogy igazi úrilányka legyek, elfelejtem, hogy mennyire ki voltak szolgáltatva a nők az apjuknak, majd a férjüknek. Na meg szülőgépnek tekintettek volna, hogy biztosítsam a család fennmaradását. És én ebből nem kérek!!

Jane fiatal New York-i nő, aki mintha képtelen volna rátalálni az igazira – talán azért, mert titokban megszállottan rajong Mr Darcyért, ahogyan Colin Firth játszotta a Büszkeség és balítélet BBC adaptációjában.
Ám amikor egy jómódú rokona örökül hagy rá egy Austen-mániás nők számára kitalált, angliai vakációt, Jane ábrándjai arról, hogy megismerkedjen a tökéletes, régensség korabeli úriemberrel, hirtelen valóságosabbá válnak, mint azt valaha is képzelte volna.
Vajon ez a hamis austeni világba tett utazás elég lesz-e ahhoz, hogy Jane mindörökre lerázza magáról megszállottságát? Vagy álmai esetleg valóra válnak, és megleli a maga Mr Darcy-ját?

A felvezetőből már kiderült, hogy én is nagy Austen rajongó vagyok, persze nálam nincs eldugva Mr. Darcy fényképe. Ebből adódóan Jane alapproblémáját nem tudtam megérteni, miszerint teljesen belehabarodik egy fiktív személybe/színészbe, olyannyira, hogy már a pasijait is hozzá hasonlítja. Bezzeg kapva kapnék az alkalmon, ha én mehetnék Pembrook Parkba, Angliába és játszhatnám a nagyúri dámát. Mint szerintem az olvasók elég nagy százaléka velem jönne, és elmerülnénk az austini világba egy kicsit. Mondjuk a megjátszott udvarlást kihagynám, de szívesen töltenék 3 hetet semmitevéssel.

Egyszóval Jane kisebb vonakodás után elmegy Pembrook Parkba, ahol egy új személyiséget kap arra a 3 hétre amit ott tölt. Első perctől kezdve úgy érzi, hogy nem megy a beilleszkedés, hiányoznak a technikai kütyük, na meg egy kissé zavarja a színészes dolog. Nem tudja lassan eldönteni, hogy mi valódi és mi nem, ahogyan az olvasó sem. A pembrook parki szereplők szépen megjelennek, Jane-nel együtt katalogizáljuk őket, hogy ki melyik könyvben szerepelhet, amikor elkezdődik Jane-nél egy kisebb nyavalygás, hogy itt semmi sem igazi. Talán csak a kertész, Martin, akivel már az első napon megismerkedik, és elkezdődik a lány gyötrelme Martin és Mr. Nobley (azaz Mr. Darcy)között. 
Féltem egy kicsit, hogy túlságosan rózsaszín lesz a történet, hogy átmegy valami giccsparádéba. De nem, szerencsére. Külön tetszett, ahogy az írónő bemutatja Jane ex-barátjait. Feldobta vele a cselekményt, mert jókat derültem rajta. A befejezés nekem kellemes meglepetést okozott, habár az én ízlésemnek a vége egy kicsit sok volt. Jane alakján sokat mosolyogtam, de azonosulni nem tudtam vele.
Ez egy igazi könnyed kis regényke. Nincs gondolkodás, csak kellemes érzés marad utána. Nyári olvasmánynak tudom elképzelni, valahol a vízparton.
9/10

A könyvből film is készült, meg fogom nézni, ha sikerül megszereznem.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 240 oldal

2014. május 7., szerda

Katherine Webb: Örökség

Fogalmam sincs mi az ami vonz a titkokkal terhes családregényekben, de mostanában egyre többet olvasok belőlük. Igazán jól érzem magam, amikor a porlepte pincékben, padlásokon a szereplők kutakodnak. Valahogy megjelenik a múlt, érzem az idő vasfogát a töménytelen porral együtt.

Katherine Webbtől már elolvastam a Homály című regényét, ami kellemes olvasmánynak bizonyult. Bevallom az Örökség fülszövege sokkal jobban megfogott, mint az előző könyve.

