2011. december 31., szombat

2011 összefoglalás

Eltelt egy év, és azt kell látnom, hogy sajnos idén se írtam több bejegyzést a blogba, mint tavaly. Pedig pont 1 évvel ezelőtt megfogadtam, hogy igyekszem az összes olvasott könyvről leírni a véleményem. Nem ment! Van amikor nincs időm írni, van amikor nem akarok a regényről bármit is mondani, és van amikor olvasás után olyan későn fogok a poszt írásához, hogy már el is megy a kedvem tőle. Ebből kifolyólag a 2012-es fogadalmam ismét a több poszt írása lesz. :-)

Idén 94 db könyvet olvastam ki, tavaly ez 56 db volt. Ez a szám is mutatja, hogy lassan művészi szintre emelem a bárhol, bármikor olvasok szokást. Muszáj, mert az 5 éves gyerkőcöm igazán ügyesen tudja "terrorizálni" az anyját, ha olvasni akar. Remélem jövőre legalább ugyanennyit olvashatok. 

2011-ben magyar írótól 7 db könyvet olvastam el. :-( Ezen még fejleszteni kell egy kicsit. A Molyon jó néhány kihívásra jelentkeztem, pontosabban 26 db-ra. Ebből 6 db-ot teljesítettem, és jelentem még időben vagyok minden kihívásnál, azaz a vállalásaimat ezidáig még tudtam időbe teljesíteni. Mit is írhatnék még...

SIKEREKBEN ÉS OLVASÁSBAN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!!!

Csökkentsd a Várólistádat 2012

Idén is jelentkeztem a Lobo által meghirdetett kihívásra. De tanultam a 2011-es kihívásból, idén tele raktam a várólistám olyan könyvekkel, amelyek "agylehúzós, kikapcsolós" regények, azaz nem kell gondolkodni olvasásuk alatt. 
Mondhatnám azt is, hogy valójában megfutamodtam, ami talán igaz is, de idén alternatív listám is van, amibe azért beraktam komolyabb könyveket is. Na akkor nézzük a listát:

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen
Laurell K. Hamilton: Misztrál csókja
Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása
Laurell K. Hamilton: A holdfény csábítása
Laurell K. Hamilton: Az alkony ölelése
Sian Rees: Úszó bordély
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Kerstin Gier: Rubinvörös
Richárd P. Feynman: "Tréfál, Feynman úr?"
Caroline P. Murphy: A pápa lánya
Susanna Jones: A csendmadár
Bernard Cornwell: Az utolsó királyság

Bízom benne, hogy 2012-ben is teljesíteni tudom ezt a kihívást!

2011. december 26., hétfő

Csökkentsd a Várólistádat 2011

És sikerült!!!!!!!! Tegnap este az utolsó oldalt is elolvastam! Pedig még december elején azt hittem, hogy belebuktam ebbe a kihívásba, mivel még 4 db könyv volt hátra. Lobonak csak megköszönni tudom, hogy létrehozta ezt a kihívást!


A virtuális polcomon a következő könyvek voltak:

Jonas Hassen Khemiri: Montecore – egy párját ritkító tigris
Cormac McCarthy: Az út
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Doris Lessing: Az ötödik gyerek
Jane Austen: A mansfieldi kastély
Elizabeth Gaskell: Észak és Dél
Orhan Pamuk: Isztambul
Ian McEwan: Vágy és vezeklés
John Banville: A tenger
William Dietrich: Hadrianus fala
John Steinbeck: Egerek és emberek
William Makepeace Thackeray: A nagy Hoggarty gyémánt

Alternatív listám nem volt, de szerencsésnek mondhatom magam, mert egy könyvben sem csalódtam. Habár kevésbé tudtam élvezni  John Banville-tól A tengert, mert amikor olvastam, akkor már bennem volt a kényszers megfelelés érzése, azaz mindenáron teljesíteni a kihívást. Sajnos a könyv gyönyörű mondatait nem tudtam értékelni így, talán ha máskor olvastam volna, amikor igazából kedvet kaptam volna hozzá.

Kellemesen csalódtam William Dietrich könyvébe a Hadrianus falában. Nem tudtam róla semmit, történelmi regénynek hittem, és egy igazán jó történelmi-kaland-romantikus egyveleget kaptam. Tényleg nagyon jó könyv, csak ajánlani tudom.

A 2012-es várólista csökkentésbe belekezdek, habár sokat gondolkoztam rajta. Élveztem ezt a kihívást, de ahogy teltek a hónapok úgy nőtt a vállamon a teher, hogy még mennyi könyvet nem olvastam el. Igaz ezeket regényeket legalább elolvastam, mert el kellett olvasnom, egyébként jó néhányat hátrébb soroltam volna. Nem azért mert rossz, hanem mert újabb és újabb könyvek jelentek meg, amik jobban érdekeltek. De a kényszer az, ami néhányszor rossz szájízt hagyott bennem. Talán ha alternatív listát is használtam volna, akkor könnyebben teljesítettem volna a feladatot. Nem tudom, de azt igen, hogy nem bántam meg azt, hogy jelentkeztem erre a kihívásra. Most meg büszke vagyok magamra, hogy mégis sikerült!!!! :D

2011. december 23., péntek

Karácsony

 
Áldott Békés Karácsonyt kívánok Mindenkinek!!

2011. november 29., kedd

Emma Donoghue: A szoba

Az ötéves Jack világa a Szoba, melyben együtt él Anyával. Napirendje szinte óramű pontosan kidolgozott, hogy valahogy kibírják 12 négyzetméteren az életet. Jack igazán boldog, de egyvalami mégis zavarja, a Patás. Aki esténként érkezik, és aki elől el kell bújnia. 
Anya viszont utálja a Szobát, ő csak azért bírta ki itt az életet, mert megszületett Jack, akit védeni, oltalmazni kell.

Nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy igazán spoilermentes legyen. Nem is tudok. Itt kérek elnézést mindenkitől emiatt!!!

Jack azt hiszi, hogy a tévében látott dolgok mesék, nem igaziak. Éppen ezért  igazán nagy megrázkódtatás éri, amikor Anya elmondja neki, hogy ez nem igaz, minden valódi, és meg kell szökni a szobából. A kaland csak most kezdődik a kisfiú számára. Világa összeomlott, Anya hazudott, és a Kint valójában nem is olyan csábító.

Nagyon megrázó regény, talán azért is, mert az írónő egy ötéves gondolatain, szemein keresztül láttatja az olvasóval a cselekményt. Az első oldalak alatt belerázódtam Jack fejébe, mondataiba. Anya érzéseit a kisfiún keresztül ismerhettem meg. Az Anya Nincs Itt napok olyan jól megírtak, előtérben a gyerek, a háttérben pedig a nő, az anya, aki szenved, és élni nincs kedve.

Maga a szökés bennem sok kérdést vett fel. Többek közt azt, hogy sikerült olyan hamar megtalálni a Szobát a rendőröknek. Nekem túl meseszerű a történethez. A cselekmény elmeséléséhez én nemcsak Jack-et használtam volna, hanem Anyát is, felváltva fejezetenként. Akkor talán még megrázóbb lett volna a könyv. Így én nagyon hiányoltam Anyát, az érzéseit (még úgy is, hogy a kisfiú szemével nyomon követhetjük).

Egy gyerek számára az a legrosszabb, ha kiszakítják a megszokott környezetből. Jack-kel ez történt. Míg anyja örül a szabadulásnak, addig a kisfiú traumaként éli meg. Nem vagyok gyerekpszichológus, de ettől függetlenül tudom, hogy egy ilyen "élményt" feldolgozni szinte alig lehet. Abba sem tudok (akarok) belegondolni, hogy az anya miként tud továbblépni 7 év raboskodás, erőszak után. Emma Donoghue kegyesen bánik szereplőivel, az utolsó oldalakon megnyugvást lelnek, és elindulnak együtt az új életbe.
8/10

2011. november 20., vasárnap

Iain M. Banks: Anyag

A történet Sursamenen, a titokzatos hagymabolygón játszódik. Ferbin, sarl királyi herceg tanúja lesz apja, Hausk király brutális meggyilkolásának. Nincs más lehetősége, mint a menekülés. Hűséges szolgálójával, Choubris Hols-szal elindul felfelé a hagymabolygó szintjein, hogy a felső szintre érve, űrhajóba szállva megkeresse nővérét, Anapliát. Nővére a Kultúra titkosügynöke, a hírhedt Rendkívüli Körülményeknek a tagja, aki apja halálhíre után hazaindul, hogy megadja neki a végső tiszteletet. Útköznem találkoznak a testvérek, és rájönnek arra, hogy nemcsak a királyságukat, hanem bolygójukat is nagy veszély fenyegeti.

A sarl nép késő középkori, kora újkori körülmények között él, addig a Kultúra népe a technikai fejlődés csúcsán áll. Egy igazi utópiát olvashatunk, ahol a Kultúra népei (fajai) pénzmentes életében, nincs betegség, öregség, és igazi halál sem. A fajok az írói találékonyságot ábrázolják, olyan sokszínűek és némelyik megdöbbentő. 
Mivel a galaxisban különböző fejlettségű fajok élnek, a Rendkívüli Körülmények (RK) feladata a láthatatlan beavatkozás, hogy ne irtsák ki egymást ezek a népek.