Erica és Beth Calcott testvérek. A fagyos tél közepén visszatérnek abba a házba, ahol oly sok idilli nyarat töltöttek gyermekként. Elhunyt nagyanyjuk rájuk hagyta a házat, ők pedig az örökségüket nézik és válogatják át. Az ott töltött napok során rég elfeledett vagy elrejtett emlékek felvillanásából kirajzolódik a két lány gyermekkora, amikor is egy régi nyáron az unokatestvérük, Henry, nyomtalanul eltűnt.

Ahogy már mondtam az olvasás során azt vártam, hogy a két lány gyermekkora jelenik meg előttünk. De micsoda kellemes meglepetésben volt részem! A történet két szálon fut. Egyrészt a felnőtt nővérekkel találkozhatunk a jelenben, amikor a régi házhoz visszatérnek. Erica és Beth múltjában történt valami, amikor még gyerekek voltak. Unokatestvérük, Henry, nyomtalanul eltűnt, amit azóta sem tudtak feldolgozni. Akaratlanul is befolyásolta az életüket, és ezen szeretne változtatni Erica, hiszen Ő semmire sem emlékszik az ügyből, de érzi, hogy valami történt, amire talán emlékezni fog, ha visszatér a régi házba. Magával hozza a testvérét is, aki egy ideje a depresszióval küzd, talán neki is segít felgyógyulni, ha kiderítik mi történt Henryvel.
Bevallom én azt képzeltem a fülszöveg alapján, hogy a múlt az nem más, mint a lányok gyermekkora. De nem, mert a másik szál a dédnagymamáról szól, aki fiatal, gazdag, árva lányként hozzámegy egy farmerhoz. Igazi szerelemről van szó, de Caroline városi úri kisasszonyként nincs felkészülve a farmerek nehéz életére. Egy csapásra a puszta közepén találja magát, a kezdetleges bútorokkal ellátott kis házban, ahol bizony nem árt ha az asszony még főzni is tud. A szemünk előtt változik meg Caroline, és nem úgy, ahogy mi olvasók szeretnénk elképzelni.

Kellemesen tobzódtam a titkokkal terhes cselekményben, hiszen egyszer ott volt a régmúlt, aztán a közelmúlt, és persze a jelen, amit rendesen megbonyolít egy kisebb szerelmi háromszög. Nekem ez a könyv jobban tetszett a Homálynál, igaz Erica alakja néha idegesítő, és Caroline sem szimpatikus. Azt is mondhatnám, hogy semelyik szereplővel nem tudtam azonosulni, de a cselekmény lekötött, és iszonyú kíváncsi voltam a titkokra. 
Nálam az írónő bizonyított, szeretném elolvasni a legújabb regényét is aminek a címe: Az elfelejtett dal
9/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2011
Terjedelem: 472 oldal

2014. április 25., péntek

Amanda Stevens: Örök kísértés (Sírkertek Királynője 1.)

Gondolom már mindenki volt olyan helyzetben, hogy nem tudta mit olvasson. A múltkor én is így jártam, valahogy semmi sem tetszett a várólistámról, hiába böngésztem. Aztán megakadt a szemem az Örök kísértés borítóján. Anélkül hogy elolvastam volna a fülszöveget belecsaptam az olvasásba. Mindez történt este, amikor a család már lefeküdt. Néhány oldal után csak az visszhangzott a fejemben, hogy Te jó ég!!!!! Miért nem olvastam ezt hamarabb??? Biztos, hogy kimegyek egyedül a mellékhelyiségbe?????

A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak.
John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.
A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…

Azt hiszem a könyv első mondata már odaragasztja az olvasót a fotelhoz. Amelia 9 évesen lát először kísértetet, és azután édesapja szabályait betartva éli az életét. Sírkő-restaurátorként dolgozik, amikor a rábízott temetőben gyilkosság történik. John Devlin nyomozó segítségét kéri Ameliának az ügyben. Igen ám, de a nyomozót a halott felesége és kislánya szellemei követik. Ameliának választania kell. Vagy betartja az apjának tett ígéretét, és messziről elkerüli a férfit, megtagadva a segítséget. Vagy megszegi az ígéretet és a férfi közelében marad. A döntést még az is nehezíti, hogy John nem mindennapi férfi még úgy sem, hogy kísértik. Az igyekezete hiábavaló, vonzalma erősebbnek bizonyul, és a férfit választja.