Ez az első könyvem az írótól, és bevallom a prológ és az első fejezet elolvasása után, kisebb káoszt éreztem a fejemben, és elég nehezen értettem meg a világot. De Banks világa egy idő után beszippant, és lassan kiderül az olvasónak, hogy ki kicsoda. Három fontos szereplő szemein keresztül látjuk a történetet. Ferbin herceg, testvére Oramen, és a titkosügynök testvérük Anaplia történetei adják a könyv cselekményét. Miközben olyan írói humorral találkoztam, amivel már régen nem. Ferbin csetlései-botlásai, az űrhajók nevei megnevettetik az olvasót.
"Útjának további szakaszait újabb és újabb hajónevek jelezték: a Boronáljunk Háromra fedélzetéről egy zömök trikomp szállította át az Irgumburgum Szörnyecskék nevű ÁKE-re. Ezután a Xenoglossza, a Légi osztályú KRH következett... Az utolsó kultúrabeli hajó, melynek fedélzetén átlépve a morthanveld zóna határát, a Ha elmész, Takaríts Fel Magad Után fantázianevet viselte."
Izgalmas kalandokban veszünk részt, miközben kitárul előttünk a Sursamen, illetve a Kultúra. Lassan megismerjük a főszereplőket, és a hátterüket. Az előbb említett humor miatt, még a gyomorforgató részek sem olvashatatlanok, azt is mondhatnám, hogy az olvasó nem tudja komolyan venni a felmerülő problémákat. De ez egyáltalán nem baj, mert így lesz igazán szórakoztató a könyv.
Én biztos fogok még olvasni az írótól!

A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak!
9/10

2011. november 10., csütörtök

Sheila Kohler: A Bronte lányok

Vannak olyan történetek, amikre azonnal lecsapok. Így vagyok a Bronte nővérekkel is. Ez a könyv is az előrendelés gombot kapta, és alig vártam, hogy a kezembe foghassam.

A fülszöveg alapján arra gondoltam, hogy a nővérek életéről kaphatok még néhány információt. Hát nem így volt!
Rögtön először az tűnt a szemem elé, hogy az eredeti cím a Becoming Jane Eyre. Néhány oldal olvasása után már teljesen egyértelmű volt, hogy itt tényleg szó sem lesz a Bronte lányokról, hanem megleshetjük a Jane Eyre születését. Valljuk be ez is érdekes lehetne, de Sheila Kohler nem tudta élvezetessé tenni.

Charlotte, apja betegágyánál ülve 1846-ban Manchesterben elkezdi írni a híres Jane Eyre regényét. Miközben apja fájdalmait olvashatjuk, néha bepillantást nyerhetünk Charlotte belgiumi életébe is, a visszaemlékezései alapján. Ismerős történet elevenedik meg, de szürkén és unalmasan.  Syrie James Charlotte Bronte titkos naplójával feladta a leckét a többi írónak, akik ezzel a témával szeretnének foglalkozni. Kohler olyan vénkisasszonynak ábrázolta Charlotte-ot, aki szinte megfojtja szeretetével a kiválasztott férfiút, szó szerint fut utánuk. Na nálam ez kiütötte a biztosítékot. Igazából 219 oldalon keresztül egy nagyon, de nagyon unalmas történetet olvashattam. Sheila Kohler fogta a Syrie James regényét, és szépen átültette a sajátjáéba. Ami újdonság (igen van ilyen), az Charlotte apja, akit igazi önző öregembernek állít be az írónő.
Elolvastam, mert nem szeretem befejezetlenül letenni a könyveket, de nagyon rossz szájízt hagyott bennem.

5/10

2011. november 1., kedd

Dan Simmons: Hyperion bukása

Szerencsésnek mondhatom magam, mert az első kötet elolvasása után azonnal folytathattam a sorozatot. Igaz pont ezért az első oldalaknál egy kicsit elveszve éreztem magam. A regény szerkezete megváltozott, a zarándokok elbeszélése helyett Joseph Severn szemével láthatjuk Simmons csodásan megépített világát. Mint már említettem, először összezavart Severn jelenléte. Arra vágytam, hogy megtudjam mi történt a zarándokokkal, és helyette itt van Joseph Severn, akinek a személye néhány fejezetig titokban marad, majd tökéletesen illeszkedik a történetbe.

Severn kulcsfontosságú figura, aki valójában kibrid. Álmaiban - mivel személyisége összekapcsolódik Keats és ezáltal Lamia személyiségével - a zarándokokat látja, ébren pedig részt vesz a Hegemónia és a Kitaszítottak háborújában.
Egyre több fontos szereplő lép színre, mégsem töredezik szét a cselekmény. Ide-oda ugrálunk a szereplők között, és az olvasó érzi, hogy minden egyes mondatnak jelentősége van a történet szempontjából.

A vallás, a hit, az Isten kérdése középpontba került, csakúgy mint az ember-gép kapcsolata. A zarándokok harcával párhuzamosan, a Hegemónia is csatázik. Látványos űrcsaták jelennek meg a szemeink előtt, miközben a Shrike véres, mocskos és lélegzetelállító fáját láthatjuk. 

Olvasás közben egyre jobban éreztem, hogy valami nem stimmel a háttérben. Olyan folyamatok játszódnak amiket én, mint olvasó sem vettem észre, de a könyv szereplői sem. Aztán összeáll a kép, és azon drukkoltam, hogy idejében kiderüljön. A kedvenc szereplőim még mindig Kassad és Lamia, akik igazi hősként viselkedtek. Menia Gladstone-t kezdetben ellentmondásos személyiségnek ismertem meg, de a cselekmény közepétől már neki szurkoltam, hogy bejöjjön amit akar.

A történet befejezése érdekes, egy része nekem meseszerű. Az már biztos, hogy én nagyon várom a folytatást.
A könyvet nagyon köszönöm az Agave Kiadónak!
10/10


2011. október 19., szerda

Dan Simmons: Hyperion

Hét zarándok indul Hyperion nevű bolygóra, ahol találkozniuk kell a végzetükkel a Shrike személyében. Csak egy maradhat közülük életben, a többiekkel végez a Fájdalom Ura. Hét ember akik látszólag véletlenül, de kiválasztottak lettek. 
Hyperion, ahol nemcsak a Shrike található, de itt vannak a rejtélyes időkripták és a földalatti labirintusok is. Bár az emberiség meghódította az űrt, és a különböző fajokat, mégis Hyperion titkát nem tudja megfejteni. Talán a hét zarándoknak sikerül...

Az ismeretlen világot a zarándokok történeteiből és az ezek köré fonódó kerettörténetből ismerhetjük meg. A pap, a katona, a költő, a tudós, a nyomozó, a templomos és a diplomata élete összefonódik valamilyen úton-módon Hyperionnal, illetve a titokzatos Fájdalom Urával. 
A történetek közül nekem a nyomozó, azaz Lamia elbeszélése tetszett a legjobban. Talán azért mert egy igazi cyberpunk történetet olvashattam. De a tudós és a pap megrázó, fájdalmas meséje is kiemelkedő volt. Kedvenc karaktereim a katona, Fedmahn Kassad, illetve a nyomozó, Brawne Lamia. 
Ezekből a történetekből csöpögtetve, de lassan megismerhettem Dan Simmons kitalált világát. Az elején elég nehezen haladtam, mert gondot okozott az információk megértése. De aztán ahogy egyre több főszereplőt megismertem, úgy tárult elém a csodálatos új világ. Simmons képzelete szárnyalt amikor elképzelte ezt a világot. Csomó gyönyörű dolgot alkotott, mint pl. Yggdrasil bárkafát, vagy a vándorló szigeteket, vagy maga a Hyperion bolygót. Igazán élvezetes volt a különböző természeti "csodákról" olvasni.

A befejezés méltó ehhez a könyvhöz. Pont a legizgalmasabb résznél fejeződik be a sorozat első része, és az olvasó, ha teheti, azonnal nyúl a második részhez, a Hyperion bukásához. A sorozatot az Agave Kiadó adja ki, az első és a második rész már kapható.
A  részek: Hyperion, Hyperion bukása, Endymion és az Endymion felemelkedése

10/10

2011. október 4., kedd

Lesley Pearse: Utazók

A 15 éves Beth-nek szembesülnie kell a családi tragédiával, édesapja öngyilkos lett. Halálával a hátramaradtak igazán nehéz helyzetbe kerültek. A viszonylagos jómódban élő család egyik napról a másikra elszegényedik. A szegénységből úgy tűnik nincs kiút, hiába megy el dolgozni a lány, illetve a bátyja. A úrilánynak nevelt lányból, hamar dolgozó nő lesz. A sors nem kegyes a testvérekkel, az újabb tragédia után immár árvákként az Újvilágba mennek szerencsét próbálni. A hajóút során megismerkednek Jack-kel, aki szintén a szegénység elől menekül, illetve Theo-val, aki igazi nagymenő szerencsejátékos. Sorsuk összefonódik, együtt járják be Amerikát, Kanadát majd Alaszkában kötnek ki az aranyláz idején.