Ha valaki azt gondolja, hogy ez csak egy romantikus történet tévedni fog. Amanda Stevens egy misztikummal és szellemekkel teli világba repíti az olvasóit. Mindezek mellett tökéletesen jeleníti meg a déli vidéket, és az ősi, ódon temetőket. Gyönyörű tájleírásokkal megtűzdelve kapjuk a fekete levest, nevezetesen a brutális gyilkosságokat. A nyomozási szál kellően misztikus na meg gyomorfogató. Úgy egyébként is jellemző a könyve ez a kettősség. Egyrészt a mesés dél jelenik meg előttünk, másrészt a gonoszság a maga borzalmaival együtt. Mint ahogy Amelia élete is kettős, a külvilág számára egy nagyszerűen felkészült sírkő-restaurátor, míg valójában egy különleges képességgel megáldott (vagy mégsem) személy.

Amelia szemszögéből éljük át a történetet. A lány zárkózott világába csak kevés ember kapott eddig bebocsájtást. A tökéletesre csiszolt nyugalma alatt valójában Amelia egy érzelmi hullámvasúton ül, az élete teljesen megváltozik John miatt, az apja által felállított szabályok felrúgásával az élete veszélybe kerül. 
John személyét a titokzatosság és az ősi erő veszi körül. Az elején nem egyértelmű, hogy pozitív vagy negatív hősről van szó, hiszen valami elemi sötétség kavarog körülötte. A szereplőket a könyv befejezése után sem ismertem meg teljesen. A titokzatosság szerencsére megmaradt, hiszen sorozatról van szó, kellően felcsigázza az olvasót a következő részre. Viszont a nyomozás lezárul, hiszen a gyilkosságokat felgöngyölítette a páros. Nekem csak a cselekmény vége felé kezdett derengeni, hogy talán ki lehet a gyilkos, így azt mondhatom, hogy ez a könyv kriminek sem átlagos.

Teljesen elvarázsolt Amanda Stevens, így 1 nap alatt kiolvastam a könyvét, mert nem tudtam letenni. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
9/10

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 366 oldal

2014. április 21., hétfő

Chris Riddell: Ottolina és a Sárga Macska

A gyerkőcöm 8 éves lesz idén, és elsős. Igaz már évek óta tud olvasni, de önállóan nem nagyon szeretett. Naiv anyukaként azt hittem, hogy majd a suli meghozza a kedvét az olvasáshoz, és persze lejövünk a szerről is, ami nálunk az Anna, Peti és Gergő mesék. Ezért már egy ideje újabbnál újabb könyvekkel bombáztam nem sok sikerrel. Majd a Molyon egy kis beszélgetés során ezt a könyvet is ajánlották. Próba szerencse alapon megrendeltem, úgy, hogy igazából semmit nem tudtam róla. 

Egy kicsit meglepődtem amikor a kezembe fogtam a meséskönyvet. Vártam egy hagyományos mesét, és kaptam egy keménytáblás, feltűnő színű, fekete-fehér képekkel telerakott néhol képregény beütéses könyvet. Az biztos, hogy az olvasó nem hagyja szó nélkül a kivitelezést. Nekem nagyon tetszik és azt kell mondanom, hogy pont ez fogta meg a lányomat is. Az illusztrációk valami fenomenálisak. A kezdő olvasóknak egy másik világ tárul a szemük elé, ahogy a pont megfelelő betűnagyságú szöveget olvassák, a képi világ pedig az elfáradt szemeket kímélik. A könyv végén mintegy jutalomként üres képeslapokat találhatunk vicces képekkel.