Egy igazi romantikus, illetve kalandos történetet olvashattam, egész jó háttérinformációkkal. Igaz, néha több minden érdekelt volna egy-egy helyszínnel kapcsolatban. Amikor Alaszkába mennek az út leírását nagyon élveztem, bepillantást nyerhettem a mérhetetlen nagy erőfeszítésről, fizikai fájdalomról amit az aranyásók átélhettek. Éppen ezért nehezen fogadtam el azt, hogy Beth bár nehezen, de végigmasírozza ezt a "halálos" menetet, majd fiatalságát, szépségét nem veszítve "hódítani" tudott. Nekem ez nem hiteles. Így Beth figurája nem lett a kedvencem, igazából nem lett kedvenc szereplőm.
A karaktereket hamar kiismertem, a cselekmény kiszámítható, ezért a történet vége meglepetést nem okoz. Ettől eltekintve egy kellemes olvasmány. Nekem Lesley Pearse-től az Emlékek című könyve jobban tetszett.

8/10

2011. szeptember 19., hétfő

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Anglia 19. század. Margaret Hale nemrég költözött haza a londoni rokonoktól Helstonba, ahol édesapja lelkész. A fiatal lány nem sokáig élvezheti a vidéki életet, mert apja komoly lelki vívódás után elhagyja a papi pályát. Döntésével majdnem lehetetlen helyzetbe hozza kis családját. El kell hagyniuk a lelkészi házat, és északra költöznek, Miltonba. Megélhetésüket a családfő tanítói állása biztosítja, de komoly problémákkal néznek szembe. A déli angliai élet távolról sem ugyanolyan mint északon. Míg délen hagyománytisztelő, konzervatív, vidékies élet folyik, addig északon az ipar, a bűz, szenny, az igazi kapitalizmus keménnyé néha faragatlanná neveli az ember.

Margaret a két világ közé szorul, de minden erejével azon van, hogy megismerje, megértse az északi embereket. Apja magántanítványa, Mr. Thornton igazi kapitalista gyáros, aki a szegénységből küzdötte fel magát a gazdagok közé. Margaret első pillanattól fogva unszimpatikusnak, és modortalannak tartja a férfit. Ez nem riasztja el Mr. Thorntont, hogy beleszeressen a lányba.

Gaskell nagyon szemléletesen mutatja be az iparosodott északot. Kitűnő korrajzot kapunk. A regény központi eleme a sztrájk, a munkások. Margaret szemével bepillantást nyerünk a munkások és a gazdagok életébe. Ki-ki eldöntheti melyik oldalon áll. Mr. Thornton nekem szimpatikus szereplő, ellenben Margaret nem igazán tetszett. Pedig igazán erős, karakán leányzónak állította be az írónő. De nekem akkor is élettelen volt. Talán azért, mert a cselekmény viszonylag lassan folyik. Habár a sztrájk egy igazán jól megkomponált jelenet, ahol Margaret igazi szüfrazsettként viselkedik. Bátran szembenéz a könyörtelen tömeggel, de nekem ez sem volt elég ahhoz, hogy a szívembe lopja magát.
A szerelmi szál engem néha emlékeztetett a Büszkeség és balítélethez, de itt a végén az ifjú hölgy a megmentő.
A könyv hangulata szomorú, a lelki szemeim előtt láttam a sötét, piszkos északot. A tüdőm eltömítődött a porral. Együtt szenvedtem a szegény Miss Higgins-szel, akinek a története megvilágítja az igazi tragédiát. Nem tudom hol szerettem volna élni, északon vagy délen. Mert míg a délen a szegények éheznek és keményen dolgoznak a földeken, addig északon az egészségük megromlik a gyárakban, és akkor minek a több pénz.

A regény vége talán egy kicsit összecsapott. Margaret magánéletében bekövetkezett változás nekem túl "regényes". Az eddig hitelesen ábrázolt szereplők, és a hiteles korrajz szertefoszlik, és egy igazi romantikus leányregényben találtam magam.
Ettől eltekintve egy igazán kellemes regényről van szó, amit érdemes elolvasni!
8/10






2011. augusztus 25., csütörtök

Robert Alexander: Raszputyin lánya

Raszputyinról már mindenki annyi mindent hallott. Kicsoda Ő valójában? Őrült-pap vagy szent ember? Egyáltalán hogy tudott a cári családba beférkőzni?

Marija - Raszputyin idősebbik lánya - rádöbben arra, hogy összeesküvést szerveztek apja ellen. Minden erejével azon igyekszik, hogy elég információt szerezzen és megakadályozza ezt. Keresés közben egyre jobban megismeri az apját, felfedve olyan tulajdonságait is, amit sejtett de nem tudott, látott. Teljesen összezavarodik, a szeretett apakép úgy tűnik szertefoszlik, saját kétségei közt vergődik a lány, miközben megismerkedik a szerelemmel is.

Aki azt várja, hogy tisztázódik Raszputyin ellentmondásos alakja, csalódni fog. A misztikum körülötte ugyanúgy megmarad, de elrepít egy izgalmas történelmi korba. Az első világháború javában tombol, és Raszputyin akaratlanul (vagy akarva) a cári családod kompromittálta, közvetve előidézve a bukásukat.

Az író igazán jól keveri a fiktív történetet az igazsággal, így egy igazán kalandos, izgalmas könyv született. Marija szimpatikus főhősnő, megszerettem. Raszputyin pedig teljesen összezavarja érzelmileg az olvasót, na de az írónak ez is volt a szándéka. A misztikumot fent kell tartani!
10/10

2011. augusztus 18., csütörtök

Isabel Allende: Lelkem, Inés


Inés Suárez látszólag egyszerű spanyol leány Plasenciában, aki varrással keresi a kenyerét. Egy elhamarkodott házasság miatt lehetőséget kap arra, hogy az Újvilágba utazzon, és ott megkeresse a nőcsábász, semmirekellő férjét. Már a hajóút alatt rádöbben arra, hogy csak akkor viszi valamire, ha erős és okos nő marad. Persze segítségére van a szépsége, és az a tény is, hogy a 16. században elég kevés spanyol nő élt Dél-Amerikában. Így olyan emberekkel tud egyszerű varrónőként megismerkedni, akik az anyaországban hozzá se szóltak volna.

Igaz történetről van szó, Inés Suárez Chile, illetve Santiago alapító tagjai között volt. Ez hatalmas teljesítmény, hiszen nőként érte el!!! Inés élete összefonódik Pedro de Valdiviával, akivel elindul Chile meghódítására.
A történetet maga Inés meséli el E/1 személyben, női szemmel láthatjuk a spanyol hódítást, az őslakosok leigázását. Megismerhetjük azt a mérhetetlen kapzsiságot, és kegyetlenkedést amit a hódítók műveltek az indiánokkal. És ebben az őrületben ott van ez a nő, aki egyszerű paraszti ésszel, és női fortéllyal részt vesz mindenben, még csatákban is, és megpróbálja megfékezni a spanyolok túlkapásait. Bár kemény, mégis igazságos nő hírébe áll, aki a szegényeket támogatja, elsőként megalapítva az ingyenkonyhát, ahol ellátja a sok éhező indiánt.

Hihetetlen történeteket olvashattam a könyvben, Santiago a szemeim előtt született meg, és népesítette be a mesztic lakosság. Az ilyen erős jellemű asszonyokat mindig is csodáltam, és Isabel Allende méltó emléket állít neki. A könyv értékéből a borító von le néhány pontot. Egyáltalán nem fedi a tartalmat, és sok olvasónak visszataszító. Ettől eltekintve 10 pontos a könyv!
Inés Suáres életéről itt olvashatunk.
10/10




2011. július 28., csütörtök

B. S. Aldrich: És lámpást adott kezembe az Úr

Abbie Deal (született Abbie MacKenzie) gyermekkorában énekeső szeretett volna lenni. Álmaiban gyakran fellépett hangverseny termekben, elegáns ruhában, gyöngysorral a nyakában és a karcsú ujjaival a strucctollas kalapot fogva.
Valójában Abbie a telepesek egyszerű, de dolgos életét élte nemesi felmenőkkel rendelkező családjával Iowa földjein. A sors szeszélye folytán lehetőséget kap arra, hogy az álmai valóra váljanak, de Abbie a szívére hallgat. Will Deal-hez megy feleségül, akivel néhány év múlva Nebraska kietlen pusztaságába költözik, ahol megalapítják néhány telepessel együtt Cedartown települését.

Az élet nem egyszerű, a természet nem kegyelmez a telepeseknek, embertelen munka, pénztelenség és az álmok feladása gyötri az embereket. Ebben a közegben Abbie-t a férjébe vetett hite, szerelme és persze gyermekei segítik. Csak így képes élni, álmai lassan elhalványulnak, gyermekeiben él tovább.