Maga a történet nem bonyolult, a nyelvezete humoros. A karakterek szerethetők, a rejtélyek pont annyira izgalmasak amennyire kell. Mr. Munroe hamar a lányom kedvence lett, sokat emlegeti a kis mocsárlakót. Ami talán problémát okozott, azok a nevek. Gyerkőcnek néha beletört a bicskája, kiolvasta nagy nehezen őket, aztán én angolosítottam a kiejtést, de folyamatosan magyarul próbálkozott. 
Nekünk beletelt néhány napba amíg elolvasta. Igaz az elején hangosan olvasott, később magában amit mindig kikérdeztem utána.
Nagy szívfájdalmunk viszont az, hogy a folytatásról nem tudunk semmit. Igazán nagy kár lenne, ha Ottolinától és Mr. Munroe-tól örökre el kellene búcsúznunk. Remélem a kiadó folytatja a sorozatot. 
10/10
Itt bele lehet nézni a könyve.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011
Terjedelem: 172 oldal

2014. április 20., vasárnap

Philippa Gregory: A folyók asszonya

Annyira hullámzó az írónő könyveinek a színvonala, hogy egy ideje csak akkor veszem meg az új regényeit, ha az ismerőseim közül valaki olvasta, és azt mondta róla hogy jó. Így volt most is. Na és arról sem felejtkezhetem meg, hogy épp a The Hollow Crown BBC mini sorozatot néztem, amikor rájöttem arra, hogy te jó ég!!! Az utolsó részben megszületett csecsemőhöz (VI. Henrik) szorosan kapcsolódik ez a regény. Ennyi elég is volt, azonnal meg is rendeltem.

Jacquetta alakja már a Fehér királynéban felkeltette az érdeklődésemet, mert szeretem az erős akaratú nőket. Már akkor hiányoltam a magyar megjelenést A folyók asszonyának.
A regénnyel 1430-ba repülünk vissza, amikor a fiatal Jacquetta találkozik Jeanne d'Arc-kal. Mély nyomot hagy benne az ifjú lány, hiszen Ő is "lát" dolgokat, és nem utolsósorban a férfi uralta világban önálló, okos fiatal nő szeretne lenni. Viszont a szűz kivégzése egy életre megtanítja Jacquettát arra, hogy komolyan oda kell figyelnie a viselkedésére, nehogy boszorkányként végezze. Szülei parancsára 17 évesen a jóval öregebb Bedford hercegéhez megy, aki valójában a lány látnoki tehetségét szeretné kamatozni. Egy csapásra Anglia első hölgyévé válik, aki valójában nem boldog, csak a férje pajzshordozója - Richard Woodville - érti meg a fiatalasszonyt. Hirtelen megözvegyülve lehetősége lesz az életében először dönteni, és Ő a szerelmet válassza. Hozzámegy feleségül a pajzshordozóhoz, vállalva akár a kiközösítést is az angol nemességtől. A sors szerencsekereke felfelé repíti az immár boldog ifjúasszonyt, és VI. Henrik feleségének lesz az udvarhölgye. Míg Anglia egyre jobban elszegényedik, és a népe boldogtalan, a Lancaster-i udvar továbbra is nem veszi komolyan a problémákat. Jacquetta váratlanul a politika színterén találja magát, és minden ügyességét, okosságát bevetve próbálja a családját felemelni.

Aki olvasott már az írónőtől valamit, most megnyugodhat, mert ez a regény tényleg a jobb művei közé tartozik. A főszereplővel ha azonosulni nem is tudtam, de megértettem az érzéseit. Engem megvett, mert szerettem azokat a nőket, akik egyéniségek tudtak lenni abban az időben.
A legnagyobb problémán a sorrenddel volt. Tudniillik 2009-ben jelent meg A fehér királynő, ahol Jacquetta lánya a főszereplő, és ez a regény pedig 2011-ben látta meg a napvilágot, most az eredeti megjelenésekről beszélek. Hatalmasat ütött volna, ha ez fordítva történik, és a Rózsák háborúja sorozat a történelmi időrendet követte volna.
A borító nekem tetszik, a hölgy a fedőlapon szinte lelép a papírról valóságossá téve Jacquetta alakját. A sorozatból nekem még hátra van A fehér hercegnő, talán hamarosan azt is elolvasom.
9/10
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 568 oldal
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...