A történetben az évek csak úgy peregnek, maga a főszereplő sem tudja egy percre sem megállítani az időt. Az olvasó Abbie-vel küszködik a nincstelenségben, fájdalmában. Azt mondhatnám, hogy egyszerű családanyáról szól a regény, de ez így nem igaz. A család, szeretet, hit az ami segíti az embert a mindennapokban. Ezek nélkül csak üres héj lennénk.
Tanulságos a mostani modern kori nőknek a történet. Talán túl emancipáltak lettünk, nem bírjuk a kötöttséget és a lemondást, talán ezért van annyi egyedül élő nő, családanya. Nem tudom, de azt igen, hogy minden tiszteletem az olyan asszonyoknak, mint Abbie Deal!

Az amerikai földfoglalásokról már jó néhány könyvet olvastam, és minden esetben elképesztett az a túlélési ösztön, ami ezeket a telepeseket jelemezte. Aldrich méltó emléket állít nekik.

A mindössze 234 oldalas könyvecske Abbie Deal egész életét felöleli, és igazán felemelő élményt nyújt az olvasónak. Szerettem minden egyszerű sorát és sajnáltam, hogy vége lett.
9,5/10

2011. július 17., vasárnap

Jung Chang: Vadhattyúk

Az írónő három nemzedéken keresztül mutatja be a család nőtagjait, illetve Kínát. A regény Yu-fang életének történetével kezdődik, aki a szerző nagyanyja. Még a feudális Kínában születik, ezért elkötik a lábát, és tizenöt évesen hozzáadják ágyasnak Xue generálishoz. Ebből a kapcsolatból születik meg De-hong, az írónő édesanyja. Ha valaki azt gondolná, hogy a nagymama megcsinálta a szerencséjét ezzel a "házassággal", akkor nagyot téved! Az ágyasokat Kínában sem övezte nagy tisztelet. Yu-fang szerencséjére a generális halála után, feleségül veszi egy tiszteletreméltó orvos, Dr. Xia. Bár valamennyire könnyebb lesz az élete, de az országban dúló japán-kínai háború beárnyékolja a család életét. A japán elnyomás, majd az orosz felszabadítás után sem következik be a várva várt béke. Polgárháború tört ki, a Kuomintang és a kínai kommunisták között. A fiatal De-hong a kommunisták mellé áll. Egyetért az eszméikkel, már eleget látta szenvedni és éhezni a népét. Így ismerkedik meg a párt egy ifjú feltörekvő vezetőjével, Shou-yu-val, akivel házasságot is köt. A házasság/szerelem mindkét félnek mást jelent, miközben Kína egyre jobban Mao Ce-tung hatalma alá kerül.

Ha még eddig még keveseltem volna a kínai nép szenvedését, akkor most teljesen belefulladtam a töménytelen butaságba, agresszióba. Képtelen voltam felfogni, hogy a kínai nép miként tudott Mao alatt élni. A kedvenc részem az, amikor mindenki vasat önt. Olvasás közben nevető görcsöt kaptam ekkora butaság miatt, de aztán hamar szembesültem a következményekkel a könyvben (mint például a gyerekevés). Akkor már nem nevettem, és magamban azt elemeztem, hogy Mao mekkora nagy játékos volt! Tökéletesen ismerte az emberi lélektant, amit maximálisan ki is használt.

A kommunista házaspárnak második gyermekekét születik meg az írónő, Jung Chang. Születése után az Ő szemén, érzésein keresztül látjuk a történéseket. A szülei felemelkedését, majd bukását. A bukásban osztoznak a gyerekek is. Jung Changban egyre többször felmerül az a kérdés, hogy nem Mao okozza-e Kínának a legtöbb rosszat a saját félelmei miatt. Visszahúzódó, jó eszű lányként még a pártba sem lép be. A tanulásban látja a jövőjét, és ezért mindent megtesz. Végül sikerül az álma, és ebben a könyvben méltó emléket állít a családjának.

Olvastam már Kínáról szóló történeteket, de a Vadhattyúk egészen más. A kínai emberek mélyen eltemetett érzéseivel is megismerkedhettem. Az a sok borzalom, ami történt ezzel a néppel szomorúsággal töltött el. Remélem mi magyarok soha nem fogunk ilyen zsarnok kezei között élni.

A könyvben régi fényképek is találhatók. A borító egyszerű, de szép. Igaz a régebbi borítók is tetszetősek. 10 pontra értékelem a könyvet.


2011. június 25., szombat

Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Adott egy férfi és egy nő (David, Harriet) a hatvanas években, akiknek más az álmaik, mint a társaiknak. Ők nagy családod akarnak egy gyönyörű szép, régi házban. Természetesen a társadalmi norma szerint ez szinte elképzelhetetlen, de ők megvalósítják, igaz segítséggel. Bár mindenki elítéli őket a viselkedésük miatt, mégis amikor kialakítják az otthonukat, ami egy nyugodt, szeretetteljes igazi otthon lesz, a házaspár családja boldogon tölti ott az ünnepeket, akár hetekig is. Mindenki boldog és a felszín alatt irigy, hogy ők nekik miért nem jött be az élet.

A házaspárnak sorban jönnek a gyerekek, Harriet segítséget kap anyja személyében, aki vigyáz a gyerekekre, és a házimunkában is segít. Már a hetvenes években járunk, amikor az anya ötödször is teherbe esik. Már a terhesség alatt érzi, hogy valami nincs rendben, de mindenki csak legyint az orvossal egyetemben. Harriet szenved, fizikailag "bántalmazza" a magzat, ezért nyugtatókat szed, és alig várja, hogy megszülessen a gyerek. Végre megérkezik Ben, aki teljesen más mint a testvérei. Végtelenül agresszív, hiperaktív, és buta gyerek. Beteg, csak épp senki nem akarja belátni az anyán kívül. A beteg gyerek megjelenése a családban óriási változást hozott. Mivel agresszív, és látványra is furcsa a rokonok elmaradnak, nem értik a szülőket, miért ragaszkodnak egy ilyen gyerekhez. Harriet mindent megpróbál, hogy fejlessze Bent, de lehetetlen feladat. Csak rá összpontosít, a család széthullik. Láthatatlanul, de Harriet-et okolják a történtek miatt, és senkitől sem kap segítséget.

Végül az anya is beleegyezik, hogy Bent egy intézetbe vigyék. A család fellélegzik, úgy tűnik, újra a régi életet tudják élni. De Harriet látni akarja a beteg gyereket, és amikor elmegy hozzá, olyan borzasztó körülmények között találja fiát, hogy hazaviszi. Onnantól kezdve a család lassan széthullik. A többi gyerek elmenekül otthonról, David az apa, reggeltől estig dolgozik a pénz miatt. Az álmuk szertefoszlott, elkezdődött a vegetálás.

Lessing nyersen elénk tár egy családi katasztrófát, amitől igazán rosszul tudjuk érezni magunkat olvasás közben. Brutálisan őszinte, nincs mellébeszélés, csak lecsupaszított érzelmek. Nem hosszú a történet, és igazából befejezés sincs. Mert nem lehet befejezése egy ilyen történetnek! A társadalom nem tolerál semmilyen eltérést a normáktól, legjobb esetben különcnek nevezi az álmukat megvalósító embereket. Ha pedig beteg gyerek is van a családban, akkor végleg elhatárolódik. Anyaként még nehezebb volt olvasnom, és ilyenkor folyamatosan hálát adok Istennek, hogy egészséges gyerekem van. Én senkit nem tudok elítélni, bárhogy is dönt a beteg gyerek felől. A döntés után úgy is szenvedni fog élete végéig.
Az olvasáshoz nagy lelkierő kell, de én ettől eltekintve mindenkinek ajánlom. 9 pontot adok a könyvnek.

2011. június 20., hétfő

Karen Marie Moning: A hajnalra várva


Végre megérkezett hozzánk is a Tündérkrónikák 3. része! Újra együtt kalandozhatunk MacKayla Lane-nel Dublin utcáin, kereshetjük együtt a Sinsar Dubh nevű könyvet, amiről hamar kiderül nem az amit hittünk eddig róla.
Mac két férfi között őrlődik, Barrons egyre sötétebb és fenyegetőbb, na meg persze FÉRFI. Szinte felforrósodik a könyv lapja, amikor megjelenik a színen. Csak az a kár, hogy a harmadik részben keveset szerepel, én többet szerettem volna "látni". ;-) A titokzatosság még mindig körüllengi, az írónő kevés információt csepegtetett róla, a szegény olvasó meg majd megőrül, hogy akkor most mi van.
A másik pasi, V'lane a tündér, aki viszont ebben a részben egyre szimpatikusabb, és jó sokat szerepelt is. Belépett harmadik főszereplőnek.
MacKayla egyre erősebb, és lassan fogalma sincs kinek mit higgyen, ki a barát és az ellenség. Jobban magára hagyatkozik, önálló döntéseket hozz, és megpróbálja fel/kihasználni az embereket (bocsánat, lényeket).

Olvasóként egyre több információt kaptam a Seelie és Unseelie világról, amik igazán érdekesek. Az új szereplők tökéletesen illeszkedtek a történetbe. Olvasás közben sokszor csendben mosolyogtam, a poénok aranyosak.
A befejezés nagyon ütősre sikeredett. Már most olvasnám a negyedik kötetet, kíváncsi vagyok mi lesz Mac-kel. Én már garantált vásárló vagyok! ;-)

Negatívumként meg kell említenem, hogy a harmadik kötet egyáltalán nem illik az előző két kötethez külsőleg. Nem tudom miért változtatta meg a kiadó, de nagyon fura, hogy a könyvek gerincén nem jelenik meg a hármas szám. Lehet, hogy csak engem zavar, de én szeretem ha a sorozatok egyformán néznek ki. Jó rájuk nézni. ;-)
9 pontot kap tőlem a könyv.

2011. június 8., szerda

Steven Saylor: Birodalom

A Pinarius család története folytatódik, Kr. u. 14-től Kr. u. 114-ig követhetjük nyomon a család sorsát. Ez az időszak az ókori Róma történelmében igencsak viharos. Megalakul a császárság, és ennek következtében jó néhány uralkodó felemelkedését és bukását láthatjuk.

Saylor nem volt könnyű helyzetben, amikor ezt a könyvet írta, hiszen az olvasóknak van fogalmuk a történetben szereplő császárokról, korszakról. Számos író feldolgozta például Néró, Caligula vagy épp az isteni Claudius életét. Szerencsére Steven Saylor ezzel a ténnyel nagyon is tisztában volt, és a kiválasztott Pinarius család által teljesen más szemszögből mutatja be ezt az időszakot.

Mintha a főszereplőkkel jártam volna be az ókori Rómát. A szemem előtt égett a város, és épült újjá, hogy szebb és hatalmasabb legyen. A Pinariusok életébe bekukucskálva információt kaptam az akkori politikáról, hatalmi harcokról. De mindvégig a család a fontos, és a generációkat összekötő fascinum, az a talizmán, aminek a keletkezését már homály fedi. Ez a talizmán védi, és óvja a Pinariusokat, ez a kapocs a múlt és a jövő között.

A történet végén egy kis összefoglalást kapunk a 100 évről, és számomra a legtökéletesebb befejezést választva, elbúcsúzunk a család (apa és fia) tagjaitól. Csak reménykedek benne, hogy nem kell sokat várni a folytatásra.

A könyv borítója tetszetős, a betűméret és a sorköz elég kicsi. Az elején még zavart, de aztán megszoktam. Ahogy a Róma című könyvben, itt is megtalálhatók a térképek, illetve az időszalag, aminek a segítségével az olvasó nem tud elveszni a felölelt 100 évben. A regény olvastatja magát, a 474 oldalt néhány nap alatt kiolvastam.
Összességében azt kell mondanom, hogy nem csalódtam Steven Saylorban. Ismét nagyon alkotott! Nekem nagyon tetszett, igaz a Róma jobban, mert számomra kevésbé ismert történelmi hátteret dolgozott fel.

A könyvet nagyon köszönöm az Agave Kiadónak!


2011. május 30., hétfő

Trónok harca


A 7. rész után már itt az ideje, hogy elmondjam a véleményem a sorozatról. Le kell szögeznem, hogy elfogult vagyok. Nekem a könyv és a film is tetszik. Szerintem csak jót tett a sorozattal, hogy az író végig figyelemmel kísérte a forgatást. Ennek köszönhető, hogy a sorozat könyv hű, ami nálam már biztos plusz pont.

Mivel A Tűz és Jég Dala könyvsorozat hosszú és elég részletes, nagyon féltem, hogy miként tudják úgy megfilmesíteni, hogy azok a nézők is megszeressék, akik nem olvasták a könyveket. Számomra a könyv sokkal izgalmasabb mint a film, de szerintem ezzel a legtöbb olvasó így van. A megfilmesítésből következik, hogy kevesebb háttérinformációt tartalmaz, mint a könyv.

A szereplők választásával összességében elégedett vagyok. Persze vannak tökéletes választások, mint pl. Ned Stark szerepében Sean Bean, vagy Cersei-t alakító Lena Headey, illetve Arya Stark megszemélyesítője Maisie Williams. Számomra a kevésbé jó szereplő Sansa - Sophie Turner, akinek az alakítását elég vérszegénynek tartom. Catelyn Stark szerepében Michelle Fairley valami briliáns, de nekem túl öreg a szerephez (Bocsi).
Néhány karakter a 7. részig nem igazán tudott kibontakozni, itt gondolok Havas Jon-ra, vagy Robb Stark-ra.

Az HBO égisze alatt készült a sorozat, tv-sorozatról van szó, így nem támasztottam nagy igényt a képi megjelenésre. De kellemesen meglepődtem a díszleteken és a technikán, kihoztak mindent amit sorozat költségvetéséből lehetett. A kardokból összekovácsolt trón nagyon látványos, csakúgy mint az a néhány képrészlet amiben a Falat bemutatták.

A történetet mennyire tudták jól adoptálni?
Az első részek nem annyira izgalmasak, és a könyvet nem olvasók számára talán túl sok szereplő jelenik meg a színen. Az 5. epizód után már egész jól körvonalazódik a cselekmény, és kellőképpen izgalomba tartja a nézőt.
A filmipar nem kényezteti el a fantasy rajongókat. Talán túl nagy falatnak tartják megfilmesíteni a különböző kitalált világokat, arról nem is beszélve, hogy aránylag kevés embernek tetszik ez a műfaj. Éppen ezért csak remélni tudom, hogy A Tűz és Jég Dala sorozat következő kötetét is megfilmesítik.
Egy 5-ös skálán erős 4-re értékelem a filmsorozatot.

2011. május 20., péntek

Cormac McCarthy: Az út

A számban éreztem a pernyét, és a csontjaimban a hideget. A szürkeség körülölelt, és muszáj volt olvasás közben fel-felnézni, hogy lássam a színeket, a napot. Ki kellett szakadnom a könyv sötét képeiből, mert éreztem, hogy lelkileg megvisel.

Adott egy Apa és Fia, akik északról a mágikus délre vándorolnak, mert ott talán még lehet élni. A világégés után vagyunk, és a civilizált társadalmak, az emberiséggel együtt eltűntek. Káosz, kannibalizmus, félelem, éhség lepte meg a megmaradt túlélőket. Az Apa mindent megtesz, hogy megmentse a Fiát, mert csak Ő van neki, az Anya időközben feladta. A megmentés sokunknak azt jelenti, hogy életbe tartani valakit, de itt felmerül a halálba segítés gondolata is, hiszen a mit kezdhet egymagában egy gyermek!

Nincs vessző, és gondolatjel a könyvben, de ez egyáltalán nem zavaró. Nincs helyszín és idő, de ezek hiánya még jobban elősegítette nálam a beleélést.

"Szia apa – mondta.
Itt vagyok.
Tudom."
Anyaként teljesen megértettem az Apát, az utolsó leheletig, de védelmezni a gyereket. A fiú a jó, a remény, hogy lehet még élni normálisan. Ha Ő meghal, akkor a remény is tovaszáll.

"Szeretnéd ha elmesélnék neked egy történetet?
Nem.
Miért nem?
A fiú az apjára nézett aztán elfordította a tekintetét.
Miért nem?
Mert ezek a történetek nem igazak.
Nem kell igaznak lenniük. Hiszen történetek.
Igen. De te mindig olyan történeteket mesélsz amelyekben segítünk másoknak közben meg soha nem segítünk senkinek."

Amikor egyre közelebb kerültem a könyv végéhez, akkor már rádöbbentem, amit egyébként végig sejtettem, hogy itt szabványos befejezés nem lehet. Akkor nem volna hiteles a történet, így marad a kétely, a szorongás. Csak halványan pislákol a fény, miközben egy csomó kérdés merül fel az olvasóba.
Annyira megviseli az embert, hogy napokig a lelki szemei előtt szürkeséget és pusztulást lát. Még a Fukusimai erőmű tragédiája előtt olvastam a könyvet, Amikor megtörtént a katasztrófa még jobban nyomasztott a regény. Elgondolkoztatja az embert, hogy mennyire tönkretesszük saját magunkat a fene nagy találmányaikkal.
10 pontot kap nálam a könyv. Ilyen megrázó könyvet én még nem olvastam. Tökéletes!

2011. április 18., hétfő

Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap

Khaled Hosseini-től a Papírsárkányok című könyvét olvastam, ami nekem nagyon tetszett. Az Ezeregy tündöklő nap regényével már nagyon régóta szemeztem, de csak nemrég sikerült megszereznem a könyvet.

Két nő életét követhetjük nyomon, a fattyú Mirjam-ét, és a családi tragédiákkal terhes Leila-ét. A két nő sorsa egy véletlen során összefonódik, csak egymásra támaszkodhatnak a férfiak uralta világban.

Ez a történet a nőkről szól, miként változott a helyzetük attól függően, ki volt épp hatalmon Afganisztánban. Érdekes, hogy talán a legszabadabbak pont a szovjet megszállás alatt voltak, de akkor az idegen gyűlöletük, és a háború miatt észre sem vették. Pedig akkor tanulhattak, és a testüket sem kellett elrejteni. Leila értelmiségi családban született, de a háború miatt az élete nem alakulhatott úgy, ahogy szerette volna. Mirjam egy félreeső helyen élt édesanyjával, ahova a nő visszavonult szégyenében, mert leányanya volt. Mirjam születésétől kezdve megbélyegzett volt, ráadásul egy állandó bűntudattal élő anyával, aki lelkileg megnyomorította a lányát. Mindkét lánynak lehetett volna jobb élete, de Afganisztán politikai és társadalmi változásai miatt esélyük sem lehetett új életet kezdeni.

Egy zárt világba kaphatunk betekintést, de mégsem annyira nyílik ki az a bizonyos kapu, hogy jobban megismerhetjük az afgán nőket. Bár nagyon sajnáltam a főszereplőket, mégis a történetük néhol lapossá vált, és a külvilág eseményeiből sem kaptam annyi információt, mint a Papírsárkányokban. Talán azért, mert az író utóbbi regényében a férfiak világát hozza elénk, akik sokkal szabadabban éltek mint a nők. Több "kaland" is történt velük. Itt a bezárt falak, és a bántalmazás világába kerültem. A válogatott megalázások és fizikai tettlegességek a nőkkel szemben, nálam kiverték a biztosítékot. Pedig tudtam, illetve sejtettem, hogy miről fogok olvasni.

Nem csalódtam Khaled Hosseini-ben, bár szerintem ez a regény nem annyira jó, mint a Papírsárkányok. Ettől eltekintve 9 pontra értékelem a könyvet. Érdemes elolvasni.

2011. április 5., kedd

Trónok harca - Prológus 1

Íme a prológus! Jaj!!!! Nekem nagyon tetszik!!!!!

2011. március 29., kedd

Lin Haire-Sargeant: Heathcliff visszatér


Aki olvasta Emily Bronte-től az Üvöltő szeleket, biztos elgondolkozott azon, hogy ki is lehet igazán Heathcliff. Az előbb említett regényben nem sok információt kaphattunk az eszelős, bosszúszomjas Heathcliff-ről. Ezért vettem a kezembe olyan nagy örömmel Lin Haire-Sargeant könyvét.

Charlotte Bronte 1844. januárjában egy hideg vasúti kocsiban ül, épp hazafelé tart Brüsszelből. A fülke másik utasa az idős Mr. Lockwood, aki Ellen Dean halálos ágyához igyekszik. Megismerkednek, és Mr. Lockwood átadja azt a levelet olvasásra Charlotte-nak, amit Heathcliff írt szerelmének, Catherine-nek, aki viszont soha nem kapta meg ezt az írást.

A történet ott kezdődik, ami az Üvöltő szelekből kimaradt. Heathcliff megszökik a tanyáról és elindul, hogy megtalálja a múltját. Abba a városba megy, ahol megtalálta Earnshaw tiszteletes. Itt találkozik azzal az emberrel, aki gyökeresen megváltoztatja az életét.
Heathcliff kevésbé ellenszenves karakter lesz, de ezáltal elvesztette azt a nyers erőt, amit képviselt Bronte könyvében. Már már megsajnálta az olvasó, és azon szurkol, hogy boldog legyen bármennyire is ismeri a befejezést.

Olvasás közben azt vettem észre, hogy egyre inkább ismerős történettel szembesülök, és még Charlotte Bronte könyvében megismert szereplőkkel is találkozhattam. Ez az elején nem zavart, kíváncsi voltam mi fog ebből kisülni, de később nagyon kuszának találtam, talán azért tettem le és később folytattam az olvasását.

A könyv vége felé Heathcliff ismét ördögi lesz, de még mindig nem tudtam elképzelni róla, hogy később a saját fiával azt művelje amit művelt az Üvöltő szelekben. Az sem segített az olvasásban, hogy ismét elővettem Emily Bronte regényét, mert ott egy igazán eszelős, (ismétlem magam) ördögi fickóval találkozhattam. Szánalmat még véletlenül sem éreztem iránta. Bár Haire-Sargeant is hangsúlyozza az eszelősséget, mégis vérszegényebb, és gondolkodóbb embert ismerhettem meg.

Heathcliff történetében az nem tetszett, ahogy lezárult. Úgy éreztem magam, mintha egy rossz szappanoperába kerültem volna. Kár érte, mert szerintem egy egész jó kis történet keveredett volna ki belőle, ha Charlotte Bronte regényét nem keverték volna bele.
7 pontot kap tőlem a regény.

2011. március 15., kedd

Nalini Singh: Vonzódás


A Földön három faj él egymás mellett:
1. A mentálok, akik különleges mentális képességekkel bírnak, de kiölték magukból az összes érzelmet, hidegek és számítóak. Létrehoztak egy úgynevezett mentálhálót, ahova az összes mentál csatlakozik. A Földön vezető pozíciót töltenek be, hiszen semmilyen érzelem nem befolyásolja őket.

2. Az alakváltók, akik szenvedélyesek, és természetesen viselkedésük nagyban hasonlít ahhoz az állathoz, amivé vállnak az alakváltás után. Erős közöttük a falkához való tartozás.

3. És természetesen az emberek, akiket csak épp megemlítenek a könyvben.

Sascha Duncan mentál, és egy üzleti tárgyalás során ismerkedik meg a leopárd alakváltó Lucas Hunter-rel 2070-ben. A két faj gyűlöli egymást, de az üzlet megköttetik, mert mindkét faj akar a másiktól valamit. Hunter egy sorozatgyilkost üldöz, aki mentál és az alakváló fiatal lányokat gyilkolja különleges kegyetlenkedéssel. A Duncan család pedig több információt szeretne az alakváltókról, meg persze nyereséget is. Egy valakivel senki sem számol, Sascha más mint a többi mentál, az élete a folyamatos álcázásból és félelemből áll, hogy valaki rájön a titkára. Lénye létfontosságú lesz mindkét fél számára.

Nalini Singh 2006-ban adta ki először ezt a könyvet és számomra hihetetlen, hogy ez a történet (sorozat) hamarabb született mint az Angyali vadász sorozat. Miért mondom ezt? Mert szerintem sokkal jobban összerakta ezt a világot a szereplőkkel együtt, mint az előbb említettben. Sascha és Lucas világa és személye elég érdekes, hogy elfelejtkezzem arról, hogy egyébként nagyon egyszerű a történet felépítése és nyelvezete.

A szerelmi szál, Sascha-Lucas, élvezetes, és ez hozz életet a cselekménybe. Egyébként az egész történetre az kell mondanom, hogy egyszerű, nincs túl bonyolítva, csak kevés mellékszereplővel ismerkedünk meg. Érezhető, hogy a sorozat következő részeiben bontakoznak ki, az első részben megemlített karakterek.

Az ilyen típusú könyveket én nagyon hamar olvasom, felüdülés a léleknek. Nem kell agyalni, nem önt el az elviselhetetlen fájdalom vagy öröm. Csak kikapcsol.
A Moly-on 4,5 pontra értékeltem, itt pedig 9,5 pontra. Igazán várom a folytatást, remélem hamar kiadják a következő részt is.

2011. március 7., hétfő

Jodi Picoult: Házirend

Jacob Hunt Asperger-szindrómás, azaz betegsége az autizmus enyhébb formája. Ez azzal jár, hogy nem képes értelmezni az alapvető társas jelzéseket, nem képes kimutatni az érzelmeit. Úgy is mondhatnánk, hogy nem képes mély érzelmekre. Édesanyja, Emma mindent megpróbál, hogy Jacob fia "normális" legyen. Pénz, és időt nem sajnálva fejleszti a nagyobbik fiát, miközben a kisebbik fia, Theo, a háttérben marad.
Mint mindenki, akinek ilyen betegsége van, Jacobnak is van egy kedvenc hobbija, a kriminalisztika. Képes többször is megnézni a kedvenc sorozatát, sőt anyja tudta nélkül fel-feltűnik a valódi bűntények helyszínén, ahol kéretlenül osztogatja a tanácsait.
Nem lenne semmi baj, de egyszer csak brutálisan meggyilkolják Jacob segítőjét, Jess-t. Jacob hamar a börtönbe találja magát, gyilkosság vádjával. A legborzasztóbb pedig az, hogy a betegségéből kifolyólag az érzelemmentességet beismerő vallomásként értelmezik a rendőrök.

Ha valakire azt mondják hogy autista, szerintem a legtöbb embernek az Esőember című film jut az eszébe, Dustin Hoffmann főszereplésével. Elképesztő milyen keveset tudunk erről a betegségről, és hajlamosak vagyunk nagyon hamar leírni azokat az embereket, akik ebben szenvednek. Azt például tudtam, hogy az intelligencia szintjük átlag feletti.
Jacobnak az IQ-ja magas, mégis nem tud normálisan, könnyedén csevegni az osztálytársaival. Így igazi csodabogárnak, nem egy esetben debilnek tartják. Nekem nagyon tetszett, hogy Jodi Picoult (mint ahogy már megszoktuk) Jacob gondolataiba is elkalauzol bennünket, mint ahogy Emmáéba, Theo-éba, Oliver ügyvédébe, és Rich nyomozóéba. Nekem teljesen hihetően írja le az írónő egy asperger-szindrómás gondolatait.

Emma egy szimpatikus szereplő, akit nagyon hamar megszerettem. Azt hiszem ahol tényleg van egy beteg gyerek, ott az anyukák a legerősebbek, ők azok akik nem sírhatnak, mert ők tartják a lelket a család többi tagjaiba. Ők a Névtelen Hősök!!!
Theo 15 éves kamaszfiú, akit egész életében "elhanyagoltak" (Ő így érzi) a testvére miatt. Lelkileg teljesen labilis, és nem kap segítséget senkitől.

A történet érdekes, de a krimi szál nekem nem tetszik. Több hibát is észrevettem, ami az egész nyomozást, és tárgyalást nekem elrontotta. Úgy is mondhatnám, hogy nem hiteles. Nem értem, hogy miért nem kérdezik meg Jacobot a történtekről, hisz a betegségéből kifolyólag úgy is elmondja az igazat. A könyv közepétől én már tudtam, hogy valójában mi történt, és csak idegeskedtem, mert a rendőrök munkája itt semmit nem ért.

Picoult a könyveiben mindig alkalmaz egy csavart, egy hatalmas "bombát", ami a történet végén hatalmasat szól. Szinte fejbekólintja az embert, amitől napokig nem tud másra gondolni az olvasó, csak a könyvre.
Bevallom én ezt nagyon vártam, de amikor a végére értem a regénynek, akkor a csavar már nem is olyan nagy csavar volt, sőt még csak nem is pukkant, mert már ezt tudtam. Nem volt semmi újdonság. Ezért aztán egy kicsit hiányérzetem van, elmaradt az igazi katarzis.

Ezektől függetlenül egy jó történetet olvashattam. Jodi Picoultba nem tudok csalódni, hozza a megszokott formáját, néha persze jobban. A Moly-on 4 pontot adtam, ezért itt a blogomban értelemszerűen 8 pontot kap tőlem a könyv.

2011. február 27., vasárnap

Liebster Blog


Anitól kaptam ezt a díjat, köszönet érte. Itt is bocsánatot kérek azért, mert ezidáig nem is jelentkeztem nála, de sajnos szó szerint reggeltől estig dolgozom.

A szabályok a következők:

1. Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
4. Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Úgy gondolom már mindenki megkapta ezt a díjat, ezért én nem adom tovább.



2011. február 21., hétfő

2011. február 15., kedd

Nalini Singh: Angyalcsók (Angyali vadász 2.)

Előre le kell szögeznem, hogy aki nem olvastam az első részt, annak az egész bejegyzés spoiler lesz.

Az Angyalcsók ott folytatódik ahol az Angyalvér befejeződött, Elena elnyerte az angyalszárnyakat, és Raphael a kedvesét az angyalok városában "bújtatja". Elenának meg kell birkóznia a szárnyaival, és a leépült fizikai állapotával, na meg persze Raphaellel is, hiszen Ő mégiscsak egy arkangyal. Helyzete nem könnyű, a még törékeny testtel belecsöppen egy igazi angyalos politikai csatározásba, és személyét sokat sértésnek veszik.

Nagyon vártam már a folytatást, mert igazában ez a sorozat az első angyalos könyvem. A történet számomra lassan indul, és idegesítőnek találtam azt, hogy Elena átváltoztatásáról (arról, hogy miként történt) többször is olvashattam, hogy még véletlenül sem felejtsem el. Persze értem én, hogy az új olvasóknak kell elmagyarázni a dolgot, na de szerintem elég csak egyszer.
Menedék izgalmas, és még nem ismertem meg teljesen, ahogy az angyalok történelmét, mindennapjait sem. Gondolom a következő részben bővebben olvashatunk ezekről.

Elena és Raphael gyerekkorából néhány emlékképet kapunk, számomra az arkangyal így még izgalmasabb lett. Szerelmük kiteljesedik, de az évődésük nekem túl sok. A "nagy" jelenet, amikor végre együtt lehetnek, egyáltalán nem volt nagy, valahogy többre vágytam, talán azért mert a felvezetés jobban sikerült.

A könyv háromnegyed része lassan csordogál, de utána pörgőssé válik. A történet nem hoz meglepetést az olvasónak, és talán egy kicsivel több izgalmat is olvastunk volna.
Raphael nekem továbbra is szimpatikus a dührohamai és a birtoklási vágyai ellenére, hiszen el tudom képzeli, hogyha valaki annyi idős mint Ő, és olyan hatalommal bír, akkor már megszokhatta a parancsolgatást. Számomra Elena alakja ebben a könyvben egy kicsit elhalványult, de talán a Raphael-Elena szex huzavona miatt.

Nálam 8 pontot kapott a könyv. Természetesen várom a folytatást, ami talán izgalmasabb lesz egy kicsit.

2011. február 9., szerda

A Tűz és Jég Dala - film

2010. áprilisában még az itt található színészek nevei merültek fel a film forgatása végett. Most néztem az IMDb-t, ahol az új szereplőgárda látható, na meg egy izgalmas dátum: 2011. ;-)
Nagyon várom már a filmet, ha már könyvben a folytatás nem jelenik meg. De gondolom ezzel nemcsak én vagyok egyedül...

2011. február 7., hétfő

Markus Zusak: A könyvtolvaj

"Először: a színek.
Aztán: az emberek.
Általában így látom a dolgokat.
Vagy legalábbis így próbálom látni." 9. oldal

Egy nagyon érdekes és izgalmas könyvet vehetünk a kezünkbe, ahol a narrátor nem más, mint a Halál. Ez nem annyira meglepő, ha belegondolunk, hogy a történet a náci Németországban játszódik. Liesel Meminger akaratlanul a Halál szeme elé kerül, amikor épp a nevelőszüleihez utazik, és az utazás közben meghal az öccse. A temetésen a teljesen összetört lányka egy könyvet vesz magához, ami emlék a testvérének temetéséről.
Molchingba, a Himmel utcában Liesel megpróbál megfelelni az új szüleinek és a többi gyereknek is. Teljesen véletlenül egy egyszerű, de csodálatos családba kerül, ahol a mama igaz, hogy kiabál és hamar eljár a keze, de neki is arany szíve van, ahogy papának is, aki megismerteti Lieselt a betűk világával.
A lopott könyveknek nagy jelentőségük van, Liesel az olvasásukkal megpróbálja átvészelni a háborút, és ezek a könyvek másokon is segítenek.

Olyan német emberekkel ismerkedünk meg, akik egyszerűek és tiszták. A háború nem szennyezi be őket, áldozatok ők is. A mindennapi megélhetés nekik is gondot okoz, és a háború borzalmaival ők sem tudnak megbirkózni.
Nagymamám ilyen német katonákról mesélt nekem, amikor az otthonukba szállásolták el őket, és sajnos gyakran vérszomjas állatokként szerepeltetik a német népet, függetlenül attól, hogy ők közöttük is sok rendes, tisztességes katona volt.

Markus Zusak azáltal, hogy a Halált tette meg narrátornak, és egy kislány életén keresztül mutatja be a náci Németországot, valami zseniálisat alkotott. Olyan mély érzelmeket mozgat meg az olvasóba, amiket csak nagyon ritkán érezhetünk. Bár a helyszín miatt tudjuk, hogy a halál elől nincs menekvés, mégis nehezen fogadjuk el az elkerülhetetlent. A könnyeim fojtogatták a torkomat miközben olvastam. Napokig a hatása alatt voltam, megviselt. Örülök, hogy elolvashattam, teljesen biztos vagyok benne, hogy nemsokára újraolvasom.
10 pontra értékelem a könyvet.

2011. január 30., vasárnap

Jonas Hassen Khemiri: Montecore - egy párját ritkító tigris

Adott egy fiatalember, akinek az apja tunéziai, az anyja pedig svéd. Svédországban élnek, és mi nyomon követhetjük Abbasz, a tunéziai apa, és a fia életét. Bepillantást nyerhetünk a svéd nacionalizmusba, a 80-as, 90-es évekbe.

Bevallom jó volt olvasni, hogy nemcsak kis hazánkba vannak komoly gondok az "idegenek" elfogadásában, hanem az idealizált "bezzeg" Svédországban is. Mivel a 80-as és a 90-es évek nekem is meghatározóak voltak az életemben (csupán 4 évvel vagyok öregebb az írótól), így ismerős volt minden amiről írt. A skinhead-eken keresztül a zenéken át szinte mindenben otthon voltam, csak épp a másik oldalon. Tinédzserként bele sem gondol az ember, hogy milyen könnyen ítélkezünk másokon, csupán a bőrszíne alapján. Nekem a szőkés hajammal és a kék szememmel soha nem volt ilyen problémám, sőt én abba a kategóriába tartoztam, akiket "meg kellett védeni" a bevándorlóktól. A könyvet olvasva önkéntelenül eszembe jut S. barátom, aki bőrfejű volt, és mindig elkísért bennünket, lányokat a koncertekre, nehogy valami bajunk essék. Aztán hamar elege lett a skinhead-eskedésből, mert jobb érzésű volt, mint a többiek. Később már csak anekdotázott, hogy mennyi hülyeséget csináltak.

Meg kell említenem a könyv nyelvezetét. Briliáns!!!! A történet két ember elbeszéléséből, leveleiből épül fel. Kadir, aki Jonas apjának a barátja, és maga a fiú, azaz Jonas történetei elevenednek meg a lapokon. Kadir nyelvezete az arab világot hozza elénk, mesélős, olyan metaforákat használ, hogy néha halálra nevettem magam! ;-) Jonas először egyes szám második személyben beszél, ami fura volt, de néhány lap után már megszoktam. Ő a mai modern nyelvet használja. A régi és az új, az arab és a modern svéd keveredése még jobban kihangsúlyozza a kulturális különbségeket.

Én minden olyan emberrel kötelezően elolvastatnám, akik rasszista elveket vallanak. Tanulságos lehetne számukra a "bármilyen áron is megfelelni kényszer" Abbasz életében. Arról nem is beszélve, hogy egy gyerek lelkét mennyire meg tudja mérgezni egy ilyen környezet.
Én 10 pontot adok a regénynek.

Ez a könyv a 2011-es várólistámon szerepelt. A 12-ből 1 letudva! :D

2011. január 22., szombat

Rosamunde Pilcher: Téli napforduló

Rosamunde Pilcher könyveit idáig nem ismertem, és a Téli napfordulót is csak véletlenül kezdtem el olvasni. Azt tudtam, hogy valami romantikus történetről lesz szó, de azt nem gondoltam volna, hogy 3 oldal után abbahagyom. Gyorsan rákerestem a Moly-on, hogy másoknak mi a véleménye róla, és azt olvastam, hogy Pilcher egyik legjobb regényét vettem a kezembe. De ettől függetlenül úgy éreztem, hogy ez a történet nem az én stílusom, így hetekig bele se néztem.
Mivel nem szokásom félbehagyni a könyveket, ha kell egy évig is elrágódok rajtuk, újra belekezdtem.

A történet Elfrida Phipps nyugdíjas, volt színásznő köré szövődik, és egy házhoz a messzi Skóciában. Kb. az első 50 oldal után már kezd kibontakozni a történet, és én is rájöttem arra, hogy Pilcher nagyszerű tájleíró. Az angol és a skót vidéket, házakat úgy mutatja be, hogy az olvasó hamar oda képzeli magát.

Elfrida a barátjával Oscar-ral (aki egy súlyos családi tragédia után próbál lelkileg felépülni), egy mesés skóciai kisvárosba Creagan-ba költöznek, a férfi házába, az Intéző-lakba. Ez a ház lesz a megtört lelkek gyűjtőhelye, de egyben a gyógyítója is.
Szívesen élnék én is egy ilyen régi épületben, és egy ugyanilyen kisvárosban is (ez az egyik titkos vágyam). Talán pont ezért tudtam akaratlanul is azonosulni a szereplőkkel.

A történet végig kiszámítható, és a vége sem okoz meglepődést. El kell mondanom, hogy a nagy happy end feeling egyáltalán nem volt zavaró, vagy meseszerű, egyáltalán nem ülte meg a gyomromat. Pilcher épp időben zárja le a regényt.

Nehéz pontoznom a könyvet, mivel én nem rajongok az ilyen típusú regényekért. De el kell ismernem, hogy az írónő igazán jól ábrázolja a barátságot és a szerelmet. Én eredetileg 6,5 pontot akartam adni, de ez nem reális, mert ebben a pontszámba benne van az én "nemastílusom" is, aminek semmi köze a könyvhöz. Végül 8 pontra értékelem.

2011. január 16., vasárnap

Mikszáth Kálmán 164. születésnapja

Emlékszem apukám nyomta a kezembe Mikszáth egyik könyvét, és én nagyon tiltakoztam ellene. Aztán nagy nehezen elkezdtem olvasni, és élveztem!!!! Humoros, fanyar, letisztult stílusát azóta is szeretem. Azóta beszereztem az összes művét, novelláival egyetembe, és mindegyiket elolvastam. Mégis, ha valaki azt kérdezi melyik a kedvencem, nem tudok választani. Én Mikszáth írásaival úgy vagyok, hogy bárhol, bármikor elő tudom kapni, és azonnal odarepülök abba az időbe ahol éppen játszódik a történet. Hatalmasakat nevetek, vagy épp könnyezek!!! Vannak akik azt állítják, hogy Mikszáth művei ideje múltak, ez egyáltalán nem igaz!! Még ma is könnyű olvasni, és sajnos még mai napig igaz ránk, magyarokra amit írt.

164 évvel ezelőtt ma született Mikszáth Kálmán Szklabonyán, ma Mikszáthfalván. Életéről itt olvashatunk többet.

2011. január 10., hétfő

Sarah Dunant: Szöktetés a zárdából

Milyen lehet bezárva élni? Milyen lehet, ha életünk minden percét szabályok írják elő?? Ha nem olvashatunk bármit, ha megmondják mit csináljunk, és az érzéseinket titkolni kell. Beletörődünk, vagy beleőrülünk, esetleg megszökünk???

Serafinát a szülei kényszerítik a ferrarai Santa Caterina kolostorba. A lány minden lehetséges módon tiltakozik a bezártság ellen, majd egy terv fogalmazódik meg a fejében. Csak ez élteti!! Akaratlanul belekeveredik az életébe a zárda patikárius nővére, Zuana. Ő sem saját jószántából érkezett évekkel ezelőtt a kolostorba, nem volt hova mennie, így belépett a rendbe.

Olyan helyen élek ahol nagyon ritkán látok apácát, de ha elmegyek Lengyelországba, lépten-nyomon belebotlok a mosolygós, boldog lényükbe. Szerencsére manapság csak az igazán elhivatott nők választják ezt a "hivatást", nem úgy mint a középkorban, ahol a lány gyermekek nem érnek annyit, mint a fiúk. Ha valaki nem akart hozományt fizetni, akkor a zárdába adta a lányát. Egyáltalán nem érdekelte a gyerek érzései, vágyai. Fontos, hogy néhány nő számára tényleg menedék volt a zárda, hisz nem lehet elfeledkezni azokról, akiket a férjük bántott és nem volt hova menniük. De minden döntésnél a kilátástalanság, a kiszolgáltatottság található, mert nő az illető, és nem tud akár egyedül a saját keresetéből élni. A feminista énem folyamatosan háborgott a könyv olvasása során.


Ha Serafina és Zuana azt gondolta, hogy a kolostori élet egyszerű, és intrikától mentes, akkor tévedtek. Itt is politikai csatározások vannak, és a társadalmi kasztok is megtalálhatók. Egy jómódú család gyereke külön szobát és szolgálót kap, addig egy szegény nő, keményen dolgozik a kolostorban. A zárda egyhangú, unalmas életét a kórus és a színjátékok vidítják fel. A bezárt nőknek felüdülést jelent a felkészülés és az előadás, ahol megjelennek a család tagjai is.
Ez a regény az 1563 tridenti zsinaton hozott apácazárdák reformálására hozott dekrétumot járja körül, előrevetítve a sötét poklot, ami várt a szerencsétlen apácákra.

"E regény ezeknek a nőknek, valamint az előttük járók és az őket követők hosszú sorának hivatott emléket állítani" 491. oldal



Az írónőt a ferrarai Sant'Antonio in Polesine kolostor ihlette meg, ahol mai napig egy bencés rendi közösség él.

9 pontot kapott tőlem a regény.

2011. január 1., szombat

2010

Most valami év végi összegzést kellene írnom ;-)
Bár könyvekről 2008-tól írok ide, de igazán 2009-től foglalkoztam vele rendszeresen. Sajnos nem tudok annyit olvasni, mint amennyit szeretnék. Így idén 56 db könyvet olvastam el, ami a tavalyi 40-hez képest fejlődést mutat (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy 2009-ben másfél hónapot Amerikába töltöttem, ahol elég keveset olvastam).

Magyar íróktól mindösszesen 5 könyvet vettem a kezembe. Ez iszonyat! Mentségemre mondom, hogy régebben rengeteg magyar írótól olvastam.
Mint már egyszer említettem, az ízlésemet eléggé befolyásolták a különböző könyves blogok. Szerencsére pozitívan. Kihúztak a klasszikus világból, és egy csomó új író műveivel ismertettek meg. Köszönet érte!!!!!

Nem minden elolvasott regényről írtam, pedig szerettem volna, de elkövetem mindig azt a hibát, hogy az olvasás után csak nagyon későn kezdtem róla írni. Ez rengeteg befejezetlen posztot szült.

Késve, 2010. júniusában regisztráltam magam a Molyon. Egy ideig nem is használtam, de néhány hónapja beleszerettem.
Az egész blogolásban az a legjobb, hogy sok ismeretlen ismerőssel kerültem kapcsolatba, akiket tisztelek, és tudom, hogy a véleményükre támaszkodhatok.

2011 fogadalmai:
- több magyar írótól olvasás
- több poszt írás
- a Moly rendszeres használata, a házi könyvtáram felvitele a könnyebb nyilvántartás végett


Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves Bloggernek, Molynak, Olvasómnak!!!!!!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...